–

Nők napja – kétszer

Józsefvárosban, a Nagy fuvaros utcában lévő Susuka közösségi térben nyílt meg tavaly októberben a PHOnó – A vietnámi női örökség fonalán című kiállítás, méghozzá a pincehelyiségben – nem véletlenül.

A tárlat apropóját a vietnámi nőnap adta. Vietnámban ugyanis rögtön két nőnapot ünnepelnek, a nemzetközin kívül van még egy októberben (a pontos időpontja mindig változik a holdnaptár szerint), ám a duplázás jól jelzi a nők helyzetét a társadalomban, magyarázza Lê Virág Mai Lan, a Susuka vezetője, Holdtér alapító. „Szerettünk volna hangot adni ezzel a kiállítással a mi női példaképeinknek” – teszi hozzá alapító társa, Nguyen Huong Rózsa. A kiállítás anyaga ugyanis az alapító tagok, azaz öt második generációs vietnámi nő nagyszüleinek és szüleinek az életét meséli el. (Virágon és Rózsán kívül még, Pham Ha My, Lê Marietta és Lưu Lan Liliana szervezik a Holdtért, a közösségük nagyjából egy éve alakult, az első eseményükre háromszázan jöttek el.)

Háborús idők bátor asszonyai

Bátor, női sorsokat ismerhet meg az ember a tolmácsolásukban. Mint például a szülésznőként dolgozó Nhan történetét, aki a vietnámi háború idején hírvivőként átúszta a Chu folyót, majd a férje kényszerű távollétében éveken át egyedül nevelte négy gyerekét, miközben a mindennapokat élelmiszerhiány és bombázások is nehezítették. 

Lê Thị Tuyết Dânt a második gyermeke születése közben érte a légiriadó, így kellett az óvóhelyre menekülnie az éppen kibújt kisfiával. Később varrónőként dolgozott, hogy el tudja tartani a családját. 

Sinh kevésbé volt szerencsés: amikor a bombázások idején a búvóhelyre igyekezett két kisgyerekével, súlyosan megsérült, aminek következtében nemcsak a születendő magzatát veszítette el, de végül egy életmentő beavatkozás során a méhét is eltávolították. A háború traumáin, a testi, lelki sebeken túl azt a veszteséget is fel kellett dolgoznia, hogy nem lehet több saját gyereke.

Ezeket a történeteket magukon átszűrve a már Európában született leszármazottaknak azt is el kell dönteniük: a példaértékű sorsokból, örökségből mit visznek tovább, és mit tesznek le annak érdekében, hogy a saját útjukat járhassák.

Piros fonál: sors, életigenlés és megtartó erő

A kiállítás címe: PHOnó több jelentést is hordoz: szimbolizálja a világszerte népszerű vietnámi ételt, a Pho levest, ezen belül a családról való gondoskodást is, de a fonót, a női közösséget is magában hordozza. 

A helyszín, a pince sem véletlen: a megpróbáltatásokat, a túlélést képviseli. 

A falakon körbe piros fonál fut végig: a piros szín igen fontos az ázsiai kultúrában: boldogságot, szerencsét, jólétet szimbolizál, de magában hordozza az életigenlés, a szenvedély, valamint a forradalom, az erő jelképét is.

A fonál egyúttal a generációkon átívelő gondoskodást jeleníti meg, ám a piros fonál önmagában is igen fontos ázsiai szimbólum: a sorsot jelképezi.

Vietnámról Magyarországra

Állami ösztöndíjprogramok keretében az 1950-es évek végétől kezdtek el vietnámi csoportok Magyarországra érkezni tanulás és szakmaszerzés céljából. A vendégmunkások hulláma pedig a nyolcvanas években indult meg, ahogy szorosabbra fűződtek a magyar-vietnámi gazdasági kapcsolatok.