–

Akár egy bölcs Buddha, úgy ült a székében, és töltötte be a teret az előadásain. Nem volt szüksége csillogó prezentációkra, hogy elkápráztassa a közönséget, elég volt ő maga és a tiszta gondolatai. Annyi minden mellett könyveiből és előadásaiból megtanulhattuk, hogy a szeretet azt jelenti, amikor a másik ember öröme, jó érzése fontosabb számunkra, mint a sajátunk. Hogy az életben sikerre ösztönöznek és nevelnek minket, de arra nem, hogy kudarcok is jönnek majd, és azokat hogyan kellene viselnünk. És rámutatott arra is, hogy a legfontosabb az, hogy az ember ne csak kapni, hanem adni is tudjon, és elfogadni helyzeteket. 

Egy évvel a halála előtt a következőket mondta a Népszabadságban: „Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az.”

Szerintem nála volt a bölcsek köve – már ha létezik egyáltalán. Popper Péter kristálytisztán látott minket: minden esendőségünket, gyarlóságunkat, hibánkat és erényünket, fájdalmunkat és örömünket. Akár egy szerető szülő, őszinte empátiával szembesített minket a hazugságainkkal, amikkel hol önmagunkat, hol a környezetünket áltattuk. Tisztában volt a vágyainkkal és szinte élete utolsó pillanatáig elhivatottan segített minket az útkeresésünkben, és ránk maradt gondolataival segít ma is. Ezekből instáztunk meg nektek néhányat, fogadjátok szeretettel, és őrizzétek meg őket magatokban.

Kerepeczki Anna és Filákovity Radojka

Kiemelt kép: Gordon Eszter