A független újságírót idehaza nem meggyilkolják, hanem kivéreztetik

–

Történelmi mélyponton van a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontières – RSF) sajtószabadság-indexének gazdasági mutatója. A szervezet által vizsgált 180 ország közül 160-ban a médiumok „nehézségek árán” vagy „egyáltalán nem” érik el a pénzügyi stabilitást; és közel 60 országban zártak be gazdasági nehézségek miatt hírügynökségeket. 

Trump száznapos ámokfutása

A költségvetés megnyirbálásának egyik éllovasa az Egyesült Államok, ahol hatalmas régiók váltak hírszegény övezetekké, és ahol egyre ellenségesebb környezetben kénytelen működni a sajtó. A Trump-adminisztráció hamis gazdasági indokokra hivatkozva megszüntette az Egyesült Államok Globális Médiaért Felelős Ügynöksége (USAGM) finanszírozását, amely az Amerika Hangját, a Szabad Európa Rádiót/Szabadság Rádiót, a Szabad Ázsia Rádiót, valamint Kubában a Radio Martít működteti – 49 nyelven hetente több mint 360 millió embert értek el.

Befagyasztotta továbbá a világ legnagyobb donorszervezete, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) büdzséjét is mondván, hogy az „radikálisan baloldali ügyeket támogat”. Holott témái között a humanitárius segélyezési programok, az élelmiszerbiztonság, a nők és gyerekek helyzetének javítása, valamint az emberi jogok és a demokrácia védelme szerepelt, utóbbihoz a jogállamiság előmozdítása, a civilek és a független sajtó támogatása, a korrupció elleni küzdelem is hozzátartozott. 

Bár az RSF sajtószabadság-indexének eredményei az elmúlt tíz évben egyre romló tendenciát jeleztek, a mutató 23 éves történetében most először jutottunk el oda, hogy a világ országainak több mint felében „nehéz” vagy „nagyon súlyos” a helyzet az újságírók számára, és csak kevesebb mint negyedében „kielégítő”.

Magyarország az egyre vörösebb térképen

Az RSF minden évben 180 országot rangsorol a média helyzete szempontjából egy 0-tól 100-ig terjedő skálán. Az egyes országok értékelésekor 5 területet vizsgálnak meg: a fent említett gazdasági helyzeten túl a politikai és szociokulturális kontextust, a jogi keretrendszert, valamint az újságírók biztonságát. 

Az idei adatok alapján elmondható, hogy idehaza a médiaszabadság helyzete stagnálóan gyenge. Míg tavaly a 67. helyen végeztünk (62.98 ponttal), 2025-ben egy helyet csúsztunk vissza, és 62.82 ponttal a 68. helyen állunk. Az EU-ból egyedül Görögország ért el nálunk rosszabb helyezést. A visegrádi négyek közül mindenki beelőzött minket: a csehek 83,96 ponttal a 10-ek, a lengyelek 74,79-cel a 31-ek, a szlovákok 71,93-mal a 38-ak; de elhúzott mellettünk Románia és Uruguay is. 

Az élen egyébként Norvégia, Észtország, Hollandia végzett, őket követi a többi skandináv ország, a sereghajtók pedig Eritrea, Észak-Korea és Kína, a putyini Oroszország a 171. helyen van. 

Orbán, a sajtószabadság ellensége

Az RSF ötévente közzéteszi azoknak a vezetőknek a listáját is, akiket a sajtószabadság ragadozóinak tart. A legutóbbi, 37 fős gyűjtésbe Orbán Viktort is beválasztották 2021-ben, aki 

egyedüli európai politikusként olyan diktátorokkal került egy társaságba, mint a szaúd-arábiai koronaherceg, a szíriai vezető, a kínai vagy a belorusz elnök, akik drasztikus eszközökkel lehetetlenítik el a független sajtó működését. 

2010-es hatalomra kerülése óta Orbán folyamatosan aláássa a médiapluralizmust. Igazi médiabirodalmat épített fel, amely a pártja utasításának engedelmeskedik. A hazai médiapiac erősen koncentrált, a „politikai és gazdasági manővereknek, valamint a Fideszhez közeli oligarchák által végrehajtott médiavásárlásoknak köszönhetően a kormánypárt ma az ország médiájának 80%-át ellenőrzi” – írja az RSF. Ide sorolhatók a KESMA-hoz tartozó megyei napilapok, vagy a csak idén 165 milliárd forintból fenntartott, közszolgálatinak nevezett média is, amelyet Orbán propagandagépezetté alakított át.   

Agymosás közpénzből

Április 30-án hétfőn a Magyar Hang és egy másik, meg nem nevezett médiavállalat eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál a magyar kormány ellen, tiltott állami támogatás gyanúja miatt. A beadványhoz Kai-Uwe Kühn, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának korábbi vezető közgazdásza készített szektorelemzést, amelyet a HVG is részletesen bemutatott. 

Kühn megállapítja, hogy az állami reklámelhelyezések nem piaci logikát követnek, tehát nincsenek összhangban a médiumok nézettségével, olvasottságával. Élesen látszik ez például abban is, hogy amikor Simicska Lajos 2015-ben szakított Orbánnal, a hozzá tartozó Magyar Nemzetből, amely egészen odáig az állami hirdetések egyik első számú haszonélvezője volt, azonnal eltűntek az kormányzati reklámok. Viszont megjelentek a Magyar Nemzet pótlására létrehozott Magyar Időkben, amelyben indulásának napjától kezdve hirdet a kormány. 

A szakértő kalkulációi szerint a kormánybarát orgánumokban 2015 és 2023 között az állami hirdetések szintje valójában 9-szer magasabb volt annál, mint amit a piaci viselkedés indokolt volna – ha a cél az lett volna, hogy minél több embert tájékoztassanak.

De a cél nem ez, hanem a baráti média életben tartása: ezt szolgálja az is, hogy a HVG kimutatásai szerint az állam, amely a 2010-es évek végére magasan a legnagyobb hirdető lett Magyarországon, drágábban vásárol hirdetéseket, mint a magáncégek.

Az állami és kormányzati hirdetések tehát nem a hirdetés hatékonyságán múlnak, hanem politikai alapon szerveződnek, mindez viszont jelentősen torzítja a hazai médiapiacot, és bejelentés nélküli állami támogatásnak minősülhet, amelyet az uniós jog tilt. 

335 milliárd elherdált közpénz?

Kai-Uwe Kühn azt is kiszámolta, hogy a Fideszhez közeli nyomtatott sajtó, online hírportálok, tévécsatornák mennyi bevételhez jutottak 2015 és 2023 között a kormányzati hirdetésekből, és ebből kivonta azt az összeget, amelyet a piaci normák alapján (hatékonyság, reális árképzés) ezek a médiumok valóban kaphattak volna. A kettő közti különbség 335 milliárd forintra jön ki, kamatokkal együtt pedig körülbelül 450 milliárd forintra rúg.

Ha az Európai Bizottság a Magyar Hang beadványára valóban vizsgálatot indít a magyar kormányzati hirdetési gyakorlat ügyében – amely eljárás 3–5 évig is eltarthat –, és megállapítja a tiltott állami támogatást, akkor előfordulhat, hogy az érintett médiavállalatoknak vissza kell majd fizetniük ezt az összeget, ami akár az orbáni médiabirodalom megroppanását is eredményezheti. 

Az állami hirdetések átláthatóbbá és arányosabbá tételét, valamint a közszolgálati média függetlenségét igyekszik más fontos célok mellett biztosítani a tavaly elfogadott, 2025 augusztusában hatályba lépő európai médiaszabadságról szóló törvény, amelyre az egész EU-ban egyedül a magyar kormány szavazott nemmel. „Újabb szabadságellenes brüsszeli javaslat: a média feletti totális kontroll megteremtése” – írta a rendelet tervezetéről Orbán. 

Médiaszerűségek, elemzőszerűségek

Szintén a napokban tette közzé a sajtószabadság helyzetéről szóló éves jelentését a berlini székhelyű Civil Liberties Union, amely 21 uniós országot vizsgált. A szervezet Magyarországra vonatkozóan nemcsak azt hangsúlyozza, hogy a legtöbb médiavállalat a NER kezében van, hanem azt is, hogy a médiatulajdon átláthatósága egyre nagyobb kihívást jelent. Létrejöttek ugyanis médiához hasonlító platformok, amelyek hivatalosan mégsem tartoznak a meglévő médiaszabályozás hatálya alá. 

Ilyen például a Szent Korona Rádió, amely nevével ellentétben egy blog, és masszív kormánypropagandát folytat, nemegyszer a rágalmazás, gyűlöletkeltés határát súroló tartalmakat közöl. De mivel az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – amelyre a kormány jelentős befolyással bír, ahogyan felügyeleti szervére, a Médiatanácsra is – nem sorolja a sajtótermékek közé, alapítóinak és tulajdonosainak adatai nem hozzáférhetők, a tartalma ellen pedig helyesbítés vagy erkölcsi jogok megsértése alapján nem indítható eljárás, tehát tevékenységét semmilyen szabályozás nem korlátozza. 

A Liberties ebben a kategóriában sorolja fel példaként a Megafont is, amelynek pénzügyi háttere lényegében átláthatatlan, de oknyomozó újságírók szerint közvetetten a kormány finanszírozza. Eközben irdatlan mennyiségű pénzeket költenek hirdetésekre,

2024. január 15. és április 13. között a Lakmusz szerint a Megafon többet költött Facebook-hirdetésekre, mint Szlovákia vagy Írország összes politikai hirdetője együttvéve.

A 2 milliárd forintos költést tavaly ilyenkor érték el, a Telex listázta is, hogy melyik influenszer posztjainak népszerűsítéséért mennyit fizettek – Deák Dániel végzett az élen több mint 250 millió forinttal. 

Közösségi média: indulatok és elképesztő csatazaj

A politikai vitákat azonban jelentősen torzítja, ha a felhasználók azt észlelik, hogy egy-egy poszton hirtelen több tízezer lájk jelenik meg (amiről ránézésre nem lehet megállapítani, hogy úgy vásárolták-e őket), vagy trollhadseregek fejtenek ki aktivitást a kommentmezőkben. A Riporterek Határok Nélkül szintén kiemeli, hogy a techóriásoknak mára mekkora dominanciája lett az információk terjedése felett. Közben azt is látjuk – és ez már részben filozófiai kérdés is –, hogy a töredezett és felgyorsult online nyilvánosságában milyen szűk érvényességi idővel bírnak az információk. 

Az indulatok mindig gyorsabbak, mint a racionalitás; az alakítás gyakran többet nyom a latba, mint az észérvek. Ráadásul előszörre „az álhírek is információk. Mielőtt az igazolásukra sor kerülhetne, már teljes hatásukat kifejtették. Az információk elszáguldanak az igazság mellett, és az nem képes utolérni őket” – írja Byung-Chul Han napjaink információs társadalmáról. Mindez oda vezethet, hogy a médiumokat is túlságosan leköti a mindennapi adok-kapok, és kevesebb kapacitásuk marad a nagyobb ívű, fajsúlyosabb, komplexebb anyagokra, amelyeket egyébként költségesebb is elkészíteni… és akkor itt visszatértünk a financiális egyenlőtlenségekre.

Rollo May volt a pszichológusok között az, aki úgy tartotta, hogy

„az emberi szabadság alapja a közvetlen helyzet meghaladásának képessége”. Úgy vélem, ez a sajtószabadság megőrzésében is fontos szempont, és a jelenlegi kommunikációs környezetben egyre nehezebb teljesíteni.

A független sajtó elleni bizalom aláásása

Egy olyan közegben, ahol a tények iránti hit, a tények felismerésének képessége meggyengült, talán még aggasztóbb, hogy az ország miniszterelnöke a független média munkatársait hamis információk terjesztésével vádolja, Soros-bérencnek, külföldi ügynöknek, kitakarítandó poloskának bélyegzi; amelyet aztán kihangosít a közpénzből kitartott propagandagépezet és Fidesz-közeli influenszercsapat. 

Létrehozzák a Nemzeti Szuveneritásvédelmi Hivatalt, részben az újságírók vegzálására. Az oknyomozó újságírók telefonjára kémszoftvert telepítenek, egyetlen európai uniós tagállamként. A kettős állampolgárok magyar állampolgárságának felfüggeszthetőségét beleírják az Alaptörvénybe, ezzel is további riadalmat keltve.  

Az újságíró szabadsága az olvasó szabadsága

Legyen szó a sajtószabadságot fenyegető gazdasági, közösségi médiabeli vagy politikai fenyegetésről, az újságírók számára, a mi számunkra a legnagyobb védelmet az jelenti, ha továbbra is vannak olvasóink, akik mellettük állnak. Ez szükséges ahhoz, hogy el tudjuk végezni a hiteles információk közvetítéséhez, a közéleti történések megvilágításához, a mindenkori hatalom számonkéréséhez, kontrolljához szükséges munkát. 

Innen is köszönöm tehát a figyelmedet, és azt, hogy követed a tevékenységünket, velünk vagy. 

Szabadság valamire

Nem tudok úgy megírni egy cikket a szabadságról vagy a sajtószabadságról, hogy ne említsem meg, legalább zárógondolatként a felelősség kérdését. Erich Fromm, az egyik olyan pszichológus, aki a legbehatóbban foglalkozott a témával, is azt mondta, hogy egy ponton túl „a valamitől való szabadságnak” tovább kell fejlődnie „valamire való szabadsággá”. Én mint újságíró, őrzöm a szabadságomat a gazdasági kitettségtől, az algoritmusoktól, a politikai befolyásoltól. De mire használom?

Itt jön be a felelősségvállalás kérdése, a szakmai alázaté, az etikus újságírásé. Hogy a tudásommal, a szorgalmammal tényleg igyekszem rászolgálni mások figyelmére. 

Én az újságírást is, legyen szó bármelyik műfajáról, alkotó folyamatnak tekintem, és érvényesnek tartom rá azt, amit a fent említett Rollo May mondott: hogy

„a kreativitás lényege a valósággal való találkozás”. Szerintem egy jó cikk is azért jó, mert a valósággal való találkozás élményét adja.

Viszont mivel az írás az ismeretlentől hódít el valamit az emberi tudatosság számára, óhatatlanul szorongás is kíséri. Így pszichés szempontból is szükséges hozzá a bátorság: bátorság a tökéletlenségre.

Milanovich Domi