Hogyan legyen kerted, ha még egy szobanövényt sem tudsz életben tartani? Hát így!

–

Persze ebben a nagy vidékre költözésben van némi túlzás, „a vidék” ugyanis egy agglomerációban található kisvárost jelent, ráadásul én valójában tényleg vidéken nőttem fel, csak hát valahogy már akkor is „városi egér” voltam. Pedig a szüleim – tinikoromban a legnagyobb felháborodásomra – mindent megtettek, hogy maximálisan kiélvezzük a vidéki életet. Anyukám tényleg városi lányként nevelkedett, mégis rendíthetetlenül próbálkozott a konyhakerttel (megannyi kudarcon át), komposztálással, faültetéssel. Ettem a málnát a bokorról, pofákat vágva gyűjtöttem a krumplibogarakat (nagyon undorító, de tényleg), napokat töltöttem a cseresznyefán, de 

mindig azt gondoltam, hogy kinek kell ez a sok macera, miért nem költözünk inkább be egy jó kis lakásba a városközpontban, ahol minden elérhető.

A fűnyírást, mondjuk, legalább mindig ügyesen elkerültem.

Snitt, eltelik huszonvalahány év, és életemben először egy saját kert birtokosa lettem. Őrület. (Ilyen ez a felnőtt élet, amit gyerekkorodban rákiabálsz a szüleidre, azt később te is megcsinálod.)

A városi egér kertet épít

Persze nem lehet mindenkire univerzálisan vonatkoztatni a tapasztalatomat, de szerintem sokan vannak úgy, hogy mire beköltöznek a vágyott kertes házukba, addigra az építkezés vagy felújítás anyagilag annyira lenullázza őket, hogy a kert rájuk marad. Nagyjából ez a helyzet nálunk is. Anyukám szokta régebben mondani, hogy ésszel meglepően sok mindent ki lehet pótolni… hát, nekem azért az elmúlt hetek alapján az a tapasztalatom, hogy a kerti dolgokhoz való gyerekkorból hozott, vagy ösztönös tudást meglepően nehéz (és kert témában az egyébként sok területen kiugróan okos anyukám sem brillírozott annak idején). Én pedig az a típus vagyok, akinek évtizedek óta masszívan meghalnak a szobanövényei. Szoktam mondani, hogy 

ha komolyan vettem volna, hogy csak az vállaljon gyereket, aki életben tud tartani egy cserepes virágot, akkor sosem lettem volna anya (a gyerekek szerencsére egészen hangosan jelzik az igényeiket, ellentétben a növényekkel). 

Én úgy látszik visszafelé haladok ezen a listán: először érkeztek a gyerekek, és mivel náluk egész jól funkcionáltunk, néhány hónapja két cica is beköltözött hozzánk – egyelőre nekik sincs okuk panaszra. Na, és akkor most jön a kert. (Korábban is volt már füvesítésre próbálkozásunk, csak éppen akkor egy közös kertről volt szó, és egészen más, ha hozzáértő szomszédok is vannak a történetben.)

A kisgépkölcsönzősök már előre köszönnek

A kertben van egy kis szintkülönbség, és a beruházónak kellett volna megcsinálnia a tereprendezést, de végül addig halogatta – gondolom, nem véletlenül –, hogy saját kezünkbe vettük a dolgokat. Ezek olyan kezek, amelyek még sosem betonoztak, csak hogy egy egyszerű példát mondjak. Pedig emlékszem, hogy gyerekkoromban apám haverjai jöttek, és egy hétvége alatt lebetonozták a kocsibeállót. Honnan tudták, hogy hogyan kell, de tényleg? Ma minden (és mindennek az ellenkezője) fent van a YouTube-on, és ez tényleg nagy segítség. De nem old meg mindent. Meg nem gyorsítja meg a munkát. Így a betonkeverőt a közeli gépkölcsönzőből zsinórban négy egymás utáni hétvégén kellett kikölcsönöznünk. Aztán amikor a lapító hengert hoztuk el először (még fogjuk, de erről majd később), akkor 

visszavitelkor kérdezte a kölcsönzős, hogy ugye leeresztettük. Pár perc után esett le, hogy jaaa, vizet kellett volna tölteni bele, hogy még jobban lapítson. Hát ez nem történt meg.

Mindegy is, mert összességében füvesítettünk egy kört teljesen feleslegesen.

Ha esetleg nem tudnád: előbb a tereprendezés, aztán a füvesítés

Sajnos ha nincs tapasztalatod, van viszont lelkesedésed, akkor nagyobb lendülettel haladsz, mint kellene. És például beszórod fűmaggal mind a százvalahány négyzetméteredet, azelőtt, hogy jönnének még bizonyos munkákat elvégezni (olyanok, akik értenek hozzá). Amik némileg átszabják a terepviszonyokat. Így most 

az a mondás, hogy „teszteltük” a sportfűmagot, mivel pozitívan gondolkodó emberek vagyunk, és nem szeretjük hülyének érezni magunkat. A sportfűmag egyébként kiválóan megállja a helyét, 

pedig én körülbelül egy héten keresztül temettem az egész füvesítést, ugyanis nem olvastam el, hogy ennek a magtípusnak 2-3 hét kell, mire elindul a növekedése, és a korábbi, széles körű füvesítős tapasztalataim alapján egy hét után vártam a zöldülést. Az, hogy nem bújtak ki a kis fűszálak, jelentősen visszavetette a locsolási kedvemet, de még így is utat tört magának ez a szuper fűmag. Szóval a sportfűmagot kifejezetten ajánlom.

Felkészülnek: bokrok és magaságyások

A kertépítés vonaton nincs megállás, most, hogy lassan véglegesedik a tereprendezés, és a már tesztelt fűmagot újra kiszórhatjuk, majd a megfelelően (vízzel feltöltve) használt lapító hengerrel beleegyengethetjük a csodálatos kis földünkbe, jön a következő fázis: a bokrok és cserjék. Már hetek óta az internetet bújom, hogyan legyenek mindig virágzó kis bokraim, hogy az olajfa megél-e a jelenlegi éghajlati viszonyaink között és a murvafürt hogyan nem fog elfagyni télen (ha lesz egyáltalán fagy). És itt nem állunk meg, ha a városi egér vidékre költözik, akkor bizony még magaságyása is lesz – hiszen tele van vele az internet, és a videókból úgy tűnik, hogy teljesen hülyebiztos!

Már csak azt kell kidolgoznom, hogy a gyerekkori fűnyírásmegúszó taktikáimat hogyan tudom átültetni a felnőtt vidéki életembe. 

Ahogy látjátok, a profizmus nagyon távol áll tőlem ezen a téren, szóval bármilyen tanácsot szívesen fogadok bokor és magaságyás témában, illetve annak kapcsán is, hogy hogyan ne legyen a kert pár hét múlva egy gigantikus növénytemető. Sok sikert, kedves jelenlegi és leendő növényeink, kemény küzdelem vár rátok az életért!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Kathrin Ziegler

Tóth Flóra