Kicsit béna, kicsit kopasz, de legalább a miénk – Így füvezünk mi

–

Nagyjából annyit tudok a füvesítésről, hogy mire érdemes rákeresni a Google-ben, és hogy melyik boltban lehet fűmagot kapni. Szerencsére a társasházunknak vannak egy kicsit hozzáértőbb és hasonlóan lelkes lakói is, akiktől megtudjuk: fel kellene ásni az egész nyamvadt kertet a megfelelő hatás érdekében. Én már ezen a ponton elbizonytalanodtam:

nem kellene inkább venni egy kurva nagy tekercs műfüvet, aztán szevasz?!

De aztán akadt egy kölcsön rotációs kapa, és a férjem helyettem is rápörgött a témára, így belevágtunk. Felosztottuk a feladatokat, mindenki azt vállalta be, amihez értett, én például vásároltam. Persze még ehhez sem értek rendesen, összezavart a sok típus, végül lett szárazságtűrő (önismeretből ötös) és árnyéktűrő fűmagunk.

Sikerült meggyőzni a passzívabb lakókat is, így a pénz a közös költségből ment, a munkát meg a két kisgyerekes család tette bele. Ez teljesen oké is, csak mi használjuk a kertet, a többieknek legfeljebb szép lesz a látvány (spoiler: vagy csak bizonyos szögből).

Elmondom, mit tegyél, ha béna füvet akarsz látni

Azt még nem tudom, hogy mit kell tenni egy tökéletesen befüvesített kertért, de ha elég egy nyomi, némi zöldet és nagy arányban gazt tartalmazó terület, akkor nálam van a recept.

Találj egy kietlen területet, tele gazzal. Gyomirtózd, gereblyézd.

Miután ez nem használ, ásd fel egy kölcsön rotációs kapával.

Fogj egy csapat gyereket meg néhány felnőttet, és szórjátok be összevissza némi fűmaggal.

Nagyjából görgess végig rajta egy lapító hengert (ennek korábban még a létezéséről sem tudtam). Ezt ne csináld túl sokáig, mert a társaság totyogó korú tagjai túlzott érdeklődést mutatnak a roppant veszélyes eszköz iránt.

Utána locsold naponta kétszer. Add fel még a csírázás előtt négyszer.

Menj el a boltba, ahol a fűmagot vetted, hogy elolvasd, mennyi idő alatt kell(ett volna) kicsíráznia. Ugrálj örömödben, amikor rájössz, hogy az az idő még nem is telt el.

Ünnepeld meg a csírázást. A gyerekeket trükkökkel és fizikai erőfölényed bevetésével tartsd távol a csírázó fűmagocskáktól.

Locsolj! Nyírj! Várj! Döbbenj meg azon, hogy az összevissza leszórt magokból összevissza nőtt ki a fű.

Ha gazt látsz, örülj neki, mert így legalább van még egy kis zöld a kertedben.

Győzd meg magad, hogy így is jobb, mint amilyen korábban volt. Majd – a tapasztalatokkal felvértezve – vágj bele újra a következő tavasszal.

Pusztaságból oázis-szerűség pár lépésben

Amikor beköltöztük a lakásba, a kertben nem volt más, csak egy lepattant homokozó meg néhány fa és bokor. Azóta a homokozó már nem lepattant, és lett mellé egy szuper mászóka/csúszda/hinta, egy – gyerekszemmel hatalmas –  kis ház játékkonyhával, egy tűzrakóhely, egy grillsütő, székek és asztalok. És egy félreeső sarokban komposztáló.

Szóval öröm kimenni. A betonládákba virágok kerültek, a lépcső alatt gyermek járművek várják, hogy valaki használatba vegye őket. Bevallom őszintén, ezeknek a változásoknak javarészt a házban lakó másik kisgyerekes család volt a kezdeményezője, de azért mi is beleálltunk. Így már szinte minden adott ahhoz, hogy az ott élő családok jól érezzék magukat a kertben. Kivéve a szép zöld gyep… Az még mindig hiányzik.

Fű van?

A kertünk ugyanis jelen pillanatban, másfél tavasz és négy ember több napnyi munkája után úgy néz ki, mint egy ápoltabb, kopaszodó pasi: bizonyos szögekből nézve olyan, mintha lenne szép zöld gyep. De aztán ránézel felülről, és látod a tenyérnyi fekete foltokat. Gyorsan le is fotóztuk a megfelelő irányból, mert ha egyszer el akarjuk adni a lakást, egy csodálatosan füvesített kert jól mutat majd a hirdetésben.

Közben persze újra bevetettük a szokásos összevissza módon, és töretlenül reméljük, hogy egyszer majd elég lesz a sok kaotikus magszórás az összefüggő gyepszőnyeghez.

Vagy legalább azt, hogy találunk a kertben egy nyertes lottószelvényt, amiből dupla réteg gyeptéglával borítjuk be az egészet.

A konklúzió szerintem az, hogy csak az álljon neki kertet füvesíteni, aki 1. ért hozzá, 2. kurva sok időt szánna rá, 3. rengeteg pénzt áldozna rá. Mivel ezek közül egyik sem igaz ránk, lassan szerintem eljutunk arra a pontra, hogy „jóóóó lesz ez így”. És végül is a fő használók, a gyerekek még egyszer sem emeltek kifogást. Én pedig majd mindig igyekszem a megfelelő szögből nézni.

Tóth Flóra

 A képek a szerző tulajdonában vannak