Ha a ChatGPT ír, tervez, randizik helyettünk, mégis hol marad az egyéniségünk?

–

Élénken él bennem az emlék, hogyan álltam neki 10 évvel ezelőtt a szakdolgozatomnak. Mivel keveset kutatott témát választottam, a forrásgyűjtés nagyobb melót tett ki, mint maga az írás: az ébren töltött óráim a Google Scholaron való böngészéssel, három különböző könyvtár közötti ingázással, valamint eldugott antikváriumokban való kutakodással teltek – sokszor nevenincs szerzők utolsó utáni példányai után rohangálva. Mikor elkészült a mű, úgy éreztem magam, mint aki a Da Vinci-kódot fejtette meg: soha korábban nem tettem ennyi erőfeszítést semmibe.

Durva belegondolni, hogy ha ma, 2025-ben írnám a dolgozatot, a három hónapnyi kutatás redukálható lenne egyetlen, jól irányzott kérdésre. Sőt mi több, ha a megúszásra játszanék, a mesterséges intelligencia akár egy az egyben megírhatná helyettem a szakdogám. És bár könnyű azt mondani innen, a távolból, hogy kitartanék a saját szellemi termék mellett, vajon valóban így van ez? Biztosan nem csábulnék el egy sokadik átvirrasztott éjszaka után? Vajon mi nyomna többet a latba: az időspórolás lehetősége, vagy a büszkeség, amit végül éreztem?

Bár nehéz ezekre választ adni ennyi év távlatából, azt biztosan kijelenthetjük, hogy

a ChatGPT gyökeresen átalakította és leegyszerűsítette az életünket. A leghétköznapibb tevékenységektől kezdve a komplex szakmai kérdésekig, bármit kiszervezhetünk neki: ha kell, bevásárlólistát ír, vérképet elemez, randitippeket ad, de akár egy az egyben ellátja egy újságíró, egy marketinges, egyesek szerint akár egy terapeuta munkáját is.

Sokat beszéltünk már arról, mit jelent mindez a szakmákra nézve – és fogunk is még –, de legalább ugyanilyen érdekes kérdés az, hogyan hat a kognitív képességeinkre az, ha a korábban erőfeszítést igénylő cselekvéseinket két kattintásra redukáljuk.

Az időspórolás az agyi aktivitásunkba kerül

Sipka Bence ember-környezet tranzakció szakpszichológus szerint az internetet a kezdetektől fogva két dolog formálja és viszi előrébb: az egyik, hogy minél személyre szabottabban működjön, a másik, hogy minimalizálja a felhasználók erőfeszítéseit – ezzel könnyen elérhető és könnyen élvezhető élményt kínálva a netezőknek.

Ezt a folyamatot voltaképp már a Facebooknál is láthattuk. Amikor 2004-ben elindult a platform, még be kellett írnunk a számunkra érdekes felhasználók nevét, hogy kiderítsük, mi van velük épp, de pár év elteltével Zuckerbergék egységes hírfolyamot hoztak létre, ahol egyben elérhettük minden ismerősünk tartalmát – kiváltképp azt, amit az algoritmus előrébb sorolt a preferenciáink alapján. Az persze mára vita tárgyát képezi, hogy a Facebook előnyére vagy hátrányára változott-e, az azonban biztos, hogy a felhasználói élmény gördülékenyebbé vált, talán túlzottan is:

„Ezek a felületek minimalizálják az egyéni erőfeszítést, leegyszerűsítenek korábban időigényes folyamatokat, ami sok szempontból előnynek tekinthető.

Ugyanakkor, ha kiszervezünk a technológia számára egy folyamatot, azzal csökken a tere annak, hogy kutassunk, saját kútfőből keressünk megoldásokat, és ezáltal tanuljunk”

– mondja el Sipka, majd kertelés nélkül hozzáteszi: sajnos jogos a félelem, hogy a ChatGPT túlzott használata elbutuláshoz vezethet – pláne akkor, ha más területen sem használjuk a kognitív képességeinket.

Gondoljunk csak a GPS-re! Míg pár éve alapnak számított, hogy a család térkép és útjelzőtáblák mentén vágott neki a nyaralásnak, ma már aligha indulunk el bárhova is navigáció nélkül. És bár megvan az előnye annak, hogy nem tévedünk el és senki sem veszekszik az anyósülésről – kis túlzással kijelenthetjük: egy skillel kevesebbet birtoklunk már. De ezt támasztja alá az az MIT-s felmérés is, amiben

azt vizsgálták, mennyiben működik máshogy az agya azoknak a felhasználóknak, akik a ChatGPT-vel íratnak esszét, és azoknak, akik saját kútfőből alkotják meg a szöveget, és azt találták, hogy az előbbi esetben 47 százalékkal csökkent az agyi aktivitás.

Nem mindegy, milyen feladatokat adunk át a ChatGPT-nek

Ugyanakkor – teszi hozzá a szakember –, mindez nem jelenti azt, hogy egyből démonizálnunk kellene a ChatGPT-t. A probléma nem a használatában van, hanem annak mértékében és okában – ha ugyanis kizárólag repetitív, unalmas és időigényes feladatokat szerveznénk ki neki, a kreatív folyamatokat pedig megtartanánk magunknak, előnyünkre is válhatna a program. Mind az agyi aktivitás, mind az időmenedzsment szempontjából.

Ezt húzta alá a Substack belső felmérése is, amiből kiderült: ha az írók csak a forráskeresésre, ötletelésre és inspirációra használják a ChatGPT-t, de a szövegírásba nem vonják be, akkor nemcsak a folyamat lesz hatékonyabb, de a kreatív energiáikat sem vesztegetik el.

„Az embereknek szüksége van olyan nehézségű feladatokra, amik kihívás elé állítják őket, ezáltal motiváltak maradhatnak és megélhetik a flow-élményt. Ha azonban minden feladatot a ChatGPT-vel oldunk meg, ezt elveszítjük”

– mondja Sipka, hozzátéve: a ChatGPT által felszabadított energiát ideális esetben ilyen tevékenységekre is fordíthatjuk – legyen szó például egy hangszer vagy egy idegen nyelv megtanulásáról. Ha ugyanis az életünk bizonyos területein megtapasztalhatjuk a tanuláshoz szükséges erőfeszítést, motivációt, azzal egyensúlyban tarthatjuk a kognitív képességeinket akkor is, ha a repetitív munkákat kiszerveztük. Erre már csak azért is szükség van, mert emberi szükséglet, hogy megéljük a kompetenciánkat, képességeinket. Ezt bizonyította a kutatás is, ami rámutatott: azok az orvosok, akik elkezdték a munkájuk során használni a programot, egyre többször megkérdőjelezték magukat és vesztettek az önbizalmukból.

Születőben egy narcisztikus generáció (?)

Mikor arról kérdezem Sipka Bencét, vajon hol húzódik a függőség határa, ő elmondja: elsősorban azt látja veszélyesnek, ha valaki a valós, emberi kapcsolatait szeretné helyettesíteni a ChatGPT funkcióival. Ez több szempontból is problémás lehet. Amellett ugyanis, hogy még jobban izolálhat egy eleve szorongó személyt, a társas kapcsolatok milyenségéről is hamis képet közvetít, ráadásul a párkapcsolatra is negatív hatást gyakorolhat.

„Mint minden függőségre, a ChatGPT-re is érdemes inkább tünetként, mintsem fő problémaként tekinteni, ami rámutat mögöttes elakadásokra.

Ezen a ponton az is érdekes kérdés, hogy mennyire emberszerű az interface, hiszen a ChatGPT új hangalapú üzemmódja már nagyon hasonlít az emberi kommunikációra – őzik, hibásan hangsúlyoz, levegővételt imitál –, éppen ezért sokkal könnyebb kapcsolódni is hozzá” – meséli Sipka, hozzátéve: az OpenAI kutatásából kiderült, hogy azok a felhasználók, akik valamilyen mentális zavarral vagy magánnyal küzdöttek, sokkal könnyebben kapcsolódtak ehhez a fajta emberszerű változathoz, így felerősítve a függőséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak nekik van okuk az aggodalomra.

„Gyakran felmerül a kérdés, hogy ugyan mi szól a ChatGPT-vel való barátság ellen, ha valaki egyedül ebben talál mentsvárat.

A ChatGPT, legyen bármennyire is emberszerű, valójában nem modellezi le megfelelően az emberi kapcsolatokat, hiszen sosem lesz képes konfrontációra, határok kijelölésére. Márpedig ahhoz, hogy jól funkcionáljunk az emberi kapcsolatainkban, szembesülnünk kell ezekkel, meg kell tanulnunk kezelni őket”

– mondja el. A párunk, a barátaink sosem lesznek 0–24 elérhetők, a ChatGPT viszont állandóan jelen van, és arra kondicionál bennünket, hogy ezt természetesnek vegyük – így azonban nem tanuljuk meg az önállóságot. A pszichológus hozzáteszi: éppen ezért aggodalmat szül benne a gondolat, hogy hamarosan felnőhet úgy egy korosztály, hogy mindenkinek van egy AI-barátja. Ez a fajta kapcsolati minta és a konfrontáció hiánya ugyanis könnyen vezethet egy narcisztikus működésű, énközpontú generációhoz.

Az erőfeszítéstől maradunk emberiek

És bár ezeket a problémákat elkerülhetjük mértéktartással, Sipka Bence szerint az is aggodalomra ad okot, ha valaki rendszeresen a ChatGPT segítségét kéri ki például párkapcsolati konfliktusokban vagy munkahelyi elakadásokban. Noha a saját praxisában látott már példát arra, hogy a program valóban előrelendítheti az önismeretet, a személyes kapcsolat helyettesítésére nem alkalmas szerinte.

„Legyen szó az emberi kapcsolatok bármely formájáról, általában az a személy lesz szimpatikus számunkra, aki erőfeszítést tett a közös működésbe – akár egy kapcsolati konfliktusról, akár egy állásinterjúról van szó.

A legtöbb ember akkor érzi magát fontosnak, ha a másik fél a saját gondolataival, érzéseivel fordul felé, szeretné megérteni az álláspontját, véleményt fejleszt ki. Ha mindezt egy nagy nyelvi modell generálja valószínűségek és bevett formulák mentén, az könnyen válhat megúszós megoldássá a valódi befektetett munka helyett. Ha egy problémát nem mi oldunk meg, hanem a programmal jutunk el a következtetésig, az a személyiségünkből vesz el” – teszi hozzá a szakember. Sipka szerint éppen ezért komoly kihívások elé állítja majd mind a magánélet, mind a szakma világát, hogy kiszűrjük: mikor látjuk a másik ember valódi énjét, és mikor köszönnek vissza a szájából vagy leveléből AI által generált mondatok.

„Amit az emberek számonkérnek, az az erőfeszítés.

Hogy ha a ChatGPT oldja meg a párkapcsolati konfliktust, írja a motivációs levelet, készül fel a randira, akkor mi az, amit mi tettünk meg? Kik vagyunk mi, mit tettünk hozzá, hol vagyunk mi ebben a folyamatban? Emberi effort van-e a dolog mögött vagy statisztikai számítás?”

A pszichológus szerint egyelőre aligha lehet látni, hol lesz a határ a ChatGPT térnyerésében, és hogy ugorjuk majd meg az általa okozott kihívásokat. Egy azonban biztos: az emberi erőfeszítést muszáj fenntartanunk, ha szeretnénk megőrizni a kognitív képességeinket, emellett pedig fontos, hogy önreflektíven nézzünk rá időnként a rendszerrel való kapcsolatunkra.

A mesterséges intelligencia tehát egyszerre áldás és veszély. Rajtunk múlik, hogy eszközként használjuk, amely megkönnyíti a mindennapokat, vagy mankóként, amely fokozatosan elveszi tőlünk a gondolkodás, a döntéshozás és a kapcsolódás képességét. Az emberi erőfeszítés nem pótolható – és lehet, hogy éppen ez marad a legfontosabb különbség köztünk és a gépek között.

Takács Dalma