Az öregedés arról is szólhat, hogyan legyünk egyre inkább saját magunk

–

Van valami megrendítő abban, amikor valaki 100 évesen még elkezd írni egy könyvet. Ráadásul nem a sikeres életről. Nem is a teljesítményről. Hanem a jól megélt életről. Dr. Gladys McGarey, a holisztikus orvoslás egyik úttörője nyolc évtizednyi praxis, hat gyerek és számtalan szüléskísérés után írt egy könyvet, amelynek minden sora emlékeztet bennünket arra, hogy: „Az élet él és élni akar.”

Benned. Általad. Veled.

Meglegyintett az idősödés szele

Nagyjából két éve, amióta betöltöttem az 55. évemet, valahogy másképp telik az idő, egyre többször tapasztalom magamon, hogy nem vagyok annyira rugalmas, tettre kész, mint korábban. Jobban meggondolom, mire fordítok energiát, és nehezebben mozdulok ki itthonról.

Azt nem állítom, hogy megöregedtem, de tény, hogy egy kicsit takarékra állítottam magamat. Egyszerűen kevesebbet bírok. Ebben az is biztosan nagy szerepet játszik, hogy egyre közelebb kerülök a hatvanhoz, szóval – ha a nagy átlagot nézzük –, akkor olyan jó húsz évem lehet még hátra. Persze nem olyan könnyű ezzel szembesülni, de nyilván mindig is tisztában voltam vele, hogy nem fogok örökké élni.

Gladys McGarey könyve, A jól megélt élet azonban

adott egy kis erőt ahhoz, hogy nagyobb energiával vessem bele magam abba, ami még adatik.

A holisztikus orvoslás űttörőjeként aposztrofált szerző 103 évig élt, és amikor megjelent ez a könyve, 102 éves volt. Még maradt ereje ahhoz, hogy átadja azt a mérhetetlenül sok tudást és tapasztalatot, amit ő maga is megélt.

Nehéz kezdetek

Gladys McGarey Indiában született, a szülei misszionárius orvosok voltak, így

már gyerekkorában szembesült azzal, hogy a szegénység nem egyenlő a boldogtalansággal.

Édesanyja volt az egyik első nő a világon, aki orvosi diplomát szerzett. Nagy szabadságot kapott a szüleitől, és már kicsiként megfogalmazódott benne, hogy ő is a gyógyításnak szenteli majd az életét.

Azonban nagyon-nagyon nehezen ment neki az olvasás, ezért a tanárai sokszor megalázták. Akkoriban még nem tudták, hogy létezik diszlexia, amitől ő is nagyon szenvedett – butának érezte magát. Ez a korai kudarcélmény sokáig megakadályozta abban, hogy valóban higgyen magában, ám Ayah, az iskolázatlan, de csupaszív indiai dajkája mindig vigaszt adott neki ölelő karjaival.

Az édesanyja is megerősítette az önbizalmát akkor, amikor egy elefánt gyógyításában kérte a még kisiskolás lánya segítségét. Az elefánt meggyógyult, Gladys pedig új tanítót kapott, aki türelemmel és szeretettel tanította, így nem volt kérdés, hogy ő is elvégzi az orvosi egyetemet.

Szintén orvos férjével aztán az egyetemen szerzett tudást bővítette ki olyan módszerekkel, amelyek kiváltképp szokatlannak számítottak akkortájt. A holisztikus orvoslásban nem kizárólag a betegségre koncentrálnak, hanem az egész embert nézik, és egyénre szabott módszerekkel gyógyítanak. Az akupunktúrát és a homeopátiát is beépítették mindketten az orvosi gyakorlataikba, és nagyon aktívak voltak abban, hogy ezek a módszerek minél ismeretebbé váljanak egész Amerikában.

Gladys az életerőt nektárnak nevezi a könyvében, ez a metafora pedig nagyon sokat segített neki abban, hogy a saját gondolkodását is átformálja.

Könyve tehát semmiképp nem valami készen kapható, mindenkire érvényes bevált recept, hanem épp azt erősíti meg, hogy rengeteg megoldás létezhet, minden ember egyedi, és mindenkinek megvan a maga útja. Ahhoz viszont kapunk tőle támpontokat, hogy ezt az utat hogyan találhatjuk meg.

Könyvének mind a hat fejezete után megoszt az olvasókkal egy „titkot”. Ezek a nagyon egyszerűnek tűnő, mégis mélyreható technikák a következő címeket viselik: A nektár megtalálása, Elengedés, Egészségesre szeretni magunkat, Az élet szőttesének megszövése, A tanulság megkeresése, Öleld magadhoz az életet.

Ha csupán néhány jó gyakorlatot építünk be könyvéből a mindennapjainkba, máris változásokat érhetünk el velük.

Számtalan esetet elmesél a praxisából, amikor a legbanálisabbnak tűnő felismerések is gyógyuláshoz vagy enyhüléshez vezettek.

Jóval megelőzte a saját korát

Forradalmi nézeteit nem csupán a holisztikus orvoslásban alkalmazzák sokan azóta is, hanem a szüléseknél is: „A szülés nem csupán biológiai esemény, hanem egy kapu, egy olyan tér, ahol a lélek megérkezik az anyagba” – írta könyvében.

A szülési fájdalmat transzformatív erőként írta le: nagyon sok bába és alternatív szülést segítő szakember vette át tőle ezt a gondolatot, ahogy azt is, hogy a szüléssel egyúttal az anya is megszületik. (Ne felejtsük el, hogy ezeket több mint hetven éve mondta ki, amikor a szülés a legtöbb helyen még orvosi eseménynek számított, és csak nagyon kevesekben merült föl, hogy jóval több ennél.)

A születésen kívül a másik kapu, a halál is erősen foglalkoztatta hosszú pályája során. Hat gyereke közül az egyik fiatalon meghalt, saját traumája pedig abban segítette őt, hogy a hospice- és a palliatív ellátás számára is segítő eszközöket dolgozzon ki.

Junggal együtt ő is hitt az álmok gyógyító erejében, és orvosi praxisában kifejezetten nagy szerepet kapott az álmok elemzése, ami kulcsot adott neki ahhoz, hogy a változatos testi tüneteket sikerrel kezelhesse.

Azt is korán felismerte, hogy a mozgás szimbolikája milyen fontos kulcsszerepet játszik bármiféle gyógyulásban, és itt természetesen nem csupán a fizikai aktivitásról beszél, hanem arról is, hogy a külső mozgás mennyire elősegítheti a belső változásokat, amelyek aztán testi szinten is visszahatnak ránk.

Élő párbeszéd a jelenről

Könyve nemcsak visszatekintés, hanem aktív, élő párbeszéd a jelenről, az öregedésről, a halál elfogadásáról – miközben végig az életet ünnepli.

Tudom, sokan elcsépelt gondolatnak tartják azt, hogy a szeretet lehet eszköz is a kezünkben, a valódi önszeretet pedig az egész addigi életünket megváltoztathatja, de az ő könyvében nem elméleti, hanem kifejezetten gyakorlati példákkal világít rá ennek mély igazságára.

„A szeretet a gyógyítás legmélyebb mozdulata. Nem technika, nem gyógyszer, hanem jelenlét” – írja könyvében.

A fájdalomra úgy tekint, mint a testünk nyelvére, ami így nem az ellenségünk, hanem épp ellenkezőleg, a barátunk, aki felhívja a figyelmünket arra, hogy változtatásra van szükségünk az életünk valamilyen területén.

Gladys McGarey nem ígért örök fiatalságot, sem gyors gyógyulást. Azt viszont igen, hogy az élet – még a fájdalommal, veszteséggel, öregedéssel együtt is rengeteg örömöt rejt magában. Talán nem is kell más hozzá, mint az, hogy mozgásban maradjunk. 

Módszereinek ereje éppen abban rejlik, hogy nem elvont elméletekről ír, hanem gyakorlati megoldásokat kínál, még akkor is, ha ezek olykor láthatatlan, „nem mérhető” szinteken hatnak ránk.

„Az, hogy valami nem mérhető, még nem jelenti azt, hogy nem hat.”

Ez McGarey egyik visszatérő gondolata, és a kulcs ahhoz, hogy megengedjük magunknak a gyógyulás másféle útjait. A modern tudomány is egyre jobban igazolja, hogy az érintés, az empatikus jelenlét, a jól megfogalmazott célok vagy a természethez való kapcsolódás milyen mélyen hat az idegrendszerre, az immunrendszerre és a hormonrendszerre is.

„Néha nem az a gyógyító, aki meggyógyít. Hanem az, aki jelen van akkor is, amikor nem tud gyógyítani” – írta könyvében.

Számomra ez a könyv legfontosabb üzenete:

Ne várd meg, amíg »kész« leszel! Csatlakozz az élethez ma! Egyetlen apró lépés is elég ahhoz, hogy elindulj ezen a hosszú úton.

„Az öregedés nem arról szól, hogyan kompenzáljuk az elveszett vagy a gyengülő képességeinket, hanem inkább arról, hogyan legyünk egyre inkább saját magunk. Minden eltelt év egyre közelebb visz minket az életcélunkhoz” – olvastam könyve vége felé ezt a számomra is reménykeltő kulcsgondolatot.

Dr. Gladys McGarey könyve, A jól megélt élet, 2023 májusában jelent meg, a szerző pedig szinte halála napjáig, 2024. szeptember 28-ig szívesen beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy miért is olyan fontos kapcsolódnunk a saját életünkhöz.

Remek stílusban megírt, nagyon olvasmányos kötet, ami mégis sokszor megállásra késztet, nem érdemes végigrohanni rajta, túl sok információ van benne ahhoz, hogy egyszerre megemészthessük. Én főleg esténként olvastam, pár gyakorlatot el is végeztem, amit kínált, és ha nem is lettem olyan „hű de boldog” utána, annyit mindenképp kaptam tőle, hogy észrevegyem magam körül azt, aminek tényleg örülhetek.  

Both Gabi