Ha elfogadhatóvá válik az erőszak „velük” szemben, az végül „velünk” szemben is legitimálva lesz

Tegnap késő délután a utahi egyetem udvarán Charlie Kirk konzervatív influenszer-aktivista nyilvános előadást tartott, amikor lövés érte a nyakát. Bár a férfit kórházba szállították, nem sokkal később Kirk meghalt. A reakciók azonnal megoszlottak: volt, aki felháborodott, mások Kirk felelősségét firtatták, a konzervatív jobboldal pedig a liberálisokat kezdte okolni. A közösségi média pillanatok alatt megtelt videókkal, kommentekkel és mémekkel – egyesek egy határozott politikai hangot sirattak, mások gúnyolódtak a halálán. Az a helyzet azonban, hogy ez nem a politikáról, sokkal inkább az erőszakról szól. Mózes Zsófi írása.
–
„Megéri, hogy sajnos minden évben történik néhány fegyveres haláleset, ha ez az ára annak, hogy megőrizzük a második alkotmánymódosítást, amely védi az Isten által adott egyéb jogainkat”
– mondta Charlie Kirk néhány évvel ezelőtt, amikor az Egyesült Államok fegyvertartási jogairól beszélt. Egy ilyen kijelentés után az, hogy Kirköt lelőtték és belehalt, lehetne egy durva, kárörvendő tanmese fordulata is – ahogy sokan csak ennyit látnak belőle. Pedig mindannyiunk számára tanulságos lehet, ami most körülötte történik.
A konzervatívok csodagyereke
Charles James Kirk 1993. október 14-én született az illinois-i Arlington Heightsben. Politikai érdeklődése már középiskolás évei során megmutatkozott. A Wheeling High School diákjaként aktívan részt vett a diákönkormányzat munkájában, sportolt, és különböző politikai kezdeményezések tagja volt: támogatta Mark Kirk amerikai szenátor kampányát, miközben helyi ügyekben is állást foglalt, felszólalt például a menza áremelése ellen.
Tizennyolc évesen Krik abbahagyta tanulmányait, hogy minden kapacitásával az aktivista tevékenységére fókuszálhasson, és Bill Montgomery amerikai üzletember és konzervatív aktivista ösztönzésére megalapította a Turning Point USA-t (TPUSA). A szervezet célja többek között a konzervatív értékek népszerűsítése az amerikai egyetemeken és középiskolákban, mára pedig több mint háromezer iskolában van jelen országosan, és országos mozgalommá nőtte ki magát, amely a fiatalok politikai aktivizmusát ösztönzi.
2019-ben megalapította a Turning Point Action politikai szervezetet, majd később a Turning Point Faith-t, amelynek célja a vallási közösségek mozgósítása.
A Turning Points USA által szervezett politikai konferenciákon rendszeresen lépett fel, volt, hogy nyíltan bírálta a 1965-ös polgárjogi törvényt is, amely tiltja a faji, bőrszín, vallási, nemi és nemzeti származás alapján történő diszkriminációt, valamint a szegregációt, de többször előfordult az is, hogy az abortusz tiltása mellett érvelt.
Kirk a TPUSA ügyvezetőjeként és Donald Trump szövetségeseként kiemelkedő szerepet játszott a 2024-es elnökválasztás kampányában, a You’re Being Brainwashed című turnéjával, amely kétmilliárd megtekintést generált a közösségi médiában, jelentősen növelte a Z generációs Trump-szavazók részvételét. A teljes munkássága a konzervatív értékek népszerűsítésére összpontosított, íróként és médiaszereplőként is jelen volt az online platformokon, aktívan részt vett közéleti vitákban, és kiállt az általa fontosnak tartott értékek mellett.
A fegyvertartás, az abortusz tiltása és a hagyományos nemi szerepek mellett is kiállt
Charlie Kirk rendszeresen vett részt vitákon egyetemistákkal és más politikai nézeteket valló fiatalokkal, ahol a konzervatív álláspontot igyekezett megerősíteni és népszerűsíteni.
Az elmúlt években műsorvezetője volt a több millió hallgatót vonzó The Charlie Kirk Show című műsornak is, és rendszeresen vett részt vitákon vele egyet nem értő egyetemistákkal. Egy ilyen rendezvényen Kirk úgy fogalmazott:
„Az abortusz rosszabb, mint a holokauszt. Célunk, hogy eltöröljük az abortuszt ugyanúgy, ahogy az 1860-as években eltöröltük a rabszolgaságot.”
Nézetei a hagyományos nemi szerepekre is kiterjedtek. Néhány hónappal ezelőtt egy texasi konferencián egy középiskolás lány kérdésére válaszolva, aki politikai újságíró szeretett volna lenni, Kirk az úgynevezett „Mrs-diploma” mellett érvelt: „Vissza kellene hoznunk az Mrs-diplomák ünneplését” – utalt azokra a nőkre, akik azzal a céllal mennek egyetemre, hogy férjet találjanak. „Az egyetem átverés, de ha életed párját akarod megtalálni, az valóban jó ok arra, hogy oda járj” – tette hozzá.
Kirk személye a közbeszéd és az online viták szimbólumává vált
A legtöbb ember számára, akik a tegnapi halálhírre az online térben reagáltak, Kirk nem egy ismerős, barát, apa vagy szomszéd volt. Sokkal inkább szimbólum: az általa képviselt eszmék és mozgalmak megtestesülése.
Mégis, Kirk halála nem a politikáról, nem ezeknek az eszméknek az erősödéséről vagy gyengüléséről szól, hanem az erőszakról. Arról, hogyan dolgozzuk fel a halált, amikor ideológiába burkolózva érkezik.
A politikai indíttatású erőszak dicsőítése – bárki ellen irányuljon is – előbb-utóbb normalizálja az erőszakot. És ha egyszer elfogadhatóvá válik „velük” szemben, az végül „velünk” szemben is legitimálva lesz.
Pedig dönthetnénk másképp is: elutasíthatnánk az erőszakot mint legitim politikai eszközt. És elutasíthatnánk akkor is, ha épp az „ellenséget” veszi célba.
És ezzel nem azt mondom, hogy muszáj gyászolni. Lehet, sőt kell is elvekkel, ideológiákkal vitatkozni. Ez a demokrácia lényege, nekünk pedig ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a vitákat szavakkal rendezzük.
Mert amikor az erőszak felváltja a párbeszédet, az egész rendszer veszít. Jobb- és baloldal, konzervatívok és liberálisok, ők is és mi is. Ha pedig Kirk halálának egyetlen következménye egy újabb politikai gyalázkodás lesz, az eset nem tanított nekünk semmit.
Sőt, ami még rosszabb, utat nyit a következőnek.
A kiemelt kép forrása: Wikipedia/Gage Skidmore, Unsplash/NIck Nice, Tim Mossholder