–

„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el…”

Körülbelül egy évvel ezelőtt egy nagycsaládi rendezvényen az egyik vidéki városban élő ismerősünk feldúltan mesélte: már nemcsak nekünk vannak itt Pesten külföldi szomszédaink, hanem ő is rendszeresen lát filippínókat a boltba menet. Gyakran a lebetonozott focipályán kosaraznak a paneltömbök között. „Vendégmunkások, a város melletti gyárban dolgoznak” – mormogta megvetően. „És van velük valami baj? Rendetlenkednek, vagy mi?” – kérdeztünk vissza. A válasz:

„Nem. De az a mi focipályánk, ők meg elveszik a helyi gyerekek elől”.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a környezetemben még sosem volt vérre menő vita a politikából. Nagyrészt hasonlóan gondolkodunk a világról, de amiben nem értünk egyet, azt is meg tudjuk beszélni, vagy ha éles az ellentét, inkább elengedjük a témát: fontosabb a jó viszony, mint hogy bárkinek igaza legyen. Azt is egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan embert ismerek, aki a Fideszre szavazott – a fent említett illető nincs köztük. Sőt: kifejezetten nincs ínyére a kormány, nem fogyasztja a propagandatermékeket. És mégis, ezen a ponton mintha a hatalom szócsöve bukott volna ki a száján.

Mindezt azért meséltem el, mert jól mutatja: nem kell a kormánnyal szimpatizálni és Fidesz-szavazónak lenni ahhoz, hogy hassanak ránk, a világnézetünkre és a gondolkodásunkra azok az üzenetek, amiket a központi kommunikáció minden lehetséges platformon megállás nélkül sulykol.

A félelem és a gyűlölet ugyanis olyan zsigeri érzések, amelyek felülírják a logikát, az ideológiát, és ha sokáig kapjuk őket megállás nélkül, akkor bizony olykor a józan észt is.

Stop!

Ugyan a 2014-es országgyűlési választásokat a Fidesz kétharmaddal megnyerte, nem sokkal utána a népszerűsége igencsak visszaesett. Ehhez több botrány is hozzájárult: például az internetadós tüntetés, illetve Simicska Lajos és Orbán Viktor hangos szakítása az elhíresült O1G-s mondattal. Ennek komoly következményei lettek: három időközi választást is elveszített a Fidesz-KDNP, a veszprémi vereséggel együtt pedig a kétharmaduk is oda lett.

Nehéz időket élt tehát ekkor a kormány, aminek a megoldását a menekültválság jelentette számukra: a migránsok ellen való uszítás lett a kulcsa annak, hogy 2018-ban visszaszerezték a kétharmadot, és egy olyan kommunikációs módszert sikerült tökéletesíteniük, amivel azóta is biztosítják a hatalmukat.

„Itt kell lenned, hogy elhidd”

Felkavaró élmény a 10 év gyűlölet. Ennyi idő távlatából ránézni arra, amiben éltünk, és látni, milyen hatása van ma is annak, amit akkor és ott megalapoztak a gyűlöletkampánnyal, felér egy gyomrossal. Nem azért, mert olyan meglepő lenne, hiszen emlékszünk még

a nemzethalált kívánó Soros-tervre, ahogy Kőszegi Ákos hangja azt dörmögi vészjósló hangon: „Ez veszélyes!”, a Keleti pályaudvaron uralkodó állapotokra, a röszkei csatára, a „migráns alagutakra”, a szögesdrótos határkerítésekre és Orbán Viktor szavaira, miszerint „nem leszünk kevertfajú nép”.

Hanem azért, mert egyben láthatjuk, hova vezetett ez, milyen károkat okozott a magyar társadalomban, milyen lett a néplélek, és közben látjuk azt is, hogyan is lehetett volna másképp.

Gyomorforgató, hogyan használta ki az ismeretlentől való félelmet a kormány a saját érdekében, hogyan uszított népcsoportok és konkrét emberek ellen. És tanulságos, hogy milyen hatása lett: újabb kétharmad.

Laki Gergely és Klopfstein-László Bálint filmjéből világossá válik, hogyan lett a Fidesz politikája a gyűlölet, miközben a tényleges kormányzás, a helyzet kezelése másodlagos volt csupán, és amit tettek, azt is úgy csinálták, ahogy a saját érdekükben állt, nem úgy, ami az ország javát szolgálta volna.

„Ez veszélyes”

A 10 év gyűleletből világossá válik, hogy az, ahogyan a migránsválságot a kormány kommunikációs szinten kezelte, nem egyszeri alkalom volt, hanem az első a sorban, a recept tökéletesítése, amit azóta is alkalmaznak.

Ahogy akkor a menekültek ellen kellett megvédeni az országot, úgy most a melegektől, az először oltásellenes, majd háborúpárti baloldaltól, az ukránoktól, és a külföldről finanszírozott poloskáktól.

A film egyetlen hiányossága, hogy bár 10 év gyűlölet a címe, és a fenti párhuzam levonható, a készítők inkább a menekültválságra helyezik a hangsúlyt, az azóta történt gyűlöletkampányokat nem veszik górcső alá, és annak sem mennek a mélyére, csak a felszínt kapargatják, hogy a magyar társadalomban, a közgondolkodásban és közhangulatban milyen hosszú távú következményei lettek ennek a kommunikációs offenzívának.

A gyűlöletkampány hatásával kapcsolatban az egyik legfontosabb szempontot azonban behozzák a készítők: „Totálisan megbeszélhetetlenné tett mindent. A demokratikus politikában éppen az lenne a lényeg, hogy a diskurzusok megnyithatóak, vannak árnyalatok, amik lehetővé teszik, hogy megfontoljunk más álláspontokat, netán éppen ezek révén változtassunk a saját álláspontunkon.

Nem tudom, milyen talajmélységig irtotta ki ennek a magvait is ez a kampány.

A nüanszok, az árnyalatok, a finom megoldások valószínűleg egy ilyen brutális évtized után szinte meg sem hallhatóak, észre sem vehetőek” – mondja Lakner Zoltán politológus.

A gyűlöletkampányok logikája tehát: vagy velünk vagy, vagy ellenünk. Ha őket támogatod, az ellenségünk vagy. Nincs idő és tér átgondolni a kérdést, oldalt kell választani. Elvették tőlünk annak a lehetőségét, hogy indulatok nélkül beszéljük meg a minket érintő kérdéseket. Elvették a kompromisszum lehetőségét. A vita lehetőségét. És ki tudja, ez visszafordítható-e valaha.

A 10 év gyűlölet a Partizán YouTube-csatornáján látható.

Dián Dóri

A kiemelt kép forrása: Youtube