Az állatvilágnak köszönhetően dől meg minden, amit a patriarchátusról gondoltunk

–

Lehet, hogy sokan nem hallották még a Monkey Hill történetét – amely sajnos ezzel még nem ért véget, mivel az állatkerti gondozók folyamatosan újabb páviánokkal bővítették az állományt –, de valószínűleg ismerik az ebből levont hibás következtetéseket.

Solly Zuckerman, a későbbi Lord Zuckerman – akit a páviánok megfigyelésére fogadott fel a londoni állatkert – ugyanis később azzal érvelt, hogy a kísérlet a hím dominancia egyetemességét bizonyítja a főemlősök körében.

Ez a nézet, valamint a tizenkilencedik és a huszadik század eleji tudósok által hangoztatott hasonló érvek alátámasztották azt az elképzelést, amely szerint a patriarchátus egész egyszerűen a génjeinkben van.

Hiszen ha a hím főemlősök uralják a nőstényeket, akkor nem csoda, hogy mi, emberek is ezt tesszük, nem igaz? És ha ez valóban a biológiánkban gyökerezik, akkor nem is tudunk rajta változtatni.

De valóban így lenne? 

A valóság az elmélet mögött

Csak néhány évtizeddel ezelőtt – amikor egyre több nő lépett a primatológia és az antropológia területére – kezdték megkérdőjelezni ezt az elképzelést. Ezzel egyidejűleg pedig a korábban elhanyagolt társuralkodó vagy női dominanciájú főemlősöket is kutatni kezdték, ennek hatására pedig fontos megfigyelésre jutottak. 

Méghozzá arra, hogy a főemlősök társadalmai valójában nem eleve hímdomináltak, és sokkal több ilyen társadalomban jellemző a hatalom megosztása, vagy a nőstény vezető jelenléte, mint azt korábban gondolták.

Ma már nem kellene meglepetésként érnie annak, hogy ha tucatnyi páviánt olyan körülmények közé helyezünk, ami a természetben nem fordulhatna elő, akkor mindez furcsa és vélhetően akár erőszakos helyzetet teremt.

Arról nem is beszélve, hogy „természetes” viselkedésre vonatkozó következtetéseket levonni az említett természetellenes szituáció alapján ugyanolyan hibás logika, mint a Big Brother segítségével következtetéseket levonni az emberi természetről. Bár az ehhez hasonló valóságshow-kban, amelyekben a versenyzők a külvilágtól elszigetelten élnek, legalább egyenlő számban vannak férfiak és nők.

Ha kilencvenvalahány férfit bezárnánk hat nővel – vagy fordítva –, és korlátozott erőforrásokat, illetve kevés információt adnánk nekik, akkor valószínűleg egy olyan helyzet állna elő, amely hasonlít a Monkey Hill-ihez, annyi különbséggel, hogy talán (és remélhetőleg) kicsivel kevésbé halálos lesz a kimenetele.

Az emberek szeretik magukat „felsőbbrendűnek” tartani az állatoknál, végtére mi is főemlősök vagyunk.

Ahogy az emberiség múltjában sem nehéz egalitárius vagy nőuralmi társadalmakat találni – ami szintén széles körben kutatott terület az utóbbi időben –, így ezek a főemlősök világában is jelen vannak.

Egy gyakran idézett példa, amelyet Alison Jolly primatológusnak köszönhetünk, a makik társadalma. Bizony, a domináns nőstény makik azok, amik a csoportokat irányítják, és maguk választják ki a párjukat is. Sőt, meghatározzák, hogy ki kivel párosodjon, olyan ösztönzésekkel, mint a farok- és szőrhúzás vagy az alkalmi csipkedés.

Bár a makikat sokáig csupán a főemlősök között a nőstények által uralt „kiugró” egyedek közé sorolták, az Animals című folyóiratban a Texasi Egyetem antropológuscsoportja által közzétett tanulmány azt sugallja, hogy jó néhány „kiugró” egyed létezik még.

A kutatók 79 élő főemlősfaj dominanciamintázatára és a kapcsolódó tényezőkre – például az egyes csoportokban a nőstények és hímek arányára, valamint a nemi kétalakúságra – vonatkozó adatok elemzése után megállapították, hogy a megfigyelt minta

42 százalékában a nőstények vagy dominánsak, vagy egyenrangúak a hímekkel.

Ez az összes főemlőscsoportra vonatkozik, beleértve a kisebb majmokat, mint a gibbonok, és az emberszabásúakat, mint a bonobók.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a dominancia nem volt összhangban azzal, hogy a fajok evolúciósan vagy földrajzilag mennyire álltak közel egymáshoz, azonban más jellemzőkkel korrelált. Azoknál a fajoknál például, amelyek esetében a nőstényeket és a hímeket hasonló test- és agyarméret jellemezte, a nőstények vagy domináltak, vagy egyenlő mértékben osztoztak a hatalmon a hímekkel, és mindketten átvették a vezetést a különböző szociális területeken. A nőstény bonobók kisebbek, de méretükben sokkal közelebb állnak a hímekhez, mint például a nőstény gorillák, és hajlamosak szoros társadalmi kötelékeket kialakítani nősténytársaikkal, ami nősténydominált társadalmakhoz vezet.

Más tényezők is befolyásolhatják a hatalmi dinamikát, beleértve a nőstények és a férfiak arányát: ha például egy csoportban több nőstény van, a hímek hajlamosak irányítani, mivel szélesebb a párválasztékuk.

A kutatócsoport nyolc különböző kihalt főemlős – a mai fajok távoli ősei – fosszíliáit is megvizsgálta, és olyan mintázatokat talált, amelyek megfelelnek a különböző interszexuális hatalmi viszonyoknak is.

A patriarchátuselméletnek száz évvel ezelőtt, amikor a tudósok még előszeretettel alkalmazták a hímdominancia elvét minden területen, talán még volt értelme, de ez korántsem általános dinamika.

Mégis, ez a feltételezés, miszerint a főemlősök világában a hímek, és csakis a hímek birtokolnak minden hatalmat, jó néhány más mítosszal együtt, továbbra is érvényesül, sőt még az emberekre is kiterjedt.

Kik is valójában az alfahímek?

A kifejezés egy világhírű primatológus, Frans de Waal 1982-es, a Chimpanzee Politics című könyvének köszönhetően vált ismertté, sokan sajátították ki – és értelmezték félre.

Ennek következtében az „alfahím” kifejezés mára lényegében egy brutális és megfélemlítő zsarnokká degradálódott, aki egy bunkósbottal veri fejbe az embert, ha csak furcsán néz rá. De Waal biztosan nem így írta le őket.

Szerinte a csimpánztársadalomban az alfahímek lényegében a legempatikusabbak. Közösségorientáltak, fenntartják a békét, megtörik a harcokat, támogatják az alulmaradottakat, és szereti őket a közösségük – nem pedig tart tőlük.

A főemlősök világában pedig vannak alfanőstények is. És igen, még olyan fajoknál is, amelyek általában hímdominánsak, mint például a csimpánzok. A hímekhez hasonlóan az alfanőstények is elősegítik a konfliktusok megoldását, összehozzák a feleket, és rendbe hozzák a csoporton belüli kapcsolatokat.

Mégis, Frans de Waal évtizedes kutatásai a főemlősök viselkedéséről és szociális intelligenciájáról – különösen az újabb munkái – azt is sugallják, hogy a főemlősökről alkotott, általánosan hímdominált kép túlságosan leegyszerűsítő és nagyrészt pontatlan.

A kutató azt mondja, hogy „női hierarchiák mindenhol megtalálhatók”, és a nők „ugyanolyan érzékenyek a státuszkülönbségekre, mint a férfiak”. Azt is állítja, hogy

bár az emberek genetikailag leginkább a csimpánzokra (amiknél a férfiak irányítanak), valamint a bonobókra (amiknél a nők) hajaznak, anatómiailag „inkább hasonlítunk a bonobókra, vagy a bonobók hasonlítanak ránk”.

Frans de Waal arra is rámutat, hogy a főemlősök között a szexualitás, a nemi kifejeződés és a szerepek terén sokkal nagyobb a változatosság – amit ők tökéletesen tolerálnak –, mint azt korábban feltételezték. A tévhitekkel ellentétben például a főemlősök körében gyakori, hogy a hímek gondoskodnak az utódokról, és gyakrabban a hímek, nem pedig a nőstények gondoskodnak az elárvult kicsinyekről – még akkor is, ha nem rokonok. 

Tudomány és ideológia

Elég egyértelmű, és nem csak a primatológia korai éveiből, hogy a nyugati tudományt régóta használják ideológiai célokra. Többek között a férfiak hatalmának megerősítésére, és a nemek közötti egyenlőség lehetőségeinek torzítására.

„Mert a nők és a férfiak túlságosan különbözők. Mert az egyiknek nagyobb az agya, mint a másiknak. Mert más főemlősök is egyértelműen a patriarchátust részesítik előnyben” – ismerős szólamok, ugye?

Valójában az embernél a nemi kétalakúság szintje más fajokhoz képest elég alacsony, és az összes főemlős közül a legkisebb. Emellett világviszonylatban, sőt az idő során is változik.

A világ egyik legrégebbi ismert településén, a törökországi Çatalhöyükben található emberi maradványok elemzése például nemcsak arra utal, hogy a férfiak és a nők akkoriban egyenrangú félként éltek együtt, hanem arra is, hogy még a nemek közötti magasságbeli különbség is csekély volt.

Ez azt jelentheti, hogy a társadalmi körülmények befolyásolhatják a biológiai nemi különbségeket? Talán igen.

Rengeteg egyéb régészeti, antropológiai és néprajzi bizonyíték van arra, hogy az emberek – területtől függően 6–12 ezer évvel ezelőttig – többnyire egyenlőségen alapuló településeken éltek, sőt egyesek még nődomináns településeken is. Ma is legalább 160 matrilineáris társadalom létezik.

Ahogyan főemlős rokonaink között is sokszínűség van, úgy az emberi fajban is figyelemre méltó a sokféleség, ami azt mutatja, hogy képesek vagyunk a társadalmi szerveződés számtalan formájának kitalálására. Mégis, annak ellenére, hogy sem a történelem, sem a biológia nem bizonyítja, hogy ez mindig is a férfiak világa lett volna, az, hogy a patriarchátusra egyetemes és elkerülhetetlen berendezkedésként gondolunk, mélyen gyökerezik kultúránkban és világunkban. 

A férfiak egyetemes felsőbbrendűségének mítosza nem több annál, mint ami: tévhit. Egy olyan mítosz, amely annál könnyebben dől meg, minél inkább megértjük a természetet és önmagunkat.

Források: ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Wikipedia / Dickbauch~commonswik

Mózes Zsófi