A turkálózás varázsa abban rejlik, amikor valakinek a szemete átalakul valaki más kincsévé

A döntésemhez, hogy összegyűjtök egy egész gardróbot, méghozzá használt ruhákból, igazából két esemény vezetett, amely tavaly következett be az életemben. Az első az, hogy rájöttem, van egy enyhe hajlamom a túlfogyasztásra, és hogy ha valami hirtelen megtetszik, bármekkora hülyeség, meg kell vennem magamnak. Marie Kondo valószínűleg rettegve lépne be a lakásomba, ami faltól falig tele van ócskapiacokon vásárolt tálakkal, vászonszatyrokkal a kontinens összes létező könyvesboltjából, és világítós pokrócokkal. Amikor pedig meghallaná, hogy nekem ezek mindegyike olyan gyermeki örömet szerez, hogy az sem érdekel, ha oldalazva kell kimennem a konyhába, egyenesen szívrohamot kapna.

A problémát viszont még csak nem is ezek a haszontalan, de szentimentális tárgyak jelentik, hanem az ugyanilyen impulzusvásárlásként idekeveredett töméntelen mennyiségű fast fashion ruha, amiket hajnali háromkor félrészegen raktam be a kosaramba, egy olyan pillanatban, amikor képzeletben fel akartam öltöztetni a testemnek egy olyan verzióját, amilyen még akkor se lehetne, ha aktívan tennék érte. 

Z generációsként már ahhoz a korosztályhoz tartozom, amely tagjainak az agya annyira hozzászokott az internethez, hogy szinte robotpilótán görgetek végig a Shein, a Cider vagy akár a Zara applikáción, miközben egy sorozatot hallgatok, és az online vásárlás kényszeres spirálja rendszeresen rávett arra, hogy felugorjak a trendekre, és elképzeljem magam olyan nőként, aki természetesen néz ki egy halászhálóra hajazó ruhában és latexfűzőben. 

Ez pedig rögtön el is vezet minket a fogadalmam második komponenséhez, vagyis hogy a közelmúltig gőzöm sem volt arról, milyen az én stílusom. 

Az én fejemben a divat sokáig csak az olyanok számára létezett, akiknek a teste legalább nagyjából megfelelt az ideálnak (és annyiban nem is tévedtem, hogy valóban sokat számít, a tervező milyen alkatot elképzelve hozza létre az adott darabot – ez pedig általában a vékony), ebből tehát arra jutottam, hogy nem is érdemes megbarátkoznom vele. 

Tudtam, milyen színek illenek egymáshoz, hogy hova mit illik felvenni, de úgy véltem, az én célom nem az, hogy vizuális úton fejezzem ki önmagam, hanem hogy eltakarjam a hibáimat. 

Ennek a két problémának az egyáltalán nem véletlenszerű összefonódása juttatott el arra a pontra alig hat hónappal ezelőtt, hogy a soroksári IKEA-ban loholtam versenyt egy nagymamával az utolsó Idasen szekrényért, mert a meglévő kettőből már szó szerint kifolytak a ruháim, mégis minden reggel azon dühöngtem, hogy nem tudok mit felvenni, hogy aztán visszavonulót fújjak, és megismételjem a tegnapi fekete nadrág–fekete pulcsi párosítást. És ahogy ott álltam az önkiszolgáló pultnál, várva a pánikrohamot (de tulajdonképpen a halált is vígan üdvözöltem volna), dideregve a 100 százalék poliészter, két kínos helyen is szakadófélben lévő kínai háremgatyámban, elhatároztam, hogy az életemnek legalább ebben a részében a felelős döntést választom: mostantól (néhány kivétellel) csak másodkézből vásárolok ruhát. Ám arról, hogy végre rájöjjek, milyen ruhákban érzem a legjobban magam, egyáltalán nem terveztem lemondani, inkább arra akartam használni ezt a vágyamat, hogy visszaszokjak a kiskamaszként imádott hobbimra, a turkálásra. 

Mára, fél év Pinterest, Stevie Nicks meg Florence Welch ruhatárára történő nyálcsorgatás, és másnapos antikbolt-túrák után, végre elmondhatom magamról, hogy nemcsak hogy szignifikánsan csökkentettem egy olyan iparág támogatását, amelynek törekvéseivel mélyen nem értek egyet, de életemben először elkezdtem azt is érezni, hogy az öltözködésem tükrözi a személyiségemet. 

Ha pedig esetleg az új év beköszöntével te is megígérted volna magadnak, hogy fenntarthatóbban fogsz élni, de nem akarod limitálni a lehetőségeidet, hogy felfedezd a saját stílusod, most pár pontban összeszedtem azokat a tanulságokat, amelyek segíthetnek egyszerűbbé tenni ezt a folyamatot. 

1. Tanuld meg, milyen formában szerez neked örömet a vásárlás, és hogyan tudod ezt az érzést fenntarthatóbb módon megélni. 

Nem kell, hogy káros hatással legyen az életedre vagy a környezetedre, ha szeretsz vásárolni. Normális, hogy egy-egy új tárgy megszerzése örömet szerez nekünk (én még az Aldiba is olyan pofával megyek, mint egy ötéves, aki most sétált be Disneylandbe), ám ezt az impulzust képesek lehetünk átültetni a fogyasztásnak egy jóval felelősebb formájába is. Bár a mai napig szeretem a klasszikus turkálózást, és nagyon szuper program tud lenni akár csapatban is, ám a nagyvárosokban egyre kevésbé élvezhető időtöltés, amióta mindent elleptek a viszonteladók, és még a nem olyan jó állapotú ruhák árai is az egekbe szöktek. 

Míg pár éve szinte minden túráról különleges, remekül variálható darabokkal tértem vissza alig pár ezer forintért, ma ezt már bajosan tehetem meg, és talán már nem is ez lenne az első választásom, mert egyike vagyok azoknak, akik órákat tudnak eltölteni online boltok keresőjében, és nem szívesen mondanék le erről az élményről.

Az olyan oldalaknak köszönhetően, mint a Vinted, a Remix, a Depop vagy akár az Etsy, kicsit egészségesebb módon tudom etetni a folyamatos stimulációra vágyó lelkemet, ez pedig motivál arra, hogy ne csússzak vissza a Shein fekete lyukába. Szóval, ha te is olyan arc vagy, aki jobban szeret az ágyából vásárolni, és nem bánod a rendeléssel járó kis kockázatot, ezek az appok kiváló alternatívát jelenthetnek számodra. Bónuszpont, ha tudatosan inkább Magyarországról rendelsz, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomod.

2. Ne trendin vagy előnyösen akarj kinézni, hanem önmagadnak.

Régebben gyakran estem abba a hibába, hogy megfelelési vágyból görcsösen igazodni akartam a trendekhez, és a vonzónak tartott sziluettekhez, mert azt gondoltam, ezekkel mutatom meg a körülöttem élőknek, hogy képben vagyok a divat terén. Amióta azonban valamennyire belekóstoltam a modellkedésbe, és ezen keresztül megismerkedhettem egy csomó különböző stílussal, elkezdtem megérteni, hogy akkor tudom igazán értékelni a divatot, amikor nem felszínes jelzést adok vele másoknak, vagy szebbnek akarok tűnni, hanem magamat próbálom megmutatni a ruháimon keresztül. 

Az elmúlt években a legtöbb vásárlásomat olyan darabok tették ki, amelyeket pusztán azért vettem meg, mert azt éreztem, hogy ezeken keresztül olyan embernek mutathatom magam, akit mások is elfogadnának – ám mivel nem éreztem őket a személyiségemhez passzolónak, így pár hordás után rendszeresen a szekrényem aljában végezték. 

Ezt a felesleges halmozást ma már tudatosan kerülöm azzal, hogy nem az aktuális trendeket követve vásárolok (ami a fast fashion boltok elhagyásával nem is nehéz feladat), és ahelyett, hogy azt keresném egy szettben, hogy minél „előnyösebben” mutassak benne (amin általában azt értik, hogy kisebbnek tűnsz benne), inkább az olyan darabok felé fordulok, amelyek, ha furcsán és kicsit kiforratlanul is, de reprezentálják azt, aki vagyok. 

Nem gondolkodom azon, mi fog idejét múltnak tűnni három év múlva, vagy miben a legjobb a fenekem, hanem olyan dolgokat veszek, amelyektől azt érzem, hogy „na ez jó karakterdizájn”.

3. Tudd, hogy milyen darabokat éri meg másodkézből venni.

A jelenlegi állás szerint fehérneműn és cipőkön kívül nem vásárolok tömeggyártott, új holmikat, amely alól egyedül a nadrágok jelentenek ritka kivételt, mivel az elég alacsony, szélesebb homokóra alkatomhoz még online is nehéz olyan gatyát találni, ami mindenhol jó lenne rám. Viszont már azelőtt is, hogy áttértem volna erre a szabályra, voltak olyan ruhatípusok, amelyeket eszembe sem jutott volna máshol keresni, mint turkálóban. Számomra elsősorban ilyenek a kabátok és dzsekik, amiket már nem is emlékszem, mióta nem veszek újonnan, mivel ezekből a legkönnyebb olcsó, minőségi és különleges darabokat találni, és a régebbi változataik rendszerint tartósabbak is a maiaknál. 

Más barátaimnak hasonlóan működnek a farmerok, amik hosszú idő után is hordhatók maradnak, így nagyon sok kiváló állapotút találni belőlük használtan is – vagy a vintage alkalmi ruhák, amik egy kis átalakítással szinte bármelyik modern estélyit képesek megszégyeníteni. 

A lényeg az, hogy 

vannak bizonyos kategóriák, amikből jó eséllyel találsz másodkézből is olyan darabokat, amelyekben otthon érzed magad, és azon sem kell aggódnod, hogy hamar elhasználódnak. 

Így, ha nem tartasz is ott, hogy az egész ruhatáradat ilyen forrásokból szerezd be, azon érdemes lehet elgondolkodnod, melyek a gyűjteményednek azok az elemei, amelyeket kényelmesen kiválthatsz second hand cuccokkal. 

  

4. Adj hozzá a varázslathoz. 

A turkálózás varázsa abban rejlik, amikor valakinek a szemete átalakul valaki más kincsévé. Az a bandapóló, amire rálelve izgatottan felsikítottál, régebben egy másik emberhez tartozott, aki megunta vagy kinőtte, és úgy döntött, hogy ahelyett, hogy a lehető legegyszerűbb módon megszabadulna tőle, továbbadja valakinek, aki új életet adhat neki. És bár manapság sokan bizniszként kezelik ezt a műfajt, és nyerészkedni akarnak rajta, a turkálózás alapjában véve arról szól, hogy emberek a lehető legdirektebb módon segítik egymást, és azt, amire már nincs szükségük, visszaforgatják a közösségbe.

Önmagában dicsérendő, ha az életedet igyekszel fenntarthatóbban élni, de ha egy lépéssel tovább akarsz menni, akkor ne csak vásárolj, hanem add is vissza a körforgásba azt, amire már nincs szükséged. 

Érzékeny, mindenhez könnyen kötődő személyiségként nehezen válok meg a cuccaimtól, ennek ellenére törekszem arra, hogy felismerjem, ha valamit már csak a nosztalgia, vagy a túlfogyasztásra való hajlam tart a szekrényemben. 

Ha már elindultál ezen az úton, és kezd szűkös lenni a hely a polcodon, akkor szabadítsd fel őket – és magadat is – az oly sokunkra jellemző halmozástól, és ajándékozz meg valaki mást egy „előszeretett” ruha örömével. Mert ahogy minden a klímavédelemmel kapcsolatban, a second hand vásárlás is csak akkor működik, ha életben tartjuk a közösséget, amely létrehozta.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / RUSS ROHDE

Nyáry Luca