Ha a használt ruhák mesélni tudnának… minden helyzetre létezik turis összeállítás!
Figyelve a híreket, az elmúlt években nagy klímaszorongóvá váltam. Ez nem jelenti azt, hogy minden percben görcsösen azon gondolkodom, mikor fog elpusztulni a világ, de elmélkedtem már azon, hogy önzőség-e gyereket vállalnom a saját boldogságom miatt, amikor tudom, hogy az ő gyermekei már nem biztos, hogy nyugodtan élhetnek a Föld nevű bolygón. Folyamatosan próbálok kis lépéseket tenni egy fenntarthatóbb élet irányába, hogy tisztább lelkiismerettel nézzek majd az unokáim szemébe, amikor kiderül számukra, hogy itt valami nem oké. A többi között, ha tehetem, legjobb tudásom szerint csatlakozom a különböző környezetbarát kihívásokhoz, mint például a műanyagmentes júliushoz vagy a most futó #SecondHandSeptemberhez, magyarul (Mengyán Eszter fenntarthatódivat-blogger után szabadon) a turikincs szeptemberhez. Deli Csenge írása.
–
A mozgalom ötletgazdája, az Oxfam szervezet minden kampányhoz csatlakozót a tudatos vásárlásra buzdít, és nem titkolt célja a fast fashion termékek visszaszorítása, hiszen azok szörnyű terheket rónak a környezetre. Elképesztő mennyiségű víz szükséges a ruhák előállításához, és heti tizenhárommillió ruhadarab kerül a brit szemétégetőkbe, arról nem beszélve, hogy legtöbbször milyen embertelen körülmények között készülnek. (Utóbbi témát jól körüljárja a The True Cost című film.)
A használt ruhákkal való kapcsolatom mindig is természetes volt
Anyukám világéletében nagy turkálós volt, elképesztő kincseket szokott találni, és már velem is egész fiatalon megismertette (és megszerettette) ezt a világot. A turis cuccok mellett sok-sok örökölt ruhát is hordtam kisiskolásként, és soha nem éreztem emiatt kellemetlenül magam. Amikor kinőttem a ruháimat, szívesen adtam tovább a következő generációnak, nálunk ez magától értetődő volt. Ahogy felnőttem, elkezdtem egyedül is turikba járni, és tavaly ilyenkor azon kaptam magam, hogy elhatároztam: csak akkor veszek fast fashion üzletben ruhát, ha tényleg nagy szükségem van rá. Így történt, hogy az elmúlt egy évben kétszer vásároltam ruhát újonnan, annál többet jártam turiba és gardróbcserére.
Persze a használt ruhák vásárlását is muszáj tudatosan csinálni,
különben könnyen a ló túlsó oldalára esünk a halmozással. Bevallom, ebben még nekem is van hová fejlődnöm. A mértékletesség a kulcs, és hogyha a folyamatos fogyasztás helyett arra törekszünk, hogy megismerjük egy-egy ruhadarabunk történetét, vagy éppen kreáljunk neki egyet. Jöjjön hát hat olyan szett a szekrényemből, ami szuperül funkcionál a különböző élethelyzetekben, és ha mesélni tudna, ilyesmiket mondana.
A Tökéletes Szett az első irodai napra (nyáriasabb kiadás)
Régi-új WMN-esként kicsit izgultam az első napom előtt, no meg nagyon izgatott is voltam. Nem tudtam, mit vegyek fel (mondjuk, egy nő sosem tudja, mit vegyen fel…), paráztam, hogy mindenkinek újra be kell mutatkoznom (nem kellett, emlékeztek rám!), és féltem, hogy majd a sok saleses meg marketinges kifejezés között csak kapkodom a fejem (ez be is igazolódott, mert sajnos nem annyira gyakorlatias az egyetemi képzés). És persze izgatott voltam, mert hát mégiscsak a WMN-nél fogom tölteni a következő három hónapot!
Mindenképpen használt ruhákban akartam menni, hogy már ezzel demonstráljam jelen cikkötlet relevanciáját (és lám, sikerült). Úgy éreztem, még egy kicsit itt az indián nyár, kellemesen meleg az idő, ezért ez a „most jöttem a nyaralásról” lapszoknya plusz papucs időjárásnak és hangulatnak is abszolút megfelel. A póló pedig szerintem az legeslegtökéletesebb választás egy WMN-irodában töltött első napra. Néhányan meg is kérdezték a csapatból, hogy ezt direkt erre az alkalomra tartogattam-e, de nem akartam strébernek tűnni, és hogy leplezzem majd szétrobbanó izgatottságomat, csak lazán azt válaszoltam: „Ez akadt a kezembe.” Ó, ha tudnák…
A póló sztorija amúgy is érdekes, hiszen épp nőnap előtt bukkantam rá az egyik otthoni turiban, nem volt kérdés, hogy hazajön-e velem.
Alapból odáig vagyok a fehér alapon fekete szöveges pólókért, ez ráadásul puha pamut anyagú, és valami dán dizájner márka. A lapszoknya meg anya szekrényéből vándorolt az enyémbe, igazán kényelmes és praktikus darab, mondhatni, ápol és eltakar. Kell ennél több?
Városfelfedezős szett (nyári kiadás)
Imádom a lenge, széllel szálló nyári egyberuhákat, a szép színeket meg a különleges formákat! Egy ideje a természetes és az őszi meleg színek nagyon betaláltak nálam, így a fekete-fehérséget legtöbbször a kék, piros, bordó, barna, narancs színpalettával töröm meg. Legyen szó fodrokról vagy gombokról, esetleg gallérról, jöhet bármelyik, akár egyszerre is.
Mivel ez a ruha minden említett kritériumot megugrott, igen hangsúlyos szerepet kapott az öltözködésemben a nyáron. A vállamon átvetett kis barna bőrtáska elég viseltes, már többször meg kellett javíttatni, nem is csoda, hiszen öregebb, mint én! Ennek ellenére (vagy pont ezért) nagyon nagy kedvencem, mondanom sem kell, ez is az anyukámé volt, amíg el nem kunyiztam tőle.
A derekamra kötött – Rómát ábrázoló – selyemkendővel együtt pedig mindig kicsit olyan érzésem van ebben az összeállításban, mintha épp az áhított mediterrán városok szűk utcácskáit taposnám.
Egyelőre azért beérem az itthoni csodákkal, hiszen annyi minden vár még felfedezésre.
Iskolába járós szett (csinos kiadás)
Az a jó a turikban, hogy nagyon különleges darabokra bukkanhat az ember. Nézzétek például ezt a barokkos beütésű szoknyát! Nagyjából ez a legdrágább second hand üzletben vásárolt darabom, de nem tudtam otthagyni. Még évekkel ezelőtt a Hádában vettem, amiről korábban már Dián Dóri is megállapította, hogy nem a legolcsóbb alternatíva, ezért is járok sokkal szívesebben kisebb turkálókba a nagy cégek helyett. A fehér ingem pont egy ilyen aprócska lelőhelyről van, meg a szekrényemben lapuló összes többi kék és fehér ingem is.
Ez utóbbiakból van egypár, ugyanis egy időben azt gondoltam, hogy majd nagyon komoly „business woman” leszek, aki mindennap világos blúzban és csinos kiskosztümben fog dolgozni. A bizniszvonalon maradva, ezek az elegánsabb darabok általában csak az egyetemi prezentációkra kísértek el. Azt meg már tudom, hogy a munkahelyén nem a ruha teszi az embert.
Iskolába járós szett (lazább kiadás)
Bár ebben a félévben épp nem koptatom az egyetem padjait, sokkal inkább a WMN íróasztalait a kötelező szakmai gyakorlatomon, de amikor még jártam iskolába, ilyesmi göncöket hordtam.
Kifelé kacsingatva az egyetemről, az ott eltöltött három év miatt, néha ilyen „ruhaszéthúzós” szuperhősnek érzem magam, akinek nem egy hatalmas S betű ékeskedik a mellkasán, hanem például a Harvard felirat. A harvardos pulcsim (ez sajnos fast fashion) és harvardos vászonszütyőm (ez viszont turis) mellé igazán dukált egy póló, mert bár valószínűleg soha nem fogok ezen az egyetemen tanulni, azért a „fíling” megvan. A szürkeséget fel akartam dobni, így erre a könnyed anyagú, nagyon vidám virágos ingre és egy fehér nadrágra esett a választásom. A fehér nadrágról még érdemes annyit tudni, hogy általában a legesősebb, legsárosabb napra tervezem be, vagy amikor valamilyen paradicsomos kaját eszem (hint: gyakran leeszem magam). Hát, éljen a tudatos tervezés!
Rohangálós szett (laza kiadás)
Valamiért különösen vonzanak a monokróm összeállítások, a csíkos felsők úgyszintén, ezért egyértelmű volt, hogy ezt a fekete-fehér pólót is beválogatom a végső ruhadarabok közé. Mellé egy szintén „turikincs” fekete nadrág lett a befutó, amire eléggé büszke vagyok, mert évekkel ezelőtti szerzemény, és még nem lyukadt ki, no meg még mindig beleférek…
A rohanósabb napokra szeretek kényelmes dolgokat felvenni, amikben egész nap jól érezhetem magam. Ez a kikötés itt százszázalékosan teljesül. A vállamon pedig ott pihen az elmaradhatatlan vászontáska, amit én dekoráltam ki. És ha már környezettudatosság, akkor tömegközlekedés, és ha tömegközlekedés ebben a vírusokkal teli időszakban, akkor persze a maszk is kötelező kiegészítője az öltözetnek.
Rohangálós szett (csinosabb kiadás)
A csinosabb jelző csupán a korábban bemutatott fehér ingnek szól. A farmerok összjátéka miatt inkább mondanám lezsernek ezt a szerelést, de egy egész napos ide-oda szaladgáláshoz pont erre van szükségem. Meg hát milyen jól mutat ez a kopottas fáradtkék szín a villamos élénksárgájával. Ha pedig elmesélem a dzsekinek és a nadrágnak a történetét, te is sárgulni fogsz… Ott kezdődik az egész, hogy Levi’s márkájú mindkettő, és összesen hétszáz forintért jutottam hozzájuk. Oké, irigykedhetsz!
A nadrág nem is annyira nagy kaland, csak jókor voltam jó helyen, és az évek során felhalmozott négylevelűlóhere-gyűjteményem meghozta gyümölcsét: a helyi kisvárosi turiban megtaláltam álmaim farmerját pont a méretemben. Jó, a dereka itt-ott eláll, de ilyen apróságokra nem adunk, hiszen egy hétszáz forintos tételről van szó. De akkor hogy fér bele a megadott büdzsébe még egy Levi’s dzseki is? Kérem szépen, úgy, hogy az valamikor réges-régen az apukámé volt, aztán az egyetemi szerelemmel együtt az anyukámé lett, utána jó pár év(tized)et porosodott a gardróbunk akasztóján, amikor is megláttam benne a potenciált, no és a címkéjét! Nem vagyok nagy márkahívő, de ami menő, az menő. Szerelem volt első látásra, és sokadik hordásra is az.
Szóval több second hand, kevesebb fast fashion, legalább még szeptemberben. Jót tesz neked meg a környezetednek is, és általában a pénztárcád is meghálálja, csak csináld okosan, mértékkel.
[Ui.: A cikkben szereplő képeken a cipőket (és fehérneműket) kivéve tényleg mindenem turis, örökölt, vagy félig otthon készült, mint például a maszk és a vászontáska.]
Deli Csenge
Fotók: Deli Boglárka