Így lesznek a mélyen hívő családok gyerekeiből ateisták, a világi szülőknek meg vallásos gyerekeik

–

Egy egyszerű imádságból vallási meggyőződés

A valláshoz fűződő kapcsolatom a mai napig nagy talány számomra. Kisgyerekként a nagymamám megtanította az Én Istenem, jó istenem… kezdetű imádságot, amit minden lefekvéskor elmormoltam, miközben a szüleimre, a nagyszüleimre, a testvéremre és a plüssállataimra is áldást kértem, de ezen túlmenően különösebb érdeklődést jó ideig nem tanúsítottam aziránt, hogy megismerjem az imádság eredetét vagy Isten kilétét. Szekuláris családban nőttem fel, a szüleim nem voltak sem ateisták, sem vallásosak, semmilyen kontextusban nem került szóba otthon ilyesmi, annak ellenére, hogy meg voltam keresztelve.

Nem tudom, minek hatására, de

az általános iskolában aztán elemi erővel tört rám a vágy, hogy elmélyüljek a katolikus vallásban.

Egy kis hozsannás könyvvel járkáltam fel-alá a lakásban, beírattam magam hittanra, és éveken keresztül vitettem el magam apukámmal minden vasárnap a templomba. A szüleim bizonyos szintig asszisztáltak ehhez a számukra valószínűleg hóbortnak tűnő időszakhoz, de még az én kedvemért sem voltak hajlandók bevonódni abba, hogy végigüljék velem az szentmiséket. Elvittek, majd értem jöttek. De a legfontosabb, hogy elfogadták, nem ellenezték, még ha nem is értették. 

Apunál azért szerintem rezgett a léc – bár jól leplezte –, amikor egyszer egy nagy áruházban elvett a zöldséges pultról egy szem földimogyorót, hogy megkóstolja, én pedig szigorú tekintettel közöltem vele, hogy ez lopás. Nem emlékszem, hány éves lehettem, de annyira biztosan kicsi voltam még, hogy a bevásárlókocsi gyerekeknek kialakított ülőkéjében ültem. Zsenge korom ellenére olyan pontosan mutattam az utat a morális iránytűmmel, hogy ezek után vett a kedvemért egy fél kilóval, lemérte, majd kissé még mindig gondterhelt arccal közöltem vele, hogy azt az egy szemet viszont így sem fogjuk kifizetni.

Az első áldozás, az éveken át tartó rendületlen gyónásokkal kiegészített templomlátogatások és a nyári hittantáborok után valami megtört bennem, amikor tizenkét évesen fél év különbséggel eltemettem a szüleimet.

Már nem volt kit megróni az ellopott szem mogyoróért, már nem volt kit keltegetni a lusta vasárnap délelőttökön, hogy indulni kell a templomba.

Megharagudtam Istenre, és azt gondoltam, nekem nem kell egy olyan Mindenható, aki elvett tőlem mindent, amit csak egy gyerektől el lehet.

Megszakadt a kapcsolatunk, és azóta sem tudom, miben is hiszek pontosan. Valamiben biztosan. Érzem, hogy vannak nálam nagyobb, hatalmasabb erők, de még nem kristályosodott ki ez a fajta világkép bennem.

Érdekes, hogy míg az én családomban egyáltalán nem volt bevett szokás a vallásgyakorlás, nekem erre már nagyon kicsi korban kialakult az igényem, ki tudja, minek hatására. Ezzel szemben egy amerikai kutatás éppen azt vizsgálta, hogy a mélyen vallásos – vagy legalábbis magukat annak mondó – szülők gyerekei gyakran válnak ateistává.

A hitelességnövelő kijelzők elmélete

A Big Think cikke számolt be róla, hogy 2009-ben Joseph Henrich, a Kanadában található Brit Columbiai Egyetem pszichológiai és közgazdasági tanszékének professzoraként javasolta a Credibility Enhancing Displays (CREDs), azaz a hitelességnövelő kijelzők elméletének ötletét, amely adaptív logikával szolgál arra vonatkozóan, hogy a tettek miért beszédesebbek, mint a kimondott szavak.

A CRED-elmélet lényege, hogy mivel viselkedésünk nagyobb energiabefektetéssel jár és/vagy költségesebb, ezért sokkal őszintébb kifejeződése a hiedelmeinknek, mint a kimondott szavaink.

A szakember a CRED-del olyan terminust kívánt megalkotni, amely azokat az embereket jelöli, akik egy bizonyos vallási meggyőződést közvetítenek, de valójában valami teljesen másban hisznek, vagy legalábbis hamis képet festenek az elkötelezettségüket illetően. 

Henrich érthetővé akarta tenni a manipulálhatóságot, különösen a vallási meggyőződés tekintetében. Míg a hangsúlyt az evolúciótörténeten keresztüli kulturális tanulásra helyezte, világos, hogy a CRED politikai vonatkozásban is használható. Sőt, a szakértő valójában amellett érvelt, hogy a CRED a törzsi rendszer rendkívül fontos eleme, amely elősegítette a csoporttal való azonosulást és erősítette a közösségen belüli kötelékeket.

Henrich az olyan ősi rituálékhoz nyúlt vissza, mint a tűzönjárás vagy állatáldozat, amelyek révén a vallási meggyőződés tettekben nyilvánult meg, magasabb hitbeli elköteleződést közvetítve, amelyek elősegítették a sikeres és együttműködő csoportdinamikát a közösségen belül. De napjainkban a versenyszférában is sikeresen alkalmazott eszköz ez: minél merészebb és feltűnőbb egy hirdetés, annál nagyobb eséllyel vásároljuk meg az adott terméket, függetlenül attól, hogy mi az, mert óhatatlanul azt az üzenetet közvetíti számunkra, hogy az eladó jelentős energiát és költségeket ölt abba, hogy eljuttassa hozzánk az áruját.

A CRED és az ateizmus kapcsolata

Joseph Langston, az új-zélandi Victoria Egyetem PhD-hallgatója és az Atheist Research Collaborative (Ateizmust Kutatók Egyesülete) kutatója arra volt kíváncsi, mikor válnak az emberek ateistává. A Religion, Brain & Behavior című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a CRED-ek ennek a mérésére is jó eszközt kínálnak.

Kiderült, hogy azoknak a szülőknek a gyerekeiből, akik sokat beszélnek a vallásról, de a gyakorlatban nem élik meg mindazt, amiről szónokolnak, nagyobb valószínűséggel lesznek istentagadók a későbbiekben.

A CRED nem elválasztható a természetfeletti erőkbe vetett hittől, és abban Henrich és Langston is egyetértett, hogy ez a társadalomban előnyösen bevethető eszköz elég képlékeny ahhoz, hogy szemfényvesztésre is alkalmas legyen. Természetesen a hiedelmek gyakran őszinték, de bármilyen meggyőződés rituális, teátrális megjelenítése nagyobb valószínűséggel jelképezi a hívő elköteleződését és érzelembefektetését.

Langston rámutatott azokra a korábbi kutatásokra, amelyek szerint a CRED-ek legalább részben befolyásolják a generációk közötti vallási meggyőződésbeli különbségeket, és amelyek arra sarkallták a szakembert, hogy a CRED-ek révén azt vizsgálja, hogy egy ember hány éves korától válik ateistává. Langston különös figyelmet szentelt a vallási választás és a vallási konfliktus között meghúzódó szakadéknak, amely szerint, mivel a posztindusztriális társadalmakban általános az egzisztenciális biztonság, ezért a szülők valójában kevésbé támaszkodnak a természetfeletti erőkre a túlélés kérdésében. Véleménye szerint a következő generációkban egyre nagyobb arányban fordulnak majd elő ateisták, mivel a tekintélyelvű szülői nevelés gyakran vezet elidegenedéshez, gerjeszt személyes csalódást és lázadást a gyerekekben, ezek pedig az ateista hajlamokat is felerősítik.

Minél kevésbé biztosított a gyerekek számára a szabad választás lehetősége, a jövőben annál nagyobb eséllyel fogják tagadni Isten létezését.

A szakember tanulmányához 5153 ateistát kérdeztek meg két kritériumrendszer alapján.

Először is Langston arra volt kíváncsi, hogy a CRED-ek és az ateizmus közötti kapcsolatot befolyásolja-e a vallás fontossága, a vallási választás és a vallási konfliktus (a cikk azonban nem részletezi, hogy ezek pontosan mit takarnak – a szerk.). Másrészt kiszélesítette a kérdésfeltevés körét azáltal, hogy további családi és társadalmi változók alapján vizsgálta a vallási meggyőződések elsajátítását és átadását. Olyan kérdéseket tettek fel például a résztvevőknek, hogy „Hogyan jellemeznéd a szüleidet, miközben felnőttél?”, a válaszok között pedig olyan lehetőségek szerepeltek, hogy 1) könnyű volt velük beszélni; 2) szigorúak voltak; vagy (3) melegszívűek és szeretetteljesek voltak.

A szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a vallás jelentősége késlelteti ugyan az ateistává válás időpontját, ezzel szemben a vallási választás és konfliktus viszont gyorsítja a folyamatot. És ahogy azt kezdetben megjósolta, a CRED-ek valóban az istentagadás korábbi megjelenéséhez vezetnek.

Amikor a gyerekek azt tapasztalják, hogy a szüleik csak szóban képviselik a meggyőződésüket, de a tetteik nem igazolják azokat, a fiatalok nagyobb eséllyel fordulnak el a vallástól a későbbiekben.

Langston azonban hozzátette azt is, hogy a vizsgálat egyik fő megkötése az volt, hogy vallásos résztvevőket nem vontak be, de mint mondja, ez további kutatási lehetőségeket kínál a témában.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Fran Polito