Ha nincs holttest, nincs bűntény? – A savfürdős sorozatgyilkos megdöbbentő története

–

Zenekedvelő fiúból piti tolvaj

Amikor hidegvérű sorozatgyilkosok történeteiről van szó, gyakran előkerül a gyerekkoruk is, ugyanis egy nehéz, bántalmazásokkal teli, traumákkal nehezített felnőtté válás sok mindenre adhat magyarázatot a tettes bűncselekményeivel kapcsolatban.

Ám vannak olyan elkövetők is, akiknek teljesen átlagosnak tűnő gyerekkoruk volt az átlagos családjukban, és mégis szörnyetegek lettek.

Ilyen John George Haigh is, aki 1909-ben született az angliai Stamford városában. Konzervatív, hithű keresztény családban nevelkedett a szülővárosa melletti Outwood nevű faluban, átlagos anyagi körülmények között. Zenei tehetsége már gyerekként megmutatkozott, kiválóan zongorázott, komolyzenei hangversenyekre járt, és gimnáziumban még ösztöndíjat is kapott, valamint a fiúkórus tagja volt.

Ám mégsem zenei vonalon indult tovább, a középiskola után egy mérnöki cégnél kapott állást. Egy év múlva azonban már egy másik területen próbált ki magát, biztosításkkal és hirdetésekkel foglalkozott. Ám itt se maradt sokáig, 21 évesen kirúgták, mert lopott a kasszából. Ez volt az első komolyabb lebukása, ám elmondása szerint már kisgyerekként is elkövetett kisebb bűncselekményeket, de a vallomása azon részét, amit a gyerekkoráról mondott, nem lehet készpénznek venni – de erről majd később…

Tolvajból megrögzött csaló

Haigh „karrierje” igencsak érdekesen alakult, ugyanis szinte mindig volt valami munkája, ám a fizetésével valószínűleg nem lehetett elégedett, ugyanis gyakran vállalt egy kis „mellékest”. 1934-ben, 25 évesen feleségül vette a nála két évvel fiatalabb Betty Hamert, a frigy azonban nem tartott túl sokáig. Négy hónap múlva Haigh-t csalásért letartóztatták és egy időre börtönbe került. Neje, aki akkor már a közös gyereküket várta, elvált tőle, az újszülött kislányt pedig örökbe adta.

Haigh valószínűleg nem búslakodott sokáig, és a majdnem két évig tartó börtönlét sem viselhette meg, ugyanis 1936-ban Londonba ment, hogy új életet kezdjen. Itt ismerkedett meg a gazdag játékterem-tulajdonos William McSwannel, akinek mondhatni, a mindenese lett: sofőrként is dolgozott neki, de a játékgépeket is Haigh tartotta rendben. Eközben is folyamatosan átvert jótékonykodni akaró embereket, ezt egyfajta kereset-kiegészítésként fogta föl.

Ám mellékállású csalónak lenni valószínűleg nem volt elég jövedelmező számára, ugyanis nemsokára McSwannél is felmondott, és azzal kereste a kenyerét, hogy ügyvédnek adta ki magát, majd hamis részvényeket értékesített, amiket „elhunyt ügyfelei” hagyatékának állított be.

Ez a „biznisz” sem tartott sokáig, 1939-ben újra lecsukták csalás miatt, amikor úgy bukott le, hogy elírt egy városnevet az egyik „szerződésben”.

Ekkor már négy év letöltendőt kapott, de ez még mindig nem bizonyult elég büntetésnek ahhoz, hogy Haigh a becsület útjára lépjen. Sőt! 

Feketeöves csalóból hidegvérű, számító gyilkos

A börtönben töltött idő alatt John Haighnek volt ideje gondolkodni azon, miért került oda. Ám az ő megfejtése szerint nem az elkövetett csalásokkal volt a baj, hanem a megkárosított emberekkel, akik le tudták buktatni. Így hát a rácsok mögött töltött négy évben kidolgozta a szerinte tökéletes módszert arra, hogy elhallgattassa megkopasztott áldozatait: kénsavval maratja szét a testeket.

A börtönből tehát nem bűneit megbánva, hanem gondosan kidolgozott tervvel és tettvággyal szabadult. Egy mérnökirodában helyezkedett el, és itt találkozott régi munkaadójával, William McSwannel. A férfi mesélt Haigh-nek új vállalkozásáról: a gazdag szülei által kiadott lakások bérleti díját szedte be. McSwan láthatóan jól keresett az üzleten, amit Haigh megirigyelt – pár hónap múlva egykori főnökét egy pincébe csalta, ahol leütötte, majd a holttestet egy hordónyi kénsavba dobta. A McSwan-szülőknek azt mondta, fiuk a sorkatonaság elől elmenekült Skóciába, és átvette a helyét a munkában, a feloldott holttest maradványait pedig egy aknába öntötte.

Az idős házaspárnak természetesen egy idő után feltűnt, hogy a fiuk nem ad életjelet magáról, ezért Haigh őket is megölte, testüket savas tartályban feloldotta, és hamis papírok segítségével mindenüket pénzzé tette.

A vagyon nem tartott sokáig Haigh játékszenvedélye miatt, így újabb áldozatok után nézett. Ekkor gyilkolta meg dr. Archibald Hendersont és feleségét, akik éppen árulták a házukat. Az ingatlan iránti érdeklődőnek kiadva magát Haigh lelőtte és savval teli tartályba tette őket, majd a maradványokat egy aknába öntötte.

Az ő vagyonukat is gyorsan elherdálta, ám az eltüntetett holttestek olyan önbizalmat adtak neki, hogy bérelt egy nagyobb raktárat a Leopold Roadon, úgy gondolta, itt majd szakmányban tudja ölni és eltüntetni az embereket.

A hatodik áldozatát már itt érte a halál, a dúsgazdag özvegy Olive Durand-Deacont. A nő egy üzleti ötletével kereste meg Haigh-t, akivel egy hotelben lakott, ám a férfi bizniszelés helyett lelőtte őt is, majd – ahogy eddig mindig – egy savval teli tartályba dobta a testet. Igen ám, de ennél a raktárnál már nem volt akna, ahova az „emberi iszapot” önthette volna, ez lett a veszte.

A nő eltűnését egy barátja jelentette a rendőrségen, Haigh pedig hamar a nyomozók látóterébe került a korábbi csalásai miatt. Átkutatták a raktárat, és megtalálták az özvegy többé-kevésbé feloldott holttestét, valamint további hordókat. 

Ha nincs holttest, nincs gyilkosság?

A rendősök letartóztatták Haigh-t, akire a fent említett hat ember megölését tudták rábizonyítani, ám ő maga kilenc gyilkosságot ismert be.

A beszámolók szerint Haigh nem mutatott megbánást, közönyösség és egyfajta derű volt rajta látható a tárgyalás során. Olyannyira nem volt megilletődve, hogy manipulálni akarta bíróságot: egy ponton megkérdezte, hogy az elmegyógyintézetből hamarabb engednék-e ki, mint a börtönből. Választ nem kapott, de azt a stratégiát választotta, hogy őrültnek tetteti magát, hátha megúszhatja a halálbüntetést.

Vallomásában arról beszélt, hogy családja fanatikus hívőkből áll, akik megnyomorították az életét, gyerekkora sivár és szomorú volt. A gyilkosságok indítékaiként pedig azt nevezte meg, hogy meg akarta inni az áldozatok vérét – ám erre semmilyen bizonyítékot nem találtak.

Haigh úgy hitte, az őrültség színlelése, valamint az, hogy nincsenek meg a holttestek, felmenti őt a vádak alól.

Elszámította magát, perceken belül megszületett az ítélet: bűnös. Tetteiért halálra ítélték, 1949 augusztusában végezték ki.

Dián Dóri

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images