Ezért óriási baj, hogy közel két évig egyáltalán nem volt látogatás a börtönökben

–

Láthatták egymást Skype-on,

már persze azok, akik megengedhették maguknak. Akiknél olyanok voltak a feltételek otthon, hogy bekapcsolhatták a gépet, volt internet, aztán hadd menjen. Igen, lehetett telefonálni is. Ha futotta a percdíjból, ami odabent legalább háromszor annyiba kerül, mint nekünk, akik szabadon járunk-kelünk a világban, és csak rácsörgünk arra, akire akarunk, az meg visszahív minket, ha éppen akkor jó neki. Igen, csomagot is lehetett fogadni, de azt meg minek, hiszen a rács mögötti kisbolt ugyanazt adja, ha van rá pénzed. Sőt, még olcsóbban is jössz ki, mert az otthonról kapott küldemények esetén egy ezressel többe kerül a kötelező nejlonzacskó, amibe teszik a csomagokat.

„A levelezés volt a legjobb, mert telefonon csak nagyon gyorsan lehetett elhadarni, hogy »szeretlek«, »szeretünk«, »várunk haza«, meg minden más fontosat” – mondja Luca, az Otthon várunk! kampányt elindító Fecske-csoport egyik tagja a Helsinki Hangadó április 22-i adásában. Lucának egy közeli hozzátartozója volt börtönben a pandémia alatt. A fiatal nő nem is ismert hozzá hasonló helyzetben lévő sorstársakat, olyanokat, akiknek a szerette fogvatartott lett volna. Csak a családban tudtak beszélni az érzéseikről, és arról, kinek mit sikerült elmondania, illetve megtudnia a szűkre szabott heti telefonbeszélgetések során. Még szerencse, hogy a heti 50 percnyi időt 65-re emelték a járvány alatt.

Pótolhatatlan gesztusok, pillantások

A személyes találkozásokat csak részben tudta helyettesíteni a digitális kapcsolattartás, a Skype. Lucáék pár éves kisfia legalább láthatta a közeli hozzátartozóját anélkül, hogy a gyereknek szembesülnie kellett volna a börtönkörülményekkel. De Luca a képernyőn keresztül nem lehetett biztos abban, milyen állapotban van a szerette. Hiányoztak a gesztusai. Csak a szabadulás utáni nagycsaládi fogadáskor derült ki, hogy bár nyomot hagytak rajta az elmúlt hónapok, a tekintete nem változott. Az ugyanolyan maradt. 

És ez a fő kérdés – mondja Hajdu Judit pszichológus, családterapeuta, kriminológus. Mi lesz a fogvatartottakkal azután, hogy kijönnek? Sorolja a tényeket: átlagosan 3 börtönév után a házasságok 80 százaléka felbomlik, évente pedig 32 százalékkal nő annak az esélye, hogy családi kapcsolatok szakadjanak meg. Mármint akkor, amikor lehet látogatni. De ha minden személyes kapcsolat tiltottá válik, mi lesz a fogvatartottal azután? Egyáltalán lehet-e bízni abban, hogy legalább ugyanolyan állapotban jön ki, mint amilyenben bement? – kérdi.

Miért képzeljük, hogy a szabadulása után jobban meg tudja majd oldani, amit addig sem tudott? Mi a garancia arra, hogy nem esik vissza, ha odabent teljesen amortizálódik, és nem várja kint senki? 

Magyarországon is léteznek jó gyakorlatok

A megoldások nem feltétlenül bonyolultak vagy költségesek, és már sorolja is a szakember a pozitív példákat. Ráadásul nem csupán a „luxusbörtönös országokra” gondol, amelyekben lakásokat tartanak fenn, hogy ott az elítélt hosszabb-rövidebb időt a családjával tölthessen. Nem csak erre gondol, pedig szerinte ezek sem kerülnének olyan sokba, mint elsőre tűnik. 

Maga is tapasztalta, milyenek voltak hajdan Vácon a családi beszélők, a „piknikek” az összevissza futkosó kicsi gyerekekkel. Vagy a balassagyarmati játszósarkok, ahol a gyerekek szakemberekkel tölthették az időt, amíg a szülők meghányták-vetették egymással, amit kellett, hogy csillapodhasson köztük a feszültség.

Néha oda is lehetett sandítani, hogy is kell játszani a kétévessel, vagy hogyan lehet megnyugtatni egy óvodást. A szülők között pedig kifejezhető volt sokféle érzelem, kimondható volt a szemrehányás is, hogy „te el sem tudod képzelni, milyen nehéz nekem kint a gyerekekkel küszködni, sokadmagammal feküdni a szűkös szobában, miközben soha egy percem sincs egyedül”. 

Oda a munka, a motiváció

János 2019 decemberében érdemelte ki az enyhébb végrehajtási szabályokat (evsz). Akkor már több mint két éve volt bent, és minden tőle telhetőt megtett, hogy megszerezhesse ezt a legenyhébb büntetési fokozatot. Dolgozott, igyekezett, mindent eltűrt, minden magatartási szabályt betartott, hogy bekerüljön az elítélteknek abba a nagyjából 10 százalékába, akik évi 15 napot már a börtön falain kívül is találkozhatnak a szeretteikkel, vagy akár 48 órára is hazamehetnek.

„Kétéves munkám ment kárba – mondja még manapság, a szabadulása után is igazi indulattal –, mert jött a Covid.” 

Korábban a szülei mindig látogatták. Akkor is, amikor magasabbra emelték a fogvatartottakat és a családtagokat elválasztó plexifalat. Hiába nem érinthették meg egymást, és nehezen, János elmondása alapján szinte csak üvöltve válthattak szót, legalább a lyukacsokon át egy levegőt szívhattak. De aztán jött a Covid, és jöttek az új szabályok. Hogyan oldották volna meg a szülők, hogy azért a havi fél óráért a hetvenes apuka lehozza autóval a hetvenes anyukát, hogy aztán csak az egyikük mehessen be a fiúhoz? Cserébe elvettek volna havi három Skype-alkalmat… Nem, ez már nem érte meg. „Inkább ne jöjjenek” – hozta meg a fájó döntést János.

A pandémia előtt, az evsz és sok önfegyelem miatt ő már ott tartott, hogy kéthetente volt beszélője. Az jó volt, mondja, mert ez a kéthetes periódus belátható, értelmet adott a bent töltött napoknak. Felgyorsította az időt, és ő úgy volt vele, hogy mindig próbált valami kis célt kitűzni maga elé. A két hetet például. Hogy mindjárt jönnek. Csak addig kell kibírni. 

Depresszió és agresszió

„Ha elvesszük a reményt, akkor minek? – hangsúlyozza Hajdu Judit. – Ha nem ér semmit az evsz, akkor mi motiválna a szabályok betartására? Ha tőlem mindent el lehet venni, akkor minek törjem magam? Akkor már csak két dolog marad: a depresszió vagy az agresszió.” 

Ezt János is tapasztalta.

A cellatársa a járvány kirobbanása után teljesen feladta, még a kedvezményes szabadulás lehetőségét is elvesztette. 

Agresszív magatartásával a társait is veszélybe sodorta: hiszen ha valakire rátámadnak a börtönben, az kénytelen megvédeni magát, a büntetés viszont mindig közös. Ha balhé van, általában senki sem vacakol azzal, hogy kiderítse: ki kezdte. 

János szerint azzal csak a munka van, ugyanúgy, ahogy a családtagok látogatásával is: sorakoztatás, névsor, motozás előtte, utána, az eltávozásokkal szintúgy. Az a sok adminisztráció… János úgy látja, valahol kényelmes dolog volt a büntetés-végrehajtásnak, hogy a Covid miatt a fogvatartottak ilyen sokáig nem élhettek a látogatások, az eltávok lehetőségével.

Senkinek sem érdeke

A bévéseknek vajon könnyebb lehetett a családjuktól távol tartott, ezáltal rossz lelki állapotban lévő, apatikusabb vagy agresszívabb fogvatartottakkal? Aligha. 

És mi van a családtagokkal, azokkal az emberekkel, akik nem követtek el bűncselekményeket? Ők miért nem láthatták élőben a szeretteiket olyan időszakokban sem, amikor más intézményekbe (például idősotthonokba, kórházakba) már be lehetett menni a megfelelő óvintézkedések mellett? 

Majd két év nagy idő. Nagyjából negyvenezer gyerek ennyi időn át nem találkozhatott személyesen az anyukájával vagy az apukájával.

Mert jött a Covid, és fő a biztonság. De kinek a biztonsága?

Magyarországon minden második börtönt megjárt ember egy éven belül visszakerül a rácsok mögé, és velük együtt kicsit a családjuk is. Ha a frissen szabadultak társas támogatás nélkül, a semmire jönnek ki, még kevesebb esélyük lesz, hogy változtatni tudjanak az életükön, és ne jelentsenek veszélyt a közösségre. Ránk.

Újra látogathatók az elítéltek

„A javuló járványügyi helyzetnek köszönhetően május 1-től ismét látogathatók a fogvatartottak az ország valamennyi büntetés-végrehajtási intézetében – adta hírül április 29-én honlapján a büntetés-végrehajtás. – Látogató fogadására havonta egy esetben, maximum 60 perc időtartamban kerülhet sor, a fogvatartotthoz egy időben két hozzátartozó érkezhet. A látogatás a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti plexilappal elválasztott asztalnál történhet, a fizikai érintkezés teljes kizárásával. 

A személyes látogatás mellett a büntetés-végrehajtási szervezet továbbra is lehetőséget biztosít a digitális kapcsolattartásra. A Skype beszélő havonta egy alkalommal, maximum 60 perc időtartamban vehető igénybe. Az a fogvatartott, aki bármely okból nem tudja személyesen fogadni a hozzátartozóit, legfeljebb heti két alkalommal, maximum 60 percben Skype-olhat a kapcsolattartójával” – írták. 

A járványhelyzet miatt a fogvatartottak plusz 15 perccel többet telefonálhattak, ezt viszont május 1-jével elvették tőlük, miközben a látogatás nem állt vissza a Covid előtti rendre (például négy ember helyett csak kettő látogathat), és a családi beszélők (amikor is a fogvatartott megérintheti a családtagjait, játszhat a gyerekével), eltávok, kimenők engedélyezése is kérdéses – ezzel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás vezetősége nem osztott meg hivatalos információt. 

Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Rattankun Thongbun