Nem vagyok kispályás, ha fóbiásokkal való együttélésről van szó. Kezdjük azzal, hogy egy mizofóniás édesapa mellett nőttem fel, szóval a jóízűen ropogtatott pirítósból gyakran lett családi perpatvar. De nemcsak az étkezés közben kiadott hangok, hanem úgy egyáltalán, az evés-ivás, mint műfaj, lehetőleg észrevétlenül kellett hogy történjen. Nyugi, azért nem terrorban éltünk, de annyit elmondhatok: bármit meg tudok enni késsel és villával, és gyakorlatilag zárt szájjal kapom be a falatot. Bizton állíthatom: nálam halkabban nem eszik senki. Szendvicsen, kenyéren kívül mindent evőeszközzel ettem és eszem máig, még a pizzát is. Iszonyú nehezemre esik kézzel enni, szóval a mag gyökeret eresztett, az fix.
Közben észrevettem magamon, hogy már

engem is zavar, ha valaki cuppog, vagy csámcsog, de talán azért, mert a szűk környezetemben ilyesmi nem fordulhatott elő. Már kiskoromban belém ivódott: minden étkezés közben kiadott hang merényletnek számít. 

Gyerekfejjel ez a hangfóbia rigolyának tűnt, de az évek múlásával rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ráadásul azóta az én hátamon is feláll a szőr pár dologtól, ilyen például a matracszivacs érintése.

Megkérdeztem Instán a követőimet a témáról, illetve körbeszaglásztam az ismerősök körében is, és olyan fóbiákkal is találkoztam így, amikről még soha nem hallottam.

Nehéz lenne kategóriákra bontani, de azért valahogy mégis rendszerezném valami szerint a válaszokat, úgyhogy arra jutottam, hogy érzékszervekre bontom őket. 
A válaszadók neveit az anonimitásuk érdekében megváltoztattam. 

Ne érj(en) hozzám!

„Naptejes testtel hozzáérnem bármihez. Leginkább az ágyamhoz. Felgyújtanám utána.” (Dia)

via GIPHY

„Undorodom más bőrének az érintésétől. A férjem és a gyerekem oké, de a többiek már nem.” (Julcsi)

„Mikroszálas törlőkendőhöz érni! Olyan, mintha beleakadna az ujjam!” (Annus)

„Papírösszehajtásnál az ujjal végighúzás, száraz törülköző érintése, papírszalvéta-használat.” (Emese)

„Ha valaki megkér, hogy kenjem be naptejjel a hátát.” (Melinda)

„Száraz bőr érintése. Mindegy, hogy az enyém, vagy másé.” (Nóri)

„A selyem érintésétől rosszul vagyok.” (Bence)

via GIPHY

„A hungarocell tapintása, és a krumplié, ha föld van rajta. Csak megmosás után vagyok hajlandó meghámozni.” (Léna)

„Ha a számba akarnak adni egy falatot, elrántom a fejem.” (Helga)

„Ha a fogam hozzáér egy anyagdarabhoz. Borsódzik tőle a hátam, még ha csak egy cérnaszálról van is szó. Ugyanígy a fakanál lenyalása se jöhet szóba, pálcikából is vettem fémet, mert nem bírok enni a fával.” (Anna)

„Kabátban kezet mosni.” (Andi)

„Borostyán. Képtelen vagyok hozzáérni, annyira undorító ez a növény a számomra.” (Lilla)

Úgy képzeljétek, hogy ezek mindegyikét többen írták, szóval abszolút nem egy-egy ember mániájáról van szó, mindegyikre volt sorstárs. De van, aki a vizes ruháktól borul ki nagyon, ezért a teregetéssel némileg hadilábon áll, és olyan is akad, aki a beázott cipő érzetétől kap idegrángást. Azokat még nem is említettem, akik attól vannak rosszul, ha kiszáradt bőrrel fekszenek az ágyban, mert olyan, mintha minikampókkal kapaszkodna beléjük a textil. 

„Hallani sem bírom!”

„Csámcsogás, szürcsölés, ujj- és lábdobolás, hülye hangok, de én mizofóniás vagyok.” (Csilla)

via GIPHY

„Körömvágás hangja, kréta- és körömcsikorgatás, ezektől rosszul vagyok.” (Zsuzsi)

„A hungarocell hangjától kifutok a világból!” (Robi)

„Én legjobban azt a hangot utálom, amikor almát pucolnak és szeletelnek.” (Zsóka)

„Krétacsikorgatás a táblán! Rendesen szapora szívverésem lesz tőle, és izzadni kezdek. Ugyanez a lufival!” (Geri)

„Amikor valaki eszik, és lehet hallani, ahogyan csukott szájjal csámcsog, nyel.” (Anita)

„Nem bírom a tépőzár hangját. Az érintését sem, de a hangjától vagyok rosszul leginkább!” (Dóri)

„A hang, amikor valaki kopogtatja egyik körmével a másikat.” (Adrienn)

„Ahányszor papír szakad a közelemben, kiráz a hideg. A kisfiam másfél éves, kedvenc elfoglaltsága minden papír szétcincálása. Gyakorlatilag folyamatosan áll a szőr a karomon.” (András)

via GIPHY

„Világgá futok, ha kancsóból öntenek ki valami folyadékot, az a hang kikészít.” (Szilvi)

Majdnem mindenféle textúrájú, típusú hozzávaló kiöntésének a hangja felmerült a válaszok között, szóval vannak, akik a só, a cukor, vagy a liszt kiömlésének a hangjától irtóznak, bár a beszámolók alapján ezeknek általában a tapintásától is legalább annyira frászt kapnak az érintettek. Kaptam olyan válaszokat is, amik szerint a toll, vagy ceruza hangjától viszolyognak a papíron, és olyat is, hogy valaki azt nem bírja, amikor a szénsav kiszisszen a kupak alól. 

„Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni”

„Műanyag gomboktól van fóbiám, annyira rosszul viselem, hogy már hánytam is tőlük.” (Berta)

„Bármilyen rovarról legyen szó, rettegek tőle. Teljesen mindegy, mekkora, milyen színű, levegőt nem kapok, ha rám száll egy légy. De a poloska külön kategória, attól szó szerint visítok.” (Gréta)

„Bármilyen kinövés kiborít, de a krumpli csírájánál undorítóbb a világon nincs.” (Tamás)

„Levágott köröm, vagy idegen ember haja, ezektől fizikailag rosszul vagyok.” (Andi)

„Köldök! Van gusztustalanabb a köldöknél?!” (Adél)

„Bármilyen madár, madártoll, tollsuhogás – ezektől elkezdek nehezebben levegőt venni.” (Livi)

„Az élővíztől rettegek. Nem azért, amit látok, hanem azért, amit nem. Nem tudhatom, mi van alattam, és ez halálra rémiszt.” (Gergő)

„A taknyos, szottyos ételek kiakasztanak, mint a lecsó, meg a hőkezelt hagyma, paprika, tökfőzelék.” (Anikó)

„Unikornisok. Tudom, hogy nem léteznek, de mindenhol ott vannak, és felfordul tőlük a gyomrom.” (Kinga)

via GIPHY

„Nem bírom a lábakat. Teljesen mindegy, milyenek, nekem egyformán visszataszító mindegyik.” (Móni)

„Bohócok. Rémálmomban ne jöjjenek elő.” (Anett)

Tudnám még sorolni a végtelenségig, de akkor sose lenne vége ennek a cikknek. Mint megtudtam – az amúgy kígyófóbiás pszichológus édesanyámtól, Kazimir Ágnestől –, több mint ötszáz fóbia létezik, amiket tényleg erős szorongás, félelem, sőt, ahogy a fenti példák mutatják is, vegetatív tünetek kísérhetnek.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Azt hittem, a háttérben jól körülhatárolható okok állnak, de tévedtem. Vannak tanult fóbiák, archetipikusak, de a többség tudományosan nem megmagyarázható. Épp ezért a kezelése sem könnyű, gyakran van szükség pszichoterápiás vagy akár gyógyszeres segítségre is. Olyan is megeshet, hogy az egyik fóbiából kigyógyulva az ember beleesik egy másikba. Komplex probléma ez, a hátterükre pedig nem lehet egységes sablont ráhúzni. 

Bár meg lehet tanulni együtt élni ezekkel a fóbiákkal, de ha nem sikerül, nagyon fontos, hogy kérjünk segítséget, mert egy szinten túl sokat ront az életminőségen. 

Na és ti mitől szaladtok ki a világból? Van valamilyen furcsa fóbiátok?

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / CiydemImages