–

A ficakban mindig csodálatosan és mélyen alszunk a ruhahalmazok és kiszuperált tárgyak között, és rendszerint – ahogy most is megesett – a látogatásunk második napján Nimi fogja magát, és bő félóra alatt olyan rendet rittyent, úgy kisuvickol mindent, hogy az minden normális embernek nagyjából háromnapos meló volna. Kinga pedig hálából meg szeretetből (meg csak úgy) forró levest főz, és úgy borulunk egymás nyakába búcsúzáskor, mintha évekre köszönnénk el, pedig evidencia: az utolsó éjszakánkat is itt töltjük majd. Ám addig is… 

Szürreális szunyóka – Andi üres lakásában Pécsett 

Várt reánk a Pécs Pride, ahol – ahogyan a legutóbbi írásomban elregéltem – önfeledten, boldogan, és bizakodó szívvel vonultunk négyezer lélekkel, és ahol Andi barátnőnk lakik, akivel azóta vagyunk elválaszthatatlanok, amióta egyszer megjelent egy főzőkurzusomon, és vehemens természetével, lángvörös hajával, elképesztő humorával, tiszta szívével, valamint – lássuk be – nagy szájával azon nyomban magára terelte a figyelmünket. Azon az örömfőzésen Sabina barátnőnk is velünk volt – épp Londonból látogatott meg minket –, és a lakoma után feltette a kérdést:

„Ne menjünk el bulizni az »Őrült Vörössel«?”

Sabina ösztöneire bármikor hallgathatunk: egy évvel később Andi már velünk örömutazott toszkánai gasztrovakációnkra, azóta pedig – kerek öt éve – nem vesztettük el egymást szem elől. 

Ezúttal üresen kongó, épp kiadásra szánt lakásában szálltunk meg, ahová nemcsak ginnel, tonilkal, indiai kajával, házi vegán és gluténmentes krumplis tésztával meg smoothie-kkal tankolt fel, de meglepetésként meghívta Katát és Marcit, akikkel ugyan még soha életünkben nem találkoztunk, idén télen viszont az ő szervezésükben utazunk majd Mexikóba, egy egyhetes jógatáborba főzőcskézni. Így derült ki a turpisság: Andi ide is velünk tart majd! Ám amíg újra megölelhetjük egymást… 

A világ legkisebb szobája – Debrecen belvárosában

Várt reánk a debreceni Zamat fesztivál, ahová egy egész éjszakás afterparty után, ötszáz kilométerrel a hátunk mögött érkeztünk meg Pécsről, s ahol Sass Dani séf barátunk már javában várt minket. És míg Jókuti „Világevő” András körbekóstolta a nemzetek konyháit, melyeket a Debreceni Egyetem külföldről hozzánk érkezett hallgatói készítettek, mi nekiláttunk fügés muhammarát, azaz sült dióval és szárított paradicsommal készült paprikakrémet kreálni a publikum előtt. 

Innen egyenesen a kedvenc Kis Padlizsánunkba igyekeztünk. A város egyetlen 100 százalékosan vegán éttermét egy elképesztően aranyos család vezeti: Marcsi és Béla, valamit Liza, a majdnem újszülött, csudaszép bébi, és persze a tiszteletbeli famíliatag, Edina, akikkel egy emberként vonultunk be a konyhába, hogy ötven főre ötfogásos lakomát alkossunk földimogyorós kukoricakrém-levessel, aszalt gyümölcsös-almás salátával narancsos-mustáros öntetben, csicseriborsó-raguval töltött padlizsánnal, karalábés-zellergyökeres piláffal, és rozmaringos édesburgonya katalán krémmel… 

Majd végtelenül boldogan, ám tulajdonképpen félig halottan a fáradtságtól kidőltünk a kis Airbnb-nkben, amely egykoron nagypolgári lakás felkockázásából született, és amely épp csak akkora volt, hogy ki lehessen nyitni az ajtót az ágytól. 

Mi azonban ezen a ponton még egy gyűszűben is elaludtunk volna.   

Fűtés, pára, zuhany, huzat: így készítsd fel a szobanövényeid a télre

WMN Life – 2021. október 3. – CSA

 

Letűnt korok eleganciája – egy belvárosi szállodában

Visszatérve a fővárosba, tudván, hogy még szeretnivaló, ugyanakkor megterhelő feladatok sora vár ránk (megbeszélésektől fotózásokon át interjúkig, s még tovább), valamint pontosan értve, hogy ha visszaszaladunk a ficakba Kingához és Mátéhoz, akkor a melók után egyenesen oda menekülünk majd, és esélyünk sem lesz a többi baráttal, no meg a rokonokkal találkozni – gondoltunk egy merészet, és foglaltunk egy szállodai szobát. 

A netet böngészve fedeztem fel: gyerekkorom egyik leginkább elérhetetlennek tűnő álmát valósíthatom meg: egy belvárosi, patinás, mi több, legendás szálloda meglepően elérhető áron kínálta lakosztályát, mely egyenesen a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca kereszteződésére néz, és ahol oly sok sztár fordult meg Hollywood aranykorában. 

Már láttam magam, amint a filmforgatások és videóklipek helyszíneként elhíresült szállóban „púposkodom” – hogy Cyla-szlenggel éljek. 

Miután becsekkoltunk, áhítatosan lépdeltem felfelé a veres bársonyszőnyegen, majd a szobába belépve hatalmas szalon fogadott, antik íróasztallal, két bejárattal, melyek közül egy a hálószobából, egy pedig a hallból nyílt… feltételezem azért, hogy ha esetleg vendégül látnék egy épp félrelépő minisztert, több alkalom nyíljon a helyzetkomikumra. 

Az ódon elegancia ma is megvan – egy árnyalatnyi bájos elmúlással a levegőben. Reggel afféle „full English breakfast”-be temetkezve mondtunk búcsút a szállónak, ahol – nem meglepő – épp egy filmforgatás vette kezdetét. 

És hamarosan mi magunk is egy filmben találtuk magunkat… 

„Kölcsönkapott élet” – Budapest egyik legújabb luxusszállodájában

Néhányszor meséltem már Mou-ról, azaz polgári nevén Javirerről – madridi barátunkról, aki Instagramon szúrt ki minket magának, majd bejelentkezett hozzánk hedonista kulturális-kulináris kalandtúránkra Methanán, ott pedig úgy egymásba feledkeztünk, hogy néhány napon át úgy tetszett: senki más nem él ezen a bolygón, csak mi hárman. Spanyolország egyik legtöbbet tetovált fiúja – aki (nem) mellesleg külsőre kísérteties hasonmása a volt férjemnek – most Budapesten csatlakozott hozzánk: együtt koktéloztunk a HUMEN magazin fesztiváljának estjén, velünk tartott a Budapest Park partinkra, ahol Nimi és én megveszekedett Madonna-bulit toltunk a DJ-pult mögül, és velünk szunyált egy frenetikusan fényűző szállóban, amelynek kétszobás lakosztályát egy együttműködés kapcsán kaptuk kölcsönbe. 

Miközben köntösben mászkáltunk fel s alá a Budapest háztetői fölé magasodó terasz, a vegán finomságokkal kényeztető kávézó-étterem, és a szaunával, gőzkabinnal, forróvizes csobbanó medencével felszerelt spa között, egy-egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha az én komoly doki exem fogta volna magát, és az élet örömeinek átadva magát, körbevarratta volna a testét, majd beállt volna táncosnak egy társulathoz, és nyitott volna egy fodrászati szalont, mindettől pedig korábban sosem látott módon kivirult volna. 

Ez talán sokaknak furán hangozhat, és biztos van, aki azt sem érti, hogy miért nem zavarja Nimit, a szerelmemet, hogy az exem klónjával parolázunk, de szerencsére mi annál sokkal kevésbé szeretjük komplikálni az életünket, minthogy hátat fordítsunk egy jó embernek, mert hasonlít valakire a múltból. 

Sőt, bevallom, volt ebben valami bizarr módon szépséges is… 

Gumimatraccal haza – Kingánál és Máténál 

Utolsó, maratoni főzés-sorozatunk után – kétszer kétórás workshop összesen száz ember előtt, akik négyféle fogásból kaptak kóstolót, majd a JudaFest zsidó utcafesztivál, ahol háromféle hummusz-variációt dobtunk össze – visszabújtunk Kinga és Máté ficakjába. Ekkorra azonban – persze tudtuk mi ezt korábban – a barátaink túladtak a félszoba teljes területét elfoglaló ágyneműhuzatos heverőn, mely réges-régi tervük volt, hogy tisztulhasson a tér, és helyet adjanak a friss energiáknak. 

Azonban nem olyan fából faragták őket, hogy ne gondoljanak ránk, szeretett betolakodókra: beszereztek egy dupla gumimatracot, amelyen hazautazásunk előtti éjszakánkon, majd minden jövőbeli budapesti vizitkor elszenderedhetünk. 

Az utolsó vacsora után – mely saját készítésű vegán hamburgerem volt szégyentelen mennyiségű sült krumplival – szorosan megöleltük egymást, és sokáig csak úgy voltunk, mozdulatlanul, nagy-nagy szeretetben, egymás nyakában. Néhány óra gumimatracon lebegést követően pedig eljött a hajnal, vele együtt a taxink, és már úton is voltunk a reptérre, hogy megérkezzünk az Igazi Ágyunkba: Methana félszigeten, Agios Georgios falucskában, a görög tengerparton, ahol Nimi és Kristóf illatú ágyneműbe burkolózva, hat dorombolva durmoló macskával körülvéve álmodhatunk… a következő utazásról. 

Steiner Kristóf

A képek a szerző tulajdonában vannak