Mielőtt belevágnék a tanácsosztogatásba, kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy a tél: szívás. Növényes szempontból legalábbis biztosan az. És ezt azért fontos mindjárt az elején leszögeznünk, hogy tudd, sajnos ebben a műfajban vannak járulékos veszteségek. Hiszen a növények élőlények, akiknek egyéni igényeik vannak, és ezeket az igényeket év közben lehet, hogy kielégíti a lakásod, télen viszont nem feltétlenül. Szóval, ha a fűtési szezon beindulásakor sárgulni kezd néhány levél, először is ne ess kétségbe: ez az átálláskor teljesen normális. Ha pedig mindent megtettél, de mégis elpusztult egy-két növényed, akkor se kiáltsd ki magad növénygyilkosnak, inkább próbáld „szakmai” szempontból vizsgálni az esetet, és vond le a megfelelő következtetéseket.

Mit tehetsz a tél átvészeléséért? Mondok néhány számomra jól bevált tippet.

Zuhanyoztasd le a növényeidet!

Közeledik a fűtési szezon (sokaknál már javában beköszöntött), a legtöbb lakásban ilyenkor elég komoly porral kell számolnunk.

Úgyhogy mielőtt a végleges téli helyükre pakolod a növényeidet, szedd ki őket a kaspóból, és állítsd be a zuhany alá! Fontos: a leveleiket mosd le a vízsugárral óvatosan, de a földjüket locsold – és hagyd, amíg lecsepegnek, illetve amíg kifolyik szépen a víz a cserepükből.

Meglátod: nagyon felvidulnak majd, ha az egész nyáron összegyűlt kosz lejön róluk, és sokkal egészségesebben tekinthettek a tél elé.

Vedd szemügyre őket, és cselekedj, ha kell!

A tágas teraszról a lakásba zsúfolni a növényeket egyrészt nagyon szép látvány, másrészt viszont ilyen közelségben elég egyetlen tetves, stb. növény, és napok alatt az egész állományod bajba kerül. Tehát amikor kiszeded a zuhany alól őket,

világosban tüzetesen vizsgáld át a leveleiket és a szárakat is, megbúvó kártevőket, elszíneződött növényi részeket, a földjükön felhalmozódó penészt, stb. keresve. Ha úgy látod, hogy valami nincs rendben valamelyik növénnyel, különítsd el a többitől, és jó felbontású fotóval kérj segítséget valamelyik szobanövényes Fb-csoportban.

A profik segítenek majd kiválasztani, hogy az adott betegségre, kártevőre milyen hatóanyagot kell alkalmaznod, így megakadályozod, hogy a szobadzsungeleden végigsöpörjön valamilyen fertőzés.

Ellenőrizd a kaspókat!

A kaspó igen megosztó műfaj a növénybarátok körében, sok szobanövénynek ugyanis nemes egyszerűséggel berothadnak a gyökerei tőle, és a legnagyobb odafigyelés ellenére is kinyiffannak, látszólag minden ok nélkül. Átültetési kisokosunkban már olvashattad, milyen földbe érdemes ültetni a növényeidet, most vegyük szemügyre a kaspóidat! Amíg a növényeid zuhanyoznak, öblögesd el szépen a kaspókat is, és hagyd, hogy megszáradjanak.

Az ideális kaspóméret legalább egy számmal nagyobb a cserépnél! Igen, tudom, hogy így nem illeszkedik tökéletesen, viszont nem rothadnak be a gyökerek. Valamit valamiért.

Plusz tipp: nekem bevált, hogy a kaspó aljára agyaggranulátumot rakok, így ha picit túl is öntözném a kényesebb növényeket, nem fognak vízben állni. 

 

Hagyd, hogy nyugalmi állapotba kerüljenek!

Hacsak nem valami balesetből kifolyólag (például macska által lelökött cserép) kell átültetned, ilyenkor lehetőleg már hagyd békén a növényeidet. Mivel a tél számukra nyugalmi állapotot jelent, ki fogják bírni a cserepükben tavaszig, hidd el. Ugyanez vonatkozik a tápoldatozásra is: most már csökkentsd minimálisra a mennyiséget, aztán a tél beálltával hagyd is el tavaszig. A locsolás gyakoriságát is csökkentsd, figyeld meg, milyen gyakran igénylik az egyes növények.

Fényt! Fényt! Fényt!

Télen drasztikusan csökken a fény mennyisége és intenzitása is, így ha a nyáron napfényes lakásod ilyentájt komorrá válik, okos döntés beszerezned néhány növénylámpát. Ne ess pánikba, nem kell lila színű profi lámpákra szert tenned, pláne nem két cserép növény miatt. Ma már számtalan kisebb-nagyobb LED-es megoldás létezik a pálcikafényektől a mini üvegházakig, a komoly LED-csíkokig.

Ne verd magad esztelen költségekbe, de érdemes a megvilágítani kívánt növények fajtájától függően beszerezni néhány fényforrást, neked is meglepően jót fog tenni.

Egy-egy nagyobb teljesítményű LED-lámpa már simán alkalmas arra, hogy a kis növényeid felviduljanak – ha belejössz, akkor ráérsz komolyabb szerelvényeket is beszerezni.

Óvatosan a huzattal!

Az egyik gyakori hiba, amit a növényesek ilyenkor elkövetnek (én már megtettem, neked nem kell), hogy automatikusan az ablak elé pakolják a növényeiket. Ami amúgy remek ötlet – csak épp az ablak alatt-mellett beáradó hideg egy csomó növényt pár nap alatt kinyír.

Mielőtt odaköltözteted a dzsungeled, érdemes megmérned a hőmérsékletet az ablak előtt, és ha drasztikusan hidegebb, mint a szoba többi pontján, akkor eszedbe se jusson bármi mást odarakni, mint a hidegben telelő kaktuszokat és pozsgásokat!

A helyzeten javíthatsz, ha szigetelsz, illetve az ablaktáblák közé valamilyen szivacsot, pokrócot raksz, de mindig mérd meg a hőmérsékletet, és ha 16-17 foknál hidegebb van, akkor óvatosan kommandózz az ablak előtt, mert levélhullatás lesz a vége!

Plusz tipp: akár egy sima szellőztetés is halálos lehet az érzékenyebb növények számára, hiszen kint metsző hideg van, bent pedig 20 fok körüli hőmérséklet. Épp ezért a legjobb, ha a cserepeket elpakolod a szellőztetés idejére a „tűzvonalból”.

  

Párásíts!

Noha az egyes növények páraigénye szélsőségesen különbözik (gondolj csak egy bromélia és egy kaktusz közötti eltérésre), általánosságban elmondható, hogy a fűtésszezon egyik legnagyobb hátulütője a száraz(abb) levegő. A saját egészséged érdekében is érdemes párologtatnod – ma már szuper eszközöket lehet kapni, amelyekkel a saját igényeidhez tudod igazítani a folyamatot. A különböző kézikönyvek (de még akár a növény cserepébe szúrt ismertető is) feltüntetik, mekkora a fajta páraigénye, szóval érdemes a párásító köré csoportosítani azokat, amelyeknek magasabb – és egy csoportba rendezni az azonos igényűeket.

Plusz tipp: a „spricnizés” nem feltétlenül jó mindig, ugyanis közvetlenül a növények köré fújva a sok apró vízcsepp számtalan betegség melegágya lehet. Szóval csak ésszel!

Karózz és vágj!

A nyáron minden növény nő, ahogy csak tud, úgyhogy simán előfordulhat, hogy a tavasszal nyeszlett nyílleveled burjánzó szörnyetegként tér vissza a lakásba. Mielőtt beállítod őket télire, érdemes felkarózni a nagyobb hajtásokat, és ha úgy látod, valahol aránytalan a növekedés, bátran nyisszants le egy-egy ágat. Miután a levágott hajtások vége beszáradt (néhány óra), gyökereztetheted őket a dugványozással szaporítható növények esetében, így két legyet ütsz egy csapásra!

Amint látod, mindez nem vészesen sok lépés, és csak elsőre tűnik bonyolultnak, aztán rutinból megy majd. Az eredmény? Egészséges és hálás, boldog növények – és egy sokkal kellemesebb hangulatú, egészségesebb levegőjű, otthonosabb lakás.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61