–

Ha meg kellene jelölnöm az időpontot, hogy mikor is lett belőlem ilyen mérgezett egér, akkor be kell látnom, a bennem élő időnáci megszületése egyértelműen egybeesik az anyává válásommal. Gyerekként és fiatal nőként is képes voltam még a bambulásra, az egyszerre csak egy dolog elvégzésére, sőt (kissé reszkető kézzel írom le), de a semmittevésre is. Aztán hirtelen a nyakamba szakadt egy, majd nem sokkal később még egy gyerek, én pedig csak kapkodtam a fejemet, olyan sok minden történt állandóan egyszerre. Segítségem nem nagyon volt, a gyerekek apukája a munkájába volt leginkább beletemetkezve (ahogy az sok kisgyerekes szülőnél a napi rögvaló), az anyukám pedig bőven el volt foglalva az akkor még kiskamasz korú testvéreimmel. Nem volt hát olyan választási lehetőségem, hogy valaki másra bízom a gyerekeimet, amíg kitakarítok, bevásárolok, vagy elmegyek ad absurdum tornázni, netán kávézom egyet a barátnőmmel.

A temérdek feladattal való zsonglőrködésben – büszkén állíthatom – nagyon hamar kifejlesztettem a számomra üdvözítő módszert: a feszes időbeosztást és a multitaskingot. Nem olyan nagy ügy két kicsi gyerekkel elviaskodni otthon egyedül, mellette háztartást vezetni, főzni, bevásárolni, és néha még egy-egy felnőtt könyvet is kiolvasni, plusz működtetni a házasságodat és a szociális kapcsolataidat sem hagyni beporosodni, ha! Ha nem alszol… vagy csak keveset, és ha mindig, minden egyes ébren töltött percet vigyázzba állítasz! Akkor gyerekjáték. Ugye?

Na, én legalábbis erre a következtetésre jutottam, és onnantól fogva nem volt megállás, sőt, egyre gyorsabb, egyre hatékonyabb… egyre mérgezett egér lettem. Szépen lassan (muhaha, végül is kit akarok becsapni? Dehogy lassan, szédületes tempóban!) kiszortíroztam minden olyan tevékenységet, ami nem volt „hasznos”, ahol úgy éreztem, „nem csinálok semmit”, amit üresjáratnak értékeltem, mindezzel párhuzamosan pedig igyekeztem megtalálni a módját, hogyan tudok egy fenékkel legalább három lovat megülni. Így alakult, hogy nem meditálok három percnél tovább még a legcsillesebb jógaóra végén sem, mert már azon kattogok, miket fogok rögtön utána csinálni, mi fér még bele az időmbe. Nem járok arckezelésre, mert megőrülnék attól, hogy csak heverészek órákon keresztül és jól érzem magam, ahelyett, hogy… csinálnék valami hasznosat. Érted: mások számára is hasznosat.

Mert ami csak nekem jó, ami kizárólag rólam szól, azt az időt valamiért nem éreztem elég értékesen eltöltöttnek.

Mérgezett egérségem csúcsteljesítménye azt hiszem, mégiscsak a kora reggeli kutyasétáltatás lett. Cirka egy évvel ezelőtt szoktam rá az öt órás kelésre, így már kora hajnalban elintézhetek a kávém mellett egy csomó munkával kapcsolatos levelezést, és legkésőbb hatkor már ki is lőhetek a Margitszigetre az ebbel, ahol aztán egyszerre csinálok mindent: a kutyával minőségi időt töltök, futok, közben valamilyen hasznos podcastot hallgatok, vagy abban a témában, amiről épp írni akarok, vagy ihlet yűjtési céllal, átgondolom, mit főzzek aznap, mit kell vennem hazafelé a boltban, megtervezem a napomat, és gyakran az egész hetemet (ilyenkor meg-megállok, üzenetekben elkezdek leszervezni másokkal is programokat) és mellette képeket is készítek a közösségi oldalaimra. Mire fél 9-kor beállok otthon a zuhany alá, már rotyog az ebéd a konyhában, a kutya kidőlt, az én fejem meg zizeg a sok gondolattól, de nem pihenhetek meg, mert tudom, egy-két percnél hosszabb elbambulás végzetesen felborítaná az aznapi feszített tempót. Szó, mi szó, az egész életemre jellemző lett ez az állandó pörgés, elfelejtettem rendesen enni, helyette habzsolok, a Netflixen rákaptam a gyorsító gombra, amivel 1,5-szeres sebességgel lehet filmeket nézni, és mindig meglepődöm (és kicsit irigyelem is őket), ha emberek beszélgetés közben hosszan elgondolkodnak, netán lassan formálják a szavakat. 

„Az intelligencia a változáshoz való alkalmazkodóképesség” – De értjük valójában az IQ jelentését?

WMN Life – 2021. augusztus 19. – KÁAA

 

Igen ám, de közben az eredeti ok, ami miatt saját magam kíméletlen kiképzőtisztje lettem, ha nem szűnt is meg (hiszen gyerekeim még mindig vannak, ha férjem már nincs is), de mindenesetre átalakult: az időközben eltelt 18 év alatt végre eljutottam odáig, hogy nem kellene feltétlenül végigsprintelnem az életemen, a levegőben hat kislabdával zsonglőrködve, hiszen két nagykamasszal a háztartásban már ez egyáltalán nem indokolt.

És miközben érzem, hogy amit művelek magammal (és gondolom, a környezetemmel is…) egyáltalán nem egészséges, arra kellett ráébrednem, hogy 18 év hajrázás után baromi nehéz megállni, vagy legalábbis felvenni egy ráérősebb, élhetőbb ritmust. Úgyhogy most épp ezt tanulom.

Elhatároztam, hogy minden héten csinálok egy olyan dolgot, ami csak rólam szól, ahol nem multitaskolok, és ahol elkezdhetek megtanulni újra sétálni loholás helyett.

Múlt héten masszázson voltam, méghozzá egy teljes órán át (!), illetve elkezdtem járni egy edzőhöz, aki megtanít rendesen futni (kutya sétáltatás, telefon nyomkodás nélkül, odafigyelve a testemre, a légzésemre, magamra). De tegnap azt is megengedtem magamnak, hogy már délután ötkor leüljek olvasni, ahelyett, hogy belekezdtem volna egy újabb munkafolyamatba, hiszen még világos van, még belefér.

A falfesték száradásának nézése még nem megy ugyan, de szeretnék megtanulni jól lenni a bőrömben akkor is, ha épp semmi „hasznosat” nem csinálok. Neked is volt hasonló problémád? Mi segített? Adj kérlek, tanácsot, hogyan tudok csak úgy lenni. (Na mondd már, gyorsan, gyorsan!)

Fiala Borcsa