Rihanna és Chris Brown

Ugyan nem legendás páros, de tökéletes példái a toxikus viszonyok működési sémájának. Mindegy, milyen mélypontokra zuhannak, nem tudnak szabadulni egymástól. A barbadosi származású szupersztár énekesnő és az énekes, rapper már évek óta ismerték egymást, barátok voltak, együtt is dolgoztak nem egyszer, mire a nagyközönség előtt is vállalták a kapcsolatukat. 

Forrás: Getty Images/Christopher Polk

Nem sokkal azután, hogy lerántották kapcsolatukról a leplet, már jött is a botrány: Rihanna nyilvánosságra hozott egy képet a sebekkel, véraláfutásokkal tarkított, felduzzadt arcáról. 

Mint kiderült, azon kaptak össze, hogy Rihanna szexuális tartalmú üzeneteket talált Brown telefonján a menedzserétől, Tina Davistől, Brown pedig úgy reagált a számonkérésre, hogy megverte Rihannát.

Volt ebből bírósági ügy, távoltartási végzés, de ahogy egy igazi toxikus kapcsolatnál lenni szokott, nem ért itt véget a történet.

A távoltartási végzés megszüntetését maga Rihanna kérvényezte, sőt újra megpróbálkoztak egymással, aztán a barátkozással is, több-kevesebb sikerrel. A kereső alapján máig foglalkoztatja az embereket, hogy vajon újra összejönnek-e. Egyelőre nem úgy néz ki, és az előzmények alapján ez egyáltalán nem baj, ha szabad ilyet mondani. Ha sikerül végleg búcsút inteniük egymásnak, akkor ők a szerencsésekhez tartoznak. (És most elsősorban Rihannára gondolok…) 

Kurt Cobain és Courtney Love

Az ő kapcsolatuk egyértelműen beírta magát a popkulttörténelembe, és sajnos tragikus véget is ért. 

Forrás: Getty Images/Terry McGinnis

A bálványozott frontember Cobain és az extravagáns megjelenésű Love között szinte azonnal vibrált a levegő, és megismerkedésük után az események gyorsan követték is egymást. Összeköltözés, terhesség és már ott is találták magukat Hawaiin, hogy kimondják a sajnos végül nem boldogító igent. Mindketten aktív droghasználók voltak, de a heroint állítólag Love mutatta be az amúgy mániás depresszióval küszködő Cobainnek, ami gyakorlatilag determinálta a végkifejletet. Több videó is napvilágot látott róluk, például egy olyan is, ami a kislányuk születésnapján készült, és amin Love azért ordibál Cobainnel, hogy a lányuk biztos nem akarja bedrogozva látni, mire Cobain visszaszól, hogy nincs bedrogozva, csak fáradt.

A pár rengeteget veszekedett, verekedett, nem ritkán a rendőrség a saját otthonukban választotta szét őket.

Szerették egymást, de önpusztító életük és Cobain mániás depressziója miatt a legrosszabb hatással voltak egymásra. Végül Cobain a többedik sikertelen kísérlete után valóban öngyilkos lett: főbe lőtte magát egy sörétes puskával. Habár felröppentek pletykák, hogy igazából Love ölte meg, de ez megmaradt szóbeszédnek. 

Elizabeth Taylor és Richard Burton

Mozivásznon innen és túl, Elizabeth Taylor és Richard Burton szerelme híres-hírhedt volt. Amikor először találkoztak, mindketten házasságban éltek (ez akkor még visszatartotta őket). Már akkor is mágnesként vonzották egymást, de csak tíz évvel később jöttek össze, mikor a Kleopátra című filmet forgatták. (Ebben a címszerepet Taylor, szerelmét, Marcus Antoniust pedig Burton alakította.)

Forrás: Getty Images/Bettmann

Az első csókjuk állítólag a forgatáson csattant el, és olyan hosszúra nyúlt, hogy már rég nem forogtak a kamerák, de ők még mindig egymásba gabalyodva csókolóztak, mindenkit zavarba hozva maguk körül. Burton fogadott a barátaival, hogy még aznap lefekszik vele, de erre végül csak öt nap múlva került sor. A férfi még azt is kiteregette a barátainak, hogy a Cadillacje hátsó ülésén szeretkeztek egymással először. Mindketten házasok voltak, ennek ellenére nem csináltak titkot a románcukból, amiért a média rendkívül hálás volt: minden a kapcsolatukkal volt tele. Amikor végre összeházasodtak, Taylor a negyedik, Burton pedig az első válásán volt túl. Kapcsolatuk rendkívül szenvedélyes volt, egyszerűen nem bírtak ellenállni egymásnak. Egyik partiról a másikra jártak, sokat ittak, és persze balhéztak is.

Állítólag Taylornak több öngyilkossági kísérlete is volt amiatt, mert úgy érezte, Burton nem szereti eléggé.

Tíz év után el is váltak, de sokáig nem bírták egymás nélkül: egy év múlva újra házasok voltak, egészen addig, míg Burton meg nem csalta Taylort, és ehhez is mindössze egy év kellett.

Az övék is tipikusan az az eset, amikor hiába a szerelem és a szenvedély, egyszerűen felőrölték egymást. Szerelmük viszont bár romboló volt, őket még inspirálta is: tizenegy közös filmjük is volt, amelyek közül talán a legmegrázóbb a Nem félünk a farkastól, amely több ponton kísértetiesen emlékeztetett a saját kapcsolatukra. 

Diana Spencer és Károly herceg

Az ő történetüket ismerjük talán a legjobban (főleg a The Crown óta), de mindenképp úgy éreztem, itt a helyük ezen a nem túl imponáló listán. Igaz, itt nem volt sem alkohol-, sem drogfüggés, nem volt fizikai abúzus, de tulajdonképpen egy olyan házasságról beszélünk, amiben a férj szinte gyűlölte a rákényszerített feleséget. Nem elég, hogy nem vehette el az igazi szerelmét, Camilla Parker-Bowlest, de azzal aztán végképp nem tudott megbékélni, hogy felesége milliószor népszerűbb volt nála.

Forrás: Getty Images/Tim Graham

Diana és Károly mindketten végtelenül boldogtalanok voltak. Diana szenvedett a szeretetlenségtől, a magánytól, a tudattól, hogy Károly mást szeretett, Károly pedig pokoli féltékeny volt a feleségére. Diana személyesített meg mindent, ami nem lehetett az övé. A vágyott nő és a nép rajongó imádata. Végül ugyebár elváltak. Diana, mint jól tudjuk, autóbalesetben elhunyt, Károly pedig aztán csak elvette szerelmét.

Nehéz lenne megmondani, mi volt a legmérgezőbb tényező ebben a kapcsolatban. Gyanítható, hogy maga a királyi család…

Ike és Tina Turner

Tina Turner (akkoriban még Anna Mae Bullock volt a neve) és Ike Turner egy klubban ismerkedtek meg. A nő még tinédzser volt, hosszas kérlelés után a férfi megengedte, hogy csatlakozzon a zenekarához, és a közönség hamar bele is szeretett. Nem sokkal azután, amikor berobbant a köztudatba, és megkapta a Tina művésznevet, Ike Turner feleségül is vette, igaz, nem sokra mentek vele, hisz az előző feleségétől még el sem vált. A férfinak volt már két gyereke, Tinának is volt egy, és még lett egy közös gyerekük is, így egy csapásra nagycsaládosok lettek. Sajnos Ike súlyos drog- és alkoholproblémákkal küszködött, napi szinten bántalmazta Tinát és a gyerekeket is.

Forrás: Getty Images/Michael Ochs Archives

Tina orrát egy idő után plasztikáztatni kellett, annyira deformálódott a sok veréstől, sőt egy alkalommal a férfi még egy csikket is elnyomott felesége orrán. Itt bizony minden volt: bordatörés, égési sérülés, lelki terror és persze megalázás, megcsalás.

Kétségbeesésében Tina egy alkalommal nagy adag altatóval öngyilkosságot kísérelt meg, de rátaláltak, és meg tudták menteni.

Eljött végül az a bizonyos utolsó csepp, amikor egy koncertjük előtt Ike a felismerhetetlenségig összeverte Tinát. Ennyi volt, nem bírta tovább: fogta a 36 centjét, ami a zsebében volt, és megszökött. Hónapokig bujkált, és nem sokkal szökése után a fiuk is követte anyja példáját, miután az apja fegyverrel fenyegette. Végül elváltak, de a történetüknek még így sem szakadt vége, ugyanis Ike minden lehetséges módon megpróbálta ellehetetleníteni a nőt, felgyújtotta az autóját, és halálosan megfenyegetett mindenkit, aki segítette őt. Szerencsére Tina Turner talpra tudott állni a szörnyűséges szenvedések után, sőt valódi legenda lett belőle.

 

Ezek valódi tragédiák

Persze vannak még hírhedt párosok, mint Sean Penn és Madonna, Pamela Anderson és Kid Rock, Angelina Jolie és Billie Bob Thornton, Viven Leigh és Laurence Olivier, Frida Kahlo és Diego Rivera, sorolhatnám jó darabig. Ezek a kapcsolatok – ahogy az előbbi példák is mutatják – a világhír és a szenvedélybetegségek oltárán véreztek el. Nem tudhatjuk, hogyan alakultak volna, ha nincsenek ezek az extra nehezítő tényezők.

Ha belegondolunk, a hírnév és pénz kombinációja tálcán kínál egy olyan világot, ami a hétköznapi ember számára ismeretlen és egyben elérhetetlen. Óhatatlanul torzít a személyiségen, ha az embernek nincs betonkemény önértékelése, önismerete.

Ez nem azt jelenti, hogy nekünk, földi halandóknak ne lehetnének mérgező kapcsolataink, de nem ám. Sőt, ha belegondolunk, az életünk tele van mérgező kapcsolatokkal! Egy egészséges kapcsolatban a felek erősítik, töltik, míg egy toxikusban leszívják, összetörik egymást. A mérgező kapcsolat függőség. Ha pedig még meg van spékelve korlátlan mennyiségű pénzzel, tudatmódosítókkal és reflektorfénnyel is, akkor aztán a jó ég irgalmazzon a párosnak. 

Elgondolkodtam, hogy az iménti románcok mind a közönség szeme előtt zajlottak, az emberek popcornnal az ölükben figyelték az eseményeket, mert ha szupersztárokról van szó, az olyan, mintha csak egy filmet néznénk. Pedig ezek hús-vér, bántalmazott emberek és valódi tragédiák. Egy pillanatra nem cserélnénk velük. Legendás párosnak lenni mégis valahol „menő”, hiszen könyvek, filmek születnek róluk. Leválasztjuk őket a civil, földi halandók toxikus viszonyairól, mondhatni, elfelejtjük, mennyi ilyen sorstragédia és fájdalom zajlik szerte a világban. Mert bár a lépték, a mérték más, az életkörülmények mások, az eredmény végül ugyanaz. A szerelmet legyőzi a fájdalom.

Szabó Anna Eszter

Források: ITT, ITT, ITT, ITTITT és ITT