–

Csak ha vér folyik?

A mi generációnk jelentős része szerintem azt hozza a gyerekkorából, hogy a gyerekek konfliktusaiba egyáltalán nem kell beavatkozni szülőként, majd ők maguk megoldják, amíg, kis túlzással, „nem folyik vér”, addig a szülőknek nincs dolguk ezzel. Én erről szülőként mást gondolok, de ezt biztosan erőteljesen befolyásolja, hogy

a gyerekeim között elég kicsi a korkülönbség, aminek sok előnye van, de az fixen hátrány, hogy ez (biztosan az egyéniségükből fakadóan is) egyfajta folyamatos versenyhelyzetet teremt anélkül, hogy mi ezt erősítenénk.

Van motivációs oldala is, de azért destruktív is. Szóval szerintem a szülőknek igenis be kell avatkozniuk időnként, hiszen a gyerekek nem tanulják meg maguktól a konflituskezelést (amiben ráadásul még nekünk, szülőknek is bőven van hova fejlődnünk). Czimmermann Éva pszichológus azt mondja, nem kell minden esetben villámhárítani, de van az a helyzet, amikor be kell avatkozni: „Az, hogy a testvérek között időnként konfliktusok adódnak, természetes.

Általában a legkiegyensúlyozottabb testvérkapcsolatokban is megjelenik a féltékenység, a versengés, és a vágy a szülő osztatlan figyelmére.

Érdekellentétek pedig még a nagyon eltérő korú testvérek között is adódnak. Mindezt persze nem mindegy, hogy egész napos vérre menő csatározással fejezik ki, ami rendszeresen verekedésig is fajul, vagy valamilyen konstruktívabb formában vívják meg a harcaikat. Ha az a tapasztalatunk, hogy a testvérek kisebb kilengésekkel, sikertelen próbálkozásokkal együtt alapvetően képesek megvívni a harcaikat, az életkoruknak megfelelő, a másik számára nem túlzottan bántó eszközökkel érvényesíteni az érdekeiket, és senki nem kerül tartósan hátrányba, akkor nincs szükség túl gyakori szülői beavatkozásra.” 

A nagy gulyásbotrány, amely felrobbantotta az internetet

WMN Life – 2021. április 7. – FB

 

Mi fér bele a normális testvérkonfliktusba?

Őrzök saját és baráti emlékeket is arról a hirtelen jelentkező indulatról, ami egyszer csak feltámad az emberben, amikor kiderül egy helyzetben, hogy a testvére (szerinte) mennyire idegesítő/idióta/ellene van. A saját gyerekeimen is látom, hogy egyetlen pillanat alatt változnak fúriává, mert a másik megfogta, elvette, ránézett, nem úgy nézett rá, rossz hangsúllyal mondta vagy akármit csinált (csetepatékiváltó okokról írtunk ITT és ITT is). Nehéz ezt szülőként feldolgozni, de a testvérviszony természetes velejárója az agresszió – ezt a pszichológus is megerősíti:

„Az egymásnak feszülés bizonyos mértékű agresszióval is jár. Ha azonban a gyerekek közötti konfliktus átlép egy adott határt, akkor mindenképpen be kell avatkozni. Ilyen például, ha valakit fizikai sérelem ér, akár véletlenül, mert ez azt jelzi, hogy valamelyik félnek esetleg éppen nincs belátása rá, hogy a tettei a másik számára veszéllyel járnak. Olyankor is érdemes belépni, amikor szavakkal verik egymást a gyerekek, és úgy értékeljük, hogy komoly érzelmi sérülést okozhatnak ezzel egymásnak. A lényeg, hogy az érzelem vagy szándék biztonságos kifejezését mutassuk meg, és mi magunk se feleljünk agresszióval az agresszióra. Egyébként az, hogy egy szülő mikor és hogyan avatkozik be a testvérek civakodásába, valószínűleg nagyban függ attól, hogy ő miként értékeli az adott helyzetet, mennyire tartja elfogadhatónak azt, hogy a gyerekei időnként egymás ellen forduljanak, és látja-e, hogy többé-kevésbé valamilyen elfogadható megoldás felé haladnak, vagyis nagyjából boldogulnak a már elsajátított stratégiákkal.”

Ráadásul sokszor a fizikai szükségletek, mint az éhség, a szomjúság, a fáradtság felerősítik a konfliktusokat. Reggeli után mindenki jó fej, vacsora előtt viszont már én sem.

A szorongás, a bezártság és a tavasz kezdetén egyébként is jellemző kimerültség (nap- és vitaminhiány) pedig fokozza az általános rossz közérzetünket, ezért jelen helyzetben nagyjából mindenki egyszerre van rossz időszakban. Így végképp nem csoda, hogy azokon vezetjük le a feszültséget, akik a karanténban is „kéznél” vannak: egymáson. Ezt szerintem érdemes sokszor kimondani magunknak és egymásnak is, így tudatosítva, hogy a konfliktusok egy része nem is egymásnak, hanem a helyzetnek szól. Persze ettől még célszerű lenne megtanulni jól kezelni őket, csak éppen most kiemelten nehezített pályán mozgunk mind.

Jó, de kinek van igaza?

Nálunk például a karantén miatt megnövekedett konfliktusok hoztak egy új szabályt: aki túllépi a konfliktuskezelésre lefektetett határokat, tehát bántja, sértegeti a másikat, ráüvölt a másikra (kiabálni lehet, de nem a másik arcába), az nem hivatkozhat arra, hogy neki volt igaza. Az agresszió felülírja az igazságot, és onnantól nem számít, hogy jogos volt-e a felháborodása, vagy sem. De közben sokszor egyszerre sértő és sértett mindkét fél, így nehéz balanszírozni, hogy kinek vagy nagyobb szüksége támogatásra és kinek visszafogásra (nálunk például elég kiegyenlítettek az erőviszonyok). Ráadásul gyakran, ha épp nem voltam jelen a konfliktushelyzetnél, két egészen más sztorit kapok a történésekről. Czimmermann Éva szerint ez is természetes:

„Ha tudjuk vagy sejtjük, hogy elferdítette az igazságot, próbáljuk megérteni, hogy mi motiválta (például igyekszik jobb színben feltűnni, érzelmileg erősen érintett és ez átszínezi a beszámolóját, vágyait teljesíti képzeletben, nehéz neki a saját szerepét meglátnia a konfliktusban, stb.), és mondjuk el, hogy mi mit észleltünk a helyzetből, és mit látunk, ő hogyan érezhette/érezheti magát.

Az, hogy érzelmileg a gyermekünk mellé állunk, még nem jelenti azt, hogy a realitástól is eltávolodunk.”

Bezzeggyerekek és a többiek

Tipikus bezzeggyerekként mondom, hogy jó példának lenni ugyanúgy lehet teher, mint örök rosszcsontnak. A szakértő szerint eleve kerülni kell(ene) az összehasonlítást:

„A rivalizálást nem érdemes fokozni, ezért ne hasonlítgassuk egymáshoz a gyerekeket.

Ha például megdicsérjük egyiküket, az csak róla szóljon, ne példálózzunk a tesóval. Negatív észrevételeknél se hasonítsuk a testvéreket. Az a szerencsésebb, ha egyedi visszajelzéseket tudunk adni.”

  

Gyakorló és gyarló kétgyerekes szülőként azért megjegyzem, hogy ez néha önkéntelenül is becsúszik, hiába küzd ellene tudatosan az ember.

Hét fontos alaptézis a testvérkonfliktusok kezeléséhez Czimmermann Éva gondolatai alapján
  1. Tanítsunk a gyerekeknek pozitív konfliktusmegoldási lehetőségeket, hasznos kommunikációs stratégiákat.
  2. Mindig jelezzük, ha egy viselkedési forma bántó, és nem elfogadható, ha a helyzet megengedi, akkor pedig kínáljunk helyette alternatívát. (Például fizikai bántás helyett párnacsapkodást, káromkodás helyett vicces kitalált szavakat, sértegetés helyett elvonulást – vagy bármit, ami a családban belefér.)
  3. Érdemes belegondolni minden gyerek helyzetébe, azéba is, aki látszólag domináns akár a korából, akár a személyiségéből adódóan, és később higgadtan, akár együtt elemezni a konfliktushelyzeteket.
  4. Ne ijedjünk meg, ha sok a vita. A gyerekek rengeteg hasznos konfliktuskezelési stratégiát megtanulnak a családban, és a tesók ezeket először egymáson próbálgatják. Ha látszólag sok a konfliktus köztük, de ezeket maguk között rendezni tudják különösebb sérülés nélkül, akkor lehet, hogy éppen a tőlünk ellesett eredményes megoldási módokat próbálgatják.
  5. Amikor megálljt mondunk, akkor semmiképpen ne a gyerekekben keletkező érzelmeket (düh, féltékenység) tiltsuk, hanem a kifejezés helytelen módját. Beszéljük át, gyakoroljuk az érzelmek megfelelő kifejezését, felismerését és az indulatszabályozást. Ez egy hosszú folyamat.
  6. Amikor belépünk egy konfliktusba, a cél az, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát.
  7. Ahhoz, hogy mindenki kifejezhesse az igényeit, szükség lehet arra is, hogy időt és teret adjunk a lehiggadásra, mert ahhoz, hogy az empátiás készséget és a másik érzéseire, szándékaira való rálátást mozgósítani tudjuk, először ki kell kerülnünk az „üss vagy fuss” reakciót bekapcsoló stresszállapotból.

Ha azt érzitek, akár szülői, akár más minőségben, hogy képeznétek még magatokat konfliktuskezelésből a Digitális Tankönyvtárban ITT tudtok utánaolvasni a konfliktuskezelési technikáknak, EZ pedig egy testvérkonfliktusokról szóló, hasznos angol nyelvű cikk.

Nálatok is durva a helyzet?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ozgurcankaya