–

Nemrégiben elém került egy mókás jelenet a neten: egy anyuka posztolt ki egy kerekeken guruló játék fa kacsát a történettel: a gyerekei negyedórája azon vitatkoznak, hová kerüljön a mobil szárnyas rendrakáskor, az állatos dobozba, (mivelhogy kacsa) vagy a járműs rekeszbe (a kerekei miatt). A jó humorérzékű szülő persze azt is bevallotta, rég szórakozott ilyen jól, mint a késhegyig fajuló vitát hallgatva. Mondanom sem kell, abszolút értettem, mire gondol, testvérként, egykori au pairként és anyaként is temérdek teáscsészében lobogó viharhoz asszisztáltam már az elmúlt négy évtized során. Hiszen a gyermeki logika néha olyan nyakatekert, az igazságérzet pedig nem lesz miniatűr attól, hogy egyelőre kicsi testbe van zárva, sőt! Bár az én legkedvesebb ilyen emlékem szigorúan véve nem igazi polémia, de engem a mai napig megmosolyogtat az emléke, amikor a fiam csípőre tett kézzel elém állt, és mélységesen felháborodva azt kérdezte:

„Ki volt az a hülye, aki betette a legós dobozba a kedvenc matchboxomat?!” „Úgy emlékszem, te voltál” – feleltem. Mire ő, felbőszülve: „Hogy micsodaaaa? Minek neveztél engem?”

Szerencsére nem csak az én háztartásomban élnek könnyen felpaprikázódó kiskorúak, íme, az olvasóim vallomásai a saját házuk tájáról, vagy épp a gyerekkorukból ebben a kategóriában:

1.

A játékkonyhában főzték a láthatatlan kaját mindketten, majd az egyik belenyúlt a másik lábasába, és átszedett belőle magának. A láthatatlan kajából. Majdnem vér folyt. (Piros)

via GIPHY

2.

A középső két-három évesen majdnem kihúzta a széket a nagy alól, aki felcsattant:

– Normális vagy?!?!?!?!?

Mire a középső mélyen megbántva:

– Nem is vagyok normális!!!!!! (Henriett)

3.

Hétéves kisfiú, kilencéves lány egyre hangosodó párbeszéde egy amúgy oltárira rendetlen családban.

– Mi ez itt a szobámban?

– Ugyan már, semmi.

– De Blanka, kupit csináltál az én szobámban!

– Ez nem is kupi, Leó. Csak egy könyv meg egy vonat a szoba közepén…

– De, Blanka, ne csinálj kupit a szobámban!!!

– „Haggyámá”, Leó…

– DE EZ IGENIS KUPI! AZ ÉN SZOBÁMBAN!!! (Henriett)

4.

Most akkor egy óra 60 vagy 100 perc? Én ragaszkodom a 100-hoz, szerintem sokkal logikusabb. (Leticia)

5.

Utaztunk valahova, amikor egy teljes órán keresztül osztotta egymást az akkor négy és hatéves, mert kinéztek egymás ablakán. (Eszter)

6.

„Engem néz.” (Zsófia)

7.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a fiúk csak a focin meg a politikán képesek összeveszni, elárulom, hogy akár azon is, hogy „rózsa, szegfű, ibolya” vagy „rózsa, szegfű, liliom”. Marcell vörös fejjel: „itt van az énekkönyvben!!!” Zsomek könnyes szemmel: „Akkor oda rosszul írták!!!” (Noémi)

via GIPHY

8.

Mi már nem voltunk kiskorúak (én olyan 23, ő 33), de a tesómmal az első egyik legnagyobb veszekedésünk az volt, hogy a hortobágyi palacsintát háromszög alakúra hajtogassuk-e (úgy tanultuk otthon), vagy négyszögletesre (szerinte úgy több elfér a tepsiben). Ja, és hogy mennyi töltelék kerüljön bele… Az lett a vége, hogy megmondtam neki, hogy vagy ő csinálja, és akkor úgy, ahogy akarja, vagy én csinálom, de akkor menjen ki a konyhából! (Klári)

9.

„Nem tudok aludni, mert hangosan eszik és a nyakamba morzsázik” – civakodtak az emeletes ágyon.

Egy másiknál a vita témájára már nem emlékszem, de elhangzott, hogy „Anyádat, azt!” Mire a másik: „Nem, neked az anyádat!” Akkor bementem: „Hívtatok?”. Röhögésbe fulladt persze. (Ágnes)

10.

Unokatesók:

– Peti, te normális vagy???

– Nem vagyok normális! – majd zokogva fut anyához. – Azt mondta rám, hogy normális vagyok!

– De hiszen normális vagy, kicsim! – mondja anya szeretettel.

Peti zokogva:

– Ezt nem hiszem el! Már te is!? Értsétek már meg, hogy én nem vagyok normális! Ti vagytok a normálisak! (Agnesh)

11.

Egyszer, amikor olyan három- és öt évesek voltak, összevesztek egy láthatatlan babán. Az ötéves dajkálta, altatta, a hároméves jött és „kikapta” a kezéből. (Katalin)

12.

Árulkodott a hatéves az akkor még csak egyéves, éppen fogzó tesójára:

– Anyaa, Mila megharapta a karomat gyengéden! (Angi)

13.

A műanyag piros búcsús napszemüveg – na, azon összevesztünk rendesen a boltba menet, hogy kell vagy nem, de ő győzött, úgyhogy bizony napszemüvegben jött a boltba. Hétévesen, novemberben, sűrű ködben. Szerintem semmit sem látott. (Anikó)

via GIPHY

14.

„Süvítve veszi a levegőt! Nem tudok tőle tanulni.” (Orsolya)

15.

Azt játszották, hogy tévét néznek az ágyukból (nincs tévé a szobájukban), aztán összevesztek, hogy mit néznek a nem létező tévén. (Judit)

16.

Autóval utaztunk, a három- és a hét éves azon veszekedett, hogy ki látta meg előbb a cicát az út mellett. (Olga)

17.

Mátyás (4,5) a mosogatóba lézerkardot helyező öccsét (2,5) oktatja: „Hű, Simike, oda különösen nem szabad tenni! Megázik, elromlik, én meg mehetek újat kuncsorogni a Mikuláshoz.” (Judit)

18.

A nagybátyám hozott egyszer egy pontyot, azzal ijesztgettek minket a tesómmal, hogy nyúljunk bele a hal szájába. A tesóm belenyúlt, szerintem. Szerinte nem. Ez pont elég ok arra, hogy 25 éve azon vitázzunk, megtörtént-e. (Lilla)

19.

Négy- és hét éves lány. Üvöltés, hajcibálás. Kérdezem, mi ütött beléjük.

„Anyaaaaaa, az Emily azt varázsolta, hogy én nem tudok varázsolni!” (Julia)

via GIPHY

20.

A trambulinon egy láthatatlan labdával labdáztak (mert az igazit már elvettem előtte), majd egyszer csak összevesztek rajta, hogy ki dobta ki, és ki menjen ki érte. (Klára)

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Image Source