„Az ovis gyerekcsere nem gáz, reggel úgyis visszaviszi az ember” – Ordítva röhögős szülői ballépéseink

–

Ajjaj, lehet, hogy én vagyok az anyja?

„Kétnapos volt a fiam, amikor a nővérke bejött a kórterembe kiosztani az anyakönyveket (1988), és olvasta, hogy Juhász Tamás. A Juhásznál még figyeltem, mert azt hittem, le fog juhásznézni, de a Tamás nem volt ismerős, olvastam tovább az ágyban.

Rám néz, kérdezi: »Nem magának van Tamás nevű fia?« »Nem – mondom –, nekem lányom van.« Kábé akkor jutott eszembe, hogy nem kéne tovább tiltakozni. Végül is csak két napja ismertem, nem szoktam még meg.” (Sándor Erzsi)

„Megállt az ajtóban a gyerekorvos, tizenhat ágyas kórterem, és elrikkantotta magát, hogy Mohácsi anyuka. Én olvastam, meg se rezzentem, mert engem nem úgy hívnak. Kábé a tizedik, már baromi ideges visításra figyeltem csak fel, és aztán még kellett pár perc, mire összeraktam, hogy valószínűleg engem keresnek.”

Azt se tudom, hol áll a fejem!

„A múlt héten kapkodva, indulás előtt fésülködtem. Azóta nem találom a hajkefémet. Itthon vagyok gyesen, meg amúgy se járunk sehova, de azért jó lenne megtalálni már.” (Gabi)

„A szomszéd hozott egy csomó kaját a lakásba. Mondom: »Ez mi? Honnan?« »Hát a te kocsidból, aminek nyitva hagytad a csomagtartóját!« (Merthogy az első kör után a gyerek éhes lett, és ezzel le is zárult a kaja–kocsi–lakás a fejemben.)” (Elisabeth)

„Elsőgyerekesként itthon, még csak pár hetes babával. Férjem főz, de én majd megmutatom, hogy jól vagyok, már én is tudok főzni. Nagy nyugalommal feltettem a rizst, hogy majd megpirítom, aztán felöntöm vízzel. De csak feltettem, és nagy nyugalommal leültem. Úgy odaégett, hogy egy hétig ázott/vakartuk/súroltuk, de megmentettük.” (Angéla)

„Zakopanéba utaztunk hat napra, gyerekkel. A párom bepakolta az összes cumót az autójába, csak a kézitáskát és a kis hátizsákot hagytuk a végére. Csakhogy az én autómmal mentünk. Zakopanéban vettük észre, hogy nagyjából semmit nem vittünk magunkkal. Azzal kezdtük, hogy ötnapi teljes öltözéket, tisztálkodószereket vásároltunk. A gyerek legalább boldog volt.” (Ágnes)

„Gyömöszöltem bele a lábam egy ideig, mire leesett, mi a gond.”

„Egyszer a cicimet felejtettem kint, amikor jött a futár. Szerencsére hosszú folyosó volt, így amikor fázni kezdett, gyanús volt, hogy kint van.” (Brigitta)

„Bepakoltam két saját és egy kölcsön gyereket a kocsiba, a szánkót pedig ott hagytam az autó mellett letámasztva, és elhajtottam. Nem lett meg.” (Orsolya)

De hol a gyerek?

„Gyerekeket is hagytunk már el. Egyszer egy parkolóból hajtottunk ki úgy, hogy még nem volt benn a gyerek.

Egy másik alkalommal meg az oviban elkezdtem öltöztetni a mi gyerekünkre megszólalásig hasonló másik kisfiút. Szerencsére megszólalt, hogy »De én az Ádám vagyok!«.” (Kolozsi László)

„Az egyik gyerekemmel elindultunk a suliból, a táskát betettem a kocsiba, a gyereket meg járdán hagyva elindultam.” (Anna)

„A gyerek iskolájában kisebb pánikot keltettem azzal, hogy hol a gyerek, három órával az iskola vége után. Végül az igazgató kérdésére (nem a csapattal ment a gyerek a versenyre?) csak néztem bután.” (Zsuzsanna)

„Elfelejtettem elmenni a gyerekért az oviba. Aztán elmentem a gyerekért, de az apja már elvitte. Szerintem már mind mentünk el otthoni papucsban iskolába.” (Henrietta)

„Elindultam az éjszaka közepén a felsíró gyerekem felé a másik szobába, de közben hátranéztem, hogy nem esik-e le arról az ágyról, ahonnan kiszálltam, hogy odamenjek hozzá.” (Zsófia)

„Én is sokszor riadtam fel arra, hogy kivettem ugyan a gyereket éjjel megetetni fekve, a saját ágyamban, de hogy vajon visszatettem-e, és nem éppen rajta fekszem-e most, az rejtély.” (Eszter) 

 

„A harmadik, akkor pár hetes fiunkat ott felejtettük az anyósomnál egy látogatás alkalmával. Mózeskosárban békésen aludt egy szobában. A két nagyobbat felöltöztettük, elköszöntünk, elindultunk, és pár száz méter után néztünk össze az apjával: hol a legkisebb? Az anyósom azt mondta, direkt nem szólt, kíváncsi volt, mikor fordulunk vissza. Mindezt a legnagyobb gyerekkel is sikerült eljátszanom: Siófok, nagybevásárlás, megkértem, hogy vigye vissza a bevásárlókocsit. Amíg visszavitte, én... hát szóval, hazaindultam. Két körforgalom után eszméltem rá, hogy a gyerek nélkül indultam el. Ő akkor olyan 14-15 éves volt, kamaszkor kellős közepén. Nem kicsit nézett csúnyán rám.” (Etelka)

„Az ovis gyerekcsere nem gáz, reggel úgyis visszaviszi az ember.” (Angéla)

Mondtam, pardon. Mitvanmit…

 „Zuhogó esőben az üvöltő gyerekemmel vártam a taxit, meg is áll, én meg szállnék be, de nem tudom kinyitni az ajtaját. Mutatom a pasinak, hogy egy barom, »mér nem nyitja már ki?!«, üvöltök, az eső szakad, és akkor látom, hogy nem taxi a szerencsétlen, csak vesztére mellettem állt meg keresni valamit. Mondtam, pardon. Mitvanmit.” (Sándor Erzsi)

„Túrázni vittem egy tucat kamasz gyereket. Előtte beszaladtunk egy boltba, hogy aki akar még venni kaját, vizet stb., az vegyen. Én is beálltam a pénztárhoz, a gyerekek is. Egyszer csak megfordulok, és

látom, hogy a mögöttem állónak egy üveg lekvár meg egy kiló kenyér van a kosarában. Megdöbbenve förmedtem rá: »Észnél vagy? Lekvárt veszel?« Mire egy ismeretlen férfi hebegve elnézést kért: »Ööö… izééé… lekvárt… baj?« A gyerekek, akik persze nem mögöttem álltak, hanem távolabb, órákig vinnyogtak a röhögéstől. A pénztárossal együtt.” (Etelka)

„Még a régi szép időkben, amikor a családi egyterű a Trabant kombi volt, az unokahúgom a szőlőben töltötte a csecsemőkorának legnagyobb részét, mégpedig úgy, hogy a Trabival beparkoltak a mandulafák alá, a csomagtartóba bekerült a mózeskosár, és abban aludt a kisded. Nagynéném megszoptatta, ha sírt a lányka, aztán ment vissza a dolga után. Mielőtt a nap végén hazaindultak, még tisztába tette a gyereket. Bepakolás, miegymás, a kakás pelenkát meg feltette a Trabi tetejére, hogy mindjárt elrakja. Persze fennforgás, »siessünk, pakolj már, induljunk, gyorsan-gyorsan«. Na, csak úgy suhantak hazáig a Tóti-hegytől Badacsonytomajig! Otthon vették észre, a rázós földes-kavicsos, kanyargós és sietős út végén, hogy a babapelenka a kocsi tetején maradt. És ott is volt.” (Beáta)

 

 És a kedvencem: amikor anyuka akcióhősbe megy át

 „Fent maradt a repülőn a gyerek laptopja. Éjjel kettő, utolsó gép Ferihegyen. Sehol senki, vaksötét, információ zárva. A gyereket visszaengedte két sztyuvi, de csak nem jött. Aggódtam, hogy elviszi a KGB, ezért a kijáraton zuhanórepülésben bevágódtam, hogy megmentsem.

Néz rám a két talpig fegyveres, én meg mondom, hogy »bocs, csak visszajöttem, mert keresem a gyereket«. Erre ők: Igen, tudják, van kamera, amúgy épp határsértést követtem el útlevél nélkül. Mondom: oké, akkor itt van egy marék csoki.

Itt már annyira röhögtek, hogy az egyik elvezetett, mert szerinte épp kamera előtt csempészáruval próbálom őket lefizetni. Azért happy end volt.” (Elisabeth)

Gyerünk, ki vele: mi a ti legviccesebb feledékeny sztoritok?

 Csepelyi Adri gyűjtése

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Nomadsoul1