Értelmetlen kütyü vagy megbízható társ? – Pulzusméréssel hatékonyabbá és élvezetesebbé tehető a futás is
Hogy lehet az embernek olyan edzője, akivel életében összesen egyszer találkozott, mégis folyamatosan rajta tartja az ujját a sportolója ütőerén – méghozzá szó szerint? Hogyan segíti a felkészülést és a mozgást, ha folyamatosan méred a pulzusod? A tudatos (netán szakemberrel) végigkísért edzés nem kell, hogy csak az él- és versenysportolók kiváltsága legyen, egy okos eszköz segítségével ma már mindenki számára elérhető a test aktuális állapotát folyamatosan monitorozó, ezáltal célirányosabb mozgás. Pásztory Dóri írása.
–
Azt mondja az órám: RUN
Indulnom kell, úgyhogy nyomom is a play gombot, amivel szinkronban a lábam is veszi az adást, és elkezdi az ütemes mozgást. Csekkolom a pulzust, szokás szerint magas, de ezt már megszoktam. Azért még az edzéstervben megírt tartományon belül mozog, igaz, a felső határt súrolva. Újabb edzés mellé kerül pipa, ami elképesztően jóleső elégedettséggel tölt el.
Futás közben néha még rá-rá pillantok az órára, de már nagyon jól érzem a határaimat, és vakon meg tudom mondani a percenkénti szívverésem értékét. Tudom, mit érzek „százhúsznál”, „százhatvanháromnál” és „száznyolcvan” felett. Figyelem a testem, a reakciót a különböző terhelésre, számomra ez folyamatos önismeret is. Még élsportolói pályafutással és úszóedzői képesítéssel a hátam mögött is.
A pulzus és az arra adott fizikai reakció az egyetlen adat, ami a konkrét sportmozgás közben rendelkezésemre áll a saját testem pillanatnyi állapotáról.
Ami az én esetemben tényleg elég egyedi, mert nagyon magas pulzussal futok, így hiába próbálkoztam online edzéstervekkel, ahol egy általános pulzustartomány vagy tempó alapján terveztek meg egy felkészülést, én mindig kilógtam az „átlagból”, ami állandó kudarcélményt jelentett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tudatosabb hozzáállás
Persze ez nagyon sokáig frusztrált, aggasztott, úgyhogy néhány éve ellátogattam egy teljesítménydiagnosztikai központba, ahol különböző vizsgálatokon keresztül (többek között szív ultrahang és kardiológiai konzultáció) megállapították, hogy a szívem megfelelően működik, anatómiailag rendben van, ahogy a szívből ki és bevezető erek is. Így megnyugodtam, hogy nem terhelem feleslegesen a szervezetemet, és nem teszem ki értelmetlen nyomásnak az egyik legfontosabb szervemet, egyszerűen én ilyen egyedien működöm.
Azért azt éreztem, hogy nem biztos, hogy a leghatékonyabb felkészülés, ha a távon kívül semmilyen más szegmensét nem változtatom az edzéseimnek. Gyakorlatilag úgy néz ki egy hetem, hogy futok két közepesen hosszút hét közben, majd egy hosszabbat hétvégén. Ezeket nagyjából azonos tempóban és azonos pulzustartományban (le sem merem írni a számokat).
Így teltek évek, négy félmaratoni felkészülés, amikből volt évi nagyjából négy-öt hónap futás, annak a végén egy verseny, majd hét-nyolc hónap „regenerálódás” vagy várakozás az ihletre és a újabb versenynevezésre.
Aztán nem javultak sem az eredményeim, sem a lelkesedésem, úgyhogy új megoldás után kellett néznem. Ekkor javasolta az egyik kedves barátom, akit a SUHANJ! Alapítványon keresztül ismerek, hogy próbálkozzam meg edzővel együtt dolgozni, neki szárnyakat adott ez a változás.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Edzővel könnyebb, hatékonyabb
Ez a lehetőség addig fel sem merült bennem. Hogy jövök én ahhoz, hogy a teljesen amatőr, koordinálatlan, rendszertelen kocafutásaimmal egy edző idejét és figyelmét raboljam? Aztán elvitatkoztam erről a kérdésről magamban, és arra jutottam:
miért lenne kizárólag az élsportolók privilégiuma az edzői irányítás alatt végzett felkészülés? Miért ne vehetném én is igénybe egy szakember tudását és segítségét, hogy jobb legyek valamiben?
Egy csomó más területen vallom ennek a fontosságát, akár még testedzés területén is, akkor ez alól miért éppen a futást tartom kivételnek? Mert futni mindenki tud? Talán egy hozzám hasonló tudatlan és képzetlen futónak még nagyobb szüksége van erre a külső támogatásra, mint egy profinak!
Így írtam meg az első bátortalan e-mailemet Nagy Gergőnek, aki most már második éve segíti a futóedzéseim hatékonyságát az edzésterveivel. Mindezt úgy, hogy eddig egyetlenegyszer találkoztunk személyesen, azt is nagyjából három-négy hónappal azután, hogy elkezdtük a közös munkát.
Az aktuális állapot megfigyelése
Gergőnek elküldtem a teljesítménydiagnosztika eredményeit, így kapott egy hozzávetőleges képet a fizikai állapotomról és a testem terhelhetőségéről.
Így az én egyénre szabott pulzustartományomat meghatározva hétről hétre ír nekem edzésterveket, amikben a táv soha nincs megadva, csak időintervallum és a hozzárendelt pulzusérték.
Így amikor jobb állapotban vagyok (ezt olyan banális dolgok befolyásolják, mint: hogy aludtam előző éjszaka, hol tartok a menstruációs ciklusomban, edzés előtt mennyivel- és milyen típusú ételt ettem, vagy hogy aznap mennyire sikerült figyelnem a folyadékbevitelre), akkor a pulzusom alacsonyabb értéket mutat egy magasabb tempó mellett, így nagyobb távot tudok futni az előírt időintervallumban, míg egy „szar is szar” napon simán van, hogy szimpla kocogással elérem a pulzusom felső határát, és csak végigvonszolom magam az adott edzésen. Ezeket az érzéseket, visszajelzéseket néhány szóban összefoglalom Gerinek azon a felületen, ahova feltöltöm az aznapi edzés adatait, folyamatosan kommunikálunk, így teljesen egyénre szabottan kapom a feladatokat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem mindegy, hol méred
Az én esetemben az is egyértelmű, hogy ezek az adatok csak akkor megbízhatók és használhatók az edzőm számára, ha mellpánttal mérem az értékeket, a csuklóm ugyanis olyan vékony, hogy teljesen random adatokat mutat, ha csak a rajta lifegő órára hagyatkozom. (A csuklón amúgy is más metódussal méri az óra a pulzust, mint mellpánton keresztül. Ezt is egy futás alatt hallgatott podcastből tudtam meg.)
Természetesen így a teljesítményem a tudatosabb edzéseknek köszönhetően javul, sokkal kevesebbet futok értelmetlenül magas pulzussal, megtanultam értékelni a lassú futásokat (köszönhetően a minőségi podcastek egyre szélesebb piacának), kihívást és izgalmat találni a fartlek (sebességjáték) edzésekben, és motivációt lelni az edzések változatosságában, illetve abban a külső kontrollban, amit az edző figyelme és visszajelzése jelent. Így meghosszabbodtak a „futószezonjaim”, amik még mindig nem ívelnek át az egész éven egész éven, de egyre nő az átfutott hónapok száma.
Nyilván a távedzés nem ad lehetőséget a futómozgás fejlesztésére, de ezt leszámítva, én nagyon sokat tanultam magamról az elmúlt évek során.
A kis lila órám már hat éve hűséges társam, ott volt velem az összes versenyen, az összes edzésemen, elképzelhetetlen számomra, hogy nélküle induljak futni. Számomra megnyugvást jelent az extra információ, amit kapok tőle, már-már egyfajta kabala is.
Az edző figyelme pedig kihozta belőlem a sportolót, a harcost, a tudatosságot és a fegyelmezettséget, aminek köszönhetően olyan nehéz és kihívásokkal teli időszakokat is át tudok futni, mint a mostani karanténhelyzet.
Pásztory Dóri
A képek a szerző tulajdonában vannak
