–

Vastüdő, kerekesszék és élethosszig tartó szorongás helyett szabadságot hozott a vakcina

Ma már elég nehéz elképzelni azt a helyzetet, ami egykor világszerte emberek millióinak valóságát jelentette: különösen a 20. század elejétől egészen az ötvenes évek közepéig tartott ez a szorongással teli időszak. Nyaranta ráadásul sokkal intenzívebbé vált a járványos gyermekbénulás, ezért biztonságosabb volt a lakásba bezárva tartani a gyerekeket.

Így ahelyett, hogy a szabadban játszhattak volna a kicsik, meglehetősen egyhangúan telt számukra a nyár.

Az élővizekbe pedig egyetlen felelős szülő sem engedte be a gyerekét, de még így sem volt biztos, hogy megúszhatták a fertőzést.

Már az ókori egyiptomi kőtáblákon is láthatók vékony, elsorvadt lábú, botra támaszkodó gyerekek, akiket valószínűleg ugyanez a vírus betegített meg.

Az 1930-as évekre olyan méreteket öltött a fertőzés, hogy 1938-ban Franklin D. Roosevelt elnök, aki 39 évesen – a korabeli diagnózis szerint –, szintén a betegség áldozataként került kerekesszékbe, az USA-ban megalapította a Gyermekparalízis Nemzeti Alapítványt a gyermekbénulás elleni kutatások támogatására. 

Nem létezett elllene gyógymód

A poliovírus kizárólag emberről emberre terjedt, leggyakrabban a fertőzött széklettel szennyezett ivóvíz és az élelmiszerek révén, de cseppfertőzéssel is: a szervezetbe jutva először a torokban és a belekben szaporodott.

Körülbelül az esetek egy százalékában akár halálos kimenetelű is lehetett.

„A járványos gyermekbénulás (poliomyelitis) egy vírusos megbetegedés, amely a központi idegrendszert érinti. A múltban a halálozás, az akut bénulás és az egész életen át tartó rokkantság egyik fő oka volt” – olvasható a Vaccination oldalán a pontos definíció. 

Sokan, akik túlélték a betegséget, életük végéig szenvedtek a következményektől a deformált végtagjaik miatt, mások pedig kizárólag vastüdővel tudtak életben maradni, mint például az egyik utolsó, vastüdőbe kényszerült beteg. Martha Lillard ötéves kora óta, azaz 72 éve egy vastüdőhöz kötve tölti az életét. 

Ha idejében megkapta volna a Jonas Salk által kifejlesztett vakcinát, akkor nevelhetett volna gyerekeket, dolgozhatott és utazhatott volna, de így szinte minden pillanata egy vascsőben telt.

1953-ban, amikor elkapta a vírust, még kísérleti stádiumban volt a kutatás, és csak két évvel később, 1955-ben hozták nyilvánosságra, hogy hamarosan forgalomba kerül a vakcina, majd rögtön el is kezdték a tömeges oltást. Ma már szinte nem létezik olyan része a világnak, ahol komoly gondot okozhatna a polio. És mindezt Jonas Salknak köszönhetjük.

Salk nemcsak kiváló tudós volt, hanem önzetlen lélek is

Amikor egy televíziós műsorban megkérdezték tőle 1955-ben, hogy kié a vakcina szabadalma, azt válaszolta:

„Azt mondanám, az embereké. Nincs szabadalom. Lehetne talán szabadalmaztatni a napot?”

(„The people, I would say. There is no patent. Could you patent the sun?”)

Salk egyetlen centet sem kért a felfedezéséért. Pedig ha szabadalmaztatja a vakcinát, nagyon gazdag amerikai polgár lehetett volna. Ő viszont semmi mást nem akart, csak azt, hogy a vakcina olcsó legyen, és jusson el a legszegényebb afrikai vagy ázsiai faluba is. Úgy gondolta, hogy a tudás nem lehet üzlet, ő ezt az ajándékot az emberiségnek szánta.

Na de ki volt ez a csodás tudós, aki tudatosan lemondott sok millió dollárról?