Címke: felkészülés

„A világjárás megerősítette az emberiségbe vetett hitemet” – 8 utazó története, akik bejárták a Földet

WMN Life – 2024. február 5. – WMN

„Egy idegen olyan barát, akivel még nem találkoztál” – vallja Torbjørn Pedersen, aki eddig 203 országot látogatott meg, a Vitorlással a Föld körül szerzői, Réka és Kristóf, pedig úgy látják, a földrajzi távolságok és kulturális különbségek ellenére nagyon is egyformák vagyunk.

„Tudni kell olvasni az erdő jelzéseiből, mert mi megyünk oda vendégségbe” – Így indulj túrázni télen

WMN Life – 2023. február 9. – GyD

Múlt hétvégén egy 23 éves nő annyira átfagyott a Börzsönyben (vékony szövetnadrágban, utcai cipőben volt), hogy a hegyimentőket kellett riasztani hozzá. Hogyan lehet biztonságosan túrázni télen? Interjú.

„Szülés közben végre igazán megélhettem, hogy a tudás hatalom” – Fiatal nők és az anyaság

WMN Life – 2021. szeptember 17. – DCS

Miért döntöttek ezek a lányok úgy, hogy húszas éveik elején szülnek gyereket? Hogyan fogadta a hírt a család, amely esetleg még az iskolapadban szerette volna tudni őket, vagy a karrierépítésben? Hogyan készültek a szülésre? Szerzőnk, Deli Csenge, kortársaival, négy fiatal anyával beszélgetett.

Lehetek poroszkáló gebéből egyszer majd gepárd? – Ezért és így készülök életem első futóversenyére

WMN Life – 2021. szeptember 2. – FB

Borcsa nemrég válaszút elé érkezett: vagy átadja magát az önfeledt semmittevésnek, és szépen lassan szétfolyik az egyre több helyen sajgó testében, vagy csinálja azt, amiben eddig is sok örömét lelte, csak immár rendesen. Ő pedig érett felnőtt módjára az utóbbit választotta, így 15 év koca-kocogás után, 44 évesen élete első futóversenyére készül. Hajrá, Borcsa!

Mi a nyerő stratégia a középiskolai felvételi hajrájában? – 5 gyakorlati tipp Jocó bácsitól

WMN Life – 2021. január 13. – BJ

Hogyan készüljön a középiskolai felvételire a diák? Tanuljon-e az utolsó pillanatig? Milyen hozzáállással segítünk neki a legtöbbet? Jocó bácsi összeszedte a leggyakoribb kérdéseket, amelyeket fel szoktak tenni neki a szülők a felvételi előtt, és válaszolt is rájuk. Íme:

„Ha lelassítjuk a járvány terjedését, azzal életeket mentünk” – Ezért fontos már most felkészülni, és betartani a szabályokat

WMN Ügy – 2020. március 10. – DTK

„A fertőzés terjedése nemcsak a vírustól, hanem a viselkedésünktől is függ” – írja bejegyzésében az egyik leghíresebb amerikai egyetem tanára. Nemcsak a veszélyeztetettek viselkedésétől, hanem mindenkiétől – ezt pedig már mi tesszük hozzá.

Tényleg éveken át rettegni kell az érettségitől? – 49 napos érettségi kihívás Jocó bácsitól

WMN Ügy – 2018. március 13. – BJ

Ha Jocó bácsi ötlete nyomán készítesz egy tanulási tervet, és be is tartod, akkor nincs mitől félned, jöhet az érettségi!

Ajándékozási kézikönyv hülyéknek – így leszel karácsonyi mókamájszter 6 lépésben egy hét alatt

WMN Life – 2017. december 9. – SZL

A karácsony is olyan, mint a többi sport: megfelelő rákészüléssel könnyedén célba érsz... vagy legalábbis elkerülöd a sérüléseket.

Miről (rém)álmodik a pár? – Meditációs ábrándozások egy szülésfelkészítő tanfolyamon

WMN Zizi – 2017. szeptember 30. – WMN

Ki miről ábrándozik, ugye, egy meditáció kellős közepén...

Nyaralási napló gyenge idegzetűeknek – Szentesi vakációzni készül

WMN Zizi – 2017. május 20. – SzÉ

„A nyaralásra fel lehet készülni. És fel is kell. Amire viszont nem lehet felkészülni, az a nyaralás... hat nővel. Mármint: hat nővel... magamon kívül.”

< 1 2 >