–

A klasszikus: holnaptól lefogyok! (De lehet, hogy hétfőtől)

„A legnagyobb marhaság az, amit minden szilveszterkor megfogadok: a diéta” – kezdi Andrea, és a hozzászólók igen nagy hányada egyetért vele. Én egyszer vettem egy marha nehéz szobabiciklit, szó szerint le is tettem a nagyesküt, hogy most aztán innentől minden este… Aztán előbb eltört a lábam, utána meg, amikor már rég összeforrt, a szobakerékpárnak is találtam hasznosabb funkciót.

 „Szobabicikli = szobainas. Alap.” (László)

„Örök dilemma volt »lyány« koromban a fogyás, így vettem egy aerobic-DVD-t. Úgy gondoltam, szupergirl vagyok, végignyomom, mint az edző… egy hét kellett ahhoz, hogy járóképes legyek…” (Renáta)

„Elkezdek futni. Letöltöttem egy appot, vettem cipőt. Egyszer elmentem, és egy nagyot sétáltam a parkban. (Egyébként rendszeresen mozgok, de ez a futás… Nem tudom, mit gondoltam.” (Judit)

via GIPHY

„Túrázni fogunk… Megfogadtuk… Részt vettünk egy erdei dombos-hegyes túrán… esőben. Tíz kilométer volt a beetetés, a nevezéskor tizennégy a táv, a célba érve 18,3… Azóta nem túráztunk. De még fogunk. Talán.” (Lajos)

„Csak Sport szeleten és kólán fogok élni”

Szorosan az előző menüponthoz (értitek, haha menü…) kapcsolódik, és a kommentek tanúsága szerint épp olyan neuralgikus pont: a táplálkozás. Ki azért fogadkozik, mert fogyna, ki pedig azért, mert lázadna a felnőttek szörnyűséges szabályai ellen. Egyik sem könnyű!

„Egyszer még tini koromban a barátnőmmel kitaláltuk, hogy mostantól egészségesen fogunk táplálkozni, meg »diétázunk« is, mert nem vagyunk XXS-méretűek már. Egy óra múlva már a boltban voltunk pizzás csigáért…” (Klári)

„Én évek óta lefogyok, látszik, nem?” (Anna)

„Én hároméves korom óta fogyókúrázom. Idén lesz az 50. évfordulója az elsőnek!” (irodavezetőnk, Erika)

Aztán akadnak, akiknek egészen másfajta diétás tervei voltak:

„Gyerekkoromban megfogadtam, ha felnőtt leszek, csak Sport szeleten és kólán fogok élni. Szerencsére nem tartottam be.” (Judit)

„Gyerekkorunkban a testvéreimmel megfogadtuk, hogy felnőttként annyi kólát iszunk, amennyi az asztalra fér. Nagyapánk egyszer meghallotta, és mivel unta, hogy folyton kóláért könyörgünk, elvitt bennünket a presszóba, rendelt egy asztalnyi kólát. Szó szerint. Olyan négyzetes, klasszik asztal volt, vagyis majdnem egy négyzetméter. Először persze tetszett, de amikor még a felénél sem jártunk és láttuk, hogy komolyan gondolja, kevésbé volt vicces. Egy ideig nem kértünk kólát, tőle pedig soha többet. (Ágnes)

via GIPHY

A finn belsőépítész és a török horgoló

Ahány nyelv, annyi ember, úgyhogy tartok tőle, mindannyiunkban ott rejtőzik jó néhány félember is. Vagy negyed. Esetleg néhány egészen apró emberkécske. Én akkor kezdtem törökül tanulni, amikor életemben először jártam Isztambulban – azóta már újra is kezdtem egyszer, és mondhatom, azzal a hat mondattal, amit tudok, bármikor képes vagyok lenyűgözni bárkit. Aztán angolosan távozom. Zsófi barátnőm évek óta röhög azon, hogy egészen bonyolult társalgásokat is simán értek németül (négy keserű éven át küzdöttem vele), de megszólalva semmi mást nem tudok, mint fekete teát kérni mézzel és citrommal. Igaz, ezt zseniálisan. De megnyugtat a gondolat, hogy nem csak én állok bele a földbe a nyelvtanulás harcmezején!

„Megtanulok héberül, mert tetszenek a betűk – azóta se… Nem is fogok ebben az életben, az tuti!” (Bernadett)

„Kínaiul tanultam meló mellett, két hónapig ment. Nyihao!” (Szonja)

„Nem vagyok fogadkozós, inkább hülye ötleteim vannak, de mivel nem fogadom meg, hogy igenis végigcsinálom, így a bűntudat is kisebb talán. Egyszer a fejembe vettem, hogy megtanulok franciául, mert épp egy francia sorozatba voltam belebolondulva. Le is töltöttem a Duolingót, következzék az össz franciatudásom: le chat, ami azt jelenti: cica. End of story, az alkalmazás aztán rejtélyes módon eltűnt a telefonomról. Újra letöltöttem december elején, hogy akkor most megtanulok olaszul. A bejelentkezésig sem jutottam még el, de ez nem egy halott projekt, ugye, hiszen nem tudom félbehagyni, amit el sem kezdtem!” (Dián Dóri)

„Én finnül tanultam, mert Finnországban akartam belsőépítészetet tanulni. Ez a ’80-as évek közepén volt. Mint tudjuk, nem lettem belsőépítész, de imádok rendezkedni!” (irodavezetőnk, Erika)

 „Elkezdek tanulni norvégul (még nem kezdtem el), mert így döntöttem, Svalbardba akarok menni. Októberben kérdezz újra.” (Gabi)

„A Duolingo olasz leckéit több ízben elkezdtem már… Mert az angol és csekély orosz mellé csak kell még egy nyelv. Hogy minek, arra nem jöttem még rá és valószínűleg ezzel szoros összefüggésben áll a tény, hogy megint újra kell kezdenem, mert nem emlékszem semmire…” (Orsi)

via GIPHY

„Az olasz nyelvtanulást már többször is sikerült megfogadni. Sőt applikáció is volt hozzá. Ami az egyik selejtezésnél ment a levesbe. De! Idén a nagylányom továbbtanul. Ha felveszik nulladik nyelvi olasz osztályba, akkor vele megpróbálom majd. Térjünk vissza rá november környékén.” (Zsu)

„Egyszer elkezdtem a Duolingón törökül tanulni, mert idegesített, hogy Instagramon a sok gyönyörű kötős-horgolós-keresztszemezős oldal török…

És a beépített fordítóval se megyek sokra. Hát… Szerintem oroszul is hamarabb fogok megtanulni (ami nem török, az meg orosz nyelvű). A törököt csak pár leckéig bírtam.” (Marianna)

Trabanttal a ’67-es úton (se)

Ó, azok a csodálatos nyaralások! Amikor hátizsákkal bejártuk Nyugat-Európát! Pont, mint Ross Geller!

„Az egyik cimborámmal tervezgettük, hogy végigmegyünk a 66-os úton (mármint persze a legendás USA-belin) – az álomhoz útvonalterv is született, és azt is fontolgattuk, milyen járművet használunk majd. Ő mindenáron motorozni szeretett volna, én pedig képzeletben egy classic Ford Mustang volánja mögött ülve hasítottam a tájban valahol Chicago és Santa Monica között. Lévén a terv kábé húszéves, azóta is mindannyiszor szeretettel emlegetjük. Felötlött bennem, hogy a könnyebb megvalósítás miatt tán inkább a megénekelt 67-es utat kellene választanunk. Balatonszemes felé is vannak szép tájak, s nem kell ezer meg ezer gallonszámra önteni a benzint a nagy étvágyú Fordba. Ja, a barátom azóta eladta a motorját.” (András)

„»Ha több mint másfél órám van átszálláskor, megnézem a várost, ahol várakozom legalább picit«. Így ültem két órát reptéri buszon Stockholmban, egy órát befelé a városba, majd rögtön átszállva a visszafelé járatra még egy másik órát, hogy elérjem a csatlakozásomat. Nagyon szép buszok vannak Stockholmban!” (Judit)

„A Go Trabi Go című film nyomán megfogadtam, hogy Trabanttal megyek Nápolyba. Se jogsi, se Trabi…” (Bernadett)

Életvezetési fogadalmaink

Néha a legapróbb dolgok a legnehezebbek, hiába is írják az önsegítő könyvek, hogy huszonegy nap alatt szinte bármilyen szokást felül tudunk írni. Épp ezért van, aki már ovis korában kész tervvel áll elő, hogy még véletlenül se kerülhessen tévutakra. Hogy milyen sikerrel? Hát, azt inkább hagyjuk. De nyugi: a felnőtteknek se könnyebb ez!

„Én gimiben megfogadtam, hogy többet nem rágózom, mert nem tetszik az arcom, ahogy rágom a rágót, csak tictacozom.

Sok évig tényleg így volt, kábé ballagáskor láttak először rágózni az osztálytársaim, amin meg is voltak rökönyödve. Nyolcosztályosba jártam, szóval tényleg sok év volt, és mindig vicces volt a jelenet, ahogy rágóval kínáltak, és mondtam: »köszönöm, nem rágózom«.”

via GIPHY

A másik nagy fogadalmam az az volt, hogy örökre hordani fogom a sálamat. Igazság szerint nem tudom már, hogy miért volt fontos az a sál, gondolom, csak feltűnési viszketegség… Mindenesetre igen vicces volt, amikor nyáron a 30 fokban is sállal a nyakamban mászkáltam, illetve persze se érettségiről, se semmilyen hivatalos eseményről nem hiányozhatott. Sajnos egy jól sikerült buli után nélküle tértem haza, és sosem lett meg, viszont több ismerősöm is örömujjongásba tört ki, hogy végre elhagytam ezt a hülyeséget.”

„Gyermekkori dolgaim: soha nem hordok farmert (azóta csak azt hordok kábé), soha nem akarok semmilyen kapcsolatot – annyira jól sikerült, hogy férjnél vagyok egy éve… Illetve megfogadtam, hogy örökbe fogadok egy fekete kutyát. Ez részben sikerült, mert westie-m van, és ő minden, csak nem fehér ebben az időben.” (Szabina)

 „Óvodás koromban megfogadtam, hogy amint betöltöm a huszadik életévem, hirtelen megismerkedem életem szerelmével, aki gyorsan el is vesz feleségül és boldogan élünk. Aduászként lesz egy tűsarkú kopogós cipőm, amelyet farmerrel fogok viselni. Hát, farmerjaim, azok vannak.” (Kata)

„Soha többet nem írok részegen sms-t – fogadta meg már nagyon sok ember egy-két buli után. Többnyire hiába.” (Szilvi)

„Egyszer megfogadtam, hogy 40 napig nem iszom. Három hétig tök jól ment, tisztultam, mint Ágnes asszony lebernyege. Aztán jött a Hello, WMN, még a Mazel Tovban, ahol nem elég, hogy szerepelnem kellett (és akkor ezen még izgultam), de ráadásul a szülinapunkat is ünnepeltük. Így szépen ráküldtem a patyolat szervezetemre egy pár fröccsöt, pezsgőt, vörösbort, és hogy garantált legyen a szőnyegbombázás, a végén pár whiskey-t is. Másnap ÚJRA megfogadtam, hogy soha többet nem iszom. Szerinted…?” (Fiala Borcsa)

via GIPHY

„Megfogadtam számtalanszor, hogy nem fog zavarni, hogy kicsi a mellem. Harminchat éves koromra sikerült elérni, de beletelt húsz évbe.” (Szonja)

 „Idén törlöm az ismerőseim közül azt, aki leírja/kimondja azt, hogy »bájdövéj«, és igyekszem mindenkit békén hagyni, aki igényli.” (Móni)

„Nekem az ilyen nagy megfogadásaim 90 százalékban arról szólnak, hogy mit fogok rendben tartani magam körül attól a perctől kezdve – meséli Tóth Flóra. – Tudjátok, amikor rendet raktok valahol (szekrény, spájz [Csepelyi Adrienn, meg se szólalj, kérlek], telefonszámok, számlák, evőeszközös [Erika, te se], és rájössz, hogy ez csodálatos, mindig ilyen rendben akarsz élni. Általában egy, azaz EGY napig szokott tartani. De amúgy már egy ideje nem vertem át magam ezzel, mert a huszadik kudarc után rájöttem, hogy kurvára SEMMIT.

Mondom, mik voltak eddig:

  • spájz – olyankor elhatározom, hogy mindent dobozokban tárolok, amit kell, felcímkézek, a bontott dolgokra teszek ilyen kis csinos lezárókat, a zöldségeket rekeszekbe teszem, nemcsak bebaszom… aztán másnap arra gondolok, hogy oké, ha csak a lisztet teszem be »csak úgy«, az még nem kupi, ugye? Aha, persze.
  • ruhásszekrény – most mindent kiszórok, ami nem volt rajtam egy éve (jó, kivéve ezt meg ezt meg ezt), semmi fast fashiont nem veszek, és csodás kapszulagardróbom lesz, mindig rendezetten, olyan szép így rendszerezve… aztán egy sietős reggelen három szettet próbálok fel, és a maradékot csak bedobom, hiszen este majd összehajtom. Na, persze.
  • a gépem és a winchesterek – rendszerezem a fotókat évekre lebontva, az e-bookokat katalogizálom, az e-maileket átnézem és törlöm, a telefon lementéseket átválogatom… na, ennek a megvalósításáig sem jutottam még el. Valószínűleg fél évig tartana.

De tudjátok, mi a durva? A munkával kapcsolatos dolgaim patika rendben, mappázva, visszakereshetően sorakoznak. Ki érti ezt?!” (Tóth Flóra)

Lehetetlen küldetéseink

És persze vannak teljesen abszurdnak tűnő fogadalmak, amelyekhez makacsul tartjuk magunkat hosszú éveken keresztül. Vagy húsz éven át dédelgettem az álmot, hogy megtanulok charlestonozni – amíg el nem mentem tánciskolába, hogy rájöjjek: egy olyan gyors tánc, amiben ennyit kell számolni, bizony nem az én diszkalkuliás kis lelkemre van kitalálva. Apropó: ismertek jó sztepptánc-tanárt?

„Sokáig ez volt, meg volt egy harmadik, de arra nem emlékszem:

  • látni egy tornádót szemtől szemben még ebben az életben
  • kezet rázni Madonnával

Még nem adtam fel őket!” (Emese)

„A tornádó nálam is bakancslistás! Floridában csodás trópusi viharokat láttam. Persze tornádót a kanyarban sem.” (Enikő)

via GIPHY

„Mindig megfogadom, hogy a megvásárolt hímzést egyszer elkezdem, és be is fejezem… már egy nagy doboz van tele velük, mind arra várnak, hogy kihímezzem őket – egyet már sikerült megcsinálnom, csak három és fél évembe került, viszont rengeteg emlék kapcsolódik hozzá, mert több földrészt és országot »bejártunk« együtt.

Amikor Amszterdamban vettem megint egy hímzést, amit soha nem fogok elkezdeni, egy idős úr megszólított, hogy milyen szép mintát választottam, gyönyörű lesz, ha elkészül… Őszintén válaszoltam neki, hogy sajnos az ő életében ez nem fog elkészülni…

Döbbent csend lett a boltban, nem győztem szabadkozni és magyarázni, hogy én komolyan olyan hülye vagyok (talán az egyetlen élő példány?) és egyre veszem a hímzéseket, amiket soha nem fogok kihímezni. Mindenesetre elkértem az úr telefonszámát, és megbeszéltük, hogy szólok, ha elkezdtem… Azóta eltelt két év. Ha meghosszabítják a lockdownt, lehet, hogy lesz még egy kihímzett művem.” (Suzanne)

via GIPHY

„Megfogadtam egyik évben, hogy megcsinálom a viharvadász vizsgát. Aztán az élet közbeszólt. Következő évben már nem indult. Tavaly fegyvervizsga. Jött a Covid. Idén már nem fogadtam meg semmit.” (Enikő)

 „Tiniként a jóval idősebb plátóiról megtudtam, hogy imádja a nyuszis magazint. Megfogadtam, hogy egyszer szerepelni fogok benne, hogy lássa, mit veszített. A magamnak tett ígéretemet betartottam, ő pedig pornósztárrá avanzsált… Meleg kategóriában.” (Izabella)

És akik már nem is fogadkoznak – vagy nem úgy

Van, aki már gyermekkorában ismeri a saját korlátait, más az évek során tapasztalja meg, hogyan működik. Annál jobban viszont biztosan nem állhatunk a saját tökéletlenségünkhöz, mint ahogyan Detti tanácsolja.

„Még nem voltam iskolás, és rosszul viselkedtem a templomban. Hazaérkezve a büntetés: térdeplés az asztal lábánál. Fél óra múlva anyám érdeklődött, akarok-e valamit mondani? Ahelyett, hogy »bocsánat«, vagy »legközelebb nem leszek rendetlen«, azt bírtam mondani: »bocsássatok meg, de nem tudok jó lenni«. Azóta sem fogadkozom.” (Kovács Istvánné)

„A nyelvtanulás örök mumus, sok nyelvbe belekezdtem: német, észt, finn, és eljutottam valameddig, de aztán abbamaradt. Programozás: a felénél abbahagytam a programot az egyetemen.

Gitározás: Eddie Van Halen lett volna a cél, de csak a »Ha én rózsa volnék« meg a »House of the Rising Sun« jött össze.

De ezeket nem kudarcként fogom fel, csináltam, ameddig érdekelt, aztán meg nem érdekelt már annyira. Ha valami nem annyira fontos, más fontosabb, akkor abba kell tudni hagyni a dolgokat. Az élet rövid, érdemes azzal tölteni, amit szívből, szenvedéllyel csinál az ember, és nem csak kínlódás, kötelesség.” (Detti)

Csepelyi Adri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/RossHelen; Tara Moore