Csongrádi vérfürdő, bundatolvaj alezredesné, nílusi boszorka: az újév szenzációi a lapokban 100 évvel ezelőtt

–

1924. január 1. Hideg volt, a fővárosban is fagyott, a csonka ország egyes pontjain mínusz tíz fokot is mértek. Nyugatról újabb havazást vártak. Fűtött, aki tudott.

Trianon után Magyarország politikai és gazdasági értelemben is rendkívül nehéz helyzetbe került, elveszítette területei kétharmadát, lakóinak 60 százalékát, nyersanyagforrásainak nagy részét. Az ipari létesítmények java azonban a határon belül maradt – nyersanyagforrás nélkül. A vasúthálózat és a hajózásra alkalmas folyószakaszok nagy része elveszett, a tengeri hajózás pedig teljesen megszűnt. Kevés volt a szén, kevés volt az élelmiszer. Az infláció miatt értéküket vesztették a bérek, nagy volt az elkeseredettség.

A gazdasági stabilizáció érdekében a Bethlen-kormány 650 millió aranykorona népszövetségi kölcsönt igényelt, amiről azonban a franciák és az újonnan született szomszéd államok hallani sem akartak. Végül angol nyomásra a kért összeg nagyjából felét megkapta Magyarország – nagyon előnytelen feltételekkel, magas kamatra. Ám a nehézségek ellenére a húszas évek mégis csak a konszolidáció évei voltak. Persze egy közepesen fejlett agrár-ipari ország keretein belül.

Az Egyesült Államokban ez az időszak az aranykor, a gazdasági felvirágzás, az art deco, a jazz és a bubifrizurás, rövid szoknyás, öntudatos, fiatal, nagyvárosi nők, a flapperek időszaka. Futószalagon gyártották immár az autókat és a rádiókat, elkészültek az első hanglemezek. 

Piszkos tánc

A háború után Magyarországot is elérte a nyugati táncőrület. A hatóság árgus szemekkel figyelte az „erkölcstelen” divatot, több vidéki városban is fontolgatták a táncok korlátozását. 1922. márciusában, a farsangi szezon tapasztalatai után például a pécsi rendőrkapitányság be is tiltotta a shimmyt, a tangót, az one stepet, a two stepet és a foxtrottot, mert ezek a táncok „sértik a közerkölcsöt, mert az erotikát szolgálják és nem a szórakozást” – írta a Dunántúl. Ám a pécsi tánctanárok zúgolódása nyomán az ügy a Belügyminisztérium elő került, és ősszel a rendeletet eltörölték

– a Magyar Tánctanítók Országos Egyesülete pedig megígérte, hogy az országban egységesen, erotikamentesen tanítják a modern táncokat. Még bemutatót is tartottak meggyőzésképpen a belügyminiszternek és a polgármestereknek.

A magyar tánctanárok amúgy megpróbálkoztak egy magyaros, modern tánc kialakításával is: a charleston és a foxtrott elemeit keverték a csárdással. Ám ez a kreáció nem aratott sikert sem külföldön, sem idehaza. A magyarok a nyugati táncokat akarták, amelyeket a mozikban látott amerikai filmek után ki is próbálhattak a mozik által szervezett táncórákon. A gramofon, majd 1925 után a rádióhallgatás révén is hódított az új tánczene, és az éttermekben, szállodákban, kávéházakban a növekvő igény nyomán gyakorta rendeztek táncmulatságokat – szilveszterkor is természetesen.

„Fehér szakállas vén emberformájában láttuk távozni az elmúlt esztendőt. Roskadozó agg, akinek hátán batyujában rettentő dolgok húzódnak meg. […] Irtózatos teher. Félve nézünk a távozó után, el ne veszítse zsákját, ki ne szabaduljon abból valami, itt ne maradjon valami, örömmel búcsúztatjuk hát az ó-esztendőt, csakhogy megszabadultunk tőle s felcsillanó szemekkel várjuk az éjszakában elkonduló 12 óraütést, amikor megszületik az új év. Életünk mozgatója a bizakodás, a reménység […] Mert jönnie kell egy jobbnak, szebbnek. […] Miért ne higgyük a jobbat, a szebbet, miért ne. Legalább e napon, amikor búcsúztatja mindenki az óévet és üdvözli az újat. A szokásos szilveszteri ünnepségeket most is, e szomorú időben, mindenhol megtartották. A kávéházak, vendéglők mindenféle ötletekkel, kabarékkal, előadásokkal tették kedélyessé az éjszakát. Ugyancsak szilvesztereztek a társaskörök és nagyon sok helyen családoknál is vigassággal, társaságban várták meg az éjféli órát” – írta címlapján az Egyetértés című napilap publicistája.

A Magyarság újságírója másként látta az éjszakát: A mulatóhelyek fekete Szilvesztere címen publikálta beszámolóját. „Az idén, Szilveszter éjszakáján, nagy meglepetés érte a budapesti kávéház- és mulatóhelytulajdonosokat. A pótszékekkel és pótasztalokkal szorongásig teletömött helyiségek, megerősített személyzetükkel hiába várták a vendégeket, a legtöbb kávéház, mulatóhely, műsoros mozihelyiség üres maradt.

Sokan a sivár és kilátástalan tőzsdei helyzetet okolták, mások a csongrádi események utóhatásául tudták be a szórakozóhelyek e fekete szilveszterének okát. […]

Rendőri eseményekben is csendes volt Szilveszter éjszakája. Néhány öngyilkossági kísérleten kívül […] pár kisebb verekedés és utcai elgázolás híre futott be a főkapitányság központi ügyeletére. Csupán a tűzoltóknak akadt sok dolga, mert a délután és éjszaka folyamán nem kevesebb, mint tizenhét kéménytűz volt a fővárosban. […] Délelőtt és kora délután úgyszólván teljesen néptelenek voltak az utcák, alig egy-két járókelő baktatott végig gyűrött arccal, megviselt külsővel a havas, hideg téli utcákon, így köszöntött ránk metsző hideggel, mámor utáni macskajajos hangulatban az 1924.”

Bombatámadás a bálban

A „csongrádi események”, amire a szerző utalt, 1923 karácsonyának másnapján kezdődtek. Akkor robbant ugyanis bomba Csongrádon, a Magyar Királyi Szállóban az izraelita nőegylet szokásos jótékonysági bálján. Sokan megsérültek, hárman meghaltak: egy fiatal cselédlány, aki munkaadói lányait kísérte el a bálba, egy helyi kereskedő 19 éves, egyetemista fia, és egy cigányprímás.

„A magyar karácsony ünnepi hangulatába ismét haldoklók hörgése, sebesültek jajgatása vegyült. A harangok zúgásába, a szeretetet hirdető prédikációkba bomba dördült bele, kézigránát, amely megint ártatlan embereket, fiatal leányokat, békés polgárokat tépett véresre, holttá – a »szeretet« ünnepén” – írta a Népszava december 26-án.  

A merénylet az egész országot izgalomban tartotta. Szilveszterre a rendőrség letartóztatott 25 embert, a fajvédő Ébredő Magyarok Egyesületének tagjait. Végül hét jogászhallgató, köztük a város későbbi polgármestere, Piroska János festőművész került bíróság elé, amely azonban felmentette a vádlottakat a beismerő vallomás ellenére (amelyet a bíróság szerint verés hatására tettek a vádlottak), és az ügy végére sohasem került pont. Nem tudjuk, valóban a hanyag nyomozás, esetleg más ok vezetett a felmentéshez. Az viszont tudható, hogy az „ébredők” mögött ott állt a fajvédő szervezet, amely használta érdekükben politikai összeköttetéseit. 

 

A rendőrség lezárta a nyomozást, a csongrádi bombamerénylet ügye lassan feledésbe merült.

Az izraelita nőegylet nem tartott több jótékonysági bált Csongrádon.

Az 1918-ban alapított szélsőjobboldali, Ébredő Magyarok Egyesülete nem csak a csongrádi robbantás kapcsán került a lapok címoldalára akkortájt. 1923 januárjában a Somossy Orfeum operettszínházzá átalakított épületét pécézték ki. „Ébredő körökben elhatározták, hogy a Fővárosi Operettszínház ellen, mely a külföldi zsidó Blumenthal tulajdona, merényletet kell elkövetni”, ráadásul a műsoron lévő „Olivia hercegnő című operett keresztényellenes tendenciájú volt, és ezért került szóba, hogy tüntetést rendeznek annak színrehozatala alkalmával.”

A terv az volt, hogy a színházban lövöldözni keltenek, és amikor a pánikba esett nézők menekülni kezdenek, akkor az utcán gyülekező „ébredők” rájuk támadnak. „Három fiatalember szaladt fel a második emeleti karzatra, a jobboldalon helyezkedtek el, közvetlenül az első sor előtt a jegyszedőnő helyén, nagyon izgatottan viselkedtek, s pár pillanattal az első felvonás befejezése előtt, az egyik fiatalember két lövést adott le, a mennyezet felé, rögtön utána újabb öt lövés dördült el ugyancsak a mennyezet felé irányítva” – írta 1923. január 18-án Az Est. A helyzetet végül Kosáry Emmi, az ünnepelt díva mentette meg, ugyanis meg tudta nyugtatni a közönséget (!), a lövöldözők kivezetése után az emberek leültek, folytatódott az előadás, így az utcai támadás meghiúsult.

Nő izgatás vádjával

A számunkra döbbenetes bírósági ítéletekre két másik példa 1923 decemberéből a Világ című lapból, illetve a Népszavából szemlézve: „A múlt év októberében Hanzsik Józsefné a József utca 57. számú ház udvarán mintegy harminc lakóval arról beszélt, hogy egy bírósági végrehajtó rendőr kíséretében megjelent a ház egyik lakójának kilakoltatása végett. Hanzsikné ezt kiáltotta: »Csak velem mernék ezt megtenni, én nem mennék ki. Ilyen is csak Magyarországon történhetik.« E szavak hatására a lakók feldühödtek és a végrehajtó meg a rendőr csak igen nehezen tudott kimenekülni a házból. Izgatás bűntette címén emelt az ügyészség vádat Hanzsik Józsefné ellen, akit a budapesti büntetőtörvényszéken Krayzell táblabíró tanácsa a mai napon két hónapi fogházbüntetésre ítélt el.”

Úgy tűnik, a feleséggyilkosság kisebb vétség volt az izgatásnál. „A budapesti katonai törvényszéken szombaton tárgyalták Jakab Sándor közhonvéd ügyét, aki 1918 áprilisában feleségét agyonlőtte. Jakab a tárgyalás során előadta, hogy felesége olyan életmódot folytatott, ami nem tetszett neki és emiatt gyakran volt veszekedés közöttük.

Egy alkalommal kérte, hogy térjen jó útra, amire az asszony nagyon durván viselkedett vele szemben. Ő ekkor erős fölindulásban elővette revolverét és rálőtt az asszonyra, aki meghalt. A kihallgatott tanuk egyöntetűen azt vallották, hogy Jakab felesége ledér életmódot folytatott. A katonai bíróság Jakabot fölmentette a vád alól.”

Szilveszteri csemegék

Nem csak véres, drámai és szomorú hírek jelentek meg azért a lapokban 1923 decemberének végén. Ha fellapozza az ember a korabeli újságokat, megtudhatja például Az Estből, hogy „Szilveszter este a Margitszigeti Nagyszállóban új színtársulat mutatkozik be, amelynek igazgatója és konferanciéja Karinthy Frigyes lesz, aki a helyszínen fogja társulatát bemutatni. A társulat tagjai Németh Mária, a most feltűnt kiváló operaénekesnő, Somogyi Nusi, a népszerű operettszubrett, Solti Hermin, a kitűnő orfeuménekesnő s ugyancsak a fővárosi színházak tagjai közül […] Dénes Oszkár, Dezsőffy László és Latabár Kálmán.”

Többek közt a Budapesti Hírlapban olvasható, hogy „Buenos Aires-i jelentés szerint Miss Harison 24 óra és 19 perc alatt átúszta a La Plata folyót egy 26 és fél angol mérföld széles helyén. Ez úgy az időtartam, mint a távolság tekintetében világrekordot jelent.”

A Pesti Hírlapban olvasható, hogy „A nílusi boszorka c. Priscilla Dean filmben előforduló »Naida« keleti táncot Vécsey Elvira bárónő, az Operaház tagja lejti, minden előadásban, csak az Omniában.”

És ha már mozi: az aktuális közönségkedvenc a Navigátor volt, Buster Keaton „burleszk világattrakciója”, „vérfagyasztó kalandjai a nyílt tengeren, tengerfenéken és a kannibálok között.”

Végezetül: nem fikció, bár az is lehetne, ami szilveszter éjszakáján Budapesten történt a Népszava szerint. „Egy aktív ezredes, aki valahol az Üllői-úton lakik, Szilveszterkor családi mozit rendezett. A vendégek felsőruháit az egyik mellékszobában helyezték el. A reggeli órákban, amikorra a vendégek távozni készültek, kellemetlen meglepetés érte őket: a ruhák közül három szőrmebunda, egy perzsakabát és három boa hiányzott. A házigazda természetesen nyomban vallatóra fogta a cselédséget, de a milliókat érő bundák és boák csak nem kerültek elő. A házigazda erre följelentést tett a rendőrségen, ahol – tekintettel a szereplők úgynevezett magas állására – a nyomozást a legnagyobb titokban folytatták le. Öt napig nyomoztak a detektívek, amíg végre megállapították a következőket: A meghívott vendégek között volt egy alezredes és a felesége.

Az alezredesné az éjszaka folyamán mintegy negyedórát töltött abban a szobában, amelyben a bundákat elhelyezték. Közben telefonozott a nővérének, hogy nyomban jöjjön abba a mellékutcába, amelybe az ezredesék lakásának az ablaka nyílik. Amikor a nővére odaérkezett, az alezredesné ledobta neki az ablakból az összecsomagolt bundákat és szőrméket. Odahaza azután széjjelvagdosták a bundákat és 12 szőrmekereskedőnek adták le. A detektívek a nyomozás során összeszedték a szőrméket és visszajuttatták jogos tulajdonosaiknak. Az alezredesné, természetesen elmegyógyintézetbe került és a férje beadta ellene a válókeresetet. Ezzel az ügy – a lovagiasság szabályai szerint – befejeződött. – Hej, haj, nem lett volna a »pártatlan« rendőrség olyan előzékeny, ha véletlenül megtévedt munkásemberről lenne szó. […] A munkás vagy a cseléd bizonyára nem került volna az elmegyógyintézetbe, hanem kellő »fölruházás« után az ügyészségre.”

 

Források: kisalfold.hu, tortenelemportal.hu, ujkor.hu, mult-kor.hu, akibic.hu, telex.hu, adt.arcanum.com

Egyetértés, 1924. január-április (6. évfolyam, 1–99. szám) 1924-01-01/1. szám

Magyarság, 1924. január (5. évfolyam, 1–26. szám) 1924-01-03/2. szám

Az Est, 1923. december (14. évfolyam, 272–294. szám) 1923-12-29/293. szám

Budapesti Hírlap, 1923. december (43. évfolyam, 272–294. szám) 1923-12-29/293. szám

Pesti Hírlap, 1925. december (47. évfolyam, 272–295. szám) 1925-12-31/295. szám

Világ, 1923. december (14. évfolyam, 272–294. szám) 1923-12-29/293. szám

Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.) 1924-01-06/5. szám

Népszava, 1924. január (52. évfolyam, 1–26. sz.) 1924-01-12/10. szám

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Fortepan / Privát Fotó és Film Archívum-Höfler Tibor gyűjtemény

Kurucz Adrienn