Íme, a randizás és a sírig tartó eskü hibridje: a bétaházasság

–

„Míg a halál el nem választ”

– ígérjük az oltár előtt, ám amikor ez a mondat a XVI. században belekerült a házassági eskübe, az előre várható élettartam nem volt sokkal több, mint huszonnégy év, így – kissé cinikusan nézve – akkoriban azért nem volt ez egy túl nagy vállalás. Bár a középkori Európában minden pubertáskort elérő gyermek szabadon házasodhatott, ha egy leánygyermek már tizenkét évesen élni kívánt ezzel a jogával, akkor sem kellett egy tucat évnél többet lehúznia a sírig tartó kötelékben. (Nem mellesleg az esküvő köré sem épült akkora üzletág, mint manapság – csak hogy egy példát említsek, Kína Kim Kardashianje, Angelababy harmincegymillió dolláros ceremónián mondta ki a boldogító igent. Ezzel szemben a középkorban sok frigy pap nélkül, egy kocsmában, baráti társaságban, egy útkereszteződésben, vagy egyenesen az ágyban köttetett.)

Öt évszázaddal később az esküvői szertartás ezen ominózus mondata már egészen más képet mutat. Még mindig sokan szeretnének hinni ugyan a holtomiglan-holtodiglan ígéretében (és egyúttal a ceremóniának is igyekeznek megadni a módját), nagy összegekben lehetne rá fogadni, hogy ha az ásó-kapa-nagyharangra esküdött fel valaki, akkor nagy valószínűséggel 79 éves koráig, azaz közel fél évszázadig fogja boldogítani élete párját.

Bétatesztelés

Tizenkét év és ötven között bizony még testvérek között is nagy a különbség, nem csoda, ha a házassághoz való viszonyunk erőteljesen átalakulóban van, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint egy viszonylag friss, 2014-es felmérés, illetve a bétaházasságok fogalmának egyre növekvő térnyerése. E témát, azaz a bétaházasságok létjogosultságát firtató kérdést azonban mindenképpen ketté szeretném választani, az egyszerűség kedvéért először is vegyünk egy olyan kapcsolatot, amiben egyáltalán nincsenek gyerekek. Aztán egy olyat, amiben vannak. A lakáshitel, a lángoló szerelem, a vasárnapi húsleves is kifuthat, de a gyerek ott marad (hál’ istennek, teszem hozzá gyorsan).

A „béta” szóval a számítógépes programokban azt a verziót illetik, amit elsősorban tesztelésre szánt a fejlesztő, hogy lássa, a majdani valós felhasználási környezetben hogyan fog működni, ily módon szerezve tapasztalatokat a kvázi „természetes” körülmények közötti viselkedéséről, illetve ilyenkor még bármi módosítást végre lehet hajtani.

A bétaházasság is ilyesmi: a felek nem örökre köteleződnek el egymás mellett, hanem ideig-óráig, tesztelve a kapcsolatot, hogy aztán az előre meghatározott idő lejártával megújíthassák a frigyet, vagy békésen útjára bocsássák egymást.

„És fogadom, hogy a következő két évben hűséges társad leszek”

Egy 2014-es, ezerfős amerikai felmérés szerint a mai Y generációsok 43 százaléka szívesen házasodna, de csak egy bizonyos időszak erejéig. Azaz nem holtomiglan-holtodiglan kötnének szövetséget, hanem csak pár évre. E bétakapcsolatnak számtalan verziója létezik: van, ahol csak kétéves szerződéseket kötnének, az idő leteltével pedig vagy megújítják az esküjüket vagy az automatikusan megszűnik, még válóperes ügyvédhez vagy bíróságra sem kell miatta szaladgálni. Harminchárom százalék egy fokkal merészebb, ők öt, hét, tíz évre köteleződnének el, a házassági szerződés lejárta után pedig mindenképp újratárgyalnák a feltételeket. Huszonegy százalék pedig – mint a politikában – négyéves szakaszokban gondolkodik, a mandátum itt is négy évre szól, nyolc év elmúltával pedig új partner választható.

Érdekes adalék az is, hogy a megkérdezettek több mint fele abszolút egyetértett abban, hogy a házassági esküket időről időre meg kell újítani, és egész sokan, a válaszadók negyven százaléka volt amondó, hogy a „míg a halál el nem választ” ígéretét úgy, ahogy van, dögkútba kéne vetni. Ami engem illet, ezzel tökéletesen egyetértek.

Egy ember, megannyi élet lehetősége

Az ember olyan sokat változik az élete során, keresztülmegy a természetes életszakaszok fejlődési fázisain, illetve erősen befolyásolják a karrierjében beálló változások, a környezet, és megannyi minden. A párok olykor-olykor óhatatlanul elfejlődnek egymástól – ahogy ezt Orvos-Tóth Noémi is kifejtette az egyik Hello, WMN!-estünk színpadán. Minek egymás mellett maradni, ha a célok, a vágyak nem stimmelnek többé?

Az eskü meg- és újrafogalmazásával is maximálisan azonosulni tudok. Az a benyomásom, hogy sokan még mindig abban a tradicionális szellemben nevelkednek, amely kijelöli az egyenutat mindenki számára: az iskoláink befejezése után pár évvel a nagymama rágja a füledet, mikor lesz már esküvő, a házasságkötés után pár évvel az egész környezeted türelmetlenül dobolni kezd az ujjaival az asztalon: hol a szent frigyről a pecsét közös utód formájában?! Az első gyerek megszületése utáni hetekben pedig már a másodikért reklamálnak, aztán a harmadikról se feledkezzünk meg, minek dobnád ki a CSOK lehetőségét az ablakon…

És miközben sorra pipálod ki a teljesítendő feladatok rubrikáit, a lényeg elsikkad: elfeledkezel róla, tulajdonképpen miért, mi célból is köttetett az a házasság.

Miért álltatok oda a pap vagy az anyakönyvvezető elé a szent fogadalmatokkal? Mert a szülők vágyait szerettétek volna beteljesíteni? Mert a társasjáték tábláján az volt a következő mező? Vagy mert valóban úgy éreztétek, a másikkal szeretnétek letölteni a hátralevő életeteket?

Cserebere, fogadom

És ha már eskü, tulajdonképpen mire is esküdtünk fel? Megfogalmaztad magadban annak idején, hogy te mit ígérsz, és mit vársz el cserébe? Vagy csak úgy bemondtad az igent, mint amikor az ember anélkül írja alá a szerződést, hogy elolvasta volna a feltételeket?

Sok ismerősöm, barátom van, aki házasságban él, majdnem ugyanennyi, aki boldog frigynek hívja a sajátját. De szinte egyetlenegyet sem ismerek közülük, aki a mézeshetek (ami jó esetben persze hónapok vagy évek) elmúltával időnként ne kérdőjelezné meg a kapcsolat validitását – ha többre nem, de legalább egy rosszkedvű órára. Mert a boldogító igen elhangzása még messze nem azt jelenti, hogy az utánakövetkező hosszú-hosszú évtizedeken át elkotyog a házasság anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni.

A házasság ugyanis nem egy Hajdu mosógép.

És ezekben a gyönge pillanatokban, ha az a gondolat sejlik fel, hogy de akkor is tűrnöm és nyelnem kell, hiszen házasember vagyok, akkor a kettőtök szövetségét jó esetben csak egy utált és unott kötelező olvasmánynak fogod látni, rosszabban viszont béklyónak, ketrecnek, fullasztó muszájnak. Ellenben ha bétaházasságban élsz, tudod, hogy ez a terminus meddig tart, mikor lesz lehetőséged újratárgyalni a feltételeket vagy akár békében elválni, ha mindketten úgy érzitek, a kapcsolat kifutotta magát.

Évértékelő, évindító

Persze, nem kell velem egyetérteni, a bétaházasságnak is számtalan kritikusa van. Van, aki például azt rója fel ennek a felállásnak, hogy nem tanít meg alkalmazkodni, kompromisszumot kötni. Hiszen miért is akarnál a másikhoz idomulni, ha tudod, hogy két év múlva a frigy már csereszabatos?

De mi van, ha épp ez adja meg a fűszerét, kérdem én. Hány olyan férfi és nő van, aki az udvarlási időszak leteltével már feleannyira sem erőlteti meg magát, hisz minek? A gyűrű az ujjon, a madárka már a fazékban puhul, mire föl erőlködjön?

Elmaradnak a kedves szavak, a figyelmes érdeklődés, a gondosan előkészített randik is erőteljesen megritkulnak. Vajon ha hallja közben az óra ketyegését, ha tudja, hogy hamarosan elérkezik a kiértékelés, újratervezés ideje, jobban összekapja magát?

Izgalmas kérdések ezek, és abban is biztos vagyok, hogy nincs rájuk egyetemes válasz. Ahogy minden ember, mint a hópelyhek, különbözik egymástól, úgy tér el minden egyes kapcsolat, sőt még a kapcsolatok egyes szakaszai sem hasonlítanak egymásra.

Már az ókori görögök is

Egyébként pedig mindig kiderül: nincs új a nap alatt, a bétaházasság gondolata ugyanis távolról sem új koncepció, már a XIX. század végén is felbukkantak ezzel kapcsolatos elméletek. 

Havelock Ellis brit szexológus vezette be a köztudatba a próbaházasság fogalmát (sok más fontos jelenség mellett, mint például a narcizmus), amikor is a felek csupán átmeneti időre köteleződnek el egymás iránt. Ellis egyébként a gyakorlatban is elég rendhagyó módon élt házasságban: 1891 novemberében vette feleségül az író Edith Leest, kettejük násza akár a bétaházasságok egyfajta előfutáraként is tekinthető. Ellis impotens volt (egészen hatvanéves koráig, amikor rájött, a vizelő nő látványa mégiscsak képes felcsiholni a vágyait), Lees pedig nyíltan vállalt leszbikus, a nászútjuk után békességben és boldogságban éltek egymástól külön, nyitott házasságban egészen a feleség 1916-ban bekövetkezett haláláig. 

A próbaházassághoz hasonló ötlettel rukkolt elő pár évvel korábban E. D. Cope amerikai paleontológus is a The Marriage Problem (A házassági probléma) című 1888-as könyvében, amelyben kifejti:

a házasságokat először csupán öt évre lenne szabad megkötni, azután az idő leteltével bármelyik fél beszüntethetné, vagy megújíthatná újabb tíz-tizenöt évre, majd ha ez is bevált, mehet a sírig tartó elköteleződés.

(Itt érdemes hozzátenni, hogy az 1880-as években az előre várható élettartam még mindig csak negyven év körül járt, tehát egy ötéves próbaházasság és egy ezt megújító plusz tíz-tizenöt év elteltével a harmadik, holtig tartó ciklus, simán lehet, hogy már csak pár hetet takar. Azt meg ugye akár fél lábbal is.)

Később, már a hetvenes években dobta be a „sorozatos monogámia” fogalmát a köztudatba Margaret Mead kulturális antropológus – e szerint az embernek egymást követően vannak hosszabb-rövidebb monogám kapcsolatai. Helen Fisher antropológus is ezzel ért egyet, állítása szerint az emberpárokat nem úgy találták ki, hogy örök életükre egymás mellett maradjanak, hanem csupán három-négy évre.

Jó ötlet, de…

Egy szó, mint száz, én amondó vagyok, miért ne próbálhatnád ki magad egy bétaházasságban? A mai világban, ahol egyre elterjedtebb a sharing economy, azaz a közösségi gazdaság fogalma, ahol közösen használhatunk autót, irodát, bringát, ahol hazavihetsz bútort, ruhát, cipőt, majd ha mégsem tetszik, visszacserélheted, alapból sokkal lazábban van kezelve a tulajdonviszony fogalma, mint évtizedekkel ezelőtt. Miért ne nézhetnénk meg, vajon azután is működőképes-e a kapcsolat, hogy lehullott a rózsaszín szemüveg? Hogy fenntartható-e a viszony egy elbaltázott nyaralás alatt is, vagy a szürkülő hétköznapok során, netán, hogy a nagy klasszikust idézzem: jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben?

Azonban, ahogy az elején jeleztem, a bétaházasság fogalmával akkor érdemes eljátszani, ha a kapcsolatban nincsenek gyerekek. Ha már vannak, vagy legalábbis tervezett a családalapítás, az én szememben egészen más (hogy stílusosan fejezzem ki magam) a gyerek fekvése. Úgy vélem, amíg ennyire alulfejlett a váláskultúránk, amíg a legtöbb kenyértörés során elsőként a gyerekek sérülnek a legjobban, ahol a közös utód felett robbannak fel a legnagyobb bombák, addig az említett bétaházasság verziói olyan esetben, ha gyerekek is vannak a képben, számomra egész egyszerűen elképzelhetetlenek.

Fiala Borcsa

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images