–

A karantén előtti este és az utolsó munkanapunk mintha pecsétként égett volna bele az emlékeimbe. Dórival sokáig voltunk aznap az irodában, a munka végeztével pedig a mindig forgalmas, akkor viszont szokatlanul üres Szilágyi Erzsébet fasoron sétáltunk le a Moszkváig. Egészen átjárt egyfajta világvége-hangulat, ahogy gyalogoltunk hazafelé az utolsó munkanapunkon.

Emlékszem, szokatlanul meleg volt márciushoz képest, a levegőnek kellemes, balzsamos illata volt, érezni lehetett, hogy napok kérdése, és berobban a tavasz. Az érzéseinkre hagyatkozva beugrottunk a Zingbe enni még utoljára egy szertartásos hamburgert, rendesen, beülősen. Az ablakhoz ültünk, a legjobb helyre.

A körúton átmenetileg nem járt a négyes-hatos, a megállóban pedig maszkos, beöltözött emberek vizsgáltak valamit rajta. Egészen szürreális élmény volt. Mire végeztünk a hamburgerrel, és kidumáltuk magunkat, addigra a villamos is visszaállt a forgalomba. Hazamentünk, azóta pedig otthon vagyunk.

1. A karantén stádiumai: fuck yeah, it’s karantén

Visszatekintve az elmúlt két hónapra, egészen érdekes stádiumokon mentünk keresztül. Az első napokban és hetekben én baromi jól éreztem magam – persze, ez mindenkinél addig tartott, amíg be nem ütött a valóság. Ezt az időszakot magamban csak karantén-wellnessnek hívom. Amikor nem érzed a világjárvány súlyosságát, amikor még (vagy épp) nem szembesülsz a várható következményekkel, amiket egy világjárvány okoz.

Ebben a stádiumban újra és újra ráébredsz arra, hogy mennyire fölösleges dolgokra költöttél, és milyen fölösleges dolgokra pazaroltad a drága idődet. Egyenesen szerelmes vagy a karanténba, és imádod az új karantén-énedet, nem is akarsz többet kimenni.

Megfogadod, hogy megváltozol, és a karantén után új emberként lépsz ki az utcára. (Na, persze).

2. Picsába, karanténban vagyunk!

Aztán beüt a valóság. Rájössz, hogy világjárvány van, és te karanténban ülsz. Emberek veszítik el az állásukat, a munkahelyek – köztük a tiéd is – a túlélésért küzdenek, elkezdik a költségracionalizálást, és neked is meg kell húznod a nadrágszíjat.

Vészterveket kezdesz írni: mi történik, ha elfogy a tartalékod (1), ha elkapja valakid a betegséget (2), ha elfogy a vésztartalék ÉS elkapja valakid a betegséget (3), ha elfogy a vésztartalék, elkapja valakid a betegséget, ÉS kitör a világháború, ráadásul az ufók is megszállják a Földet (4).

Közben emberek betegszenek meg, és rájössz, hogy ez veled és szeretteiddel is bármikor megtörténhet, csak idő kérdése. (Bocs, remélem, most nem paráztattalak rá titeket erre!)

Szóval bekopogtat az otthonodba a járványtól való félelem, és innentől kezdve extra óvatos leszel: spórolsz, maszkot hordasz, tartod a távolságot (erre mindig, minden alkalommal figyelmezteted a szeretteidet), és minden cikket, ami a koronavírusról szól, elolvasol.

„Nem szólok senkinek. Sem akkor, sem később. Felejteni akarok.” – Aggasztó titkok, amiről a szülők sohasem tudtak

WMN Life – 2020. május 14. – WMN

3. Ma segíteni fogok valakin, avagy a hősiesség

Aztán megnyugszol, hozzászoksz az otthonléthez, megbékélsz a helyzettel, erőre kapsz, és elhatározod, hogy hasznos része leszel a társadalomnak. Ma segíteni fogsz valakin, bárkin! Megszervezed a családi ellátórendszert a lehető „legérintésmentesebben”, és felajánlod a lakóközösségben is a segítséged az arra rászorulóknak.

Hányszor hallottam az elmúlt két hónapban a következő poént, amit akár Örkény is posztolhatott volna:

„A karantén ideje alatt soha nem látott összefogás indult meg a magyar emberek között.”

4. Ma csak magamon fogok segíteni

Aztán egyszer csak eleged lesz mindenből, és szíved szerint átaludnád az egész karantént. Elfáradsz, és napokig csak feküdnél a paplan alatt, közben sorozatokat néznél. Lényegében ezt is teszed… Persze ragaszkodsz hozzá, hogy ez csak átmeneti lustálkodás, pihenés, feltöltődés, kicsekkolás – vagy aminek csak hívni szeretnéd.

Hölgy macskával (2020 olaj, vászon)🖼 . . . . #portrait #photography #art #canvaspainting #painting #maradjotthon #catlady #wmnmagazin #mainecoon

Egészen addig győzködöd magad, amíg meg nem találod az előző esti sorozatmaratonból a popcorn/pizza darabkákat a hajadba ragadva, és idejét sem tudod már, mióta nem voltál rendes ruhában.

Persze velem ez nem történt meg, és gondolom, veled sem (irónia).

5. Amikor újra rendes ember leszek, és mindent úgy csinálok, mintha nem lenne karantén

A nap, amikor a pizsamát leváltod a kedvenc szettjeidre, levágod a hajad, rendbe szeded a frufrud és saját magad. A boltba zakót veszel fel, és kisminkeled magad, hogy levidd a szemeted.

36 nap a karantenban: a nap, amikor kisminkeltem magam, hogy levigyem a szemetet. Sőt, emelem a tétet: ma olyan vad leszek, hogy bevásárló lista nélkül megyek el a Lidlbe💃🏻💃🏻💃🏻🤘#yolo #quarantinelife #beauty #stuffies

 Hiperproduktív vagy, minden munkába és feladatba lelkesen fejest ugrasz. Elhatározod, hogy életmódot váltasz, egészséges ételeket főzöl, megszervezed a tökéletes zero waste-háztartást, beiratkozol egy online kurzusra, vagy épp elkezdesz lakást felújítani. Végiggondolod, mi az, amit mindig is meg akartál tenni, csak halogattad, és itt a remek alkalom, hogy végre belekezdj, mert még úgyis sokáig itt leszünk. Próbálsz a lehető legtöbbet kihozni a karanténból, és a lehető legteljesebb életet élni – a kijárási korlátozások ellenére is.

Szicíliai lasagne lépésről-lépésre🍷 Én még sziciliai lasagneként ismertem meg, de biztosan van többféle neve is. A lényege, hogy tészta helyett vékonyra szeletelt cukkinit és padlizsánt használsz "tesztalap" gyanánt. A padlizsánt, cukkinit előtte meg kell sütni picit hogy kijöjjön belőle a nedv es a kesernyés mellekíz (ha van otthon pannini/kontaktgrill suto az tokjo, ha nincs, akkor csak siman megy be a sütőbe). Ha készen vannak a zöldség lapok, akkor már csak rétegelni kell (besamel mártás opcionalis, en elhagytam) a legvégén, amikor összeáll szórd meg sajttal, ha van otthon parmezan akkor az is mehet rá👌mennyei A paradicsomragu szinten ízlés szerint bármelyik jó lehet, en fűszeresen húsosan szeretem, ezt a receptet hasznalom: Hagyma, fokhagyma, só, bors, pulyka/marha daralthús, paradicsom passata, oregano, bazsalikom, pici fahéj, es a végen balzsemecetkrém, és egy kis vörösbor👌 Bon àppetit!🍷 #quarantinelife . . . . #healthylifestyle #healthyfood #lasagne #italian #gastronomy #foodporn #omnomnom #staythefuckhome #recipe 

6. Amikor azt hiszed, covidos vagy

…és akkor egyszer csak elkezdesz köhögni, és előjönnek rajtad a megfázás tünetei... és persze azonnal Covidra gyanakszol. Vagy csak szimplán azon agyalsz, hogy mi van, ha már átestél rajta tünetmentesen?!

Az elmúlt két hónapban egy-egy alkalommal nekem is voltak ilyen pillanataim. És természetesen azon tépelődtem, mi lenne a jobb: átesni a betegségen, és azzal a bizonytalan tudattal élni tovább: lehet, hogy immunitást szereztem (ami sajnos nem bizonyított), vagy a biztos tudat, hogy nem estem át rajta, és a vakcina előállításáig bármikor elkaphatom.

7. Nosztalgiázás, fotók nézegetése, posztolása: avagy „tavaly ilyenkor”

A karanténstádiumok közül az egyik legmeghatározóbb a régi képek nézegetése és posztolása. Az Instagramot nézve mindannyiunkat elkapott egy nosztalgiavonat, hogy mi történt tavaly, vagy két-, három-, tíz-, húsz éve ilyenkor.

Én a karantén előtti utolsó képeimen nosztalgiáztam, hogy „Atyaúristen, mennyire másmilyenek voltunk akkor!”.

A magazin indulása óta eltelt 5 év, ugyhogy készítettünk egy videot, amiben többek közt az is látható akcióban, milyen ha resting bitch face beszélek, de ami ennél is fontosabb, hogy szuper megható es kúl dolgokrol nosztalgiázunk benne🥳🥳🥳Szóval nézzétek meg☝️😂 (link a bióban♥️) fotó: @n1cedj #wmnmagazin

Az utolsó nem koronás képem március elején, még a magazin szülinapján készült, ahol együtt ünnepeltünk. A fotót nézve olyan érzés fog el, mintha évek teltek volna el azóta.

Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd az első találkozás a többiekkel. Ezen időközönként mi is nosztalgiázunk a videomeetingeken. Legutóbb Gabi azt mondta, hogy mindenkit jól megölelget majd. Szerintem ezt még a Flóra is hagyná, aki a legkevésbé taktilis ember az irodában. Borcsa pedig azt mondta, ragaszkodik hozzá, hogy főzzön nekünk valamit. Kriszta pedig, hogy átmenjünk hozzá kerti partizni. (Behajtjuk!)

Már nem emlékszem, hogyan fejeződött be Borcsa mondata, hogy pontosan mit is főz nekünk, mert a Francesinhájára gondoltam. (A Francesinha egy mennyei portugál melegszendvicstorony, ami négyféle húsból készül, és egy őrült jó paradicsomos mártásban kell tálalni.)

Szóval, khmm-khmm, ha valamit szívesen ennék, akkor az ez lenne!

(Oké, Borcsa hallom, ahogy azt mondod erre, hogy „meg a lófasznak is van vége”.) 

8. Elegem van a karanténból, ki akarok menni!

Most épp az „elegem van a karanténból, ki akarok menni” stádiumban vagyok. Eddig lubickoltam a karanténban, ezért ez nagyon új érzés. Elkezdett iszonyatosan fullasztó lenni az itthonlét. Nem tudok már újat főzni, több kurzust elvégezni, nem történik semmi újdonság, ami csavart vagy izgalmat adna a telefonos beszélgetéseinknek.

De amint kilépek a lakásból, rájövök, hogy a kinti lét sem boldogít már. Sétálhatsz, bevásárolhatsz, aztán megint sétálhatsz. Olyan érzés, mintha egyik karanténból mennél a másikba.

Ilyen érzés lehet aranyhalnak lenni egy akváriumban.

Meg tudom érteni azokat, akik összeverődnek a parkban egy pléden, vagy együtt vacsoráznak a Duna-parton – egészen más úgy feltöltődni, hogy közösségben vagy.  

A koronás híreket, cikkeket olvasva volt egy visszatérő coelhói gondolat, amit előszeretettel idéz mindenki: hogy az Y, Z, X generációnak ez olyan emlék lesz, mint a szüleiknek a világháború időszaka, mert „most is háborúban állunk, csak egy vírussal szemben” (ez itt a drámai aláfestő zene helye). Mindenkiben nyomot hagy ez az időszak, megváltoztat minket, és semmi sem lesz olyan, mint előtte volt.

Ezt csak most kezdem igazán átérezni, hogy lassan feloldják a korlátozásokat, és ki kell találnunk, merre tovább.

Hogyan fog kinézni pontosan az, amikor szabadságra megyünk? Vajon még a strandon is velünk lesz a gumikesztyű és a szájmaszk? Hogyan fogunk a jövőben „csoportosulni”?  Hogyan éljünk együtt veszélyeztetett rokonainkkal, hogyan gondoskodjunk róluk hosszú távon, amíg a veszély el nem ül? Egyáltalán… meddig lesz így? Hogyan kapcsolódunk majd ki a hétköznapokban? Készüljünk második hullámra, újabb karanténra?

Mikor mondhatjuk azt, hogy biztonságban vagyunk, egyáltalán kimondható-e ez a következő egy-másfél évben?

Hogyan fogunk tudni együtt élni a vírussal, miközben minden lépésünket és érintkezésünket végigkíséri a megfertőződés veszélye? 

Ezek szerintem a következő időszak legfontosabb kérdései, és én félelemmel vegyes izgalommal várom, mit tartogat nekünk a karantén utáni élet. 

Szőcs Lilla