Bridgette és Paula Powers 1974-ben születtek egypetéjű ikerpárként az ausztráliai Queenslandben. Nem fejlődtek megfelelő ütemben, ezért kétéves korukban intézetbe kerültek, de szüleik végül hazavitték, és a hat másik testvérükkel együtt nevelték fel őket. A testvérpár gyakran egyfajta titkos ikernyelven beszélt egymással, ami miatt az általános iskolában sokszor külön ültették őket a tanárok. Ez egyébként ikreknél nem szokatlan viselkedés, a szakirodalom kriptofáziának hívja, ami az egypetéjű ikerpárok körülbelül 40%-nál megfigyelhető, de jellemzően hároméves kor környékén el is tűnik – Bridgette és Paula esetében azonban nem ez történt.

Egészségi problémák miatt nem fejezték be a középiskolát, de a természetvédelem vonzotta őket. A queenslandi Australia Zoo vezetője, Steve Irwin munkát ajánlott nekik az állatkertnél. Az 1990-es évek végén aztán megalapították a Twinnies Pelican and Seabird Rescue madármentő szervezetüket, amely azóta is sérült tengeri madarak rehabilitációját segíti, több mint 187 madárfaj – de főként pelikánok – kezelésével.

Az ikerpárt 2015-ben ismerte meg a világ, amikor az SBS News csatorna egy rövid riportfilmben bemutatta a történetüket. A videó gyorsan 3 milliós megtekintést ért el a közösségi médiában, egy évvel később pedig meghívták őket a brit Good Morning Britain műsorába is, ahol a világhírű műsorvezető Piers Morgen úgy nyilatkozott: ez volt élete egyik legfantasztikusabb interjúja. 

„Szinte mindig egyszerre beszéltek. Mégis honnan tudod előre, hogy mit fog mondani az ikertestvéred?” – kérdezte Susanna Reid társműsorvezető. „Nem tudom, automatikusan ez történik” – válaszolták egyszerre az ikrek.

Az ikrek szinte mindig együtt vannak, alig töltenek időt külön egymástól, elmondásuk szerint egész életükben egy szobában aludtak. Az első alkalom, amikor elválasztották őket az volt, amikor Paula 16 éves korában vakbélműtéten esett át – majd három héttel később Bridgettén is ugyanezt a műtétet kellett elvégezni.

Párkapcsolatuk sohasem volt még, bár egyszer a szüleik megpróbálták összehozni őket férfi ikerpárokkal, de a lányokat egyáltalán nem érdekelték a fiúk, mert nem tudták elképzelni, hogy külön aludjanak egymástól. 

2025 áprilisában ismét a figyelem középpontjába kerültek, miután egy fegyveres autórablás szemtanújaként szerepeltek a 7News Queensland riportjában. A történet egyik szereplője az édesanyjuk volt, aki egy vérző férfin próbált segíteni, amikor a rabló fegyvert fogott rá. Az ikrek a tőlük megszokott módon, egyforma ruhában, tökéletes szinkronban és azonos hangsúllyal mesélték el a történetet, ami ismét több milliós megtekintést ért el és újra felfedezte őket az internet. 

Az SBS-nek elmondták, hogy az interjú óta rengeteg negatív kommentet kaptak a közösségi médiában, sokan azzal gyanúsítják őket, hogy az egész egy színjáték. 

„Ez nem igaz, mi tényleg ilyenek vagyunk. Próbáltunk már külön beszélni, de olyankor nem önmagunkat adjuk. […] Fogalmunk sincs, hogyan történik. Sokan azzal vádolnak, hogy betanuljuk beszélgetéseket, de mégis hogyan lehetne egy beszélgetést előre betanulni?” – mondta Bridgette.

Miért hasonlítanak ennyire az egypetéjű ikrek?

Egy izlandi tanulmány az egypetéjű ikrek teljes genomját elemezte 2021-ben. A 381 ikerpárt vizsgáló kutatás szerint átlagosan 5,2 spontán, úgynevezett de novo mutáció különböztette meg őket. A de novo mutációk a legkorábbi sejtosztódások során keletkeznek, és csak az ikerpár egyik tagjánál jelennek meg. Egy ember genomját körülbelül 3 milliárd bázispár alkotja, és az emberi faj egyedeinek genomja 99,9%-ban megegyezik. Ez azt jelenti, hogy emberek között maximum kb. 3 millió bázispár eltérés lehet. Az izlandi tanulmány azt erősíti meg, hogy az egypetéjű ikerpárok teljes genetikai állománya között a lehetséges 3 millióból átlagosan mindössze 5,2 bázispárnyi különbség van – bizonyos esetekben pedig minden bázispár teljesen azonos, és nem található a mai technológiával kimutatható eltérés.

Két test, egy tudat? – A szinkronban beszélő ausztrál ikerpár története
Forrás: Helen Powers

A The Conversation felületén Jeffrey Craig és Nancy Segal is tudományos nézőpontból foglalkozott a Powers testvérpár esetével.  Felidéznek egy kutatást, amelynek során 1979 és 1999 között vizsgáltak több mint száz olyan ikerpárt, akiket születésükkor választottak el egymástól. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy az egypetéjű ikrek személyisége, érdeklődési köre és viselkedése még akkor is feltűnően hasonló, ha teljesen külön környezetben nőttek fel – például az élettel való elégedettségük vagy az agressziós szintjük sok esetben szinte teljesen megegyezett. A kutatók azt is megfigyelték, hogy ezek az ikrek felnőttként is erősebb érzelmi kötődést alakítottak ki egymással, mint a kétpetéjűek. 

A cikk arra is kitér ugyanakkor, hogy milyen nagy hatású lehet a közös környezet: a társas fejlődés egyik kulcseleme az automatikus utánzás, amikor a gyerek átveszi a körülötte lévők mozdulatait, beszédstílusát, viselkedését.

Ha egy ikerpár nemcsak a genetikai adottságokon osztozik, hanem ugyanazok az ingerek is érik őket, az tovább erősítheti köztük a hasonlóságokat – különösen, hogy a tudomány mai álláspontja szerint a személyiségünk alakulását körülbelül 50%-ban a génjeink, 50%-ban pedig a környezetünk határozza meg.

Bridgette és Paula Powers több interjúban hangoztatják, hogy „olyan, mintha egy agyuk lenne”, egy entitásként tekintenek egymásra és saját bevallásuk szerint képtelenek egymás nélkül külön időt tölteni. 

Létezik-e más, hasonló eset?

Kíváncsi voltam, létezik-e valamilyen történelmi feljegyzés, monda amelynek a középpontjában olyan testvérpár áll, akik egyszerre beszéltek. Így találtam rá Freda és Greta Chaplin kísértetiesen hasonló történetére. 

A testvérpár – akárcsak Bridgette és Paula – mindenben tükrözte egymást: együtt nőttek fel, ugyanolyan ruhát hordtak, minden idejüket együtt töltötték, sőt mozgásuk, gesztusaik és beszédük gyakran szintén teljes szinkronban történt. Olyannyira egységet alkottak, hogy minden tárgyukat megosztották egymással: például szappanból sem vettek kettőt, inkább kettévágták, hogy mindkettőjüknek ugyanabból jusson.

„Ha akár csak egyetlen percre is eltávolodtak egymástól, majdnem megbolondultak. Mindent egyszerre csináltak. A porszívózással is szenvedtek: egyszerre fogták a csövet, de amikor két szék között nem fértek el együtt, hisztérikus rohamot kaptak”írja róluk memoárjában Werner Herzog német író, filmrendező. 

Az ikerpár egyébként egy bírósági ügy miatt vált ismertté az 1980-as években, amikor előállították őket, miután éveken keresztül zaklattak egy kamionost, akibe mindketten halálosan szerelmesek voltak. A férfi bűne az volt, hogy egy hosszan tartó szexuális viszony után bejelentette, hogy megházasodik. Ezután állítólag többször megpróbálták menet közben megállítani a teherautót, kirángatták a férfit a kamionból, a táskáikkal ütötték-verték, mire a kamionos férfi feljelentette őket. A beszámolók szerint a bírósági tárgyaláson is szinkronban beszéltek, egyszerre kiáltották azt is, hogy ártatlanok, de végül egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték őket. Történetükből egyébként éppen 2025-ben forgattak játékfilmet éppen Herzog rendezésében, aminek a címét (Bucking Fastard) éppen egy bíróságon történt nyelvbotlás adta.

Az történt, hogy az ikrek egyszerre kaptak szót, és együtt kezdtek el ujjal mutogatni a kamionos férfira: „Hazudik! Hát nem hallják, hogy hazudik? Ez a »bucking fastard hazudik«!” – tévesztették el tökéletes szinkronban a  kifejezést (a „fucking bastard”-ot, ami annyit jelent, hogy kibaszott gazember). 

A szakemberek szerint viselkedésükhöz, szeparációs szorongásukhoz nagyban hozzájárult a szülői nevelés: édesanyjuk sohasem engedte, hogy külön identitásuk legyen, mindig egyformán öltöztette őket és azt sem támogatta, hogy barátkozzanak másokkal.  

A hasonlóság nagy a Chaplin és a Powers ikerpárok között. A tudományos szakirodalom a mai napig nem tudta feltárni a tökéletes szinkron pontos okát, de a kulcs a genetika mellett az lehet, hogy egyik testvérpárnak sem alakulhatott ki önálló identitása, nagyon szorosan nőttek fel egymás mellett pontosan ugyanabban a környezetben – és az ingerekre is megtanultak ugyanúgy reagálni. 

A Bucking Fastard című film forgatását tavasszal fejezték be, a megjelenése valamikor ősszel várható. 

Bánhegyesi-Tóth Balázs

theconversation.comrandomselectionkhisunshinecoastbirdskottkekvetch.aunature.com
A
 kiemelt kép forrása: Facebook/Twinnies Rescue