Tizennyolc ásványvíz (buborékos), tizenkét mentes, tisztítószerek, kukazacskó, gyógyszerek, fogamzásgátló, tizenkét adalékmentes készétel, egy-egy üveg paradicsomos valami tésztához, rizs, tíz instant zabkása, vaj, két csomag müzli, tizenkét doboz tej, egy csomag kávé, három mirelit pizza, két csomag tortillatekercs, sajt, felvágott, két csomag fagyasztott brokkoli, fagyasztott spenót, két csomag zöldborsó, három csomag virsli, egy b.szott nagy zeller, leveszöldségcsomag, uborka, paradicsom, körte, egy kiló krumpli, egy kiló alma, banán, fél kiló grépfrút, egy kiló hagyma, és egy üveg Nutella – minden eshetőségre felkészülve.

Kenyeret pedig majd veszek.

Megnyugtatok mindenkit, vettem vécépapírt is, és igen, hagytam mindenki másnak is bőven. Két hete felkészülten vártam a karantént, mint egy modern Robinson Crusoe. Emberkísérletbe fogtam, és elhatároztam, hogy a „maradj otthon!” szellemében frankón itthon maradok. Csak akkor lépek ki itthonról, ha valami észveszejtően fontos. 

Tizenötödik napja vagyunk önkéntes karanténban

Eddig egy napot sem tudtam pihenni, minden napra jut egy halaszthatatlan ügy, amit meg kell oldani, méghozzá azonnal. De ebbe most nem is akarok jobban belemenni, mert csak felhúzom magam. A magazin szerencsére működik, és csak reménykedni tudok benne, hogy stabilan átvészeljük ezt az időt.

A barátaimmal többet beszélünk online, mint fél év alatt összesen. A bezártság ellenére mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Korábban kínkeservesen tudtunk összeegyeztetni egy találkozót, ami mindenkinek jó. Futólag, egy mi újság? erejéig hívtuk egymást. 

A hétköznapok rohanásában ritkán van alkalom arra, hogy teret adjunk az elmélyült beszélgetéseknek. Sokszor az apró gesztusoknak is. Még a kollégákkal is, akikkel mindennap együtt vagyunk, többet kérdezzük meg most egymástól, hogy hogy vagy. Korábban valahogy efölött is elsiklottunk. 

A karantén előtt ad hoc szereztem be futólag mindent a lakásba. Napról napra éltem. Most minden van. Korábban szenvedtem a szelektív hulladékgyűjtéssel itthon, most szuper patentül működik. Szeretem, hogy rendszer van a napjaimban, és mindenre jut idő. 

Jó érzés volt kikerülni ebből a mókuskerékből.

Néha az a morbid gondolat jut eszembe, hogy mintha jobban élnénk néhányan a karantén óta, mint előtte. Aztán elszégyellem magam, és elhessegetem ezt a gondolatot.

(Nyilván, ha épp nem lenne világjárvány, akkor jobban.)

Senki sem akar lemaradni erről a történelmi pillanatról

Mindennap hív valaki aggódva. Most épp egy néni tárcsázott félre:

– Petruskám?

– Nem, Lilla vagyok. Csókolom.

– Ja, jól van, akkor félrenyomtam megint. Semmi baj, ha már így alakult, te is vigyázz magadra, maradj otthon, és tanulj sokat.

– Köszönöm, a néni is maradjon otthon.

Ezt az idétlen mondatot tudtam kinyögni zavaromban. 

Közben írnak nekem Facebookon is. Van, aki elképesztően izgatott, adrenalintól buzogva pörög mindenen. Mintha félne, hogy lemarad valamiről: a nagy világjárványról, az üres utcákról, a vécépapírért való nagy küzdelemről, vagy az operatív törzs valamelyik bejelentéséről. 

Ahogy figyelem a híreket és az emberek reakcióit, néha az az érzésem, néhányan mintha háborúba mennének. Csak nem nagyvadakat terítenek le a dzsungelben, hanem két köteg budipapírt az Aldiban.

Utána büszkén küldik tovább Messengeren a képet, a háromrétegű barackillatú toalettpapírral pózolva: SIKERÜLT, EZ AZ!!!

Néhányan pedig mintha katasztrófaturistaként csak azért mennének le a boltba vagy ki az utcákra, mert ott akarnak lenni, jelen akarnak lenni abban a történelmi jelentőségű pillanatban, amely most zajlik.

Csinálnak egy fotót az üres utcákról, a pánikvásárlástól üres polcokról, vagy csak magukról egy szelfit maszkban. Legyen emlék erről az időszakról.

Tiszta fear of missing out.

Nemmmmmmondod?!

Ahogy ülök a gépem előtt, bennem a félelem, az öröm és az izgatottság váltakozik. „Osztálykirándulás-hangulatom” van. Régi barátokkal egymásra írunk, hogy mi újság Londonban, Brüsszelben, Ausztriában, vagy a szomszéd kerületben. Csetcsoportok szerveződnek, amiben mindenki egymás szavába vágva dobálja be a híreket: „Úristen, hallottátok, mit nyilatkozott Orbán?!”

„Emlékeztek még a Kovácsra a B-ből? Na, állítólag elkapta…”

„Á, vaklárma, csak pózerkedik Facebookon.”

„Szerintetek ki fogja elkapni közülünk először?” „Tuti, hogy a D., méghozzá úgy, hogy összejön valami csávóval Tinderen.” „Á, nem, szerintem én leszek, múlt héten voltam boltban, és már kapar a torkom.” 

Utoljára akkor volt ilyen érzésem, amikor az érettségire készültünk, és kiszivárgott a matek megoldókulcsa. Mindenki otthon a bezárt szobájában egyszerre készült a következő nap tételeire és lázasan követte a híreket online.

Ahogy akkor, úgy most sem tudjuk még, hogy milyen következményei lesznek ennek. De érezzük, hogy történelmi jelentőségű pillanat részesei vagyunk.

Először a víz kezdett el fogyni

A karantén starterpakkom közül a tej, a kávé és a víz kezdett el fogyni. A hétfői videóértekezlet előtt arra keltem, hogy nincs víz. Mármint a csapban. Ha nincs víz, nincs kézmosás, mosogatás, főzés, se kávé, se tea, se fürdés. Vajon a vízszerelők dolgoznak ilyenkor? Vajon nekik van védőfelszerelésük?

Miközben ilyen butaságokon gondolkoztam, lecsekkoltam gyorsan a vécét, szerencsére ott nem voltak gondok – boldogan nyugtáztam, hogy legalább ez rendben van. A fürdőszobából hallottam a szomszédban dolgozó munkások kopácsolását. Délután szerencsére visszajött a víz.

Valószínűleg miattuk nincs víz. Biztosan kiírták a liftbe, hogy nem lesz pár napig – ahogy szokták. Csak mivel mindenki önkéntes karanténban van, nyilván senki sem olvasta.

Három napig tartott amúgy ez az állapot, reggel nyolc és délután öt között. Most minden van szerencsére.

A tanulság, amit idegeskedés helyett elviszek magammal: ha egyszer lakást újítanék fel, biztosan őket fogom hívni. Életemben nem találkoztam még ilyen elhivatott mesteremberekkel. El is kérem a számukat, ha végeznek. Reggel nyolctól délután ötig mindennap kitartóan fúrnak, falat bontanak és csempéznek. Még szombaton is.

Mindeközben a város egy másik részén

Amíg a flexelő szomszédokkal és a vízzel hadakoztam, csörgött a telefonom. Tulajdonképpen egész nap csörög a telefonom.

Nem mindenki van ráállva a „fear of missing out” koronavírus trackre. Van, aki már elvesztette az állását, van, aki az anyjával veszekszik, hogy inkább veszítse el az állását, mint az életét.

Van, akinek a nagyszüleit épp vizsgálják. Van olyan család, ahol az egyik szülőt kemóra kell vinni. Van, aki válna, de jött a karantén. Van, aki jól él, de megőrül a bezártságtól.

Van, aki állítja, jól van, harminc órát dolgozik, és örül annak is, hogy van munkája. Van, aki a saját igazát, hitét látja beigazolódni a világjárvánnyal, hogy a világ tényleg megérett a pusztulásra. Van, aki most találta meg a nyugalmát, mert a karantén helyette is határokat húz, amit korábban nem tudott megtenni másokkal.

És van, aki csak egyszerűen van, és végigaludná ezt az egészet.

Én minden napot másképp élek meg. A gyász stádiumainak különböző fázisai összevissza kapcsolnak be bennem, mintha valaki rátenyerelt volna ezekre a gombokra.

Hol engem is elkap egy adrenalinlöket, hogy semmi sem foghat ki rajtam – még a vírus sem. Aztán jön egy hír, egy telefon, egy vízleállás. Ráébredek újra és újra, hogy én is sebezhető vagyok – elszomorodom. Dühös leszek. Alkudozni kezdek magammal. Kitalálom, hogy hogyan tovább. Most épp jól vagyok, nyugodt vagyok. Nem flexelnek, víz is van, egészség is van.

Figyelem magam, és érzem, hogyan változom, milyen hatással van rám ez a helyzet. Próbálok úgy gondolni a karanténra, mint egy új lehetőség kezdetére: megvalósíthatok mindent, amit eddig halogattam, és elhagyhatok rossz szokásokat, amitől korábban vonakodtam.

Igazán akkor lennék csalódott, ha ebből a helyzetből semmilyen tanulságot nem vinnénk magunkkal és ott folytatódna az életünk, ahol a járvány előtt abbahagytuk. 

Tizennyolc tizenkét ásványvíz (buborékos), tizenkét tíz mentes, tisztítószerek, kukazacskó, gyógyszerek, fogamzásgátló, tizenkét kilenc adalékmentes készétel, egy-egy üveg paradicsomos valami tésztához, rizs, tíz kilenc instant zabkása, vaj, két másfél csomag müzli, tizenkét nyolc doboz tej, egy csomag kávé, három mirelit pizza, két egy csomag tortillatekercs, sajt, felvágott, két csomag fagyasztott brokkoli, fagyasztott spenót, két csomag zöldborsó, három csomag virsli, egy b.szott nagy zeller, leveszöldségcsomag, uborka, paradicsom, körte, egy kiló krumpli, egy kiló fél kiló alma, banán, fél kiló egy grépfrút, egy kiló hagyma, és egy üveg Nutella.

Szőcs Lilla