2020 nem egy szokványos év, de kinek hogyan nem az? – Generációk karanténban

–

Veszélyeztetett veteránok 

A veteránoknak nevezett nemzedék (az 1925 és 1945 között születettek) az egészségileg legveszélyeztetettebb korosztály ma, és bár külön idősávjuk van arra, hogy vásárolhassanak, kapnak így is hideget-meleget. Velük kapcsolatban két nagyon zsigeri reakció indult be: egyrészt a „tartsd otthon a nagyit” mozgalom, vagyis hogy vigyázzunk rájuk, vásároljunk be nekik, de maximum az ajtó két oldalán beszélgessünk velük, másrészt ennek a szöges ellentéte: a hülye nyuggerezés, azaz, „miért szaladgálnak az utcán, ha már miattuk van az egész karanténbuli és tönkremegy a gazdaság”. 

Ne feledjük, hogy krízishelyzetben előszeretettel állítunk pellengérre és teszünk meg bűnbaknak egy-egy korosztályt, népcsoportot vagy személyt, hogy oldjuk a feszültségünket és megfoghatóvá tegyük a megfoghatatlant. 

És hogy egyébként miért is van ennyi szépkorú az utcán? Mert a hatvanöt év felettiek harmada egészen konkrétan egyedül él. Vigyázzunk hát rájuk, főleg azért, mert szűk szociális hálójuk miatt őket fenyegeti legjobban az elszigetelődés. 

A veteránokkal kapcsolatban azonban még valami nagyon érdekes. Amikor beindultak a nagy boltkifosztások, rögtön a generációs transzfer kifejezés villant be. A veteránok ugyanis megélték a háborús éveket, és meséltek is erről a gyerekeiknek, unokáiknak. (Sokuknál ezért mindig volt tartós élelmiszer a kamrában.) Hiába hallottuk a híradásokban, hogy a boltok nem fognak bezárni, mégis rengetegen ész nélkül halmozták föl a lisztet, a cukrot és a vécépapírt. Bár ők maguk nem élték át, vajon hány boltkifosztónál kapcsoltak be a szülőktől-nagyszülőktől hallott háborús történetek?

Baby boomerek a frontvonalban

A baby boomerek (1946–1964) az egyik legszívósabb nemzedék. Amellett, hogy egy meghasonlott rendszerben nőttek fel, egyszer már újra fel kellett találniuk magukat, hiszen a szocializmusban álltak munkába, de egy évtized múlva rájuk szakadt a piacgazdaság. 

Kevesen gondolnák, de jelenleg nagyon sok szempontból ők viszik a hátukon az országot a frontvonalban, hiszen többek között az egészségügyi dolgozók, a szociális gondozók és az egy hétvége alatt digitális oktatásra átálló pedagógusok dandárja is ebből a korosztályból kerül ki.

Állják a sarat, miközben sokan közülük meglehetősen kitettek a vírusnak, és szintén veszélyeztetettek.

Ez az időszak egy nem várt tesztüzem arra, milyen lehet majd az időskor, amikor ápolásra szorulnak (igaz, sokukat nem ápolják, csak gondoskodnak róluk a gyerekeik: bevásárolnak nekik és az ügyeiket intézik). Közben pedig összefacsarodik a szívük, hisz az unokáikkal – akikkel ennek a korosztálynak jellemzően kifejezetten jó a kapcsolata – csak képernyőn keresztül találkozhatnak. 

Szendvics X-ek

 Ha nem egészségi szempontból nézzük, talán az X generációba szállt bele a korona a legjobban. Ők adják ugyanis a munkaerőpiac gerincét ma Magyarországon, sőt ők vannak most elsősorban cégvezetői, illetve menedzseri pozícióban, így sokuknak most nem kevés dolog miatt fájhat a feje. De ha ez még nem lenne elég,

az X egy igazi szendvicsgeneráció, tagjainak kétoldali kötelezettségeknek kell eleget tenniük: idősödő szüleik és gyerekeik irányába – akiknek, mivel jelenleg ebből a generációból kerül ki a legtöbb elvált és patchworkcsalád, most különösen nehéz lehet aktívan jelen lenniük a gyerekük életében. 

Ők azok, akiknek napi nyolc óra home office mellett (már ha megmaradt a munkájuk) reggel, délben, este etetniük kell a családot, és vezetni a háztartást – és emellett gondoskodni a szüleikről, bevásárolni nekik.

Ráadásul hirtelen tanárokká is váltak, hiszen iskolás gyerekeik komplett oktatástámogatása is a nyakukba szakadt, amit az otthoni magyarázás mellett ki tudja, hány fórumon zongoráznak. Gyerekenként. Emellett pedig este még megetetik a kovászukat, bedobják a házi cipót a sütőbe, megnéznek egy élő színházi közvetítést, majd pedig online tornáznak egyet. Vagy holtfáradtan lerogynak a kanapéra, és kinyitnak egy üveg bort. 

Sokszínű Y-osok

Az Y generációsok helyzete már eggyel diverzebb, mint az idősebbeké, hisz nemcsak felsőoktatásban tanulók, hanem családosok, vezetők és cégtulajdonosok is vannak köztük. 

Sokuknak – mivel eddig sem volt idegen – nem gond a home office, sem pedig az arra használt technológia, ami után a Netflix várja őket. De vannak olyanok is, akik az X-esekhez hasonlóan balanszíroznak a gyerek–munka–háztartás-háromszögben, csak jellemzően kicsit kisebbeket kell lekötniük. 

Nekem például, miközben ezeket a sorokat írom, és fülelek, hogy felébredt-e már a négy hónapos, egy hároméves ugrál a fejemen, kakaót követelve és a Tesz-Vesz várost lóbálva. Néha lopva próbálok kortyolni egyet a kávémból, és igyekszem mindent úgy időzíteni, hogy az ne a férjem reggeli első Google Hangouts-meetingjével essen egybe, amit a gyerekszoba rejtekéből ejt majd meg, míg mi, terveim szerint egy féktelen (és csendes) duplózással ütjük el az időt a nappaliban. Vagy ha a kilométerhiánytól elkezd fel-alá sprintelni a lakásban, plüssökből versenypályát csinálunk, és azon mászunk végig pók-, mackó- és mindenféle egyéb járásban Gryllus Vilmos dalaira.

Ennek a korosztálynak sem kevés nehézséggel kell ezekben a hetekben megbirkóznia.

Most indul(na) ugyan az esküvőszezon, de a jegyesek vagy kénytelenek elhalasztani az esküvőjüket, vagy pedig, ha nem akarnak várni, negyedóra alatt, a social distancinget betartva néhány vendég előtt kelnek egybe, amit egy zárt Facebook-csoportban live-oznak. 

A kismamák remegnek, hogy a kiírt dátumig ne tiltsák be az apás szülést, majd ha hazaengedték őket, kénytelenek mindenféle segítség, nagyik és komatál nélkül kitalálni, hogy milyen is egy újszülöttel az élet. Látatlanban íratják be a gyereküket bölcsibe, oviba vagy iskolába, mivel elmaradnak a nyílt napok. Mindezek mellett pedig ők is izgulnak a szüleikért, nagyszüleikért, igyekeznek besegíteni, miközben próbálják megmagyarázni a gyerekeknek, hogy a bacik miatt most nem lehet a nagyiékhoz menni. És persze aggódnak, hiszen jellemzően még nincsenek évtizedes megtakarításaik, amiből baj esetén fel lehetne tölteni a hűtőt és futná albérletre is. 

Ez nemcsak az Y-osokat érinti ugyan, de ne feledkezzünk meg a szépségiparban, turizmusban, vendéglátásban dolgozók soráról, edzőről, recepciósról vagy előadóról, akik most lényegében elvesztették a megélhetésüket. 

Karantini Z-sek

A Z-sek, avagy az új menő nevükön, karantinik nagyon izgalmas helyzetben vannak. Ők eddig hideget-meleget kaptak azért, hogy folyton a laptopjukon, telefonjukon meg a közösségi médián lógnak, majd egyik napról a másikra, a digitális oktatás révén, nemhogy elfogadottá, hanem követelménnyé vált az eddig démonizált technológiájuk. 

A Z-sek életmódja és kultúrája lett nemcsak a mainstream, hanem a nemzetközi szociális norma. A korona valószínűleg ezen a generáción fogja a legmélyebb nyomot hagyni, ugyanis ők vannak most a formatív éveikben. 

Az ebben az időszakban zajló társadalmi, politikai, gazdasági és történelmi körülmények adják majd az identitásunk alapját – és egyik területen sem vagyunk és leszünk híján a változásoknak a következő hónapokban.

Ez az a nemzedék, amelyiknek egy hétvége alatt fel kellett nőnie. Eddig sokszor magolniuk kellett, most pedig hirtelen önállóan kell a távoktatásban megkapott anyagokat értelmezniük, megtanulniuk és visszaadniuk. Sőt, sokszor ők a tanáraik digitális coachai

(már ha van egyáltalán hozzáférés a szükséges eszközökhöz és platformokhoz). Vagyis hirtelen szerepcsere történt.

Akik hetekig tartó bizonytalanságok után épp maszkban és egymástól másfél méterre ülve érettségiznek. Eközben pedig egész nap össze vannak zárva a szüleikkel, akik maguk is feltehetően feszültek a kialakult helyzet és a jövő bizonytalansága miatt. 

Ők azok, akiknek egyik napról a másikra elveszett (vagy legalábbis a virtuális térbe költözött) az összes közösségük, a természetes közegük, amit az iskola, a sporttársak és a különórák jelentettek. Ráadásul egy olyan korban, kamaszként, amikor a kortárs kapcsolatok fontosabbá válnak a családiaknál. Csak gondoljunk vissza az első gimis kapcsolatunkra – vajon egy tízes skálán mennyire bíráltuk volna, ha szeparálnak minket? 

Figyelemhajhász alfák

Attól eltekintve, hogy az alfák generációja még aktív felnőtt felügyeletet igényel, illetve hogy talán ők bírják a legkevésbé a bezártságot, a társaság hiányát, a kevés mozgást és az ingerszegény környezetet, ez a nemzedék korántsem egységes, hiszen a csecsemők és az ötödikesek is idetartoznak. 

A legkisebbek és akik eddig is otthon voltak, azt sem tudják, hogy fordult egyet a világ. A bölcsisek már érzékelik, hogy valami más, hiszen minden nap hétvége.

Így, másfél hónap elteltével a kislányomban már fel sem merül, hogy apa reggel elmegy edzeni vagy dolgozni. Nagyon élvezi, hogy többet lehetnek együtt. Elfogadta, hogy a bacik miatt most bezárt a bölcsi, a játszótér és az állatkert. A szülinapi zsúrját WhatsApp videócseten tartottuk, és nagyon hiányzik neki a társaság. 

Az ovisok már még eggyel jobban képben vannak, de szerencsére sokszor nekik elég még a szülők társasága – igaz, a barátokat és a közösségi életet ők is hiányolják. Annyi szent, hogy a hat év alattiakat a legnehezebb lekötni, hiszen ők ritkán szívlelik meg tartósan a „játssz egy kicsit egyedül” kezdetű mondatot.

A kisiskolások helyzete más szempontból kemény dió, hiszen ők nemcsak alsóban szerzik meg az alapismereteket, hanem akkor tanulnak meg tanulni is. Digitális oktatásban pedig nem könnyű betűket kanyarítani, ragasztani és hajtogatni – ebben a korban nagyon sok mindent matatva, élményalapon tanulnak. És akkor a tanulási nehézségekkel küszködőkről még nem is beszéltünk.

Az alfák szüleinek feltehetően már őszbe csavarodott a hajuk az elmúlt hetekben, ha egyszerre dolgoznak és alakítják a tanító nénit. A Z-seknél is említhettük volna, hogy sok családban ráadásul több a gyerek (vagy home office-oló szülő), mint a számítógép – már ha van egyáltalán.

A karantén egyébként veszélyes is lehet erre a generációra (főleg a kicsikre), hiszen a WHO ajánlása szerint az egészséges fejlődés érdekében az egy–négy éveseknek napi három, az öt–tizenhét éveseknek napi egy óra aktív mozgásra van szükségük. 

A másik nehézség az, hogy mivel a szülőknek muszáj dolgozniuk, és ez nem ideális időszak a nagyszülők vagy bébiszitter mozgósítására, sokan a tévét, a tabletet és a mesenézést választják, hogy tudjanak haladni. Szintén a WHO szerint nem jó, ha kétéves kor alatt képernyővel találkozik a gyerek, afölött pedig maximum egy óra javasolt. 

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez a nemzedék tud a legönfeledtebb lenni, a legjobban elengedni magát és talán bolondozásaival a leginkább kiragadni minket a valóságból. 

K, avagy új generáció született

2020-tól kezdve szerintem már nem hat, hanem hét generációról beszélhetünk majd. Az újat pedig K, vagyis koronagenerációnak fogjuk nevezni. (Vagy legalábbis én most így neveztem el.) Könnyen lehet, hogy a kisebbik lányom is idetartozik majd, hiszen alig egy héttel 2020 előtt született, illetve még azok a babák, akiknek a karantén alatt kezd nyiladozni az értelmük.

Új generációk akkor születnek, amikor jelentős társadalmi, politikai, gazdasági és/vagy technológiai változások történnek a világban. Nem kérdés, hogy most ilyenek előtt állunk. 

Minden szakértő egyetért abban, hogy már semmi sem lesz olyan, mint „régen”. Még nem látjuk pontosan, hogy milyen lesz az életük (nem véletlenül szoktuk a generációkat visszamenőleg meghatározni), de azt tudjuk, hogy jelentősen más, mint az idősebbeké.

Mivel nem látjuk pontosan, milyen lesz a korona utáni világ, csak találgatni tudunk. Többen lesznek egyáltalán, mint az előző generációk? Majd csak megvonják a vállukat, ha megint karantént hirdetnek? Meg sem kérdezik, miért hordanak az emberek maszkot, hiszen kiskoruktól körülveszik őket? Többet dolgoznak és lesznek otthon a szüleik? Digitálisabb nevelést kapnak? Felkészültebb környezet veszi majd őket körül? Több figyelmet kapnak otthon? Vagy kevesebbet? 

Gyérebb lesz a szociális életük a korlátozások miatt? Nem tudják majd olyan jól leolvasni az érzelmeket, hiszen a fél arcunkat maszk takarja?

Milyen hatással lesz rájuk, hogy több hónapon keresztül csak a szüleikkel és (ha van) a testvérükkel találkoznak? Hogy a világ mindössze őket jelenti? Amikor újra lehet szabadon mozogni, hogy fogják feldolgozni, ha kiderül, hogy mások is vannak a földön? 

Ha időről időre lesz egy ilyen huzamosabb ideig tartó karantén, lehet, hogy a fejlődésükön is meglátszik? Milyen lesz a kapcsolatuk a rokonaikkal, akiket képernyőn át ismernek meg? Általános alapjövedelemből él majd a családjuk? Újraszerveződik körülöttük a társadalom? Átalakulnak a társadalmi normák? 

Rengeteg változásnak leszünk tanúi a következő években. De ezek csak nekünk, az idősebb generáció tagjainak lesznek változások, hiszen mi tudjuk, hogy milyen volt a világ a korona előtt, és milyen lett. De a most születő gyerekek, a K-sok számára a világ olyan lesz, amilyenné mi formáljuk. Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a jelenlegi helyzetből. 

Nemes Orsolya

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images