Mindenkiben lehet félelem, hogy JózsiPistiLali majd megint többet iszik a kelleténél, és hülyén viselkedik, hogy ErzsiPiriSári minden ételnél megjegyzi, hogy „talán egy kis tejföl még megmenthetné”, vagy „azért a nagymamáé sokkal jobb”, esetleg jóindulatúan azt, hogy „nahát, lehet, hogy a végén még megtanulsz főzni”. Hogy a kis PetiPalkóJankó megint a legrosszabbkor meséli el, mit szokott apukája csinálni a fürdőszobában. Hogy a másfél éves KatikaRebekaAndika le fogja rántani az összes törékeny dolgot, és AnyaMamaJucianyu minden, picit is vitát provokáló beszélgetést leállít, mert ha nem hagyják abba, ő szívinfarktust kap.

Persze ezek teljesen reális veszélyek. Mégis, a saját tapasztalataim alapján arra biztatnék minden vendéglátásra készülő háziasszonyt, hogy bizonyos keretek között persze, meg azért megadva a módját, mindezt szarja le.

Mert mi van, ha valaki berúg, és hülye lesz? Máskor is ezt csinálta, elég sokszor már, ilyenkor hangoskodik és olyanokat mond mindenkinek, amiket nem kellene. Ezzel együtt, olyan még nem volt, hogy a következő családi összejövetelre ne hívták volna meg. Senki nem akarja bántani, mert egyébként, ha nem iszik, „azért mégis a mi JózsiPistiLalink”. Meg, ha iszik, akkor is. Vagyis elnézzük neki. Hát, legyen! Nézzük el, de szó szerint. Lehet az ilyen embert ignorálni, odébb menni, másra figyelni. Kikapcsolni. Előbb-utóbb úgyis elalszik / hazamegy / megsértődik / kijózanodik. Persze, ha agresszív az más, de az agresszív viselkedés mindig „más”, arra soha nem mondanám azt, hogy szard le.

Van abban is egy jó adag passzív agresszió, ha ErzsiPiriSári a főztödet lekicsinyli, vagy folyamatosan mindent kritizál. De legyen ez az ő gondja, nem te, és nem most fogod meggyőzni arról, hogy érdemes lenne a frusztrációival szakemberhez fordulnia. Vagyis attól nem lesz jobb, ha felhúzod magad rajta. Mindenkinek borsózik a háta attól, ha valaki így viselkedik, „de azért még meghívjuk, mert mégiscsak a család része”. Ám azt, amit talán neked szán kritikaként, azt mondom, szard le. Ne ugorj, ne sértődj meg, ha van hozzá kedved és türelmed, mondd azt kedvesen, hogy „mi így szeretjük, de ehetsz mást, ha így nem ízlik, mert van miből válogatni”. De most komolyan. Vagy egész egyszerűen csak ne válaszolj, hanem meg se halld. Még ha az anyósod, vagy az anyád is. 

Ne stresszelj azon, hogy mit gondol rólad. Úgyis gondol már valamit, az nem most fog megváltozni.

És ha a lelked kiteszed, és minden izélgetésre kedvesen válaszolsz, akkor sem menekülsz meg attól, hogy a következő karácsonyig azt emlegesse: „még tejföl sem volt benne”. Vagyis legjobb, ha most úgy döntesz, hogy leszarod.

És persze a gyerekek. A legritkább esetben nevelik mások úgy a gyerekeiket, ahogy mi neveljük / nevelnénk a mienket. Meg a legjobban nevelt gyerek is igazi élőlény, akinek vannak saját ötletei, gondolatai, és nagyon kreatívan tudja alkalmazni azokat a mondatokat, amikre a szüleik betanítják őket, hogy ilyen alkalmakkor használják. Az egyik kedvencem a megkóstolás előtti „nagyon finom, köszönöm, nem kérek”. De az se rossz, hogy „anya, csak a Ritát szabad nem megpuszilni, vagy a nagymamát is kihagyhatom?” Szóval a gyerekek mindenféléket mondanak arról is, amit éppen tapasztalnak a vendégségben, meg otthonról is hoznak sztorikat. Van, aki szándékosan provokál, igazából ennél sokkal jobb mókát még a kockázatokat beleszámítva is nehéz elképzelni: egy egész családot lehet egyszerre felhúzni. Van olyan gyerek, aki csak nem látja át, hogy mivel milyen hatást ér el (nyugi, meg fogja tanulni). Szóval a szavakkal nem tudunk mit kezdeni, a tárgyakat illetően meg: kisgyerek elől mindent biztonságba kell helyezni. Főleg a gyerek biztonsága érdekében, de lehet, hogy van olyan tárgyad, amihez ragaszkodsz, és rosszulesne, ha többet nem látnád ép állapotban. Stratégiailag- és a kimenetelt tekintve sem célravezető, ha arra számítasz, hogy a gyerekek majd tiszteletben tartják a holmidat. Ha fontos holmik, vigyázz rájuk te, még azon az áron is, hogy a lakás nem a megszokott módon néz majd ki. Ha bármi megrongálódik, a gyerek szülei soha nem fogják neked megbocsájtani, hogy ilyen helyzetbe hoztad őket. És akkor innentől kezdve nemcsak te haragszol a gyerekre, hanem a gyerek szülei is rád, mert haragszol. Vagyis: ami értékes, fontos neked, amit féltesz, azt pakold el.

A karácsonyi stresszt mi kreáljuk magunknak. Javaslom, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezted, akkor azt engedd el.

Elfelejtett a férjed diót venni, pedig már megkelt a bejgli tésztája? Tegyél bele kakaót/ csokit (a gyerekek azt úgyis jobban szeretik). Tudod, hogy mindenki már a borlevestől tele lesz, és hiába güriztél a háromféle rántott akármivel, nem fér beléjük? Mondd azt, hogy „ugye nem gond, hogy most nem lesz borleves?”. Akinek meg gond, az majd főzzön magának otthon. Megint elmeséli a nagypapa, hogy az ő gyerekkorában „nemcsak somlói galuska, gesztenyepüré meg bejgli volt karácsonykor, hanem…” – és itt még ötféle desszert következik? Mosolyogj rá kedvesen, és ismerd el, hogy szép gyerekkora lehetett.

De tényleg. Van, aki kifejezetten élvezi, hogy elronthatja mások karácsonyát, de azért a családtagok és más vendégek többsége nem azzal a céllal viselkedik úgy, ahogy… hogy neked személy szerint ártson, vagy mindenki ünnepét tönkretegye. Rajtad is múlik, hogy ne vedd fel, ne érezd személyes sértésnek azt, ahogy ők úgy egyébként léteznek, mozognak, beszélnek a világban. Mert máskor is pont így léteznek, mozognak, beszélnek, nem csak neked, nem csak most.

Most ez a te vendégséged. Érezd jól magad. Ezzel a többieknek is esélyt adsz arra, hogy ha erre vágynak, jól érezzék magukat nálad. Boldog karácsonyt!

Kerpel Éva