Könnyen beláthatjuk, hogy így van ez a világnapokkal és a kiemelt dátumokkal. Nőnapon hölgyként tisztelgünk az előtt is, aki az év többi napján oldalborda, az autizmus világnapon pedig hirtelen észrevesszük, hogy élnek köztünk „esőemberek” és olyan autista személyek is, akik a legkevésbé sem emlékeztetnek az Esőemberre. A kábítószer-ellenes világnap pedig alkalmas időpont arra, hogy drogprevencióról beszéljünk. Ami önmagában véve maga a nagybetűs paradoxon. Legalábbis akkor, ha elhisszük, hogy egy kampánynappal kipipálhatjuk a drogmegelőzést.

A szermentes, teljes élet 

A teljes élet elérhető célként tűzhető ki gyermek, felnőtt és gyermeklelkű felnőtt számára egyaránt. Attól teljes, hogy örömök, kudarcok, sikerek és krízisek, friss sebek és gyógyuló hegek egyaránt tarkítják. A pszichológiai terminusként használt jóllét (well-being) fogalma nem kecsegtet azzal az ábránddal, hogy a boldogság állandóan fenntartható állapot. Azzal viszont igen, hogy rendet találjunk saját életünkben, és ez a rend összeilleszthető legyen szűkebb-tágabb közösségünk saját maga által megfogalmazott rendjével.

És amikor rendetlenség mutatkozik – mert krízishelyzetben vagyunk, elakadunk, megrekedünk – a támogató kapcsolatok képesek védőhálót húzni alánk.

A prevenció tekintetében talán ez a legfontosabb tényező. A leghangsúlyosabb védőfaktor a támogató kapcsolatok megléte, olyan kötelékek, amelyek segítenek levezetni a legszorongatóbb érzéseinket. Lelki egészségünket támogatja, ha vannak életkorunknak megfelelő feladataink, és ezek elvégzése kapcsán kapunk visszajelzést.

Ez nem csak a gyermekkori drogprevencióban fontos. Nyilván mást jelent az életkornak megfelelő feladat az általános iskolában, és mást a munkahelyen, de korosztálytól függetlenül az énkép, az önértékelés stabilizálását segíti elő, ha van teendő. Olyan, ami próbára tesz, és aminek elvégzése visszajelzéssel jár. Fontos, hogy lássuk, hol tartunk a feladatainkban, milyen képességeknek és kompetenciáknak vagyunk birtokában, és merre jelölhető ki a fejlődés iránya.

Pártfogó értékek

Akár pártfogó értékűek is lehetnek a pozitív szenvedélyek, mint például a sport, a művészetek gyakorlása (vagy befogadó élvezete), kreatív hobbitevékenységek... Protektív (pártfogó) értékű mindaz, ami tartósan fenntartható, kiszámítható örömforrás. Ami legalább annyira értékes és izgalmas – ha nem izgalmasabb –, mint  a  szerek segítségével elért párhuzamos valóság. A vallásosság, a spiritualitás, bármilyen hitbéli elköteleződés megtartó erőként hathat. A felépülő függők tizenkét lépéses programjaiban, az anonim önsegítő közösségben felsőbb „erőként”, egy nálunk hatalmasabb „erőként” nevesül az a valami (valaki), ami/aki a felépülést megsegíti.

És ez jelenthet bármit: Istent, az univerzumot, a természetet, a közösség varázslatosan kialakuló kohézióját.

A hit valahogy így segíti a felépülést, de a megelőzésben sem kevésbé fontos. Hogy a megelőzés kapcsán miért a védelem, a protekció fogalma merül fel újra és újra, az egy szemléletbeli problémát vet fel.

Miközben összevont szemöldökkel fejezzük ki aggodalmunkat a gyermekek és serdülők szerhasználata kapcsán, ritkán merül fel a kérdés, hogy mit ajánlunk fel nekik és magunknak drogok helyett. Választhatok-e mást is? Mi más mellett dönthetek? Tartogathat-e örömöt, izgalmat vagy éppen békét az az élet, amiben nem kap szerepet a drog vagy az alkohol? És ha igen, mire van szükség ehhez?

A legjobb prevenció: a család 

A korszerű drogprevenció az egészségvédelem, a lelki egészségpromóció fogalmaival rokon. Nem megóvni, megvédeni akar, hanem megtámogatni, erőforrásokat mozgósítani. Ez persze nem kivitelezhető egyetlen nap, vagy egy negyvenöt perces tanóra alatt. Nincs az az egészségnap, családi nap, amitől rapid módon kipipálhatjuk a drogprevenció, az egészségpromóció feladatát. Nem meglepő módon a kábítószer-ellenes világnap sem képes teljesíteni ezt.

Ha abból indulunk ki, hogy a támogató, megtartó kapcsolatok védőfaktorként nevesíthetők, akkor a család a prevenció fészke. Ez az elsődleges szocializációs színtér. Nem túlzás azt állítani, hogy a prevenció már a születés előtt elkezdődhet. Amikor a pár szülővé válik, az családterápiás értelemben – és nem a szó pejoratív értelmében – egy krízist jelent. Az addigi egyensúly felborul, a rendszer átminősül, új működési elvek, új mechanizmusok után kiált.

Az édesanya és a gyermek újonnan kialakult kapcsolata mellett fontos, hogy a szülők megmaradjanak abban a szerepükben is, melyben egymás társai maradhatnak. Hiszen ez a páros tud a legbiztosabban védőhálót húzni a gyermek alá.

A prevenció tehát a legkorábbi életkorban kezdődik, akkor, amikor még nem érdemes beszélni sem a drogról és az alkoholról.

Az óvodai nevelés abban kaphat szerepet, hogy erősítse a gyermeket az autonóm döntési képesség erősítésében, segítse a kortárscsoport nyomása elleni felkészítésben. Az iskolai nevelés sem csupán az információközlés lehetőségét hordozza. Hamar kiderül, hogy a drogok ártalmasak és életveszélyesek lehetnek, de ez a tudás vajon elég-e arra, hogy másként döntsön egy gyermek vagy serdülő? Dohányosként meggyőz bennünket az az ismeret, hogy évente lényegesen többen halnak meg a dohányzás miatt, mint a droghasználat következményeiből kifolyólag? Az információ, a tájékoztatás, a tudásközvetítés fontos, de önmagában nem kielégítő. Nem kevésbé fontos az önértékelés védelme, a marginalizáció elkerülése. Így már látható, hogy a drogprevenció nem leválasztható olyan kérdésekről, mint a bullying vagy a szexuális nevelés.

Az iskola mellett kár lenne elfeledkezni azokról az ifjúsági szervezetekről, amelyek változatos mentálhigiénés feladatokat látnak el a szabadidő-szervezéstől az ártalomcsökkentésig bezárólag. Június 26. csupán egy nap az évben, amikor nagyjából ugyanúgy nem lehet megváltani a világot, mint ahogy máskor sem. De jó alkalom arra, hogy cseppé lehessen a tengerben: egy napja lehessen a folyamatorientált prevenciónak és egészségvédelemnek.

Egy napja a támogatásnak és lehetőségteremtésnek... tiltások és didaktikus tételmondatok helyett.

Egy napja egy teljes életnek.

Marjai Kamilla