A 16 éves J. története, saját szavaival

„Akkoriban sokat szívtam. Ez azt jelenti, hogy majdnem mindennap. Ez úgy jött, hogy találkoztam egy barátommal, akit régen láttam. Ő mondta, hogy szívjunk. Az elején kábé két–három havonta szívogattam. Nagyon sok embert megismersz ezen keresztül. Egyre többet kaptam ezeket az üzeneteket, hogy nem találkozunk, nem cigizünk-e. Szépen lassan beleestem. Ott rontottam el, hogy volt a fejemben valami, hogy amíg egyedül nem csinálod, addig nem vagy igazán rászokva. Én meg mindig találtam valakit, akivel csináljam. És rágyújtottam, és onnantól három hónapig mindig szívtam. Aztán elkaptak. Rácsúsztam teljesen. De éreztem is magamon.

A rendőrök azt mondták, hogy hülyék voltunk, mert ők tudják, hogy péntekenként egy csomóan füveznek itt, a parkban.

Meg azt mondták, hogy amúgy, ha valaki ezt otthon csinálja, és ritkán, azzal nincs nagy baj. De ha közterületen vagyunk, akkor be kell vinniük, mert ez a törvény.

Aztán kocsival bevittek minket. Az necces volt, mert fél tizenkettőtől hajnali négyig álltunk a rendőr-kapitányságon néma kussban, és nem is beszélhettünk. A rendőrök, akik bevittek, azok lazák voltak. De bent az őr szigorú volt, és elvárta, hogy „viselkedjünk”. Megtiltotta, hogy beszélgessünk. Aki nevetgélt, azt különállította, és utána kussolnunk kellett.

Utána anya hazavitt kocsival. Pár nap múlva egy rendőr kijött házkutatni, de az nem volt komoly. Egyértelmű volt, hogy el kell kezdenem az elterelést, csak nem tudtam, hogy mikor meg hogyan. A többieknek mondták, hogy ellenem van egy olyan vád, hogy én árultam is a füvet, nem csak fogyasztottam. Ezt nem is értettem, hogyan lehetséges. Amikor bevittek, nem is nálam volt a legnagyobb mennyiség, meg én vagyok a kiskorú. De ezen izgultam egy hetet, hogy most akkor mi lesz. Aztán elengedtem, merthogy ezt úgysem én csináltam.

Az elterelés azt jelenti, hogy utólag átnézem, ami eddig történt, és ránézek a világra, amiben benne voltam. Én ezt tök hasznosnak gondolom.

Csoportban vagyunk, és a múltkori alkalommal egy jólelkű orvos volt itt, és az volt a feladat, hogy ha lenne egy időkapunk, amin keresztül visszamehetnénk megállítani magunkat, akkor hova mennénk vissza. Többen is ugyanúgy jellemezték ezt a lebukást, mint egy pofon, ami visszavisz a valóságba. Nem feltétlenül negatív élményként.

Szerintem az elterelés az érzelmileg instabil embereknek nagyon jó, meg azoknak, akiknek nincs rendszeresség az életében. Ez, hogy kéthetente be kell jönni, ad egy rendszerességet, és egy lökést, hogy szedd rendbe a dolgaidat.”

Eddig az érintett szavai, most jöjjön a szakember véleménye.

Az elterelés

J. a beszélgetésünk óta befejezte az elterelést, és sikeresnek értékelte. Sokat tanult ebben a folyamatban, és bár még mindig szív, de már sokkal kevesebbet. „Havonta egyszer megyek el rendesen bulizni. Ha otthon elszívok egy–két cigit, az szerintem nem káros. A szüleim sem gondolják, hogy bele vagyok kattanva a dologba” – ezt mesélte nekünk a folytatásról.

De mi is történik egy ilyen elterelés során? Sokan csak úgy gondolnak rá, mint amivel meg lehet úszni a büntetést. Mások eleve kétségbe vonják a hatékonyságát, hiszen kényszer, és nem az önkéntesség motiválja a résztvevőket. Megint mások azzal érvelnek, hogy akár jó is lehetne a rendszer – ha lenne benne elég ember, és persze komoly minőségbiztosítás.

A hatályos rendelkezések értelmében (Btk. 180.§ (1) bek.) nem büntethető, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart, illetve, aki kábítószert fogyaszt, ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, és az elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, illetve megelőző/felvilágosító szolgáltatáson vett részt.

Ez a lehetőség akkor vehető igénybe, ha két éven belül nem volt ismételt lebukás.

Tehát az elterelés célja, hogy úgy előzze meg az ismételt bűnelkövetést, hogy a problémát (a kábítószer-használatot, függőséget) próbálja megoldani.

Ezért is nagyon fontos, hogy mi történik az elterelés ideje alatt, hogyan, kitől, milyen szolgáltatást, segítséget kap az érintett, aki a rendőrségen nyilatkozhat arról, hogy kívánja-e az elterelést igénybe venni. Majd dönt az ügyészség, és kezdődhet a „móka”. Az elterelés alatt álló kap egy pártfogó felügyelőt is, akit rendszeresen meg kell látogatnia, és a rendszer általában kiegészül a gyerekvédelmi alapellátással is.

Mi segít – és mi nem?

Vannak olyan kábítószer-függőséget gyógyító szolgáltatások, mint amilyenen J. is részt vett, amelyek valódi segítséget nyújtanak. Megpróbálják feltárni a fogyasztás hátterében álló okokat, és nemcsak azt mondják el, hogy a drog káros, hanem olyan életvezetési tanácsokat (jobb esetben készségeket) próbálnak adni, amelyek nem csupán az elterelés ideje alatt, de hosszú távon is segítenek távol maradni a kábítószerektől.

És vannak olyan szolgáltatások, amelyek sokkal kevésbé hatnak, inkább formális alkalmak, nincs valódi támogatás, sem pedig foglalkozás az érintettel. Egy másik érintett, akivel találkoztunk, a 17 éves S. így beszélt erről: „Az elterelés lényege, hogy ha valaki peches volt, és elkapták, akkor kapjon még egy esélyt. Nem történik semmi igazából, de kapsz egy új esélyt.”

Az, hogy ki milyen szolgáltatást tud igénybe venni, igazából lutri.

Az EMMI által nyilvántartott listáról lehet kiválasztani a szolgáltatót, ahol nagyon kevés konkrét információ van, úgyhogy általában marad a lakóhelyhez legközelebbi ellátóhely, és a Google, meg az ismerősök közötti tájékozódás, amin keresztül megpróbálhatja az érintett kitalálni, hogy hova menjen el, és hogyan gyűjtse be a folyamat végén az igazolást.

Új esély

Ha már az új esélynél tartunk, érdemes kiemelni, hogy az idén hatályba lépett új Büntetőeljárási törvény, bár alapvetően meghagyta az elterelés régi rendszerét, egy fontos újítást hozott: a bűnügyi költségek részben vagy egészben való megfizetését ezután az ügyészség a vádlottra terhelheti. Ez különösen azoknál a fiataloknál okozhat problémát, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

Minden nehézségével és problémájával együtt is, az elterelés fontos jogintézmény, de magán hordozza mindazokat a tüneteket, amelyek a magyar (valójában nem létező)  drogpolitikát jellemzik.

A megelőzésre és a minőségi szolgáltatás nyújtásra nagyon kevés figyelem esik, a rendszer pedig elavult.

Elég csak arra gondolni, hogy az új pszichoaktív anyagok fogyasztói – bár ők csak szabálysértést, és nem bűncselekményt követnek el, de – nem élhetnek az elterelés lehetőségével.

Ha tehát egy fiatalt elkapnak a rendőrök azért, mert füvezett, az elterelés legfeljebb annyiban lesz számára hasznos, hogy nem lesz priusza, és nem kell végigmennie az igazságszolgáltatás teljes rendszerén. De azért jobb, ha egyetlen szülő sem ettől várja a megoldást a gyerek szerhasználatára vagy függőségére.

Az elterelés célja nem az, hogy a gyerekek „megússzák”, hanem az, hogy feltáruljon, mi a valódi érintettségük, és azzal mit lehet/kell kezdeni. Azok, akik figyelemmel követték a WMN-en a korábbi cikkeinket, amelyek a fiatalok oldaláról mutatták be a drogfogyasztást, tudják, hogy ez a probléma abszolút velünk él, és bár eltérő mértékben, de gyakorlatilag minden fiatalt érint.

A szerfogyasztó-, és függő gyerekek valódi számához képest a büntetőeljárások száma elenyésző, azonban nagyon nem mindegy, hogy ezekben az elterelési folyamatokban mit tapasztalnak a fiatalok.

A szerfüggőséget kezelő programok komolyabb minőségbiztosítására, és a fiatalok számára hitelesebb, hatékonyabb megelőzési programokra lenne szükség.

Az iskolákban állandóan elérhető segítő és tájékoztató pontokra, ahova minden gyerek fordulhat a kérdésével vagy a problémájával.   

Dr. Gyurkó Szilvia

Korábbi cikkeink a témában:

HOGYAN BESZÉLJEK A GYEREKEMMEL A DROGOKRÓL ÉS A FÜGGŐSÉGRŐL?

„SZERINTEM NEHÉZ KIJÖNNI BELŐLE, ÚGYHOGY JOBB EL SEM KEZDENI” 

„SOKKAL TÖBBEN FÜVEZNEK, MINT AHÁNYAN ISZNAK” – EGY GIMNAZISTA TAPASZTALATAI