-

Először is.

Mégis honnan tudnám, hogy a pelenka combok felé eső szélét szegélyező fodrocskák nem egy pályát tévesztett ruhatervező rokokó iránti pajkos vágyát tükrözik, hanem a szó legalpáribb értelmében fostalicskák? Ki kell őket hajtogatnod, mert amikor a seggdugóból kihúzzák a dugót, marad a segg, és jön a cifrafosás, akkor azok szállítják el a cuccot! Ha ezt elmulasztod, akkor a gyerek egyméteres körzetben barnára batikolja a szobáját. Hát nekem ezt senki sem tanította meg az iskolában!

Ráadásul a pelenka elején egy 4-es szám van, amiről ugyan tudom, hogy a méretet jelöli, de fingom sincs, hogy milyen koordináta-rendszerben; továbbá rajzolt macik, debil kiscicák, retardált sünök és ótvar csigák – egy egész rohadt állatkert, csak hasznos információ nem. Normális?! Ha a pelenkákat férfiak terveznék, akkor az elejére rá lenne írva, hogy „ez az eleje”, a hátuljára, hogy „ide jön a szar”, a fodrokhoz pedig az, hogy „hajtogasd ki, te gyökér”.

Aztán. 

Mégis honnan tudnám, hogy a cumisüveg tetejét nem szabad rendesen, emberesen, magyarmiskásan (majdnem azt írtam, hogy férfiasan) rárántani, mint egy satukart vagy hátizsákszíjat? Én férfi vagyok. Számunkra kétféle tárgy létezik. Az egyiket kalapáccsal kell beütni a helyére, ész nélkül, amíg csak látszik, a másikat pedig csavarni kell, vicsorogva, amíg a fém sikoltozva nem vérzik olajat. Ez húzd ki, ezt nyisd ki, anyukám!

Na, hát ez a cumisüvegnél nem működik. Ha arra rárántasz, akkor a cumi kiugrik a csavarmenetből, te ösztönösen megszorítod a műanyag flakont, a 90 milliliter tápszer hozzávetőleges fele pedig az arcodba fröccsen, és te úgy nézel ki, mint egy kivételesen perverz, macskákkal forgatott japán felnőttfilm stábjának kellékese a munka csúcspontján. A gyerek nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön, ellentétben a pároddal, aki természetesen röhög, de úgy, hogy te azt érzed, a szervezeted soha többé nem termel tesztoszteront.

Ha férfiak terveznék a cumisüvegeket, akkor azokon rendes, szovjet mintájú, atomcsapásnak is ellenálló csavarmenetek lennének! A tápszer megvásárlásához pedig nem kellene idegen szavak szótára és rejtjelkulcs, hanem rá lenne írva a dobozra, hogy mi az. Tápszer, értem?! Nem az, hogy „Beba”, „pro” és „Ha”! Ezek mik? A Nestlénél a szuahéli a hivatalos nyelv? (Amúgy nyugi, esetleg erre ődöngő, fundamentalista beszóló szülők, anyaszauruszok és aparaptorok, nem kell kettéharapni a kommentszekciót, Tomika javarészt még mindig anyatejet eszik, bár kap tápszert, almát, meggyet, répát, édesburgonyát és céklát is, szóval már szivárványosat kakil. Erről majd máskor.)

Továbbá.

Mégis honnan tudnám, hogyan kell összeszerelni, utána összecsukni, majd megint felállítani egy babakocsit? Tudod te, milyen piszkosul bonyolult egy jármű az? Kicsinek és egyszerűnek néz ki, de nagy és veszélyes, mint egy kombájn. Hannibál ilyenekkel kelt volna át az Alpokon, ha tehette volna. A babakocsi egy háromdimenziós puzzle, mindenfelé eszetlenül forgó, aljas kallantyúkkal, gonoszul viselkedő teleszkópokkal, a logika legcsekélyebb jelét sem mutató csatokkal, mellette egy felöltöztetett, tehát üvöltő gyerekkel és egy (meghagyom, érthető módon) türelmetlen anyával, valamint egyperces szintidővel.

És ezen rohadtul nem segít, amikor a párod azt mondja, hogy „vigyázz, mert elöl bolygósított kereke van”! Hogy mi a rohadás van elöl? Bolygósított? Az mi? Vagy hová megy? Honnan vesznek a nők ilyen szavakat?! De nem szabad visszakérdezni, mert érzed, hogy hülye vagy, ha nem tudod. Illetve mindenképpen hülye vagy, de legalább ne tetézd felesleges kérdésekkel, hanem tanulj csendben. A bolygósított kerék példának okáért az, amelyik minden irányban képes forogni.

Ha férfiak(nak) terveznék a babakocsikat, akkor lenne hozzájuk egy távirányító, azon két gomb, mint a kocsikulcson. Egyikkel kinyitod, másikkal becsukod. Kész. Gépészmérnöki diploma és Rubik Ernő IQ-ja nélkül is lehetne használni. De szép is lenne!

(Igen, idáig hallatszik a jogos kérdés, hogy miért nem nézem meg a használati utasításokat. Kedves nők, értsétek meg végre, hogy mi, férfiak, nem olvasunk ilyeneket, mint ahogyan nem kérünk útbaigazítást sem. Ellenérdekelt a mellékherénk működésével.)

Mindazonáltal.

Így is nagyon szép ám az apaság. Nem mindezek ellenére, nem a szánalmas botladozásaim dacára, hanem éppen miattuk. Mindennap új szuperhős-képességekre teszek szert. Az hagyján, hogy tudok – mert Zsuzsi megtanított – pelenkázni, fürdetni, vitaminokat beadni, babaorrot szippantani, bébiételt készíteni, cumikat fertőtleníteni, hordozókendőt kötni, sírástípusokat megkülönböztetni, de most már fel tudom venni a földről a ledobott rágókát úgy, hogy az egyik kezemben a gyerek van, a másikban mobiltelefon! Hoppácska!

Ha már tudod a módját, akkor nagyon egyszerű. Az egyik lábfejeddel a másikra pöckölöd a rágókát, utána rogyasztasz, mint egy fosni készülő gibbon. Közben óhatatlanul előredőlsz, és a gyerek fejét belebaszcsizod a konyhaszekrénybe. A feltörő sírást meghalló anya érdeklődésére pofátlanul azt hazudod, hogy „nincs semmi baj”. A gyereket felelőtlenül a hónod alá szorítod, majd a felemelt lábfejedről a combodra csúsztatod, onnan pedig a tenyeredbe ugratod a rágókát. Ugyanezt tudom rágóka helyett Vas Zoltán kétkötetes Kossuth-életrajzával is, mert Tomika azt szeretné „olvasgatni”, vagyis fecnikre tépve elfogyasztani, tehát néha ki kell menteni a karmai közül.

A gyerek ugyanis megindult, mint egy beekizett hernyó, és sajnos nemcsak a könyvekkel szeret játszani, hanem a konnektorokkal is, úgyhogy nincs egy perc nyugtunk sem. Ezzel az időszakkal sokan fenyegettek bennünket, de jelentem, még mindig nagyon sokat nevetünk, és csak azért is boldogok vagyunk.

Egyebek mellett azért, mert polgári engedetlenségi mozgalmat indítottunk a reklámokból ránk köszönő családmodellel szemben. Ezekben az apa egy felelőtlen, infantilis, pipogya fráter, akit a pokol elszabadulásának közvetlen kockázata nélkül nem szabad egyedül hagyni a saját gyerekeivel, mert nem tud mosogatni (még mosogatógéppel sem) és vasalni (odaégeti a ruhát, felgyújtja a lakást), képtelen megfegyelmezni a gyerekeit, vagy szándékosan életveszélybe sodorja őket. Az anya pedig természetesen soha nem lehet beteg, de még fáradt sem, mert ő nem ember, hanem anya, amit csináljon 0–24-ben és kifogástalanul, vagy dögöljön bele.

Hát nem. A nők ne őrizzenek monopóliumokat, hanem tanítsák meg a férfiakat mindenre, ami a gyerek ellátásához kell, a férfiak pedig tanulják meg, és végezzék el. Amikor pedig megtették, akkor ne várjanak, és ne kapjanak érte köszönetet. Mert nem a nők helyett, és néha, hanem velük, és mindig vagyunk szülők.

Herczeg Zsolt

Tetszett? Akkor olvasd el Zsolt sorozatának korábbi részeit is! ITT ír a babasírásról, ITT arról, hogy egy babával bizony minden héten háború van, ITT a keresetlen kérdésekről, ITT a „férfiterhességről”. ITT pedig arról, milyen létformái vannak egy babának. ITT meg arról írt, milyen nehéz egy gyereket felöltöztetni. ITT pedig arról, hogy jó babák nem léteznek. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ilike