-

Mindenki másképp jobban csinálja, főleg a lakossági bébitroll

Azt hiszem, csak a fönti bevezetőben megvillantott elméletem lehet a magyarázat arra, hogy a szülés után minden hülye minden hülyeséget számon kér az anyán, sőt ezek ellenkezőjét is. Kérdésbe vagy kéretlen tanácsba csomagolva vonják felelősségre, ha felveszi a gyereket (vagy, ha nem), ha szoptat (vagy, ha nem), ha babakocsit használ hordozó helyett (vagy, ha nem), ha cumizhat a gyerek (vagy, ha nem), ha az anya minden nap fürdet (vagy, ha nem), nem beszélve a pelenka és a babakrém márkája, a fürdetővíz mennyisége és hőfoka, a szellőztetés módja és időtartama, mindenekelőtt és legfőképpen pedig az altatás technikája és helye körül habosított köznépi hisztériáról.

Ha kisbabátok született, akkor mindenkinek, aki szóba áll veletek, van legalább egy anyja vagy szomszédja, aki nem úgy (tehát jobban, jól, tökéletesen) művelte a gyereknevelést (ebben a korban: a gyerek életben tartását), mint ti.

Vagy esetleg ő maga a tökéletes példa, és ezt akkor mondja el nektek, amikor a négyhetes babátok pracliját a gyerek feje mögül behajolva engedély nélkül összefogdossa a két perce összemetrózott mancsával, egyúttal fel is ébresztve a kicsit és a benne lakó decibelsárkányt. Utána pedig (jobb esetben) megkérdezi, hogy lefotózhatja-e (azonnal feltöltve persze a Facebookra), és nem érti, amikor azt mondod, hogy nem, mert úgy döntöttünk, hogy a gyerek digitális örökség nélkül nő fel, magyarul sem fotó, sem videó nem tudósíthat az életéről, amíg ő maga nem tud felelősen (!) dönteni erről. Ezen a ponton pedig zavartan bólogat, de látod a szemén, hogy hülyének tart, és megsértődött, mert elvetted a lájkjait.

Ja, és közben az ilyen lakossági bébitroll nemcsak kérdez és oktat, hanem egyenesen kinyilatkoztat. Például „udvariasan” azt mondja, hogy a gyerek az apjára hasonlít („tiszta apja”, humorheroldok szerint „tiszta apja, de nem baj, majd kinövi”), pedig mindketten pontosan tudjátok, hogy ha már evett és aludt, akkor E. T.-re hasonlít a zárójelenetből, ha még egyiket sem, akkor Yodára másnaposan. Szóval senki se erőlködjön, mert ha csúnya a gyerek, akkor se viszem vissza. Újabban minden baba olyan, mint régen a szovjet pezsgősüvegek. Negyven évig nem tudod kirakni a lakásból. (De egyébként nem csúnya.)

Kérdéscunami

A „Végigalussza már az éjszakát?”, és a „Hagy benneteket aludni?” kérdéseket pedig egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni. Szegény Esterházy Péter szerint ugyanis „bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”. A másik megoldás, hogy a hozzám hasonlóak ledobnak egy kamubombát: „Merné csak nem átaludni, elővenném a derékszíjat, ahogy apám”.

Mindegy, csak tereld el valahogyan a gondolataid, különben kivégzed a kérdezőt, és ugyanannyit kapsz érte, mint egy rendes emberért.

Szóval szegény nők kismamaként – kis túlzással – bármilyenek lehetnek, de anyaként nem elég „elég jó” szülőknek lenniük, a társadalmi elvárás ugyanis vitán felül: a tökéletes. Akkora a nyomás rajtuk, mint Tomika beleiben, amikor az anyja meggondolatlanul „k” betűs ételeket evett. (Tudniillik azok állítólag gonosz kis pukipárnákat képeznek az emésztőrendszerben.) Mindeközben pedig a terhesség (juszt is!) alatt kárörvendő fenyegetéseknek és ijesztgetéseknek kitett férfiak hirtelen a közdédelgetés kedvezményezettjei lesznek, hogy mást ne mondjak, például a tejfakasztás elnevezésű barbár és álszent pogány szertartás keretében legálisan lerészegedhetnek.

Kösz, elég jó vagyok!

Mi ennek ellenszegülünk. Punks not kisdead. Nem akarunk tökéletes szülők lenni, de még nagyon jók se, csak „elég jók". Nem várom el például a páromtól, hogy egy kisbaba létfenntartásának felelőseként főzzön, mosson, vasaljon, takarítson.

Vagy megcsinálom én. És kikérem magamnak, ha megköszöni, mert az arra utal, hogy helyette csinálom, pedig nem. Vagy – ha nem érek rá, akkor – kérünk (és elfogadunk!) segítséget. Na bumm!

De legalább nem szoptatunk (érted, – unk!) nyilvánosan, illetve de, csak kaptunk hozzá egy szoponcsót, ami tudomásom szerint A. D. I. barátom kiváló találmánya. Mármint nem a tárgy, hanem a szó. A szoponcsó egy nyakba akasztható takaró, ami az anyamell elfedésével azt szolgálja, hogy egy csomó arra járó bugris prűd hisztérika bugris prűd hisztérika maradhasson, de a gyerek is ehessen.

Szavak, és ami mögöttük van

A szavak azonban úgy istenigazából a szülés után nyernek új jelentést. Ott van például a bukás, ami a világ babátlan felében szimpla öklendezésnek, még inkább: hányásnak minősül, de mivel egy kukoricacső-méretű ember, ha nem ő a törpe a Trónok harcából, akkor a társadalmi közmegegyezés alapján kizárólag aranyos és guszta dolgokra lehet képes, ezért amikor leokádja a vállamat a behabzsolt anyatej feleslegesnek bizonyuló részével, az, kérem, bukás. Nem pontosan tudom még, hogy kinek a bukása, de bukás. Nem viccelek – szakirodalma van annak, hogy a babahányás nem hányás, és aki eretnek módon nem így nevezi, az egy életre kiírja magát a jó szülők Bepanthen-illatú szalonjából.

A legjobbak egyébként azok a pillanatok, amikor a szomszéd szobából hallod, ahogyan egy egyébként teljesen normális nő egy másik férfit a túláradó szeretet és büszkeség hangján megdicsér, mert az nagyot fingott vagy sokat szart. Persze, ez anyául úgy hangzik, hogy „jaj, kicsim, hát kijött az a csúnya puki” és „óóó, hát van itt kaki rendesen”. Ezek ugyanis tényleg eredmények, amiket értékelni kell. Erre is a gyerek, ez a nagy rendező nyitotta fel a szemem. Én mondom, egy napot se élt még az a férfi, akinek a csaja nem dicsért meg egy másikat – aki még egy napot se élt –, hogy az végre púzott egyet.

Ezekre számítottam is.

Arra is, hogy egy ideig csak enni, aludni, sírni és üríteni fog, bár olyat még nem láttam, hogy egy ember ezt a négy dolgot egyszerre csinálja, ebből egyet pediglen mindenképpen hátrafelé, a falra, és még méltassák is érte. Én már a feléért is Zacherhez kerülnék.

Ja, és azt sem tudtam, hogy egy kisbaba időnként – például álmában – hol olyan hangot ad ki, mint egy tüdőlövésben haldokló varacskos disznó; hol olyat, mint Han Solo lézerpisztolya (retro fordításban: sugárvetője) a negyediknek minősülő első részből; hol olyat, mint a régi típusú trolik becsukódó ajtaja; hol meg olyat, mint az énekesmadár, közvetlenül azután, hogy egy olasz vadász megküldte söréttel.

Mellstand

Arra is számítottam, hogy a gyerek hónapokra einstandolja és drive in büfévé minősíti át a csajom egyetlen másodlagos nemi jellegét, amit korábban akkor is erkölcsösen fixírozhattam, ha fel volt öltözve, de arra nem, hogy

az anyatejből egy nyelvcsapásra tejci lesz, ami csak azért nem a legvisszataszítóbb modorosság a magyar nyelvben, mert a kismamás szavak Ferenc Jóskáját, a „pocaklakót" történelmi távlatokban is képtelenség lelökni a trónjáról.

Ehhez képest az, hogy a gyereket babócának, törpének és cukkancsnak kell nevezni, miközben én fostalicskának, szarjankónak és kis köcsögnek (is) szoktam, már bagatell.

Amúgy nyugi, mert imádom, dédelgetem, puszilgatom, fürdetem, pelenkázom, ringatom, a születése óta minden este mesélek neki, elalvás előtt a fülébe súgom, hogy szeretem, és bizony meghalnék, sőt tudjátok, mit mondok:

még élnék is érte.

Herczeg Zsolt

Hogy miként élte meg Zsolt a terhesség hónapjait? Olvasd el azt is, KATT IDE!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/splendens