Mielőtt válaszolsz, vegyél egy nagy levegőt, számolj el a Pí végéig, különben még a végén őszinték leszünk. „Mondta már neked valaki erre, hogy nem, te gyökér? A villamos elé löklek, ha ilyen kreténséget kérdezel.” Ez lenne a jó válasz, de ilyet nem szabad mondani, tán még gondolni se, tudniillik a társadalmi közmegegyezés szerint a gyerekről folytatott kommunikáció kizárólag udvariaskodó, hazug és álszent lehet. Szülőnek lenni hintőpor illatú mennyország, amelynek vattacukor felhőpamacsain rózsavizet hugyozó puttók ugrándoznak. Értem? Na, azért.

Ha sikerült elkerülnöd a krónikus alváshiányból elkövetett hülyekérdező-gyilkosság szabálysértését, akkor egyszerűen vesd oda egy szájon lőtt tigris mosolyával: „igen, egy angyal”. Közben mindenképpen gondolj arra, hogy eredetileg a sátán is angyal volt, mert úgy a következő, szintén borítékolható kérdésnél nem fogod a kezedben lévő cumisüveggel összezúzni a beszélgetőpartner gégéjét, ahogyan azt már a csevej kezdete óta szeretnéd. Ugyanis ezt fogja kérdezni: „Átalussza már az éjszakát?”

Óvatosabb és rutinosabb szülők ilyenkor nem simogatják a gyerekük fejét, ugyanis a düh gyomorból feltörő savhulláma görcsbe rándítja az öklöd, és a baba kutacsát át fogod nyomni a száján. Nem éri meg. Sokkal tovább élsz, ha a debil, bár kétségkívül jó szándékú kérdések mögé nézel. Segítek.

Amikor azt kérdezi a csórikám, hogy jó babád van-e, akkor azt szeretné tudni, hogy zavar-e téged a saját gyereked, akit akartál és szeretsz. Szerinte ugyanis a gyerek szótári definíciója ez: „az, aki zavar”. Ez vagy a véleménye, mert már van gyereke, vagy a félelme, mert még nincs. Ezeket az (elő)ítéleteit vetíti ki rád, amikor következetesen arról érdeklődik, ami rossz a gyerekvállalásban, és nem arról, ami jó: az örömeiről, amik pedig számosabbak. Bizony. Az, hogy gyerekem van, nemcsak életem legfárasztóbb, hanem legcsodálatosabb élménye is. Pedig az első babaúszás alkalmával ez a golyófejű hüvelykmatyi a medence partján, mindenki szeme láttára tetőtől talpig lepisált, amitől Zsuzsi olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy azt hittem, nem csupán az úszó-, hanem a Kárpát-medencéből is kitiltanak bennünket.

Most már minden pelenkázás full contact karate, minden fürdetés egy elszabadult motorcsónak megfékezése, minden súlymérés pamplonai bikafuttatás – mégis imádom.

Mondjuk ki őszintén a hazugok helyett: sokak szerint a gyerek egy istencsapása, aki nem hagyja élni az embert, és ez a várandósság közösen végigharcolt kilenc hónapja ellenére meglepi némelyik szülőt. Ki gondolta volna, hogy erre a kis béna, magatehetetlen jószágra a nap 24 órájában vigyázni kell és nem lehet mellette szórakozni vagy aludni...? És nem, a többségnek a várandósság szóból sem lesz gyanús, hogy itt valami újra kell várni.

Azt is megfigyeltem, hogy ha a nehézségek ellenére bátorkodsz optimistán válaszolni neki, akkor véletlenül sem örül vagy biztat ám, hanem rátromfol és szabályosan megfenyeget.

„Na, majd amikor jön a foga!” (Már jön. Hisztis. Gordon Ramsay hozzá képes Mahatma Gandhi.) „Amikor majd elkezd mászni!” (Elkezdett. Magára szerette volna rántani a vasalót és megette a távirányítót.) „Amikor majd megkezditek a hozzátáplálást!” (Megkezdtük. Az első almapüré megemésztése után olyan szag lett a lakásban, mint ahol egy hete illegális fingóversenyt rendeztek a görények a sakálokkal, és a győztes hulláját elrejtették a kanapé mögött.) „Amikor majd sír az oviban!” (Nem sírós baba. Ezt a részt általában átugorja, és egy lépésből dührohamot kap.) „Amikor majd tinédzserként a pofádba röhög!" (Azt még meg is kell érni, aranyapám!) „Akkor majd megtudod!"

Hogy mit? Hát azt, hogy szerinte minden csak rosszabb lesz, a pokol felé menetelsz. Ezt üzeni kárörvendően a lakossági bébitroll, és az igazat megvallva, kezd elegem lenni belőle, ezért igyekszem nagyon egyértelmű lenni.

 Mi nem a nehézségek dacára, hanem azokért vállaltunk gyereket. Mi nem abban bíztunk, hogy a gyerek megszületésével nem változik meg az életünk, hanem abban, hogy végre-valahára megváltozik. Felkészültünk arra a kevésre, amire lehet, de leginkább arra, hogy semmire sem lehet felkészülni, és az egész nagyon nehéz, tehát nagyszerű lesz.

Nincs rossz baba. Jó baba sincs. Baba van. Tömény, tökéletes csoda. Nem alussza át az éjszakát. De amikor óránként felnyüszít, mint egy csapdába szorult kölyökpatkány, és az én végletekig kimerült, mégis boldog, hős kedvesem, akinek kivételes teljesítményére csak a tündék nyelvében lehetne megfelelő színvonalú szavakat találni, tizenkettedjére is szó nélkül átkapaszkodik hozzá, Tomika pedig magához öleli, olyankor az én édesanyám a mennyekből lágy esőt sír a házunkra boldogságában, én pedig úgy érzem, hogy nem érdemeltem meg azt az ajándékot, amit ők ketten jelentenek nekem.

De bármilyen erőfeszítésre hajlandó vagyok, hogy mégis méltó legyek rá.

 Herczeg Zsolt 

Tetszett? Akkor olvasd el Zsolt sorozatának korábbi részeit is! ITT ír a babasírásról, ITT arról, hogy egy babával bizony minden héten háború van, ITT a keresetlen kérdésekről, ITT a „férfiterhességről”. ITT pedig arról, milyen létformái vannak egy babának. ITT meg arról írt, milyen nehéz egy gyereket felöltöztetni.