WmnPersil

Milán kétéves koráig nem ehetett édességet. Nem azért, mert szigorú voltam, hanem, mert ezt tanácsolták a védőnők. Márpedig ha a védőnők tanácsolnak valamit, akkor mit tesz a megszeppent anyuka (na, jó, egy részük)? Hát... betartja. Én is betartottam (mint ahogy az igény szerinti szoptatást is, ami miatt nem aludtam soha). Néha azért megesett a szívem a kicsin, kibontottam egy Túró Rudit, lehámoztam a csokiját és – feláldozva saját magamat – megettem. A túró pedig a gyerekre maradt.

Egy nap tele szatyorral értünk haza a sétálásból. A táskámban elrejtve a csoki, mert bizony létezik olyan pillanat, amikor egy anyának szüksége van rá. Egyedül. A gyereket levetkőztettem, én is „játszóruhába” bújtam, majd folytattam az otthoni melót. Főzés, takarítás, mondókák újbóli átismétlése: Hogy csinál a kutya? Mutasd csak meg, hol van a cica a képen? Szóval ilyesmik..

Aztán a fiam a játszószőnyegen nyugiban autókázott. Ezúton is köszönöm azoknak, akik kitalálták a játék tűzoltóautót, illetve ahogy a fiam hívja őket: ninóatva.

Én közben halkan osontam a fal mentén, óvatosan nyitottam a szekrényt, ahová átpattintottam a csokit a szatyorból. Hangtalanul téptem a papírt. (Azóta lettem képes ilyen puha mozdulatokra, amióta a gyerek a parketta nyikordulására is felkelt. Egy balerina hozzám képest semmi.) És akkor megszólalt a telefon. Mikor máskor? Csörgött. Nem hagyta abba, nem téves. Ugrott a pillanatom. A csokit az asztalra raktam, felvettem a telefont.

Tíz perc lehetett, amíg beszéltem, ott hagytam Milánt... és vele egy légtérben a szelet csokimat. Kibontva. Kitaláljátok, mi történt, ugye?

Amikor visszaértem, először naivan kerestem; asztalon, polcon, földön, telefon mellett. Hová tehettem? Naná, hogy nem volt sehol.

Ekkor az én kisfiam odajött hozzám, és rám mosolygott. Nem kellett tovább nyomoznom, azonnal egyértelmű volt, hová lett a csoki. Megkóstolta. Ízlett neki. Bekebelezte. (Szerencsére aztán – a védőnői intés ellenére – semmi baja nem lett tőle!)

Íme, az én kis maszatkám az első csokija után... boldogan. Egészségedre, Milán!

 

Bartha Barbara