Nem az állításait támadják, hanem a testét: Politikusnők elleni erőszak Magyarországon

–

„Több nő lesz a leendő Országgyűlésben, mint fideszes” – írta ki Magyar Péter még áprilisban a Facebookra. Az örvendetes tény, hogy növekedett a parlamenti képviselőnők száma – jelenleg az arányuk 25,6 százalék –, viszont hazai és nemzetközi viszonylatban is árnyalódik, ha hozzávesszük a következőket:

• A 2022–2026-os ciklusban a nők aránya a parlamentben 15,6 százalék volt (az 1989-es rendszerváltozás óta 10-15 százalék körül mozog). Ez a szám egyik, a kutatásban vizsgált tagállamban sem volt ennyire alacsony – az EU-s átlag egyébként 33,6 százalék.

• A 2026-os kormányváltás nem tabula rasa a női képviselők helyzetét tekintve: a kutatók többször hangsúlyozták, hogy a megújuló országgyűlésben sok olyan, az akadémiai világból, civil szférából érkező képviselőt találunk, akinek nincsen politikai tapasztalata, miközben a közvetlen közéleti precedens a női politikusok nemi alapon való durva bántalmazása, a velük szembeni erőszakosság volt, ráadásul mindezek a viselkedések a választók felé is normalizálódtak.

(A múlt időt pedig azonnal zárójelbe is tehettük, hiszen éppen a napokban zúdult online össztűz egy KDNP-s női politikusra a megjelenése, tehát nem a mondandója vagy a közéleti döntései miatt – tökéletesen illusztrálva a kutatás sarkalatos pontjait és megállapításait.)

Mivel ezek az erőszakos attitűdök oldal- és pártfüggetlen módon megfigyelhetők voltak a legmagasabb politikai szintektől az átlagpolgári viselkedésig, a kutatók hangsúlyozták a megelőzés, illetve az intervenció/beavatkozás fontosságát: azaz, hogy még időben érjük tetten és kezeljük a várhatóan újratermelődő erőszakos mintázatokat, alakítsuk a normákat és a közgondolkodást.

A kérdés persze az, hogyan.

Hozzá kell edződni?

A kutatás öt EU-s országra terjedt ki (Csehország, Magyarország, Írország, Szlovákia és Németország), az egyéni országjelentések mellett össze is hasonlították az adatokat. 

Az összesített adatok alapján egyértelműen kirajzolódott, hogy a nemi alapú politikai erőszak:

• nem elszigetelt esetek sorozata, hanem a politikai rendszer működésébe ágyazva újratermelődik;

• hosszú távon alakítja a nők politikai részvételének feltételeit.

• A megkérdezett képviselőnők a napi politikai munkájuk részeként írták le a szexista, erőszakos atrocitásokat (amihez „hozzá kell edződni”) – és egyáltalán nem kivételként;

• Egyetlen vizsgált parlamentben sem működik önálló, kötelező intézményi mechanizmus a nemi alapú politikai erőszak kezelésére.

Így az öncenzúra, a visszahúzódás és a kilépés is a rendszer működésének logikus kimenetele és nem az egyéni döntések következménye.

Háromszoros volt a gyűlöletbeszéd aránya

A magyar politikusnőkkel készült kvalitatív kutatás a 2022–2026-os időszakot vizsgálta, a célcsoportként meghatározott 31 női képviselő közül 12-t sikerült meginterjúvolni. Jellemzően az ellenzéki képviselőnők voltak rá inkább nyitottak, míg az akkor kormánypártiak többsége elutasította, hogy részt vegyen benne.

Országspecifikusan nálunk négy sajátos jellemzőt találtak:

• Összehangoltak voltak a lejárató kampányok, a narratívák gyorsan és széles körben terjedtek.

• A megkérdezettek 64 százaléka számolt be arról, hogy a munkáját parlamenti vagy intézményi eszközökkel hátráltatják (ez Csehországban és Írországban 0 százalék, Szlovákiában 11 százalék volt).

• A magyar résztvevők 91 százaléka számolt be szexualizált erőszakról vagy zaklatásról. Hatósági bejelentés nem történt, ami a kutatók szerint arra enged következtetni, hogy az áldozatok nem bíznak a jelenlegi jogi, illetve intézményi védelmi mechanizmusokban.

• Hiányzik az Isztambuli Egyezmény ratifikációja – ami pedig monitorozásokat és ajánlásokat biztosítana a nők elleni erőszak megelőzésére és kezelésére.

Szintén figyelemreméltó, sokkoló adat, hogy a magyar képviselőnők 64 százaléka szerzett tapasztalatot fizikai erőszakról. Csehország, Szlovákia, Írország és Magyarország összesített adataiból pedig az derült ki, hogy 96,8 százalék az online erőszakot megtapasztaltak aránya.

Idéztek még egy, a 2024-es EU parlamenti választások online terét vizsgáló kutatást, ami szerint a magyar női jelöltek ellen irányuló gyűlöletbeszéd aránya közel háromszorosa volt a férfi jelöltekének.

A kutatás során a hazai politikai térben megjelenő nemi alapú erőszak hat formáját különítették el:

1. Fizikai és szexuális erőszak – ezek verbálisan is megfogalmazódhatnak

2. Pszichológiai és információs erőszak – erre jellemző például a dezinformációs kampány, azaz a hamis információ terjesztése

3. Kibererőszak – online zaklatás, erőszakos kommentek

4. Szimbolikus és szemiotikai erőszak – ez a nemi sztereotípiák megjelenését jelenti, azaz amikor egy női képviselő megjelenését kritizálják, nem azt, amit mond;

5. Strukturális és intézményi erőszak – ez arra vonatkozik, van-e egy pártban, intézményben például panaszmechanizmus, azaz mi történik, ha valakit a párton belül zaklatás, erőszak ért, hol tudja ezt jelezni stb.

6. Megelőző (preventív) erőszak – itt a cél az elrettentés a politikusi pályától

A fentiek fontos jellemzője, hogy ezek egymással együtt, kölcsönhatásban jelennek meg. Jellemző példa a pszichológiai nyomásgyakorlásnak (erőszaknak) az online formája, amikor kommentként fogalmaz meg az elkövető valamilyen szexuális tartalmú bántalmazó szöveget.

„Nem a politikai állításaimat vitatják, hanem a testemet, a nőiségemet, a külsőmet.”

Ahogy arról már volt szó, az interjúk alapján az rajzolódott ki a kutatók számára, hogy a nemi alapú politikai erőszak nem elszigetelt események sorozata, hanem

egy magát újratermelő rendszer, ami hosszú távon hat a nők közéleti szerepvállalására.

A kutatásban megállapított mechanizmusok egy része pedig ismerős választópolgárként is, ha követed a közélet hangnemének, karakterének változásait.

A normalizálás például arra vonatkozik, amikor a politikusnőket érő szexista megnyilvánulásokat a politikusi szerep velejárójának tekinti a választói közösség, és ez torz módon a mindennapok részévé válik. Érdekes adalék, hogy a helyi, önkormányzati szinten a női politikusokat érő kritikákat még inkább ügyek mentén fogalmazták meg, a nemi alapú erőszak országos, parlamenti szinten erősödött meg. Ahogy az egyik megkérdezett megfogalmazta: „mintha az emberek felhatalmazást éreznének arra, hogy jobban lehet bántani”.

Fontos mechanizmus még, hogy a támadások többsége nem szakpolitikai kérdésekre vonatkozik, hanem a politikusnő személyére, a női szerepre és a testére. Itt hátrányként jelenik meg a kor (túl fiatal/öreg), gyakori a szexuális kontextus, mindezek mellett a női politikus kompetenciájának megkérdőjelezése.

A támadásokat ráadásul gyakran a női lét jeles napjaihoz igazították: esküvőhöz, anyák napjához stb.

A vizsgált időszakban az erőszak több szinten és fórumon (parlament, média, online tér stb.) egyszerre, tömegesen és anonim módon (a felhasználónév/fake profilok mögé bújva) jelent meg, következménye pedig nem volt, vagy kifejezetten csekély.

Amit a beszámolók során a kutatók többször hangsúlyoztak: számos interjúalanyuk érezte úgy, hogy egyedül küzd ezekkel a problémákkal, miközben hasonlókon mentek keresztül. A társadalmi rendszerszintű tényezők ráadásul itt is szerepet játszanak az erőszak működésében: ilyen a női teljesítmény relativizálása; az, hogy a döntési terekben férfitöbbség van; vagy hogy egyenlőtlenül oszlanak meg az erőforrások. 

Az erőszak szervezettségére is jellemző három párhuzamosan működő mintázat:

• az egyéni elkövetők indulatvezérelten, folyamatosan zaklatnak;

• a politikai szereplők részéről személyre célzott hiteltelenítés érkezik;

• hálózati szinten tömeges, koordinált kampányok indultak, amelyekben a résztvevők meghatározott narratívákat ismételtek.

Mindezek hatására kialakul egy olyan önfenntartó spirál (hiteltelenítő diskurzus > online támadások > pszichológiai nyomás > intézményi korlátozás > önkorlátozás), aminek következménye a nők kilépése a közéletből, és ezáltal az, hogy a társadalom fele kiszorul a döntéshozásból. Ahogy egy interjúalany megfogalmazta:

„Az ember kétszer is meggondolja, bemenjen-e egy tévéműsorba, mert olyan mértékű gaslighting és cyberbullying követi.”

Kétélű megküzdési stratégiák – és a megoldási javaslatok

A támadások, a nemi alapú erőszak nemcsak iszonyú stresszel járnak, de a munkát is akadályozzák, akár el is lehetetlenítik, ezért is kérdés, hogyan tudták kezelni az érintettek. A kutatás kiemelte, hogy a politikusnők rezilienciája elsősorban adaptív (alkalmazkodik, normalizál) és defenzív jellegű (visszahúzódik a nyilvánosságból, elkerül helyzeteket, kommentolvasást/moderálást másra bízza, korlátozza saját magát stb.) – ezek viszont hosszú távon megint csak nem szolgálják a nők politikai szerepvállalását. 

A JÓL-LÉT Alapítvány szerint a nemek közötti egyenlőség nem kezelhető egyetlen szervezeti egység feladataként. Így a szempontokat horizontálisan, valamennyi szakpolitikában és a költségvetési folyamatokban is érvényesíteni kell.

A kutatásban öt szinten javasolták az intézkedéseket:

• Jogi szint: ez tartalmazza a nők elleni politikai erőszak önálló jogi kategóriaként való elismerését és az Isztambuli Egyezmény ratifikálását.

• Parlamenti szint: pártfüggetlen, bizalmas panaszkezelési mechanizmus kialakítása, kötelező adatgyűjtés, és az erőforrások nemek szerinti ellenőrzése

• Pártoknál: belső normák és képzések, vezetői számonkérhetőség

• Digitális biztonság: platform-felelősség, gyorsreagálású támogatás, koordinált trollhálózatok uniós szintű kezelése

• Közbeszéd: célzott képzés politikusoknak és újságíróknak – különösen az új belépőknek

Ahogy azt sajtóközleményükben is kiemelik: „Tapasztalataink szerint a nők gazdasági függetlensége, biztonsága és közéleti részvétele szorosan összefüggnek: a demokratikus egyenlőség csak akkor valósulhat meg, ha a nők minden társadalmi területen egyenlő esélyekkel és biztonságban tudnak részt venni.”

Sándor Anna