Fogadjunk, hogy te sem ismered elég jól a puncidat! – Könyvajánló

–

A női test működésével kapcsolatos tévhitek a mai napig hordozzák az elmúlt évszázadok súlyos tévedéseit. „Amikor a tudomány még lustaságból vagy szégyenlősségből nem foglalkozott a női biológiával, a társadalom kénytelen volt betölteni a tényeknek szánt helyet tabukkal és féligazságokkal” – mutat rá rögtön a kötet előszavában a probléma forrására dr. Benkovics Júlia nőgyógyász, szoptatási tanácsadó. 

Ezek a képzetek pedig – amelyekhez társadalmi, kulturális és vallási jelentések is társultak az idők folyamán – zsigeri szinten határozzák meg a saját testünkhöz való viszonyunkat a mai napig.

Annak ellenére ugyanis, hogy ma már sokkal többet tudunk a női test működéséről, ez a tudás még nem szivárgott át a közbeszédbe (olyannyira nem, hogy a női nemi szervekkel kapcsolatos megnevezések ma is meglehetősen infantilizálók, ennek ellenére a doktornő után most magam is a „punci” kifejezést vagyok kénytelen használni). 

A tabusítás sokaknak okoz szenvedést, az erről a rendszerről megszerzett tudás viszont már önmagában is felszabadító lehet. Ebben nyújt óriási segítséget a Magunkról című kötet.  

Első kézből azokról a kérdésekről, amiket sosem mertél feltenni

Dr. Benkovics Júlia 2020-ban indította Magunkról című Instagram-oldalát, amit ma már több mint 41 ezren követnek, és amelyen keresztül közérthető, közvetlen és humoros formában – ám rendkívüli szakmai háttértudással – oszt meg információkat és oszlatja el azokat a tévhiteket, amelyek a női nemi szervekkel és szexualitással kapcsolatosak.

A kötetet tehát, amely ennek az oldalnak a szellemiségében született, az igény hívta életre. A doktornő pedig olyan témákat gyűjtött össze benne, amelyek a női hétköznapok – és nem mellesleg különböző életszakaszok – legfontosabb kérdéseit feszegetik.

Legyen szó a hüvelygombát érintő tévhitekről, a hüvelyi folyásról, a nemi szervek külső megjelenéséről és tisztításáról, a babavárásról, az esemény utáni tablettákról, a fájdalmas menstruáció, illetve a fájdalmas szex okairól, a menopauzáról vagy épp arról, hogy mit vállalunk be valójában egy nyilvános vécével,

olyan kérdésekre ad velős, közérthető formában választ, amelyeket sok esetben még mi magunk sem mertünk feltenni a nőgyógyászati szakrendeléseken.

Emellett pedig megismerhetjük azt a társadalmi-kulturális hátteret is, ami generációk életét határozza meg. 

Rengeteg irreális elvárás él a társadalomban a női nemi szervekkel kapcsolatban: a punci legyen illatos, szőrtelen, puha, gombnyomásra reagáljon a vágyra, és lehetőleg alakjában is megfeleljen az aktuális szépségideálnak. A pornófilmeknek „köszönhetően” a női nemi szervekhez kapcsolódó testképzavar napjainkra egyre gyakoribb jelenséggé vált, ami miatt mind többen vállalkoznak az intimplasztikára. Holott megismerve a női nemi szervek anatómiáját – ami a könyvben az első fejezetek között kap helyet – , azonnal kiderül: ahány nő, annyiféle formája és alakja lehet a puncinak, és ez így természetes.

De önmagunk átfogóbb megismerése mellett olyan praktikus fejezetek is helyet kaptak, mint a megfelelő intim higiénia, amiben – épp a ránk nehezedő elvárások miatt is – sok a rossz gyakorlat. 

És te helyesen mosod magad odalent?

Ahogy a doktornő felidézi: a nők nem csupán a nemi szervük természetes kinézetéért, de annak szagáért, ízéért, tapintásáért is hajlamosak elnézést kérni, azonban az, hogy a női nemi szerv „természetéből adódóan piszkos”, egy olyan több évezredes társadalmi-vallási koncepció része, amin a 2020-as években már jó lenne túllépni.

A punci ugyanis épp olyan piszkos, mint egy pénisz vagy egy köldök: így az általános higiéniás szabályok betartása a hétköznapokban bőven elég a tisztán tartásához. „Nem kell súrolni, illatosítani, mint ahogyan a péniszt vagy a köldököt sem. Sok nő gondolja azt, hogy valamit elfelejtett megmosni, és ezért betegedett meg. Sokan szabadkoznak hüvelyfertőzés esetén, és azt gondolják, hogy azért van panaszuk, mert nem figyeltek eléggé a nemi szervük tisztán tartására.”

Ahogy azonban a doktornő rámutat: nincs olyan nőgyógyászati betegség, amit a vulva vagy a hüvely mosása megelőz, olyan betegség viszont van, amit a vulva és a hüvely tisztogatása okoz.

És hogy ezek után mi a legjobb mód a tisztán tartásra? A doktornő szerint a szeméremtest tisztítására elegendő a langyos csapvíz – a régióban jelenlévő baktériumok ellen fölösleges és szükségtelen bármilyen antibakteriális készítmény, a szappanok pedig épp a bőr védekezésre termelt zsírrétegét oldják le. A hüvelyt pedig egyáltalán nem kell és nem is szabad mosni vagy kiöblíteni.

Na de mi is a helyzet a nyilvános vécékkel?

Minden nő számára ismerős helyzet: remegő combizommal egyensúlyozni egy nyilvános toalett vécécsészéje fölött. Azt tanuljuk ugyanis meg már egészen kicsi korunktól kezdve, hogy a fertőzések elkerülése végett pisilni lehetőleg olyan távolságban kell az idegen vécédeszkáktól, mintha fölé tornyosulva egyenesen a Mount Everestet próbálnánk megidézni. 

Dr. Benkovics Júlia könyvéből azonban megtudhatjuk: mindezt szinte teljesen feleslegesen,

a fertőződés ugyanis „még a leghorrorisztikusabb vécében is valószínűtlen”.

Ennek egyszerű oka van: a hüvelyi kórokozók nagyon rövid ideig élnek meg a különböző felületeken.

„A vécédeszkán minimális, fertőzéshez elégtelen mennyiségben lehetnek csak jelen […] Olyan bajkeverők, mint a HPV vagy a Chlamydia, az eddigi eredmények alapján szinte kizárt, hogy felületről fertőzzenek, mert nagyon hamar elpusztulnak a külvilágban. Ugyanez igaz a hüvelygyulladást okozó kórokozók többségére. Ha marad is egy-két vírus vagy baktérium a vécédeszkán, nincs felkészülve arra a feladatra, hogy a deszkáról a hüvelyünkbe másszon” – írja a doktornő, aki egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a nem megfelelő kézhigiéniával azonban nagyon is elősegíthetjük ezeknek a kórokozóknak a „munkásságát”. A legfontosabb dolog így a nyilvános vécéhasználatnál sem az, mekkora terpeszre vagyunk képesek, hanem hogy tiszta-e a kezünk, amikor odaérünk.  

Nem csak magunknak, nőknek

Dr. Benkovics Júlia könyvét olvasva nem tudok nem arra gondolni, bárcsak előbb a rendelkezésemre állt volna egy ilyen olvasmány – annak ellenére is, hogy fiatal felnőttkoromban az internet széles tudástára már hozzáférhető volt. Csakhogy a zaj már akkor is nagy volt, a hiteles forrásokat nem volt könnyű kiszűrni – ma pedig, ha lehet, még nehezebb.

A „Magunkról” épp ebben nyújt fontos kapaszkodót a női életszakaszok mindegyikére vonatkozóan: az első menstruációtól kezdve a babaváráson át a menopauzáig foglal össze hasznos tudást, amivel túlzás nélkül állítom, minden korosztálynak képes újat mondani.

Abban segít ugyanis, hogy egységben kezdjük el szemlélni a saját testünket és így megérteni annak természetes működését. A női nemi szervek és szexualitás témájának társadalmi-kulturális rendszerbe való beemelésével pedig azokra a tabukra is rávilágít, amik gúzsba kötnek. És pont emiatt hiszem, hogy a Magunkról nemcsak lányoknak, nőknek fontos, sőt elengedhetetlen olvasmány, hanem fiúknak, férfiaknak is. Tabut dönteni és változást elérni ugyanis csak közösen lehet. 

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van

Filákovity Radojka