A DE lelkifröccs tavaly év végén indult útjára, amikor Lőrinczi Anna és Tóth Bence Mózes mesterszakos hallgatókban megfogalmazódott, hogy a hallgatótársaik mentális egészségét kortársak is meg tudnák támogatni. „Egymástól függetlenül két fejből pattant ki ugyanaz az ötlet, szinte egyszerre” – mondja Anna, aki pszichológia-mesterszakon tanul. Megosztotta egy tanárával az elképzeléseit, aki hamarosan összekötötte a műszakimenedzser-szakos Mózessel, ugyanis ő szintén akkoriban kereste meg az egyetem pszichológiai intézetét a hasonló ötletével, hogy egy hallgatókat célzó pszichoedukációs, mentális egészséget támogató programot hozzanak létre az egyetemen. Kaptak maguk mellé egy szakmai szupervizort, nem sokkal később kiegészültek egy másik pszichológushallgatóval, majd pedig egy marketingessel és egy grafikussal is.

A vizsgaidőszak alatt felmérték a hallgatók igényeit, és legnagyobb meglepetésükre közel ötszázan töltötték ki a felmérésüket, amiből kirajzolódott, mekkora igény lenne ilyen előadásokra, és az is kiderült, milyen kérdések foglalkoztatják leginkább a hallgatókat. Az első helyen a stresszkezelés és a motiváció állt.

Márciusban került sor az első előadásra, amelyre hetven érdeklődő zsúfolódott be a terembe. „Örültünk, hogy az első előadásokra ilyen sokan eljöttek, és bár a félév végére az egyetemi tennivalók miatt csökkent a létszám, alkalmanként harminc-negyven ember így is látogatott minket, amire nem számítottunk” – osztotta meg Anna. A csapatban ő felel a szakmai színvonal megtartásáért, a megfelelő témák kitalálásáért, és a közösségimédia-platformok kezeléséért. A menedzsment- és a pszichológusi szemlélet persze időnként ütközik a társaságban, de ezt igyekeznek nyílt kommunikációval orvosolni.

Kezdetektől fontosnak tartották, hogy kiaknázzák a hallgatóságban rejlő potenciált, hiszen a pszichológia-mesterszakon tanulók mindegyikének van alapvető képesítése, sokan közülük pedig kiváló előadók, amit az órák során bizonyítottak is.

„Az egyetemen gyakran kell prezentálnunk, ahol jól látszik, ki lehet alkalmas arra, hogy előadást tartson – mondja Anna. – Voltak olyan témák, amelyekről mindenképp szerettünk volna DE lelkifröccs-előadást készíteni, erre felkértünk olyan szaktársat, akinek ez a szakterülete, de olyan is volt, akiről tudtuk, hogy remek előadó, és bármilyen témáról tud beszélni.” Az előadások anyagait a megfelelő szakmaiság érdekében az intézet szupervizora is átnézte, a sikeres előadásokat látva pedig egyre több pozitív visszajelzés érkezett a társasághoz a tanári kartól és a hallgatóságtól.

A visszajelzésekből igyekeznek tanulni, a begyűjtött információkból pedig az is látszik, hogy leginkább a gazdasági, a bölcsészettudományi, és a természettudományi kar hallgatói látogatják az előadásokat, de orvostanhallgatók is megfordulnak a programokon. Egyedül a zeneművészeti kar hallgatóit nem sikerült még bevonzani, de remélik, hogy a következő évadban még több diákhoz jutnak majd el.

Az évad utolsó, nyolcadik előadását néhány héttel ezelőtt tartották, most igyekeznek leszűrni a tanulságokat, hogy a következő tanév előadásai még jobbak lehessenek. Eközben a szervezeti folyamatokat is ki kell alakítaniuk, ahogy egyre több ember vesz részt a DE lelkifröccs munkájában. Anna elmondta, hogy szeretnék folytatni a pozitív pszichológiai vonalat, és az évadban megkapargatott témákban jobban elmélyülni, mivel az idei előadások inkább ízelítők voltak.

A hallgatóság visszajelzései alapján az önismereti és a mindfulness témákra van a legnagyobb igény a stresszkezelés mellett, és szeretnének minél interaktívabb előadásokon részt venni.

Az első évad sikerén felbuzdulva innovációs pályázaton terveznek részt venni, hogy tovább fejlődhessen a programsorozat, emellett pedig szeretnének szabadidős programokat is szervezni a hallgatótársaknak, ahol minőségi időt tölthetnek együtt, és kevésbé statikusak, mint egy előadás. „Az egyetemen a Hallgatói Önkormányzat és a szakkollégiumok szerveznek programokat, de a visszajelzésekből az látszik, hogy nagy szükség van a hallgatók mentális egészségével foglalkozó kezdeményezésekre is” – mondja hiánypótló munkájukról Anna.

kortárs mentális egészség egyetemista

A vizsgaidőszak közeledte miatt az előadások csak szeptemberben folytatódnak tovább, az előkészítő munkálatok azonban már zajlanak, és azon is dolgoznak, hogy tanulásmódszertani anyagokkal és egyéb hasznos tanácsokkal lássák el a hallgatókat. Anna azt reméli, a példájukat más egyetemi közösségek is követik majd, és hasznosítani tudják a kortársaik szakmai tudását.

Pichler Zsófi