Egy szellem ül a sarokban, és engem néz! – Az éjszakai rettenet nyomában

–

Vannak emberek, akik időnként egy horrorfilmben találják magukat az éjszaka közepén. Boszorkányok, démonok, acsargó szörnyetegek támadnak rájuk (vagy ufók rabolják el őket, erről részletesen ITT írt Milanovich Domi kollégám). A szellemekben sokan hisznek, és akik látni véltek már efféle lényeket, azok gyakorta éjszakai észlelésekről számolnak be.

A Figyelőnek keresztelt lény is éjjel támad. Legendája az Egyesült Államokból indult útjára húsz évvel ezelőtt, és a neten nagy népszerűségre tett szert.

Azok, akiket állításuk szerint meglátogatott, egy vékony, (szerintem) lajháralkatú, ám nem cuki, hanem szörnyen rémisztő lényről számoltak be, aminek fekete üreg van a szeme helyén és hegyes fogai vannak. A rossz szokása pedig az, hogy álmukban figyel minket vagy a mellkasunkra csüccsen.

A Figyelő ráadásul suttog is a fülünkbe

És szörnyű dolgokra veszi rá áldozatait, vagy egyszerűen kinyírja őket.

Létét bizonyítandó mindenféle videók is találhatók a neten, ezek hitelességét nem célunk bizonyítani vagy cáfolni, inkább közelítsünk az alvásparalízishez és a rémálmokhoz az orvostudomány felől!

Például a Harvard Egyetemen folyik kutatás a témában, a csapat vezetője, dr. Baland Jalal nemrégiben a Time magazinban publikált egy érdekes cikket.

Az már régebb óta ismeretes, hogy a jellegzetes, éjszakai látomások az alvásparalízissel függenek össze, amely úgy jön létre leegyszerűsítve, hogy a mélyalvás (úgynevezett REM-fázis) elején vagy végén, tehát az átmenet időszakában hirtelen az ébrenlét határára kerülünk.

Ha valaki az alvásparalízis alatt ébred fel,

észleli a külvilágból származó ingereket, de az álmodás sem áll le teljesen, és ez hallucinációkhoz vezet az alvásparalízis átélőinek 40 százalékánál. Mivel a REM-fázis alatti izomgátlás még él, nagyon ijesztő lehet, hogy képtelenek vagyunk menekülni a lidércek elől, amelyek pillanatnyi zavarodottságunk szüleményei. Ilyenkor nehéz elkülöníteni a valós észlelést a képzelettől, hiszen nem tudjuk pontosan, alszunk-e, vagy ébren vagyunk.

Ráadásul levegőt is nehezen kapunk, mert míg az NREM-alvás alatt a légzés lassú, nyugodt és egyenletes, a REM alatt felgyorsul, a test izmainak bénultsága némiképp a mellkasi izmokat is érinti.

A REM-ből felriadó ember megpróbál nagy levegőket venni, ami egy rövid ideig (ami persze a szubjektív megélés szintjén szörnyen hosszú időnek tűnhet) nem nagyon sikerül. Így aztán az alvásparalízis okozhat olyan érzetet, mintha az ember fuldokolna, vagy valaki ülne a mellkasán.

Hogy miért lát meglehetősen sok ember ilyenkor szellemlényeket, annak a már említett dr. Jalal szerint a paretiális lebeny működése lehet az oka. Az agynak ez a része egy csomó fontos dologért felelős, például a fájdalom- és hőérzékelésért, de a térlátásért is. Ha sérül ez a terület, akkor zavar állhat be a beszédértésben, a szem-kéz koordinációban, a bal és a jobb oldal megkülönböztetésében, és most jön a lényeg: a beteg a teste határait, illetve egyes testrészeit lehet, hogy nem megfelelően érzékeli.

Ugyanez történhet „sérülésmentesen”, alvási paralízisben is: összezavarodhat a testképünk, esetleg úgy érezhetjük, kiléptünk a saját testünkből (lásd asztrálutazás jelensége az ezoteriában), és, mondjuk, felülről tekintünk le az ágyra, amelyben fekszünk vagy látni vélünk egy idegen testet a közelben – amely a valóságban a miénk!

A hallucinációk olyan ijesztők lehetnek, hogy a félelem nehezen múlik el ébredés után is, van, aki retteg, hogy megőrül, vagy szorong az elalvástól.

Alvásparalízist és efféle éber rémálmokat nem mindenki él át (a Harvard kutatói szerint előbbiben minden ötödik ember érintett), de örökletes lehet a hajlam, amit aktiválhat alváshiány, depresszió, kimerültség, migrén, szorongás, valamilyen trauma és a stressz is. A narkolepszia (alvási rendellenesség, amely önkéntelen álomba zuhanásokkal jár) szintén gyakorító tényező az alvásparalízis esetében. 

Megelőzhető a „szellemjárás”?

A szakértők szerint százszázalékosan nem, de ha eleget alszunk, nem iszunk este alkoholt és keresünk egészséges stresszlevezető tevékenységeket, akkor jelentősen csökkenthetjük az alvásparalízis és a rémisztő éjszakai látomások számát. Az úgynevezett „tudatos álmodás” (ITT írtam róla) pedig akkor segíthet, ha felriadva egy rémálomban találjuk magunkat. Talán elsőre furán hangzik, de gyakorlással (ami ébren történik, lásd említett cikk) képessé válhatunk arra, hogy alvásparalízis esetén emlékeztessük magunkat: álomban vagyunk, ami el fog múlni pár perc alatt, nem eshet bajunk.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / beest

Kurucz Adrienn