A fel nem tett kérdések az életünkbe kerülhetnek

–

Mikor, hányszor, miért

Mindenki tudja, hogy szűrővizsgálatok miatt évente egyszer – fennálló panasz esetén azonnal – fel kell keresni a nőgyógyászt, nem?! A válasz egyértelműnek tűnik, mégsem az, ugyanis az egészségkultúra egyéni, a vizsgálatok javasolt gyakorisága pedig országonként, régiónként eltér. Az általános gyakorlat szerint itthon a – HPV-szűrést protokoll szerint egyébként nem tartalmazó – méhnyakrákszűrés évente egyszer javasolt, az Egyesült Államokban és számos tőlünk nyugatabbra eső országban azonban csak egy-három évente.

A különbség oka a szűrés módszertana. Míg más országokban a szűrés célja az egészségügyi ellátórendszer terheinek csökkentése, azaz a teljes populációból próbálják kiemelni a magas rizikófaktorú betegcsoportokat, addig itthon ingyen kizárólag sejtes elváltozás, azaz alapos gyanú esetén, vagy a páciens kifejezett kérésére, térítéses formában kerül sor HPV-szűrésre. 

Az évi egyszer szabály alól csak a huszonöt év alatti, szexuális életet még nem élt nők jelentenek kivételt. Náluk ugyanis a sejtes elváltozás valószínűsége alig ezreléknyi, tehát a vizsgálatra alapvetően nincs szükség.

Mindenki másnak azonban – beleértve az azonos nemű partnerrel, vagy időszakosan szexmentes életet élő nőket is – évente célszerű részt vennie a rákszűrésen.

Fontos: ha elváltozást, vérzést, fájdalmat, folyást, hüvelyszárazságot, kellemetlen szagokat, alhasi panaszokat, a menstruációs ciklus megváltozását vagy bármely egyéb tartós diszkomfortot okozó tünetet tapasztalunk, ne várjunk, hanem azonnal forduljunk szakemberhez!

A nőgyógyász nem gondolatolvasó

Oké, legyünk őszinték! Nőgyógyászhoz menni – különösen, ha mi magunk is nála születtünk, esetleg átkozottul jóképű az illető – nem valami nagy buli. Az ember lánya tiszta stressz, hiszen éppúgy készülődik, mint egy fontos randira: mennyire szőrtelenítsek, ugye nem pont akkor jön meg mégis, tudok-e zuhanyozni előtte, milyen fehérneműt vegyek fel, melyik póló lesz elég hosszú, és vajon sikerül-e majd ellazulni?

Ha még azt is hozzátesszük, hogy állami ellátásban nemritkán ítéletnapig várhatunk egy időpontra, és előfordul, hogy ugyanarra a vizsgálószékre kászálódhatunk fel, amihez öreganyánknak is szerencséje volt lánykorában, egészen megjön a hangulatunk, nem igaz?!

Magánellátásban persze sokkal jobb a helyzet, hiszen a rendelő és a váró is tetszetős, mindenki diszkréten mosolyog, és a mosdóban van szappan, meg vécépapír is.

Csakhogy egy tízperces vizit egy kisebb vagyon, és lassan úgy lehet rá bekerülni, mint egy pápai audienciára. (Megfelelő időpontban, kellő rugalmasság esetén és meglehetősen mély áhítattal hálát rebegve.)

No és amikor végre bebocsátást nyerünk a dokihoz, jön a fehérköpeny-szindróma! Elfelejtjük, mit akartunk kérdezni, nem jut eszünkbe, hogy három héttel ezelőtt mi volt a panaszunk, esetleg abban bízunk, hogy a terepszemle során az orvos kiszúrja és szóvá teszi mindazt, amiről mi nem tudunk vagy nem merünk beszélni.

„A nőgyógyászati szűrővizsgálat célja a problémás esetek kiszűrése, s mint ilyen, viszonylag rövid időt vesz igénybe. Szakorvosként természetesen fontos számunkra a segítséget kérő nő teljes körű tájékoztatása és a megfelelő ellátás biztosítása, de nem szabad elfelejteni, hogy nem vagyunk gondolatolvasók! Ha nem tudjuk, hogy a betegnek milyen panaszai vannak, ha nem ismerteti velünk a teste működésében tapasztalt változásokat, vagy nem kérdez rá az őt aggasztó részletekre, könnyen lehet, hogy nem azonosítjuk őket – meséli Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász. – Ennek azonban semmi köze a szakorvos hozzáértéséhez. Az emberi test működésében sok minden lehet normális, ami a páciens saját életében mégsem számít annak. Épp ezért az a legjobb, ha a nőgyógyászati vizsgálóba mindig felkészülten, listával érkezünk! Így otthon, nyugodt körülmények között gondolhatjuk át, mi foglalkoztat bennünket, és biztosak lehetünk abban, hogy a vizit végére minden kérdésünkre választ kapunk.”

Méltatlan helyzetek, kihagyott szűrővizsgálatok

Egy 2020-ban készült reprezentatív vizsgálat szerint a 18 és 39 év közötti magyar nők 55 százaléka még sosem csináltatott HPV-szűrést, a 40 és 50 közötti nők 65-70 százaléka még sosem járt mammográfián, és a megkérdezettek mintegy 60 százaléka hagyta ki a méhnyakrákszűrést az utóbbi két évben. Az elmaradt szűrővizsgálatok hátterében az időzavar, az egészségtudatosság és az öngondoskodás hiánya, a félelem és a lustaság mellett a korábban megtapasztalt kellemetlen, megalázó, vagy a betegjogokat figyelmen kívül hagyó, tájékoztatás nélkül hagyott helyzetek egyaránt előfordulnak. 

Szerencsére ma már természetes, hogy az orvos bemutatkozik, elmondja, mi és miért fog történni, tájékoztat az éppen zajló vizsgálatokról, és beszél hozzánk a teljes ott töltött idő alatt. De nem is olyan régen ez még egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű!

Kinek ne volna egy-két lehetetlen sztorija a hüvelyi ultrahang közben bátorítóan megpaskolt belső combról, az SZTK-rendelőkben gyakran előforduló átjáróházról, testszégyenítő beszólásokról vagy a kezelések során át nem adott részinformációkról!

Azt is mind tudjuk, milyen, amikor úgy beszélnek rólunk a jelenlétünkben, mintha ott sem lennénk, és sok kórháznak megvan a maga henteshírű szakorvosa, akiről Facebook-csoportokban „suttognak”, és akit mindenki igyekszik elkerülni.

Csakhogy az egy-egy rossz élmény hatására az egészségügyi ellátórendszer teljes elutasítása, a kihagyott látogatások, az elmaradt ellenőrzések és a fel nem tett kérdések akár az életünkbe is kerülhetnek! Épp ezért nincs más választásunk, mint bízni, újra és újra megjelenni, kérdezni és visszajelezni, hogy az orvos-beteg kapcsolat valóban partneri viszonnyá fejlődhessen. Hogy az egészségünk végre a saját életünk egyik fókuszpontja lehessen.

A mumus: az első nőgyógyászati vizsgálat

Benkovics Júlia azt tapasztalja, hogy örömteli trend van terjedőben: egyre gyakoribb, hogy a 14–18 év közötti lányok az édesanyjuk, a nagymamájuk vagy más idősebb nőrokon kíséretében már az első együttlét előtt ellátogatnak hozzá. Azt meséli, jól láthatóan egyre nagyobb a generációk közötti bizalom, az őszinteség és a transzparencia, így a kamaszok bátrabban mernek segítséget kérni és felkészültebben kezdik megismerni partnerüket és a szexualitást. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gyerekekkel – a lányokkal és a fiúkkal is! – már egészen korán, az életkoruknak megfelelő módon beszélgessünk a testükről, a nemiségről és a szexről. 

Bibók Bea szexuálpszichológus szerint a kulcs az őszinteség és a nyitottság, amely ideális esetben a szülő-gyerek kapcsolat része már az első perctől kezdve. „Fontos, hogy a gyerekek érezzék: a saját testünkről való beszélgetés, az egészség és a szexualitás nem tabutéma. Ennek egyik lépése, hogy fürdés közben a gyerek korának megfelelő elnevezéssel illessük a testrészeinket, például babalyuk, pisilyuk, és hogy a gyerek minden kérdésére válaszoljunk a korának megfelelő módon. Az is lényeges üzenet a gyerek számára, ha érzékeli a családban, hogy mi magunk is rendben vagyunk a saját testünkkel és a szexualitásunkkal. Ha bizalmi légkört teremtünk és ha nem tabusítjuk a szexualitást, valamint tiszteletben tartjuk gyerekünk határait, erős alapokat és egy olyan erős szülő-gyerek kapcsolatot építhetünk, amelyre felnövekvő gyerekünk később is számíthat – magyarázza. – Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a túl sok információ éppen úgy káros, mint ha nem adnánk át a legfontosabb tudnivalókat, ezért mindig csak annyit mondjunk és csak azokra a kérdésekre válaszoljunk, amelyekkel gyerekünk fordul hozzánk. Így a csemete velünk való kapcsolata biztonságossá válik, ami megtartó erővel bíró, őszinte kapcsolódást hoz létre minden életkorban. A transzparenciával és a saját természetes, felszabadult, ugyanakkor megfontolt viselkedésünkkel mintát nyújtunk, valamint növeljük a tudatosságot, és hozzájárulunk ahhoz is, hogy amikor a gyerekünk kamaszodni kezd, akkor biztonságban legyen és felelős döntéseket hozhasson az ágyban és az ágyon kívül is.”

Mennyi az annyi? Őszintén a promiszkuitásról

A hazai szexuális életet feltérképező, 15 700 kitöltő válaszait tartalmazó, ugyanakkor nem reprezentatív, pszichológiai kutatás eredménye szerint egy átlagos magyarnak összesen 7 partnere van élete során. Csakhogy a részeredmények egészen mást mutatnak, ugyanis míg

a válaszadók 12,5 százaléka legfeljebb egy partnerrel bújt össze a teszt kitöltéséig, addig 18 százalékuk 11–20 közötti, 4,8 százalékuk pedig ötvennél is több partnert „vallott be”. 

Sok? Kevés? Embere és véleménye válogatja. Az viszont biztos, hogy saját testünk és szexualitásunk megismerése elengedhetetlen a kielégítő szexuális élet kialakításához. Ha ehhez az kell, hogy minden éjjel a szerelmünkkel bújjunk össze és együtt éljük meg mindazt, amire kedvünk szottyan, rajta! De ha inkább a sokféleség a mi asztalunk, keressük az igazit vagy önmagunkat, azzal sincs semmi baj, amíg gondoskodunk a megfelelő védekezésről.

Tartsuk észben, hogy bár hormonális fogamzásgátlás vagy spirál használata mellett a teherbe esés kockázata rendkívül alacsony, ezek az eszközök nem védenek a vírusok, baktériumok és egyéb szexuális úton terjedő megbetegedések ellen. 

Sajnos a zokniban lábat mosni attitűd manapság erősebb, mint valaha. Ennek következtében – noha semmilyen szempontból nem biztonságos – a megszakításos közösülés újra egyre népszerűbb. Épp ezért olyan fontos, hogy a védekezésben is legyünk tudatosak, mondjunk nemet a védelem nélküli szexre, és mindig, minden körülmények között mondjunk igent önmagunk biztonságára!

Szóval, ha hosszabb ideig kalandozunk, egy éven belül háromnál több partnerrel élünk szexuális életet, esetleg elragad minket a pillanat heve egy idegennel, keressük fel a területileg illetékes szakrendelőt és vegyünk részt STD-szűrésen!

A komplex, széles spektrumú, szexuális úton terjedő betegségeket feltérképező vizsgálatra felelősségteljes szexuális élet esetén félévente, óvszer használata nélkül létesített aktus után minden új partner esetén az együttlét után nagyjából egy hónappal van szükség.

A szerző véleménye, avagy megmondom a tutit

A gyerekeim még kicsik, mégis már előre rettegek attól a pillanattól, amikor majd először szerelembe esnek, csókolóznak és kérdezni kezdenek – bízom abban ugyanis, hogy elég jó munkát végzek, kiépül köztünk a bizalom és amikor majd odaérnek, mernek kérdezni tőlem. Ahogy abban is, hogy képes leszek érett felnőttként, őszintén és tabumentesen válaszolni. 

Ennek érdekében nálunk a szexualitás, az emberi test sose volt tabu. Nálunk sosem jött a gólya, nem költözött mágikus úton kistesó anya pocakjába és a maszturbáció is teljesen rendben van – amennyiben azt mindenki alaposan megmosott, tiszta kézzel, a saját szobája magányában, mások bevonása nélkül végzi. A fehérneműszabályt korán tisztáztuk, a testhatárok megtartását és a konszenzuális közeledés fontosságát, legyen az puszi, pacsi vagy játszótéri, rokoni ölelkezés, rendszeresen hangsúlyozom. A menstruáció során használt higiéniai eszközöket látásból a fiaim is ismerik, és ha eljön a pillanat (őrület, hogy már nincs is olyan messze!), a gyerekeim, igen, a fiúk is, felkeresik majd a nőgyógyászati rendelőt, hogy együtt beszélgessünk a női test anatómiájáról. 

Hogy miért? Mert hiszem, hogy csak így érhetem el, hogy a fiaim ágyban és asztalnál is méltó partnerei lehessenek majd a nőknek, akiket maguk mellé választanak. Mert hiszem, hogy a lányom megérdemli, hogy a teste teljes egészében az övé legyen, hogy a saját szexualitása örömöket tartogasson számára és élete felszabadultabb, teljesebb, igazibb legyen, mint az övét megelőző generációkban született asszonyoké.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Mariakray

Z. Kocsis Blanka