wmn - nagy életmódváltás

–

Iveszics Inez idén április 28-án lett harmincéves. Ekkor alig fél éve voltak házasok férjével, azt tervezgették, hogy házat vesznek és gyermeket vállalnak. Néhány nappal a születésnapi ünneplés után, Inez azonban végignézte a róla készült képeket, és úgy döntött, itt az ideje, hogy radikálisan változtasson az életén.

„Sokakra mondják, hogy »na, hogy elengedte magát«. Számomra az volt a mérföldkő, amikor megláttam a születésnapomon készült fotókat, és azt éreztem, hogy úristen, én nem akarok ilyen testben élni! Ráadásul a férjemmel már a családalapításon gondolkodtunk, de tudtam, hogy inzulinrezisztenciám és pajzsmirigy-alulműködésem van, ami megnehezítheti a teherbeesést, ráadásul nekem a hormonháztartásommal is voltak gondok. Ezek a gondolatok elindítottak bennem egy lavinát, három órán keresztül bámultam a gépemet, és ekkor döntöttem el, hogy jelentkezem a Nagy Életmódválasztó programra.”

A Nagy Életmódválasztót a Nagy Sportágválasztó, a BBU Nonprofit Kft. és az Ötpróba csapata hívta életre. Nem ígérnek csodaszert, ahogy gyors és fájdalommentes fogyást sem. Nem áltatják a jelentkezőket azzal, hogy ez könnyű menet lesz. Sőt. De cserébe minden lehetséges eszközzel támogatják a résztvevőket, legyen szó teljes körű egészségügyi vizsgálatról, táplálkozási szakértők bevonásáról, coachról, személyi edzőről és egy támogató közösségről.

Mindezért pedig kitartást, elszántságot és őszinteséget kérnek a jelentkezőktől. Utóbbi azért fontos, hogy a programban résztvevők bevallják maguknak: súlyproblémáik vannak, és itt az ideje annak, hogy változtassanak az életükön.

Akár egészségügyi, akár esztétikai, akár életminőségbeli szempontok miatt.

Inez abszolút teljesíti az őszinteség minden feltételét. Kendőzetlenül mesél nekem arról, hogy gyerekkorától kezdve túl nagy hangsúlyt fektetett arra, ki mit gondol róla, és sokszor szembesült azzal, hogy az emberek pusztán a külső alapján ítélnek. Mint mondja, neki általában az volt a tapasztalata, hogy a vékony, csinos lányok népszerűbbek, a ducibb emberek többsége pedig mindig kicsit hangosabb, érzelmesebb, olyanok, akik szeretnek enni, szórakozni, és sok esetben így kompenzálják a bizonytalanságaikat.

„Mielőtt beadtam a jelentkezésem, cikáztak a gondolataim. A programban való részvétel feltétele, hogy öt ágban – ami a futás, túrázás, biciklizés, úszás és kajakozás – kell egy-egy próbát teljesíteni. Én világéletemben sportoltam, soha nem azért voltam túlsúlyos, mert nem mozogtam volna, de a futás gondolata elrettentett. Bármire képes vagyok, csak azt ne kelljen. Aztán addig győzködtem magam, míg végül beadtam a jelentkezésem. Úgy voltam vele, hogy egy év kőkemény munka után nem létezik, hogy ne tudjak teljesíteni egy 200 méteres távot, legalább kocogva. De mindenki előtt, még a férjem és az anyukám előtt is titokban tartottam, hogy beneveztem. Nem akartam csalódást okozni, ha mégsem sikerül” – meséli Inez.

„Sokszor bántottak a külsőm miatt, gyakran előfordult, hogy nem tudtam egy társaságba beilleszkedni. Ez ördögi kör, mert ilyenkor legtöbbször abban láttam a megoldást, hogy »ha eszem egy pizzát, akkor majd legalább attól jobb kedvem lesz«. Aztán arra édeset kívántam, majd megint sósat, utána megint édeset, és így tovább. Mai fejjel végiggondolva ez borzasztó, mert az ilyen napok után mindig iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, esténként pedig amiatt sírtam az ágyban, hogy miért vagyok kövér. Mindig is sportoltam, sok fogyókúrát végigcsináltam már, ha elhatározom magam, ezek nem jelentenek problémát, de tudtam, hogy

nekem az igazán nagy kihívást a saját érzelmeim jelentik majd a programban. Elsősorban saját magammal, a saját démonjaimmal kell megküzdenem, hogy elengedjem: nem érdekel, a külvilág mit gondol, kinek kell megfelelnem, és nem egy ruhaméretért, hanem egy egészségesebb életért küzdünk.”

Inezt tizenegy társával több mint százötven jelentkező közül választották ki a programra, ahol minden segítséget megkapnak, hogy helyesen táplálkozzanak, a súlyuknak megfelelő mozgást végezzenek. Inez kiemeli, hogy a Zsolt Eszter coachcsal történő közös munka egy olyan segítség, amelyben eddig nem volt része, pedig

most kiderült, mennyire nagy szükség van rá, hogy ne csak a testével, hanem az elméjével is foglalkozzanak.

Inez arról is őszintén mesél, hogy a sok fogyókúra mindig jojóeffektusba torkollt, és többet hízott vissza, mint amennyit azt megelőzőleg fogyott. Miközben beszélgetünk, az a gondolat sejlik fel bennem, hogy ez valószínűleg éppen azért ilyen gyakori jelenség másoknál is, mert a legtöbb ember úgy vág bele a fogyókúrába, hogy nem méri fel: lelkileg és mentálisan készen áll-e arra a megpróbáltatásra, ami fizikailag vár rá, és ezt az elméletet Inez is megerősíti. A különféle diéták, egyes élelmiszerek kiiktatása az étrendünkből, a több mozgás önmagában még nem biztosíték arra, hogy egy hosszú távon fenntartható, egészségesebb életmód mellett tettük le a voksunkat. Ehhez ugyanis belső munkára is szükség van.

Ezután arról kérdezem, hogy az egy évig tartó program elteltével mi lesz más, mi fogja meggátolni ezúttal abban, hogy visszaálljon a régi kerékvágásba, és visszahízza azt, amit addig lead.

„Öt hónapja tart a program. Amikor megtudtam, hogy bekerültem, már akkor elkezdtem odafigyelni, mert úgy voltam vele, hogy a holnap vagy hétfőn kezdődő fogyókúra helyett, mi lenne, ha most rögtön elkezdeném? Úgy éreztem, ha már ennyi ember közül kiválasztottak, nem tehetem meg, hogy csokit és csipszet eszem. Úgyhogy mire hivatalosan elkezdtük a közös munkát, addigra már majdnem öt kilót fogytam. Voltak kisebb kilengések az elmúlt pár hónapban, és az is előfordult, hogy kihagytam egy-egy edzést, de szerintem az az igazán fontos, hogy életmódot, szemléletet váltsunk. Ez nem egy »fogyitábor«, nem az a cél, hogy egy életre kiéheztessük magunkat, és soha többé ne ehessünk semmit, ami jólesik.

Voltunk nyáron tíz napot nyaralni is a férjemmel, barátokkal, családdal, ahol a mozgás állandó részét képezte a kikapcsolódásnak, a Sasa (a program személyi edzője – a szerk.) által előírt edzéseket ilyenkor is elvégeztem, plusz folyamatosan bicikliztünk, úsztunk, túráztunk. Ettem lángost, fagyit, de közben a sok mozgással kilencezer kalóriát égettem el, és egy dekát sem híztam a nyaralás alatt. Ha nem csak tespedésből állnak a mindennapok, akkor nincs rákényszerítve az ember, hogy állandóan csirkét egyen salátával. Egy csúnyább elcsúszásom volt az elmúlt időszakban, amikor sem lelkileg, sem fizikailag nem találtam a helyem, és előjött a régi énem, aki mindent összeevett. Két nap után azt éreztem, hogy nem vagyok önmagam. Olyan cukorsokk ért, és a szervezetem olyan erősen dolgozott a méreg ellen, hogy teljesen kifordultam magamból. Ingerült és feszült voltam, még a férjemmel is kiabáltam, pedig mi ritkán szoktunk hangosan veszekedni. Azt éreztem, hogy ez nem én vagyok, és nem akarok így élni. A coachcsal aztán át is beszéltük, értékeltük a helyzetet, és ő emelte ki: ez a legnagyobb változás, hogy most felismertem, nem »a front«, a munka vagy mások befolyásolják a hasonló helyzeteket, hanem kizárólag én. És időben változtattam.

Hosszú távon azt hiszem, az lesz a fogyásom kulcsa, hogy egy olyan ember válik-e belőlem, aki nem az érzelmei rabja, és kontrollálni tudja az érzelmi evést. Szeretném, ha jövő júniusban úgy tudnám befejezni a programot, hogy nem érdekel, hány kiló vagyok, nem foglalkozom mások véleményével, és nem a hangulatom befolyásolja, hogy mikor mennyit akarok enni.”

Inez százkilenc kilóról indult, most kilencvenkettő. Mint mondja, számára is óriási kihívás, hogy megtanuljon a sikernek örülni, és ne ostorozza magát, ha nem teljesít száz százalékon. Szerintem jó úton jár, hogy ez a változás sokkal eredményesebb és értékesebb legyen, mint amit pusztán számokban ki lehetne fejezni.

Az ő története mindannyiunknak erőt adhat, hogy tudatosabban éljük a mindennapjainkat, nemcsak a táplálkozás vagy a mozgás terén, hanem a mentális egészségünk érdekében is. Nem holnaptól, nem hétfőtől, hanem mától.

Ha te is szeretnél jobban megismerkedni a Nagy Életmódválasztó programmal, lépj be az alábbi Facebook-csoportba ITT!

 

Krajnyik Cintia

Képek: Iveszics Inez