„Már megint a nyaralás alatt lettem beteg!” – Miért van ez, és mit tehetünk ellene?

–

Ahogy megérkezel a nyaralás helyszínére, észreveszed, hogy valami nincs rendben. Fáj a fejed/morog a hasad/kapar a torkod. Az első halvány jeleket követi a felismerés: a testednél épp most telt be a pohár, és képes lerobbani a nyaralásod kezdetén. Már éppen kezdtél volna törleszteni a sok túlhajszolt napért, erre az utolsó pillanatban fogy el a türelme. A kellemetlen testi tünetek felbukkanásakor már tudod, hogy ez a töltődés mégsem lesz olyan, mint amilyenre vágytál.

Gyászolod azt a felhőtlen kikapcsolódást, amit a munkahelyeden ülve elképzeltél, és egész egyszerűen nem hiszed el, miként lehetsz már megint te olyan szerencsétlen, hogy akkor betegszel meg, amikor eljött a pihenés ideje. 

Ezen a ponton meg kell hogy nyugtassalak: nem vagy egyedül. Nem csak veled történik ilyesfajta szerencsétlenség.

Olyannyira nem vagy egyedül, hogy az angolszász irodalomban már külön neve van ennek a jelenségnek…

…a leisure sickness, vagyis a „szabadidős betegség” egy fogalom, ami magában foglalja azokat az egészséggel kapcsolatos panaszokat, amelyek kifejezetten a pihenésre szánt időben jelentkeznek (hétvégén vagy nyaraláskor), és a dolgos hétköznapokban nyomtalanul felszívódnak. A szabadidős betegség tünetei szerteágazók. Tapasztalhatjuk őket fejfájás, émelygés, gyomorpanaszok, megmagyarázhatatlan fáradtság, de akár influenzára hasonlító tünetek formájában is (különösen a nyaralás első napjaiban). 

A szabadidős betegséget nem valami ádáz bacilus idézi elő, ami aljas módon megvárja, hogy elhagyjuk a munkahelyünk száz kilométeres körzetét, és csak utána dönt le minket a lábunkról.

Két holland kutató, Guus L. van Heck és Ad Vingerhoets megállapítása szerint a jelenség magyarázatát sokkal inkább a lélektan területén kell keresnünk, semmint az infektológia kórokozókkal kapcsolatos fejezeteiben.

Úgy tűnik, hogy a tünetek megjelenése a nyaralás előtti időszak leterheltségéhez köthető, és nem valamilyen közvetlen testi megbetegedéshez.

Egybevág ezzel a feltételezéssel, hogy a panaszok sokkal gyakrabban jelentkeznek egy bizonyos személyiségtípusú embercsoportnál. A szabadidős betegség azokra a legveszélyesebb, akik hajlamosak arra, hogy hétköznapjaikban a munka–magánélet egyensúly elbillenjen az előbbi irányába. Ezek az emberek a végsőkig elhivatottak a munkájukat illetően, felelősnek érzik magukat azért, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, és emiatt sokszor képesek a saját személyes igényeiket, szükségleteiket is háttérbe szorítani. Ez megmutatkozhat a magánélet rovására vállalt túlórák vagy feladatok számában, de az is jellemző rájuk, hogy olykor nagyobb felelősséget vesznek a vállukra, mint amekkorával a saját egészségük megőrzése mellett képesek megbirkózni. 

A munka szent és mindenek felett áll?

Ez az az elképzelés, ami a túlhajszoltságunkat okozza. A belső monológot, ami ehhez a fajta túlterheléshez vezet, persze ismerjük mindannyian. „Csak ezt a hetet csináljam még végig, és aztán pihenek.” „Csak ezt a projektet kell lenyomni, és aztán lazíthatok.” „Csak még ezt az egyetlenegyet!” Amíg nem jön a következő. Minden egyes idegszálunkkal a teljesítmény maximalizálására törekszünk, és ez egy olyan állapot, amiben könnyen elveszítjük az egészséges kapcsolódást a testünkkel.

Háttérbe szorul a kimerültség, a fáradtság érzése, és színtiszta akaratból tovább menetelünk a kellemetlen testi érzetek ellenére is. Ezekben a maratoni kitartást igénylő hétköznapokban felemésztjük a szervezetünk tartalékait, és sokszor a végsőkig kizsigereljük magunkat.

Oázisként törik meg ezeket az önkárosító munkatömböket a hétvégék, a nyaralások. Ilyenkor egy pillanat alatt átkattan a fejünkben a „teljesíts!” parancs a „töltődj!”-re. És így nyitjuk meg utat az addig kordában tartott testi panaszok áradata előtt. Az akaraterőnk az a gát, ami végül átszakad, amint elhagyjuk a munkahelyünk száz kilométeres körzetét. 

Agyunk vezérletével elképesztően sok dologra vagyunk képesek 

Például erőt kölcsönözhetünk a holnaptól. Amikor már reggel úgy érezzük, hogy fáradtabban keltünk, mint ahogy lefeküdtünk, akkor a nap indításához már a testünk energiatartalékaiból kell merítenünk. És mint minden kölcsönt, előbb-utóbb ezt is vissza kell fizetnünk, ráadásul kamatostul. A behajtás ideje akkor jön el, amikor végre megengedjük magunknak, hogy foglalkozzunk a testünk állapotával. Nem csoda, hogy amikor egy-egy ilyen túlhajszolt időszak után először elkezdünk figyelni önmagunkra, akkor a testünk kellemetlen tünetekkel lázad az addigi elhanyagolás ellen, erőszakosan behajtva ezzel az elmaradt töltődést.

Így indul sok szombat reggelen fejfájással, gyengeséggel és émelygéssel a régóta várt vakáció, izomfájdalommal a családi összeröffenés. 

Hogyan vehetjük fel a harcot a szabadidős betegséggel?

Nagyon igazságtalannak érezzük, amikor a pihenőidőnket a saját rosszullétünk mérgezi meg. Pedig ha jobban belegondolunk, az igazságtalanság sokkal inkább akkor történik, amikor megfeledkezünk a testünk szükségleteiről, és a végsőkig kizsigereljük magunkat. A szabadidős betegség gyógymódját ebből adódóan nem a nyaralás idején kell keresnünk, hanem sokkal inkább abban a mindennapi rutinban, amit megszakít a szabadság. Három olyan tanácsot szeretnék megosztani, amikkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy többet ne kelljen szembenéznünk a szabadidős betegség kellemetlen következményeivel. 

1. Kapcsolódj a testedhez!

Ha figyelünk a testünk jelzéseire, akkor megmutatja nekünk, hogy hol vannak a teherbírása határai. Azt hiszem, ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor általában szoktuk is tudni, hogy mikor lépjük át ezeket a határokat, hátat fordítva ezzel a testi igényeinknek. A tudatos odafigyelés rengeteget segíthet abban, hogy ne csak észrevegyük a jelzéseket, de tudomást is vegyünk róluk. A leghatékonyabb stratégia erre az lehet, ha beépítünk a mindennapi rutinunkba egy pár perces testi bejelentkezést. Ilyenkor tudatosan kapcsolódunk a testi érzeteinkhez, felmérjük testünk állapotát, mérlegeljük a lehetséges szükségleteit.

Továbbá nagyon fontos az is, hogy új jelentést adjunk a kellemetlen testi érzeteknek. Általában ezekre megoldandó feladatként tekintünk, szeretnénk tőlük mihamarabb megszabadulni, lehetőleg a legkisebb energiabefektetéssel.

Amikor például a kimerültségből adódó, több napja vissza-visszatérő fejfájást pusztán gyógyszerekkel szeretnénk kezelni, akkor a szervezetünk természetes jelzőrendszerét próbáljuk elhallgattatni.

Amint valamilyen testi panasz jelentkezik, érdemes ezeket a kérdéseket feltennünk magunknak:

• Vajon mit akar üzenni ezzel a szervezetem? 

• Mit tehetnék annak érdekében, hogy megteremtsem a testem számára a fájdalommentes létezés körülményeit?

• Milyen változásra lehet szükség ahhoz, hogy támogassam az egészséges egyensúly visszaállításában?

2. Mozgással zárni a munkanapot

Egy húzós nap után az ágyba dőlve gyakran érezhetjük, hogy egyszerűen túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy elaludjunk. Bár a testünk kimerült, az agyunk valami megmagyarázhatatlan oknál fogva tovább zakatol, és nem hajlandó elcsendesedni. A legbosszantóbb állapot, amikor tudjuk, hogy pihennünk kéne, és egyszerűen képtelenek vagyunk. Ahhoz, hogy megértsük, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, azt kell megvizsgálnunk, milyen élettani változások indulnak el bennünk, amikor túlterheltek vagyunk. 

A túlterheltség a szervezetünk egyensúlyát az aktivitás irányába billenti, mobilizál minket. Serkenti az agyműködésünket, és energiát ad a vázizmainknak. Manapság az íróasztal előtt ülve ez az izmoknak szánt energia sokszor nem használódik fel, megreked a rendszerben, ami problémákhoz vezet. Az energiatöbbletet nem lehet újra tartalékká alakítani, a szervezetünknek valahogyan meg kell szabadulnia tőle, és ha már az izmok nem használják fel, akkor ez a felesleg éppen megfelelő lehet arra, hogy tovább turbózza agyunk működését – meggátolva ezzel a leállást akkor, amikor már éppenséggel elérkezett a pihenés ideje.

A legjobb, amit ez ellen tehetünk, az, ha a stresszes napokon tudatosan törekszünk arra, hogy ne maradjon a szervezetben felhasználatlan energia. Tökéletes megoldás lehet erre egy kis testmozgás a munkanap végén. A legjobbak a ritmikus mozgással járó testedzések, amikben kikapcsolhatjuk az elménk állandó zakatolását. A sport tökéletes átmenet ahhoz, hogy az aktív megküzdésről áthangolódjunk a passzív regenerációra, és garantáltan segít abban, hogy valóban töltődhessünk ahelyett, hogy egész éjszaka kizsigerelten bámuljuk a plafont. (Érdekes megfigyelés, hogy ezt az öngyógyító stratégiát a vadon élő állatok is alkalmazzák. A menekülő állatok egy-egy vészhelyzet elmúltával is róják a villámgyors köröket, tovább rohannak pusztán azért, hogy megszabaduljanak a felgyülemlett felesleges energiától, visszaállítva ezzel a szervezetük természetes egyensúlyát.)

3. Időzített pihenések, nem csak a szabadságon

Ha azon gondolkodunk, hogy mit tehetünk a testi egészségünkért, akkor meghatározó alapelvként kell tekintenünk az aktivitás és passzivitás egyensúlyának fenntartására. Minél nagyobb mértékben borítjuk fel ezt az egyensúlyt az aktivitás irányába, anélkül hogy ennek ellensúlyozására, vagyis a töltődésre időt szánnánk, annál nagyobb lesz a veszélye a teljes egyensúlyvesztésnek (és annál könnyebben találjuk magunkat a nyaraláson a strand helyett egy elsötétített szobában migréntől szenvedve).

Persze mindannyiunk életében vannak húzós időszakok, de muszáj tudatosnak lennünk a tekintetben, hogyan kompenzáljuk ezeket. Nem gondolhatunk a szabadságunkra az egyetlen kikapcsolódási lehetőségként egész évben, hiszen ennél sokkal gyakrabban kell töltőpontokat kínálni a kimerült szervezet számára. Figyeljük az életünk ritmusát tudatosan, és teremtsük meg a pihenés és regeneráció lehetőségét a munkás hétköznapokban is. Lehet, hogy néha ez egy jól időzített szabadnap, máskor pedig csak egy félórás séta a nap végén. Így vagy úgy, de a tudatosan időzített pihenés mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy soha többet ne kelljen megküzdenünk a szabadidős betegség kellemetlen jelenségével. 

Szücs Renáta pszichológus

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/AntonioGuillem