Négy nap, ami csak a könyvekről szól!

Igen gazdag az idei könyvfelhozatal minden korosztály számára, és a kísérőprogramok is nagyon csábítóak, rengeteg kiadó készül izgalmas és ingyenesen látogatható beszélgetésekkel, dedikálásokkal szeptember 26–29-ig a Millenárison. A részletes programot ITT találjátok, érdemes átböngészni.

Annyi újdonság jelent meg a könyvfesztiválra időzítve, hogy ember legyen a talpán, aki mindezt átlátja, és a gyerekeknek kínált könyvek felhozatala is lenyűgöző. Én ezért most csupán a nagyobb óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló kiadványokat szemlézem ebben a listában, de később újabb, kamaszoknak szóló listákat is mutatok majd.

Kisikolásoknak:

Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi és Pöttöm, Illusztrálta: Horváth Ildi

A Kicsi Mimi-sorozat nyolcadik kötete a már jól ismert és nagyon szerethető nyúlcsalád életéből ezúttal is izgalmas, a gyerekeket és a felnőtteket is erősen foglalkoztató témával foglalkozik. Ugyanis Kicsi Mimiék az Árvácska Menhelyről örökbe fogadnak egy katicát. Igen, egy igazi, élő katicát. És minden olyasmi megtörténik velük, ami egy embercsaláddal is megeshet, ha például befogadnak egy cicát. Talán nem is olyan véletlen ez a párhuzam…

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Pöttöm, a családba érkező katica megtanítja Mimiéket arra, hogy egy kiszolgáltatott élőlényről való gondoskodás rengeteg felelősséggel jár, például orvoshoz is el kell vinni, ha megbetegszik.

A kötet simán belefér egy kisebb táskába is, és nincs nagy súlya, szóval szerintem sokat utazik majd, hisz nagyon praktikus, és minden olyan helyzetben jó szolgálatot tehet, amikor várakozni kell valahol, például az (állat)orvosi rendelőben is.

A házi kedvencekért könyörgő gyerekeknek és szüleiknek is hasznos tanácsokat, valamint fontos és jó beszédtémákat ad Tamás Zsuzsa meséje. A sokszorosan díjazott, elismert író valóban mesél: humorral, igényesen, és nem mellesleg fontos tudásanyagot, konfliktuskezelési technikákat is mutat az egész családnak.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Horváth Ildi olykor még vicces feliratokkal is gazdagítja a mesét, érzelemgazdag nyúlfigurái, a vidám színek és az új pöttyös családtag pedig derűt varázsol a mese idejére, és még azon is túl.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

(Móra/Naphegy)

Julia Boehme: Együtt minden könnyebb, Stefanie Dahle rajzaival

Már a cím is elég beszédes, ráadásul abszolút igaz.

A nagyméretű, gyönyörű képeskönyv sokszor visszatérő esti kedvenccé válhat az óvodáskorú gyerekek körében. Móricz és Zsiga, a mosómedve apa és fia azzal szembesül, hogy csupán két fonnyadt répa maradt a tél végén az éléskamrában, ezért elindulnak a távoli tóhoz horgászni, hogy legyen mit enniük vacsorára. Útközben azonban nagyon sok dolguk akad, az erdő lakóinak segítségre van szükségük: két szarvas, egy mókus és egy rókacsalád, egy bajba jutott nyúl, de legfőképp egy bagolycsalád lehet nekik hálás. A folyóig persze nem jutnak el, ezért este korgó gyomorral, fáradtan baktatnak haza, otthon azonban nagy meglepetés várja őket. A többit a fantáziátokra bízom.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Kedves mese az együttérzésről, a barátságról és az összefogásról Szalay Zsuzsanna nagyszerű fordításában.

Nem rágja a szádba a tanulságot, mégis érvényesül benne a (nép)mesék alapigazsága: jótett helyébe jót várj!

A kevés szöveggel és a nagyméretű betűkkel akár a kezdő olvasók is elboldogulhatnak. A részletgazdag, bűbájos képek pedig önmagukban is elmesélik a történetet.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

(Manó Könyvek)

Olvasni tanulóknak

Bogdán Viki: Léna és a táncoló betűk

Nagyon személyes, mégis igen univerzális történet Bogdán Vikié, aki ezúttal nem csupán illusztrátorként szerepel a borítón, hanem a történetet is ő jegyzi. Személyes, hiszen maga is diszlexiával küzdött gyerekként, és még felnőttként is olykor nehézséget okoz neki a szövegek befogadása. Léna története erős támaszt adhat azoknak a gyerekeknek, akik szintén bajban vannak az előttük táncoló, számukra értelmezhetetlen betűtengerrel.

Bogdán Viki nagyon érzékenyen és szépen írta meg a betűkkel való lehetetlennek tűnő küldetést, így a történet egyáltalán nem vált tanmesévé.

Emellett olyan kifinomult vizuális világot épített Léna köré, ami engem még felnőttként is lenyűgözött. Léna együtt lélegzik a természettel, az állandóan körülötte repkedő, csúszó-mászó állatsereglet pedig, élükön Zsemle kutyával, folyamatos humorforrást jelent felnőtt és gyerek számára egyaránt.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

A kötet attól válik még különlegesebbé, hogy olyan betűtípussal szedték, amelyet speciálisan a diszlexiások számára fejlesztettek ki. A kézbe simuló könyvecskét a pedagógusok is sokféleképpen hasznosíthatják méghozzá úgy, hogy a gyerekek észre sem veszik: ők most éppen az egyik legnagyobb mumusukkal néznek szembe.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

(Mi sem igazolja jobban Bogdán Viki könyvének fontosságát, mint Milanovich Domi alapos és friss írása, ami a diszlexiában érintettek nehézségeiről szól.)

(Pozsonyi Pagony)

Haász János: Apa mobilja, Török Eszter rajzaival

Szintén az olvasni tanulókat célozta meg Haász János igazán poénos meséje. A Már tudok olvasni 3. szintjén állók végre olyan történetet olvashatnak önállóan, ami nekik és róluk szól, ráadásul az ő nyelvükön íródott.

A problémafelvetés is abszolút releváns, ugyanis a háromgyerekes családban Gabi mint középső gyerek, mindig elég nagy, ha arról van szó, hogy az öccsét elvigye oviba, de sajnos túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy saját mobilja lehessen. Pedig az osztályban már csak négyüknek nincs saját készüléke.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Gabi ezért egy zűrzavaros reggelen elemeli az apja pulton felejtette mobilját. Elviszi magával az iskolába, és megpróbál menőzni vele, amikor rémülten látja, hogy valami történt a kijelzővel…

Haász János lehengerlő humorral mutatja meg a gyermeki gondolkodást, és ehhez fantasztikusan jól eltalálta a nyelvet is. A történet megállíthatatlanul sodorja magával az olvasókat, Török Eszter pedig épp olyan karaktereket rajzolt a meséhez, akik abszolút átélhetővé és maivá teszik a vékony, mégis igen tartalmas könyvet.

Ráadásként egy szómagyarázat és néhány inspiráló feladat is várja a gyerekeket a kötet végén, sőt, még a matricagyűjtő útlevelüket is gyarapíthatják a vicces karakterekkel a hálás olvasó gyerekek.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

(Móra Könyvkiadó)

Farkas Nóra: Szeretünk téged! – A válás nem katasztrófa, Fodor Anikó rajzaival

Bár az alcímmel tudnék vitatkozni, hiszen igen sok család életében sajnos tényleg katasztrofális következményekkel jár a válás, de Farkas Nóra meséjében egy ideális család ideális válástörténetét olvashatjuk. Nyilván a gyerekeknek is megnyugvást adhat a mese, ha ők maguk is hasonló körülmények között élnek, mint Pocak és családja, azonban ha napi szinten áll a bál otthon a szülők között, akkor nem biztos, hogy eléri a könyv a kívánt hatást.

Úgy érzem, Farkas Nóra könyve sokkal inkább a szülőknek adhat erős támpontokat ahhoz, hogy ha már eljutottak a válás gondolatáig, akkor tisztában legyenek azzal, hogy milyen eszközökkel védjék meg a gyereküket az ebből fakadó sérüléstől.

A Farkas Nóra által oly sokszor emlegetett szeretet, és annak mindent felülíró ereje valóban megoldást kínálhat egy ilyen nehéz helyzetben, amibe Pocak is került. Adja az ég, hogy minél több válófélben lévő szülőhöz eljusson a könyve, és megessen a szívük a gyerekükön, ahogy önmagukon is.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Kádár Annamária szakértői előszavában is óvja a mérgező családi légkörtől az olvasókat, és jó technikákat is ajánl ehhez.

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Az illusztrátor, Fodor Anikó, Pocak figurájába kiválóan belesűrítette a gyerekbánatot, de sokszor a fel is oldja képeivel a nehéz érzéseket.

(Manó Könyvek) 

START

A Lampion Könyvek START-programja szellemes, és nevükhöz méltó, elemlámpával feltölthető, sötétben foszforeszkáló logóval látta el a sorozat első köteteit.

M. Kácsor Zoltán: Az óriás hétmérföldes csizmája, Zatykó Bori rajzaival, Vig Balázs: Zéti, Zoé és az elhagyatott játszótér, Radnóti Blanka rajzaival, valamint Herendi Viki: Boszi és Mákszem kalandjai, Orbán Orsi rajzaival biztosan meghozza az olvasni tanulók kedvét a betűkhöz. 

Humoros, rövid történeteik, valamint a mozgalmas és izgalmas betűméretek könnyen befogadhatóvá teszik a könyveket.

M. Kácsor Zoltán koboldjának meséin tényleg a hasamat fogtam a nevetéstől, ahogy Zatykó Bori rajzain is sokat mulattam. Koboldok, sárkányok, arany és kaland. Jó kis móka lesz!

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Vig Balázs meséjéért hálásak lesznek a szülők, akiknek gyerekei állandóan civakodnak, a nyolc rövid történet biztosan mindenki számára emlékezetes marad. Radnóti Blanka mozgalmas karakterei pedig a valóságot mutatják, mindent láthatunk a változatos perspektívákat mutató fantáziadús rajzain, ami csak két örökké veszekedő testvérpárral megtörténhet. 

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Herendi Viki Boszija és Mákszem nevű fekete macskája, valamint a sokszor önálló életre kelő seprű is gondoskodik a felhőtlen pillanatokról. A végére pedig Nevenincs városka lakói is rájönnek, hogy Boszi csak jót akar, hisz a kertjében még a mérges gomba is egészen kedves gombává válik. Orbán Orsolya ellenállhatatlanul humoros rajzai kísérik a szellemes mesét. 

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

gyerekkönyvek Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál olvasni tanulók

Both Gabi

Fotók: WMN