Bátor nők a forradalomban: a Zichy-lányok, Szathmáryné Farkas Lujza és Szendrey Júlia

–

A honleányi feladat

A reformkor a magyar nemzet öntudatra ébredésének időszaka, amelyben fontos szerepe volt a nőknek is. Már csak azért is, mert a korszakban a gyerekek nevelése elsősorban az anyákra hárult, így a hazaszeretetre való nevelés is az ő feladtuk volt.

Maisch Patrícia, a XIX. századi nőnevelés kutatója szerint a húszas évekre megváltozott a női eszménykép. A klasszikusnak mondható feleség-anya-háziasszony szerephármast kiegészítette vagy inkább elmélyítette a „honleányi feladat”, amely átszőtte mind a feleség, mind az anya, mind pedig a háziasszonyi szerepkört.

Fábri Anna, a korszak nőnevelésének másik kutatója szerint, a „honleányi feladatkör” kitágította az nők mozgásterét, és új aspektussal ruházta fel a női létet. Hiszen ha a nők „a hazaszeretet, a nemzetiség eszméinek elköteleződve teljesítik anyai és hitvesi feladataikat, kiléphetnek szűk magánvilágukból, s egy nagy közösség részeinek érezhetik magukat.” 

Kánya Emília, az első magyar hírlapíró, aki Szendrey Júlia kortársa volt, így fogalmazta a honleányi feladatokat:

„Sokat, igen sokat tehet a nő a társadalomban, és most inkább, mint valaha, kötelessége: betölteni nemcsak emberi, de honleányi kötelességeit. […]

És miként a családi életben a nő kötelessége, olyan karban tartani házát, és olyan szellemet honositani meg abban, hogy a férj gyönyörét, boldogságát találja meg abban, épen ugy a honleányok kötelessége: hiven ápolni e nemzeti érzelmeket; […] hogy  a magánélet minden mozzanatában a nemzeti jelleg uralkodó legyen. Ezt véghez vinni, nagy szolgálatot tenni a hazának, leginkább a nők hivatása.” 

A reformkorra esik az intézményes nőnevelés kezdeti időszaka, és ennek egyik első úttörője, Tänzer Lilla intézete, ahol többek között Szendrey Júlia is tanult. Ahogyan a társadalmi elvárás diktálta, Tänzer intézetében is elsősorban „kellemi nevelésben” részesültek a lányok. Vagyis idegen nyelvek (elsősorban a német és a francia) és a társasági élet illemszabályai mellett művészeteket – táncot, zenét, festészetet – tanultak, ám a tanrendben megjelentek a „honleányi tudományok”, amely a magyar nyelv és irodalom, illetve a honismeret (történelem, földrajz) okítását jelentette.

Tänzer nemcsak azt tartotta fontosnak, hogy a lányokat bevezesse a társasági életbe, hanem a korszak meghatározó személyiségeivel is megismertette őket. Nevelőotthonának szalonjában nem csupán az árvízi hajós, Wesselényi, Kossuth és a későbbi miniszterelnök, Szemere Bertalan fordult meg, hanem a Fáy András is, aki a magyar nőnevelés egyik élharcosa volt. 

Szólnunk kell még Teleki Blanka, Leövey Klára, valamint Karancs Teréz intézetéről is – mindegyikben igen fontosnak tartották a honleányi nevelést.

A Zichy nővérek

A korszak méltán ismert és elismert „honleányai” a Zichy nővérek voltak, Antónia és Karolina grófnő. Társadalmi státuszuk alapján is kiemelt figyelmet kaptak, majd férjeik révén még magasabbra emelkedtek, hiszen Antónia férje, gróf Batthyány Lajos, a forradalmi kormány első miniszterelnöke, Karolináé pedig gróf Károlyi György főispán, a Tudományos Akadémia első igazgatója volt.

Zichy Antóniára úgy emlékeztek vissza kortársak, hogy az arisztokrácia nőtagjai között egyike volt a legradikálisabb gondolkodóknak – republikánus nézetei kapcsán eltökéltebb volt, mint a férje, akit egyébként halálig támogatott minden törekvésében.

A negyvenes években híresek voltak a Zichy Antónia szalonjában megtartott estélyek, ahol nemcsak a forradalmi nézeteket vitathatták meg, hanem a védegyleti kérdéseket is, és az akkoriban politikai kiállásként értelmezett nemzeti divat új trendjéről is tájékozódni lehetett.

Antónia ugyanis amellett, hogy Batthyány felesége volt, Deák Ferenc barátjának is mondhatta magát. Hogy ez a barátság milyen mélységeket jelentett, azt most ne boncolgassuk. Egyébként is, a családban eléggé szabadon gondolkodtak a házastársi kapcsolatokról. Batthyány tudott Deák és a felesége viszonyáról. Nemegyszer Deák kísérte el az asszonyt az estélyekre, és vezette be a bálterembe, ami szigorúan a férj feladata lett volna. Antónia testvérének, Zichy Karolinának pedig nem csupán a férjétől születtek gyerekei, hanem Batthyánytól is szült egy kislányt, akit Károlyi gróf a nevére vett.

Visszatérve Deákra, annyi bizonyos, hogy Zichy Antónia nem kizárólag férje politikai karrierjét támogatta, hanem Deákét is, és harcosan kiállt a magyar függetlenségi törekvések mellett.

A másik fő terület, amelyen a Zichy nővérek példát mutattak a honleányi feladatokból nőtársaiknak, a védegyleti munka volt. A védegyleti mozgalom szintén Deák nevéhez köthető, célja pedig a magyar ipar és a magyar áruk védelme volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a magyar termékek vásárlásával akarták hazánk iparát és gazdaságát felvirágoztatni. Azonban a védegyleti gondolkodás nemigen volt divatos az arisztokrácia körében, így Antónia és Karolina védegyleti munkája példamutatónak számított, a mozgalom jelképeivé lettek hazánkban.

A nemzeti divat, amely a XIX. században virágkorát érte, nemcsak a magyar iparosok munkáinak támogatását jelentette, hanem a nemzeti lelkület demonstrálását is. Ebben is élen járt Zichy Karolina, aki valóságos divatdiktátor volt az 1840-es években.

Szathmáryné Farkas Lujza és Szendrey Júlia

1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán, és tudni lehetett, hogy valami történni fog Magyarországon is. Az egyik gócpontot az Ellenzéki kör gyűlései jelentették, ahol a korabeli visszaemlékezések szerint nők is részt vettek, ám csak egyikük nevét jegyezték fel: Szathmáryné Farkas Lujza színésznőét, akinek március 15-én fontos szerep jutott. 

Petőfi forradalmi naplójából tudjuk, hogy a Nemzeti dal írásának napján, március 13-án, Szendrey Júlia nemzeti színű szalagokból varrt főkötőt magának, és másnap is részt vett a március 15-ei események előkészítésében:

„Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzditólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? Mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap… hátha holnapután már késő lesz!”

– írta Petőfi a forradalmi naplóban, s ahogy ismerjük kettejük viszonyát, Szendrey Júlia bizonyosan nem csupán a „bólogató kutya” a szerepkörét töltötte be, ugyanis a kortársak rendre feljegyezték (vagy éppen megbotránkoztak azon), hogy az egyébként oly heves Petőfi, aki nehezen tűrt bármilyen ellentmondást, mennyire akceptálta a felesége véleményét. 

Jókai, aki 1847–48-ban Petőfiéknél lakott, így emlékezett erre később:

„Szendrey Júliában volt valami férfias, ami az embert nem érzelemre, hanem eszmékre ébreszté [...] Alig volt tárgy, miben otthon nem volt. Férje tisztelettel hallgatta őt mindig, és csak néha szólt bele a vitába, de korántsem, hogy ellentmondjon, hanem hogy neje állításait megerősítse.” 

A forradalmi nap

Szendrey a délelőtti eseményekben nem vett részt, ám a Nemzeti Múzeumnál már ott volt, több más asszonnyal egyetemben, akik közül Vachott Sándorné Csapó Mária többek között Vörösmartynét és Bajzánét említette meg visszaemlékezésében, és ugyancsak jelen voltak Teleki Blanka leánytanítványai is. 

A kortársak és elsősorban Jókai visszaemlékezése alapján, a közel tízezer fős tömeg élén a márciusi ifjak haladtak, Petőfi karján a feleségével. A népet Szathmáryné Farkas Lujza vezette, egy fehér máriás-zászlót lobogtatva, amely azt jelezte, hogy a magyarság immár nem hajlandó a Habsburg-színek alatt gyülekezni, hanem önálló országot akar, mint István király idejében, aki Szűz Mária kegyelmébe ajánlotta az országot.

Hogy a tömegben jócskán lehetek nők is, arra rávilágít Bulyovszky Gyula hírlapíró esete, aki azon a napon találta meg élete szerelmét. Igencsak esett az eső, és Bulyovszkynak nem volt esernyője. Egy fiatal nő, Szilágyi Lilla osztotta meg vele az ernyőjét. Az ifjú forradalmárt annyira elbájolta a színésznő, hogy még abban az évben feleségül vette.  

Ámor egyébként igencsak aktív volt azon a napon, mert Jókai is az esti, nemzeti színházbeli díszelőadáson találkozott Laborfalvi Rózával, aki később a felesége lett. Petőfiék egyébként nem voltak jelen a Nemzetiben, mivel Petőfi hazakísérte Szendreyt. Arról természetesen nincs tudásunk, mit csináltak otthon, csendes magányukban, az azonban biztos, hogy pontosan kilenc hónappal később, december 15-én megszületett Petőfi Zoltán.

Források: A márciusi ifjak nemzedéke, szerkesztette: Körmöczi Katalin, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2000

pea.lib.pte.hu, www.irodalomismeret.hu, mek.oszk.hu, adt.arcanum.com, arcanum.com

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Mult-kor; Wikipedia/ Vasárnapi Ujság, 1888, 41. szám; Wikipedia/ www.eclap.eu; Wikipedia/ Gsoveny

Miklya Luzsányi Mónika