Kiskosztüm, fontos megbeszélések, remek megállapodások, rendezvények, futás a gyerekért a suliba, szakkörre, edzésre, éjszakai e-mailezgetés… mindennapi körforgás. Nem egyedi, életnek hívják mások is.

Nemrég jött egy „kötelező laza hétvége a Balatonon” invitálás, ahova rendszerint a partnereket hívja meg egy kötetlen szórakozásra a cég, ahol dolgozom. Úgy indult, mint az összes többi hasonló esemény. A szállodai szobában ittunk egy szíverősítőt a csajokkal, majd belevetettük magunkat a tömegbe, és tettük a dolgunkat. Hamar eltelt a nap, jött a vacsora, majd a lazulás a szobában, meg az óriási röhögések, ahogy az a kolleginák között lenni szokott. Ezután kötelező jelleggel elindultunk bulizni, ami nekem szinte fizikai fájdalmat okozott, mert nagyon fáradt voltam már, de nem volt mit tenni.

Táncoltunk, ittunk, jól szórakoztunk, amikor a csajok emlékeztettek fél éve megváltozott családi állapotomra: elvált...

Sokadjára is a tudtukra adtam, hogy azóta sem vagyok pasizós hangulatban (ez enyhe kifejezés volt a hányingerre, amit a másik nem iránt éreztem), de nem szálltak le rólam, ezért ingerülten azt mondtam nekik, hogy oké...

Egyetlen szimpatikus férfiember volt a tömegben, aki számításba jöhetett, mert a társaság nagy része az üzleti kapcsolat miatt eleve kiesett a körből. Parkett, tánc, erős szemkontaktus, széles mosoly – tisztán látszik, mennyire gondoltam komolyan én ezt farmerban és pólóban. Nagyon jóképű volt a fiú: nem túl izmos, helyes, barna, amolyan szívmelengető mosollyal. Sok „piciruhás” lány próbált a közelébe férkőzni, ő viszont láthatóan immúnis volt mindenkire. Kiültünk a lányokkal a teraszra, én bámultam a táncolókat, amikor a főnököm leült mellénk, és megkérdezte, „hogy áll a bepasizós projekt." Azt mondtam nekik, hogy a srác, akit kinéztem, tutira meleg. Nem lehet más, ha ennyi vonagló női test ilyen látványosan hidegen hagyja. Aludni szerettem volna már, de befűztek egy utolsó táncra. Nem tudtam ellenállni, így fáradtan, álmosan, zsebre dugott kézzel és erőltetett mosollyal léptem egyet jobbra, egyet balra, amikor a srác mellém lépett és azt mondta: „szia!"

A harmadik mondat már a teraszon talált minket, elárultuk egymásnak a nevünket, korunkat, beszélgettünk kicsit, majd szép lassan, romantikusan megcsókolt, amibe én sikeresen beleröhögtem. A csodálkozó tekintetét látva bevallottam neki, hogy egy órával azelőtt elkönyveltem a nemi identitását. Erre megfogta a kezemet, odavitt az többiekhez és ezt mondta: „Sziasztok, Jancsi vagyok, nem meleg, Juliska pedig még egy ideig nem megy aludni.” Majd irány a móló, ölelkezve, csókolózva, mintha lenne a világon a legtermészetesebb. És ebben a természetességben

óriási tisztelettel és alázattal, intelligens felnőtt emberek módjára megbeszéltük, hogy egyszer élünk, és nem kell telefonszámot cserélnünk.

A móló végén, a világítótorony tövében óriási összhangban megtörtént, aminek meg kellett történnie. Csodálatos volt, tiszteletteljes, odafigyelő, királynőnek éreztem magam. Fényes reggel visszasétáltunk a szállodához, és egy forró búcsúcsókkal örökre elköszöntünk egymástól.

Ez volt életem első egyéjszakás kalandja a legmegfelelőbb idegennel. Egy idegennel, akivel nem tudtunk egymásról semmit. Nem tudta, hogy hosszú évek gyötrelmei után sikerült kilépnem egy bántalmazó kapcsolatból fél évvel a találkozásunk előtt. Nem tudta, hogy az utolsó szexuális „élményem” akaratom ellenére történt, a vele való találkozásom előtt két évvel. Nem tudta, hogy elvben gyűlölöm a férfiakat. Nem tudta, hogy megküzdöttem a  kilencéves lányomért az apjával, akivel tizennégy évig éltem együtt. Nem tudta, hogy az édesanyámat hónapok óta kemoterápiára hordom, és nem fog meggyógyulni. Nem tudta, hogy mennyit küzdöttem az imádott munkámért.

Én pedig nem tudtam, hogy valaki ilyen módon fogja vissza adni a hitemet, az életemet. Valószínűleg mindez azért történhetett meg, mert kölcsönösen nem tudtuk és nem tudhatjuk, de nem is kell tudnunk.

Ezt a pasast receptre írnám fel minden nőnek, és fogalma sincs róla, mennyire hálás vagyok a találkozásunkért.

Ezúton is köszönöm neki!

Edina